Etimológia

A „Krisztus” szó a görög Chrisztosz (Χριστός) főnévből származik ami a héber Mosiah (משיח), azaz Messiás szó fordítása. Jelentése: Felkent. Ebből született a görög chrisztianosz (Χριστιανος), illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. A szó középkori magyar formája kirisztián, kirisztyán, majd keresztyén volt. A 17. századtól azonban a katolikus egyházban elterjedt a keresztény alakváltozat a könnyebb ejthetősége miatt, majd a kereszt szóval is összekapcsolták. A magyar protestánsok egy része még ma is a keresztyén alakváltozatot használja, de ma már egyre több protestáns is kereszténynek mondja magát, tudva hogy ugyanazon szó régi és új használatáról van szó csupán. Ma egymás mellett használják e két kifejezést.

A kereszténység napjainkban

2005-ben a kereszténység mintegy 2 milliárd követőjével a világ legelterjedtebb vallása. (Összehasonlításul: az Iszlám követői 1,3 milliárdnyian, a hinduk mintegy 841 millióan, a nem vallásosak kb. 774 millióan vannak.) A kereszténység számos ágazata közül a katolikusok vannak a legtöbben, 1,1 milliárdnyian. A protenstánsok száma a nagyszámú felekezetekben összesen 367 milliónyi, az ortodox egyházakhoz tartozóké pedig 240 millió. Van még kb. 216 milliónyi anglikán és 414 milliónyi független (akik nem tartoznak a főbb egyházakhoz), valamint 32 milliónyian egyik felsorolt csoporthoz sem tartozó egyházak tagjai (Jehova Tanúi, mormonok, stb., akik magukat keresztényeknek tartják, de más felekezetek nem ismerik el őket annak).

Bár a kereszténység a világ legtöbb hívővel rendelkező vallása, és világszerte kiterjedt missziós munkák folynak, a Föld népességéhez viszonyítva a keresztények száma folyamatosan csökkenőben van. Amíg a Föld lakossága évente kb. 1,25% évi növekedéssel bír, addig a kereszténység csak 1,12%-al növekszik az Iszlám 1,76%-os növekedésével szemben. Ennek oka abban keresendő, hogy a keresztényekéhez viszonyítva az iszlám nemzetek születési arányszáma jelentősen magasabb.

Alapvető tanítások

A kereszténység erkölcstana

Szabadság

Az ember szabadsága azt jelenti, hogy felelősen tud dönteni az élet kérdéseiben, mert van egy objektív erkölcsi norma, amelyhez az ember magát mérheti. A szabadság nem lehet szabadosság, s nem lehet korlátlanság, mivel az egyes emberek szabadságát a másik ember hasonló szabadsága korlátozza. A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye Isten akaratát, így eljutva az örök életre. A jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell nevelni az embereket - azaz tudatosan kell az ember lelkiismeretét Jézus tanítása szerint alakítani.

A kereszténység fő ágai

A keresztények számos különböző vallási felekezetbe tartoznak szerte a világon. Bizonyos egyházi közösségek úgynevezett „szupertestet” alkotnak, melyben egymástól független keresztény szervezetek egymással lelki közösséget tartanak fenn, egymás keresztségét kölcsönösen elismerve és arra utalva, hogy eretnekség vagy szétválás a közös gyökereiket nem szakította el. Ezek az egyházak elismerik a hitelméleteikben és hitgyakorlataikban kialakult különbségeket, de egyetértenek a hittanaik eredetiségében és a Krisztus testéhez való tartozás fontosságában. Ilyen közösség létezik többek között például

• a katolikus (nyugati és Rómával egyesült keleti) részegyházakat alkotó egyházak között, vagy
• az ortodox egyházat alkotó mintegy 16 független egyház között
• a kopt (egyiptomi), örmény, eritreai és indiai egyházak között (keleti keresztény egyházak)
• az evangélikus, presbitárius egyház, az Amerikai Reformált Egyház és a Krisztus Egyesült Egyháza között
• az európai Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek és az amerikai Apostoli Keresztény Egyház között.

Keresztség

A keresztség több vallásban gyakorolt szertartás, Európában főként a kereszténységből ismert.

Etimológia

Görög eredetije a βάπτειν (főnévi igenév; egyes szám első személyű jelenidejű aktív indikatívként is megadják: βαπτίζω, melynek körülbelüli jelentése „bemártani vagy bemeríteni”, pontosabban körülírva „valamit teljesen víz alá meríteni úgy, hogy a víz összezáródjon felette.”

Formái

A Biblia a keresztség két formáját különbözteti meg: vízkeresztség, valamint Szent Lélek (vagy Szent Szellem) keresztség.

Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni. Újszövetség, Apostolok cselekedetei 11:16, Szent Péter szavai (Károli Gáspár fordítása)

Vízkeresztség

Az újszövetségi értelmezés szerint a vízkeresztség olyan szent cselekedet, amelyet Isten Igéje parancsol. Ez egy engedelmességbeli és hitbeli tett, amelyben a hívő azonosul Jézus Krisztus halálával, eltemettetésével és feltámadásával.

Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Biblia, Rómaiakhoz írt levél 6:4 (Károli biblia)

A vízkeresztség feltétele a Jézus Krisztushoz való megtérés és az belé vetett hit. A vízkeresztség eredményezi a bűnök eltörlését, az óember megfeszítését és eltemetését, a föltámadott életre való újjászületést, a szív körülmetélését és a Krisztus Testébe, az Egyházba való belépést. A Bibliában több keresztelési formulát találunk, amelyek teljesen egyenértékűek.

Szentlélek keresztség

Az újjászületés is a Szent Szellem munkájának gyümölcse, de nem azonos a Szent Szellem keresztséggel (Szent Szellemmel való betöltekezéssel), ami a megtérés után a második megtapasztalást jelenti a hívő életében. Az Újszövetség szerint Jézus Krisztus fõpapi szolgálatának egyik legfontosabb része az Egyházban ma is az, hogy Szent Szellemmel keresztel (Apostolok cselekedetei 2:33). Ezáltal a hívő Isten erejének részesévé válik, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy eleget tegyen tanítványi kötelezettségeinek (az evangélium hirdetése, bizonyságtevés, gyógyítás, szabadítás, stb.). A protestáns karizmatikus gyülekezetek hitvallása szerint a Szent Szellem ajándékai nem szűntek meg, hanem ma is működnek, ennek megfelelően a Szent Szellemmel való betöltekezés leggyakoribb jele a nyelveken szólás, ami természetfölötti jel: ilyenkor a Szent Szellem szól a hívőn keresztül. A Szent Szellem vételének feltétele a megtérés és a hit Jézus Krisztusban.

Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Biblia, Márk evangéliuma 16:17-18 (Károli fordítás)

Megtérés

A megtérés a zsidóságban és a kereszténységben használatos szó. A szó a régebbi magyar nyelvben egyszerűen „visszatérést” jelentett; az újszövetségi görög nyelvben előforduló eredetije a „metanoia” (=a gondolkozásmód megváltoztatása). A Biblia szerint Ádám bűnesete miatt minden ember romlott természettel születik, aminek következménye a bűnös életmód. A bűn gyökere a hitetlenség, az Isten Igéjétől és törvényétõl való elfordulás.

A bibliai megtérés mozzanatai:

• a bűnbánat, amely belső akarati döntésre épül, és Isten szerinti megszomorodás a bűn miatt,

• a megalázkodás Isten előtt, amelyben a megtérő elismeri bűnösségét,

• Jézus Krisztus engesztelő áldoztának személyes elfogadása és az ő nevének segítségül hívása,

• a bűnök őszinte, töredelmes szívű megvallása,

• elszakadás a bűnös cselekedetektűl és életmódtól, ezek elhagyása, és odaszánás Jézus Krisztus követésére.

A megtérés gyümölcse a megigazulás, ami azt jelenti, hogy Isten Jézus Krisztus igazságát a megtértnek tulajdonítja, aki felszabadul a végsõ kárhoztató ítélet, a bűn és a bűntudat érzése alól, és hiszi, hogy Jézus Krisztus által örök életet nyert.

Szentlélek

A Szentlélek (görögül: αγιον πνευμα, ejtsd: hagion pneuma) a Bibliában leírt szellemi lény, aki a Szentháromságban hívő keresztények hite szerint Isten, a Szentháromság harmadik személye. A Szentháromságban hívő keresztények szerint a Szentlélek „valóságos személy”, aki az Atyától és a Fiútól (Jézus Krisztus) származik. (A keleti kereszténység szerint csak az Atyától származik, esetleg úgy fogalmaz: „az Atyától, a Fiú által”.) Ő működik a hívő emberben, hogy elvezesse a Jézus Krisztussal való személyes közösségre és Isten megismerésére. A Szentlélek Úr (2Kor 3,17) és Isten (Apcs 5,3-4). A Biblia szerint a Szentlélek ellen elkövetett bűnökre nincs bűnbocsánat. („És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, de a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik.” Lukács 12,10, Károli Gáspár fordítása). A Szentlélek tette képessé Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát. Ő alakítja ki az emberekben - az Isteni Igével egységben - a megtérést és az újjászületést és ő teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vígasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.

Egyes vallási felekezetek (pl. Hit Gyülekezete; Jehova Tanúi) és más felekezetek egyes hívei a Szent Szellem (ill. szent szellem) kifejezést használják, ugyanis a Szellem szót használják a görög nyelvű újszövetségi pneuma (πνευμα = „szellő”, „lehelet”) visszaadására, hogy megkülönböztessék a görög pszükhé (ψυχη) kifejezésnek megfelelő lélek szótól (e szavak más - pl. az ember alkotórészeire vonatkozó - előfordulásaira is alkalmazva a pontosítást). A hiányos fordítási megkülönböztetés ellenére azonban a nagyobb magyarországi felekezetek, így a katolikus és protestáns egyházak jórészt megmaradtak a történelmi hagyományon alapuló Szentlélek kifejezés használata mellett. Ez a nehézség kizárólag a magyar nyelv sajátja.

A felekezetek/vallások közti párbeszédben a szóhasználati különbségnél nagyobb akadályt jelent a fogalmi eltérés.

A fenti példában említett Hit Gyülekezete – mint a klasszikus pentekosztalizmus egyik magyarországi képviselője – tanításában a hangsúly van a Szentlélekkel való betöltekezés megtapasztalásán is, emellett a szisztematikus teológia is számottevő figyelmet kap. Államilag elismert teológiai főiskolájuk a Szent Pál Akadémia, emellett istentiszteleteiken, bibliaiskoláikon jelentős részt kap a tanítás, többek között a Szentháromság három személyéről is.

Jehova Tanúi a Szentháromság megközelítésének kérdésében a reformáció antitrinitárius irányzatához hasonló nézeteket vallanak. Ennek megfelelően azt vallják: a Szentlélek nem Isten, mi több, nem is személy, hanem Isten hatékony energiája. Ezt hangsúlyozandó, kiadványaikban rendre a szent szellem alak olvasható.

A Szentháromság tanán alapuló irányzatok

Katolicizmus

A katolicizmus a hívei szerint nem csupán a kereszténység egyik ága, hanem a keresztényeknek Rómához, azaz a pápához hű közössége, tulajdonképpen maga az Egyház. "Te Péter vagy - azaz Kőszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta" (Máté evangéliuma 16:18). Jézus Krisztusnak ezek a szavai a katolikusok számára világosan megmutatják, hogy Pétert, az apostolfejedelmet nevezte ki utódjának, mielőtt elhagyta volna a földet. A katolikus egyház hű maradt ehhez a parancshoz, és azóta is Péter utóda, a római pápa az egyház feje. A nagy egyházszakadásig ezt tulajdonképpen senki sem vonta kétségbe, bár mindig volt rivalizálás nyugat és kelet között. Az egyházszakadás után a keleti egyház már nem nevezte magát katolikusnak, csak igazhitűnek, azaz ortodoxnak.

A katolikus szó egyetemeset jelent. Az egyetemességnek bibliai alapjai vannak. Már az ószövetség prófétái hirdették, hogy az eljövendő Messiás világosság lesz a pogányok számára is. (Ézsaiás könyve 49:6). Krisztus maga is vallotta, hogy amíg az evangélium (örömhír) nem jut el a világ összes népéhez, nem következik be a világ vége (Máté evangéliuma 24:14).

Az egyetemesség háromféle formában nyilvánul meg.

1. Földrajzi értelemben: Az Egyház a földkerekség minden részében megtalálható és az így szétszórt egyházak egyetlen családot alkotnak.

2. Személyes értelemben: Az Egyház egészen különleges módon képes alkalmazkodni, elvei feladása nélkül, minden emberfajtához, néphez, kultúrához és történelmi sajátossághoz.

3. Az Egyház tartalmazza a kinyilatkoztatás teljességét. Ezt hívják chatolicitas intensiva-nak.

A katolikus egyház meghatározása szerint a katolicizmus másik sajátossága az ortodoxia, ami igaz hitet jelent. Krisztus evangéliumát sértetlenül, teljes egészében kell átadni az utódoknak. Erre garancia az apostoli utódlás. A katolikus egyház dogmákban, azaz hittételekben fogalmazza meg az alapvető tanokat, melyek a Szentírásra (Biblia) és a szent hagyományra, azaz a szóbeli apostoli hagyományra épülnek. Maga a hittétel úgynevezett dogmafejlődés által jön létre, amely általában egy-egy vitatott témának megfelelően kidolgozott kifejtését jelenti. Ezt a zsinatok vagy a pápa ünnepélyesen hirdeti ki.

A katolikusok számára tehát a katolikus egyház Krisztus Egyházának két legfőbb jellegzetességét őrzi: az egyetemességet és az igazhitűséget. A többi keresztény felekezet szerintük, bár egyháznak nevezi magát, nem mondható a szó szoros értelmében egyháznak. Az egyház részegyházak összessége. A nyugati egyházszakadás után levált kisebb-nagyobb közösségek –- pl. evangélikusok, reformátusok, baptisták stb. –- bár fölépítették a saját szervezetüket, a katolikusok szerint nem rendelkeznek sem az egyetemesség, sem az ortodoxia követelményeivel. A pápaság elvetésével éppen attól a „kősziklától” szakadtak el, amely az egyház fennmaradásának a garanciája.

Protestantizmus

A protestantizmus a kereszténységnek a reformáció korában kialakult egyik legfőbb ága, több keresztény felekezet gyűjtőfogalma. A protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítják, többek között a cselekedetek (például rituális szertartások) véghezvitelétől függő üdvösség tanítását. Ezzel szemben a Jézus Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegyelemből fakadó üdvösségben hisznek. A protestantizmus legnagyobb történelmi felekezetei a lutheranizmus (az evangélikus egyházak), a kálvinizmus (a református egyházak és az anglikanizmus (az anglikán egyház). Ezenkívül még számos igen elterjedt irányzata létezik, így az Amerikai Egyesült Államok két legnagyobb vallási felekezete, a baptizmus és a metodizmus. Az egyes protestáns felekezetekről és csoportokról részletesebben lásd a Protestantizmus szócikket!

Ortodox egyházak

Az ortodox (görög néven), pravoszláv (szláv néven) vagy görög-keleti (régi hagyományos, azonban pontatlan magyar néven) egyházak elvetik a római pápa fönnhatóságát, és ezzel együtt több katolikus hittételt. Kizárólag az első hét egyetemes zsinatot ismerik el érvényesnek.

Az első évezredben a Római Birodalom felosztásának megfelelő a keresztény egyház is kétközpontú volt: Róma (római pápa) és Konstantinápoly (konstantinápolyi pátriárka). Ezért a katolikus tanítások és az ortodox hittételek közötti eltérések nagyrésze már a nagy egyházszakadást, 1054-et megelőzően is megvolt a nyugati latin és a keleti görög kereszténység között. A hitelvek, liturgiai különbözőségek, politikai érdekek mentén kialakult ellentétek véglegesen 1204-ben a IV. vagy latin keresztes háború következtében váltak teljességgel feloldhatatlanná, amikor a keresztes lovagok az eredeti cél Jeruzsálem felszabadítása helyett Konstantinápoly ellen vonultak. Lerombolták és kirabolták a várost és létrehozták a Latin Császárságot. A katolikus egyháztól eltérően, az ortodox egyházaknak nincs központi irányításuk. Ezek egymástól független egyházak amelyek eredetileg a Bizánci Birodalom egyes tartományaiban kialakult patriarchátusoknak feleltek meg.

Ortodox egyházak napjainkban

Napjainkban összesen 15 önálló ortodox egyház van:

• Konstantinápolyi Ortodox Egyház ( 2 millió)
• Alexandriai Ortodox Egyház (80 ezer)
• Antiochiai Ortodox Egyház (1,37 millió)
• Jeruzsálemi Ortodox Egyház (50 ezer)
• Orosz Ortodox Egyház (100 millió)
• Grúz Ortodox Egyház (2 millió)
• Szerb Ortodox Egyház (8 millió)
• Román Ortodox Egyház (16 millió)
• Bolgár Ortodox Egyház ( 6 millió)
• Ciprusi Ortodox Egyház (420 ezer)
• Görög Ortodox Egyház ( 8 millió)
• Albán Ortodox Egyház
• Lengyel Ortodox Egyház (500 ezer)
• Cseh-Szlovák Ortodox Egyház ( 150 ezer)
• Amerikai Ortodox Egyház ( 1 millió)

Tágabb értelemben gyakran az ortodox kereszténységhez sorolják azt a hat úgynevezett „antikhalkedóni” egyházat is, amelyek a 451-ben tartott khalkedóni zsinat hittételeit nem fogadták el, és így elszakadtak a többi kereszténytől. Bár önmagukat ezek az ősi keleti egyházak is ortodoxnak nevezik, a khalkedóni zsinatot elfogadó ortodox egyházak nem tekintik őket annak. Ezért nem tartoznak az egymást kölcsönösen elismerő, szűkebb értelemben vett ortodox egyházak közé, hanem a „keleti ortodox egyházak” vagy - a nesztoriánus Asszír Keleti Egyházat is beleértve - a „keleti keresztény egyházak” névvel szokás jelölni őket.

Adventisták

Az adventizmus vagy advent mozgalom William Miller 1831-ben indult világvége-váró mozgalmára nyúlik vissza. Látomása alapján az Amerikai Egyesült Államokban százezrek várták 1843-ban Jézus Krisztus eljövetelét. (Az advent szó jelentése eljövetel.) Miután a jövendölés nem teljesült, a mozgalom nem szűnt meg teljesen. 1844 végén Ellen Gould White asszonynak is látomásai voltak, amelyek magyarázatot adtak az eseményekre. Eszerint Jézus Krisztus az 1843-as évben nem a Földre jött el, hanem a mennyei szentélybe, ahol megkezdte a világ „vizsgálati ítéletét”. White asszony a világ egyetlen női vallásalapítójának tekinthető, hiszen az ő kitartó munkásságának volt köszönhető, hogy a Hetednapi Adventisták Általános Konferenciája 1863-ban bejelenthette az adventista egyház hivatalos megalakulását. Az adventista egyházak tagsága ma kb. 14,5 millió fő, és a harmadik világ leggyorsabban növekvő vallási felekezete. Az adventizmusra jellemző a szombat megünneplése a vasárnap helyett, a „bemerítkezés általi” felnőttkeresztelés, valamint a Sola Scriptura (csak a Szentírás) elve. Az adventisták a Bibliát egységes egészként kezelik, amelynek az elsőtől az utolsó lapjáig minden sora üzenetet tartalmaz számukra. A Biblia szüntelen tanulmányozása ezért minden adventista hívő feladata. Nézetük szerint az Ószövetség, ezen belül a Mózes törvénye előtti részek is fontos tanításokat tartalmaznak az Újszövetségre és Jézus eljövetelére vonatkozóan éppúgy, mint a személyes életükre nézve. A Biblia mellett nagy tiszteletet tanúsítanak Ellen Gould White asszony műveinek (kb. 40 ezer oldal), akinek írásait „ihletett kommentárnak” tartják. Az adventisták hitelvei között különleges, hogy a Biblia alapján nagy fontosságot tulajdonítanak az egészséges életmódnak, testmozgásnak és tudatos táplálkozásnak. Tagjaiknak tilos a dohányzás és az alkoholfogyasztás, ám kötelező a vegetariánus étrend (a gyerekeknek is).

Egyéb keresztény irányzatok

Keleti keresztények

A keleti keresztények hét egymástól teljesen független ősi keresztény egyház tagjai. Egy részük az arab világban él, főleg Libanonban, de jelentős számban vannak Irakban, Szíriában és Izraelben is. A libanoni és iraki keleti keresztények főleg az Asszír Keleti Egyházhoz tartoznak, míg Szíriában a Jakobita Ortodox Egyház tagjai. Az arabok mellett sok más nép tagjai is a keleti keresztények közé tartoznak, például az örmények nagy része, az egyiptomi koptok, valamint számos Eritreában, Etiópiában, Szudánban és Indiában élő népcsoport. Salamon király híres kereskedelmi hálózatán keresztül India déli részén, a mai Kerala (az ószövetségi Ófír) államban jelentős zsidó települések alakultak ki az ókorban. Az itt élők többsége később elfogadta Jézust Krisztust, de továbbra is szigorúan követték a zsidó hagyományokat és magukat az Újszövetségben is megemlített názáretieknek (Apostolok Cselekedetei 24:5) nevezték. (Nasrani Katholikos Khristianos, vagyis „názáreti egyetemes Krisztus-követők”.) Az indiai nasranik (názáretiek vagy nazarénusok) általánosan használt jele a hétágú zsidó gyertyatartó (menóra), amelynek a középső tartóját keresztté formálták és a kétoldalon lévő három-három tartót ágakká alakították, mintha szőlőtőkéből kinövő szőlővesszők lennének. Ez a Mar Thoma-kereszt vagy szír kereszt, amely János evangéliuma híres példázatán (15:2), valamint a Názáret szó gyökerének jelentésén alapul. (A héber „netzer” szó ágat, szőlővesszőt jelent.)

Arianizmus

Szentháromságtagadó irányzat.

Antitrinitarizmus

Unitarizmus

Az egyetlen magyar alapítású keresztény felekezet. Alapítója Dávid Ferenc volt a 16. században. Magyar, illetve magyar származású hívei Romániában, Magyarországon és Észak-Amerikában élnek. Tagadják a Szentháromságot, Jézust pedig csak mint embert tisztelik.

Nazarénusok

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza

Ismertebb becenév szerint mormonok. A hitük eltér a hagyományos kereszténységtől abban, hogy nem fogadják el, hogy Krisztus mennybemenetele után befejeződött a kinyilatkoztatás. Tanításuk szerint Joseph Smith 1805-1844 a modernkori proféta, aki Isten irányítása alatt megszervezte Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát 1830-ban. Lefordított egy ősi szentírást, amit egy angyal átadott neki, és kiadta A Mormon Könyve néven. Ezen a könyvön és a Biblián alapszanak az egyház tanításai. Ma az egyház központja Salt Lake Cityben, Utah államban van, és 12,5 millió tagot számol, amiből több mint a fele az Egyesült Államokon kivül lakik.

Jehova Tanúi

Jehova Tanúi Istent Jehovának nevezik, ami a Jahve (יהוה) héber szóból származik. Tagadják a Szentháromságot. Krisztust és Mihály arkangyalt egy személynek tartják. Szerintük Jézus nem kereszten, hanem kínoszlopon halt meg. Szerintük az utolsó időkben élünk. A csecsemőkeresztséget bűnnek tartják. Minden napot egyformának tartanak, így még a születésnapot sem ünneplik (ez bűnnek számít). Fontos számukra a térítés.

A kereszténység és más vallások

Kereszténység és zsidóság

Az zsidó vallás messiásfogalma hasonlít ugyan a keresztényekéhez, de lényeges különbségekkel. A zsidók szerint a héber szent írásokban néhány prófécia, azaz jövendölés olvasható Dávid király egy bizonyos jövőbeni leszármazottjáról, aki a zsidó nép új vezetőjévé kenetve és Dávid trónját Jeruzsálemben újraalapítva ott örökké fog uralkodni. A zsidó nézetben ez az eljövendő egy teljesen emberi, halandó vezér lesz, aki Dávid királyságát visszaállítja és Izrael földjét újraépíti. Ez a téma a zsidóknak az utolsó időkre vonatkozó elképzelései (zsidó eszkatológia) körébe tartoznak. A keresztények messiásfogalma ezzel szemben Jézusnak az Újszövetségben olvasható bizonyságtételein alapul, vagyis:

• Jézus volt az ószövetségi jövendölések beteljesedése (főleg Ézsaiás „Szolga Énekei”-ben (Ézsaiás könyve, 41:8-16 és 42:1-9, 49:1-6, 50:4-9, 52:13, 53:12)
• Jézus azért jött el, hogy Isten országát, királyságát (nem valami földi királyságot) alapítsa meg.
• Amikor megkérdezték tőle, hogy ő-e az eljövendő Messiás, ő csak az általa művelt csodákra és
• az általa beteljesült jövendölésekre mutatott,
• emellett magára olyan címekkel hivatkozott, amiket a zsidók a Messiásra utalókként ismertek fel
• és az isteni királyság örökösének szerepében az alázatosság példaképének mutatta be magát.

A messiási zsidóság az evangelizáló keresztények vallásos mozgalmának zsidó csoportja, mely elfogadja Jézust Krisztusnak, azaz a Messiásnak. A judaista (zsidó) vallással ellentétben ők hisznek a Szentháromságban, és vallják, hogy Jézus a megtestesült Isten. Bár legtöbbjük zsidó származású, a fővonalbeli zsidó csoportok nem tartják őket a zsidó közösség részének és ugyancsak nem keverendők össze azokkal a zsidó származású keresztényekkel, akik valamelyik keresztény egyháznak tagjai.

Kereszténység és iszlám

A kereszténység számos hitelemét az Iszlám is osztja. Így mindkettőnek hasonló nézetei vannak az egyistenhitről, ítéletről, mennyről, pokolról, angyalokról és a jövőbeni feltámadásról. Jézust a muzulmánok nagy prófétának (sőt, az egyetlen bűntelen prófétának) ismerik el és tisztelik, és olyan címekkel illetik, mint Messiás, vagy Isten Lelke, de míg a muzulmánok Jézus Krisztust Istennél alacsonyabb rendűnek („az Allahhoz legközelebbek lévők csoportjába” tartozónak) tartják a Koránban, a keresztények meglehetősen határozottan és minden kérdés nélkül hisznek abban, hogy Jézus Krisztus Isten, a Kereszténység Szentháromságának egyik lénye, az Atyával és a Szentlélekkel egyenlő istenség.

Ezenfelül mindkét vallás hisz Krisztusnak szűztől való születésében, csodáiban, gyógyításaiban, és hogy Jézus Krisztus testileg felemeltetett a mennyekbe, azonban a muzulmánok nem mennek annál tovább, hogy Krisztust szereti Isten. Szerintük Isten egy egyedülálló egyéni lény, nem a kereszténység által szélesen elfogadott Szentáromság, s ebből kifolyólag tagadják, hogy Jézus Krisztus a Fiú megszemélyesítője. Nem fogadják el Krisztus keresztrefeszítését sem, mert nem hisznek abban hogy Isten emberi testet öltött volna. Aprotestánsokhoz hasonlóan nem fogadják el a szentképeket, sőt még az állatok ábrázolását is bálványimádásnak vélik, és prófétájukhoz, Mohamedhez sem imádkoznak.

Más hitűek térítése

Annak ellenére, hogy korunk kereszténységének csaknem minden felekezete és szektája elutasítja a kereszténység katonai hódítás útján való terjesztését, a más hiten lévők megtérítésének erkölcsi vonatkozásaiban közel sincs ilyen egyetértés - még ha az katonai erő alkalmazása nélkül, a szeretet általi igehirdetés általi missziós munkán keresztül történik is. Sok keresztény szervezet továbbra is feladatának, sőt kötelességének tartja megtérőket találni minden nép között, annak ellenére is, ha az a helyi vallás vagy népi kultúra kihalásához vezet.

Az utóbbi években azonban a kereszténység és más vallások közötti megbékülés ökumenikus mozgalmainak felerősödése tapasztalható. E mozgalmak helyenként meglehetősen sikeresek és ennek eredményeképpen azokon a területeken a hittérítési igyekezetek teljesen meg is szűntek. (Példa erre az utóbbi években jelentkező keresztény és zsidó csoportok közötti kibékülési mozgalmak sokasága.)

Kereszténység és erőszak

Az elmúlt két évezredben gyakran fel-feltűnő üldöztetésekben a keresztények eleinte mint áldozatok, később, miután a keresztény vallás Róma államvallása lett, inkább mint üldözők vettek részt. A Krisztus utáni első három évszázadban a keresztény mártírokat a rómaiak más politikai foglyaikhoz hasonlóan keresztre feszítették vagy cirkuszaikban látványosságként az oroszlánok elé vetették őket. Az üldöztetések ezen áldozatait általánosságban vértanúnak ismerik el, mert ők a halált választották ahelyett, hogy Krisztust megtagadták volna.

Annak ellenére, hogy a keresztények széles köre az erőszak alkalmazását Krisztus tanításaival ellentétesnek tartja, a kereszténység képviselői időnként másokat üldöztek, kínoztak és öltek meg azért, mert azok megtagadták a kereszténység általuk képviselt felfogásának elfogadását. Bár a mai keresztények elítélik ezeket a cselekedeteket, a korabeli elkövetők az akkori fővonalbeli kereszténységet képviselték. Hasonlóképpen az európai gyarmatosítási mozgalmak is élvezték az akkori fővonalbeli keresztény egyházak teljes támogatását. Ez az egyetértés azután feltehetően nagymértékben járult hozzá a gyarmatosított területeknek az európai hatalmak általi kizsákmányolásának „törvényesítésé”-hez. Ez a gyarmatosítás vezetett többek között a dél-amerikai maja, azték és inka kultúrák és műemlékeik lerombolásához is.

Eretneküldözés és vallásháborúk

A kereszténység nagyobb ágazataiban a pontos hit, vagyis az igazhitűség nagyon fontos követelménynek minősül, és sok-sok időt és energiát áldoztak az ortodoxnak (igazhitűnek) tartott tanításoktól való eltérések, azaz az eretnekség körülhatárolására. Az eretnekség ellen alkalmazott megtorlások a megdorgálástól az ellenkező egyén által írott, vagy vele és csoportjával kapcsolatos összes írások teljes megsemmisítésén át az egymás kereszténységének kölcsönös elutasításáig (az egyházból való kiközösítéséig vagy kizárásáig), sőt az egyének és a kisebbségi csoportok kivégzéséig terjedtek.

Az idők folyamán előfordult, hogy a kereszténységen belüli viszályok odáig vezettek, hogy a kereszténység egyes csoportjai, mint a katolikusok, protestánsok és más keresztények egymást üldözték Jézus nevében. Sajnos napjainkban is van arra példa, hogy különböző keresztény felekezetek tagjai egymás ellen harcolnak. Így például a 20. század második felében az észak-írországi katolikusok és reformátusok harcoltak egymással Észak-Írország Nagy-Britannia általi megszállása okán, valamint Jugoszlávia felbomlásakor a többségében katolikus horvátok és ortodox szerbek közötti véres gyűlölködésnek is sok vallási gyökere volt.

Erőszakos hittérítés

A kereszténység terjedése független volt nemzeti különbségektől és országhatároktól, és sok esetben teljesen kiszorította a helyi lakosság eredeti vallását, szokásait, a kultúráját pedig jelentősen megváltoztatta. Ez az évszázadokon keresztül lejátszódó folyamat időnként erőszakos ellenállásba ütközött, és ennek megfelelően a kereszténységet sok helyen haderő bevetésével, erőszakosan terjesztették. Ez a történelmi hagyomány a kereszténység más hitekkel való viszonyát bizonyos mértékig megterhelte és a modern keresztények – különösen nyugaton – szégyenkeznek vallásuk ezen erőszakos múltja miatt.

A politikai hatalomban lévő keresztények a más vallásúak szabad hitgyakorlatának engedélyezésében a történelem során sokszor több, máskor kevesebb toleranciát tanúsítottak, néha pedig az egyházi vezetők magát a toleranciát is eretnekségnek tartották. A mai kereszténységben a vallásos tolerancia többnyire növekedni látszik, bár például az Amerikai Egyesült Államokban az Amerikai Kereszténység Visszaállítása nevű mozgalom igyekszik elősegíteni a szakadár hitek elnyomását, követőinek üldözését.

Kritikák

A kereszténység, mint vallás kritikáját az ateizmus adja. Ezen túl azonban létezik a kereszténység speciális kritikája is, melyet itt külön érdemes részletezni. Kritizálják a keresztény egyházak erőszakos múltját. (Erre példa Ellebre (1995) - lásd: Külső hivatkozások, lásd még: inkvizíció.) Ludwig Feuerbach "A kereszténység lényege" című művében azt fejtegeti, hogy az ellentét vallás és filozófia között kiegyenlíthetetlen; úgy viszonyulnak egymáshoz, mint képzelet és érzés a gondolkodáshoz, mint betegség az egészséghez. Nem az Isten teremti képmására az embert, hanem megfordítva: az ember a saját képmására teremti istenét. A túlvilági élet sem egyéb, mint az idealizált földi élet. Így a teológia antropologia lett. Friedrich Nietzsche filozófiájában a keresztény erkölcsi felfogást kritizálja, dekadensnek tartja, melyet meg kell haladni. Vannak Jézus létzését, illetve alakjának hitelességét kritizáló mővek is, erről lásd a Jézus szócikk kritikai részét.

Keresztény hittételek

A keresztények a kereszténységet gyakran a zsidóság beteljesedésének és örökösének tekintik. A kereszténység a zsidó hit tanainak nagy részét és hitgyakorlatának sok részletét viszi tovább. Így például az egyistenhit, a Krisztusban (héber Messiás = görög Christós = magyar Felszentelt) való hit, az istentisztelet bizonyos formái – mint az imádság, a Szentírásból való felolvasás és az azon való hangos elmélkedés, vagy a belőle való tanítás, ígemagyarázat és ígehírdetés, szent énekek éneklése –, valamint a papság szervezeti formája (bár a protestánsok azt tanítják, hogy a hívők összessége alkotja az egyetemes papságot), és az a gondolat, hogy a földi istentisztelet a mennyeit mintázza, mind az Ábrahámhoz visszavezethető ősi hitben gyökereznek.

A kereszténység központi hite az, hogy az eredetileg tökéletesnek teremtett ember Istenhez való engedetlensége folytán eltávolodott Istentől és ez eredendő bűn által halandóvá lett. Ez az eltávolódás azóta is zajlik az emberek hibái, rossz cselekedetei, engedetlensége és Isten elleni lázadása miatt, így a halandóság átka rajtuk marad (a bűn fizetsége a halál.) Ebből az áldatlan állapotból a hívők a Jézus áldozati halálába és feltámadásába vetett hit által, az egyének a bűneikből való megváltáson keresztül menekülhetnek meg. Vagyis Isten kegyelme által, a hit- és bűnbánaton keresztül, férfiak és nők egyaránt bűnbocsánatot nyerhetnek és megtérhetnek Istenhez, és a keresztség általi felszenteléssel, vagy elválasztással visszatérhetnek eredeti helyükre Isten országába, a mennyekbe.

A keresztény tanítás alapvető meggyőződései a következőek:

• 1) Krisztus Jézusban való megtestesülése;
• 2) bűntelensége, vezeklése és bűnhődése;
• 3) keresztrefeszíttetése;
• 4) a halálból való feltámadása az emberiség bűneiből és a haláltól való megváltására;
• 5) az a hit, hogy az Újszövetség a Biblia szerves része.

Manapság sokan (hagyományosan még többen) kitartanak amellett, hogy az izraeliták kiválasztottsága Jézus életén és üzenetén keresztül teljesül be, azaz a nem-keresztény zsidók nem tekinthetőek választott népnek többé, mert elutasították azt, hogy Jézust Krisztus, az Isten Fia. Egyes egyházak enyítették, vagy teljesen hatályon kívül helyezték ezt az álláspontot, és meghagyták a zsidók kiválasztottságból eredő különleges helyzetét az Istennel való szövetségkötésük miatt. Így ez a kérdés a keresztények közötti folytonos vita alapját képezi. Más vallások azt hirdetik, hogy az üdvösséget az emberiség saját maga kiérdemelheti, a kereszténység sarkalatosan különböző értelme szerint Isten az emberiség érdekében elküldte egyszülött szent Fiát, és a Fiú (aki Isten) lejött a földre a benne hívők megváltására.

Bár a kereszténységet felépítő egyházak, felekezetek, gyülekezeti csoportok és egyének az idők során kialakult elképzelései, hitértelmei, és meggyőződései részleteiben meglehetősen különbözhetnek, a következő felsorolás a kereszténység nélkülözhetetlen alapelemeinek tartott egységes hittételeket tartalmazza, melyeket a legszélesebb körben, a katolikusok, görögkeletiek és reformátusok is egyaránt elfogadnak:

• Az Isten a Szentháromság, azaz három személyben létező egyedülálló, örök lény (Atya, a világmindenség Teremtője, Fiú, az Ige, a cselekvőképesség, a Jézus Krisztusban megtestesült ísteni szó, értelem (Ján1:1-14 szerint), vagyis a görög Logos, a világegyetem kialakulását vezérlő alapeszme, és a Szentlélek, az élet mozgató eszméje, a lét lényege.)

• Jézus egyszerre Isten és teljesen ember is (az egy személyben létező kettős „természet”)

• Mária, Jézus anyja, méhében hordozta az Isten fiát és életet adott neki. Jézus (maga is örökké létező isten), az Isten lelke által, az eredendő bűn nélkül fogantatott és formálódott földönvaló emberré anyja szűz méhében. Anyján keresztül Jézus emberiességet, emberi értelmet, akaratot és érzelmeket örökölt.

• Jézus nem más, mint a zsidók által várt Messiás, Dávid trónjának örököse, aki az Atyaísten jobbján tekintéllyel és hatalommal uralkodik mindörökké. Ő az emberiség reménysége, közbenjárója és bírája. A világ végén való visszajöveteléig (aratás) az Anyaszentegyház hivatott kötelessége az Evangélium, azaz az Örömhír hirdetése és a tanítványok összegyűjtése (begyűjtés.)

• Jézus minden bűntől mentes, teljesen bűntelen volt. Az ő áldozati bárányként való halálán és halottaiból való feltámadása folytán a benne hívők bűnei megbocsáttatnak és megtérnek Istenhez. Bár a kereszténységnek csaknem az egésze egyetért ebben, hogy Jézus feltámadásának jelentőségéről különböző nézetek alakultak ki a bírálási nézettől a Győztes Krisztus, az Első ember- és a liberális nézeten keresztül egészen a kételkedő nézetig.

• • Bírálási nézet: Ez a mai keresztények többsége által képviselt nézet, mely Istent bíróként írja le. Eszerint a nézet szerint az Isten ellen vétkező emberiség az Ő büntetésének van kitéve. Isten azonban – az Ő végtelen kegyelméből – elküldte az Ő egyszülött szent Fiát, Krisztust, azaz a bűntelen Jézust a világ bűneinek való megbocsátásáért. Jézus a kereszten, áldozati bárányként való megölettetésével az Isten igaz ítéletének megsértése nélkül menti meg bűneik következményeitől azokat akik elfogadják tőle ezt az áldozati ajándékot. Jézus feltámadásának ezen nézete hitelméletileg azonos a zsidó Jóm Kippurral (יום כפור ), azaz „vezeklésnap”-pal, amely napon az izraeliták bűneiket jelképesen egy hibátlan bűnbakra helyezik, és azt a vadonban szabadon engedik, hogy a nép bűneit magával vigye.

• • Győztes Krisztusi nézet: A kereszténység kisebbik része úgy hiszi, hogy Jézust a halál és a Sátán legyőzésére küldte le Isten a Földre. Jézus tökéletességével és önkéntes halálával legyőzte mindkettőt és győztesen feltámadt. A bírálási nézettel szemben ez a győztes krisztusi nézet a Jó és a Gonosz közötti lelki háborúságot hangsúlyozza ki. Más szóval, míg az előző nézet arra utal, hogy Isten az önkéntes Jézust büntette meg az emberiség bűneiért, addig az utóbbi nézet azt sugalja, hogy az emberiséget a Jézus által legyőzött Sátán tartja hatalmában.

Mivel e nézet szerint Jézus egyszer s mindenkorra legyőzte a Halált és Sátánt mindenki számára, ez a nézet alapul szolgál a mai „egyszer megmentett – mindig megmentett” elméletnek és a benne hívők tanításaikkal még odáig is elmennek, hogy az örökélet lehetőségét (vagy az adott ideológia szerint éppenséggel garanciáját) mindenki számára adottnak tartják – még a nem-keresztények részére is –, függetlenül attól, hogy valaki hallott-e Jézusról egyáltalán.

• Elsőember nézet: A keresztények kis része, főleg a pelágiusok (a 4. századi Rómában élő brit szerzetes követői, akik tagadták az eredendő bűn tanát és a szabad akaratban és az azzal járó felelősségben hittek; Szent Ágoston eretnekséggel bélyegezte meg ezt a tant és követőit) azt tartják, hogy Jézus csak egy ember volt, mint mi magunk is, de nevezetes hitével, tisztaságával, bűntelenségével és tökéletességével kiérdemelte az örök életet és így feltámadt, mert a Halál nem bírta megtartani. Ennek alapján úgy vélik, hogy Jézus tanításának és példáinak követésével mások is kiérdemelhetik az örök életet. Ez a nézet az ószövetségi Énók és Illés történeteihez hasonlítható, minthogy mindkettőjük olyan magas fokú hűséggel jártak Istennel, hogy nem kellett meghalniuk. Énók „egyszer csak eltűnt” (1Móz5:24), Illés próféta pedig a tüzes szekeren ragadtatott el (2Kir2:12). Hasonlóképpen, Jézus is olyan fokon volt hű Istenhez, hogy annak ellenére hogy megölték, tökéletes hitével kiérdemelte az örök életet. Ugyanígy, Istenbe vetett hasonlóan erős hittel mi is megszabadulhatunk a haláltól.
• Liberális nézet: A korszerűség hatása alatt álló sok liberális keresztény, mint pl. Rudolf Bultmann és John Shelby Spong, a feltámadást a reménység vallásos jelképeként értelmezve annak történelmiségét viszonylag jelentéktelennek tartja, s így ők a feltámadást gazdagon jelképes és lelkileg tápláló hitregének, mítosznak gondolják. Az ilyen nézeten lévők gyakran tagadják Jézus szó szerinti, testbeni feltámadását, de úgy vélik, hogy ez egyáltalán nem számít. Azzal érvelnek, hogy a keresztények és a nem-keresztények közötti alapvető különbség teljesen szubjektív, azaz csak azon múlik, hogy valaki hogy áll hozzá ehhez a mítoszhoz, és ezzel a feltámadást nem történelmi tényként, hanem vallásos hozzáállás alapján értékelik. Az óhitű páli keresztényeket a modernista keresztényektől elválasztó vitapontok egyik legfontosabbja ez, a Jézus feltámadása lényegileg történelmi természetének elvetése. Minthogy a modernisták tagadják ugyan, hogy a történelmi tényszerűségbe vetett hit igazolható lenne, de elfogadják, hogy a feltámadásba vetett hit a kereszténység egyik elengedhetetlen alaptétele, a másik oldalon lévők, akik szerint a feltámadás történelmi tényként való elfogadása a kereszténység alapvető része, gyakran nem bírják a feltámadást történelmietlen mítosznak tekintőket valódi keresztényeknek elfogadni.

Mítosz

Törtémelmi értelmezés

A mítosz (a görög μυθος=müthosz szó jelentése: beszéd, elbeszélés, üzenet, párbeszéd) eredeti értelmezésben irodalomelméleti, irodalom- és kultúrtörténeti fogalom. Az írással nem rendelkező kultúrákban azokat az általában élőbeszéd formájában és nemegyszer erre szakosodott mesteremberek (énekmondók, lantosok, varázslók és táltosok stb.) által terjesztett történeteket jelentette, amelyek a kultúra, a közösség, a kisebb-nagyobb csoportok számára valamilyen közös jelentést hordoztak, és ezáltal a csoport közös emlékezetének egy fontos részét alkották s az ősök tudását őrizték. Ez a tudás, ez a közös jelentés általában, mivel a tudományos, sőt a racionális gondolkodás általában még nem alakult ki ezen csoportokban, vallásos elemekkel mélyen át volt itatva. Az ősi, csak kezdetleges vagy semmilyen írással sem rendelkező csoportok mítoszainak rendszere, a mitológia, általában egyszerre jelentett „tudományos” világmagyarázatot, vallási tanítást és hiedelemrendszert (a tudomány és vallás ekkor még nem vált élesen ketté), erkölcsi útmutatót és „népi–nemzeti”, csoportmegkülönböztető hagyományok rögzítését.

Idővel a legtöbb történeti csoport (sumerok, akkádok, héber törzsek, az egyiptomi istenkirályság, Görögország pelaszg őslakosai, Kína „han” etnikumú népessége, a görögök csoportjai, a rómaiak stb.) létrehozta a maga világmagyarázatából, vallásából, isteneiből, hőstörténeteiből összegyúrt mitológiáját. Ennek megfelelően beszélhetünk sumer, héber, egyiptomi, görög, római stb. mitológiáról. Történeti értelmezésben a mítosz mindig egy történelmileg létező csoport saját mítoszát, a mitológia mindig egy létező és nagyobb területi, etnikai és vallási csoport mitológiáját jelenti (eltérően például a tudományos-fantasztikus és fantasyszerzők által teremtett egyéni mitológiáktól vagy egy-egy karizmatikus filozófus vagy filozófuscsoport, például a püthagoreusok vagy a platonisták tanításaitól).

Az írott formákban is létező mítoszrendszereket általában az írás kialakulásakor vagy annak elterjedésekor írták csak le, és gyakran számtalan nagyon eltérő változatban rögzítették őket. Ennek magyarázata, hogy rögzítés híján az elbeszélt mítoszok az emberi emlékezet, hallás, értelmezés stb. esetlegességei, valamint elképzelhetően a világ és a társadalom változásait követő folyamatos újraértelmezés miatt gyakran erősen változtak, torzultak és emiatt számtalan változatuk alakult ki. Ilyenkor gyakran a leírók mesterségesen, művi úton teremtették meg a mítoszrendszer konzisztenciáját (a mítoszok összefüggőségért, hogy ne mondjanak egymásnak ellent). Így alakult ki például a finn mitológia alapműve, a Kalevala-eposz (de a zsidó–keresztény hagyomány szentírása, a Biblia is).

Egyéb értelmezések

Az ősi vagy az euroatlanti civilizációba nem sorolt kultúrák (pl. indián törzsek) mitológiájának mintájára a modern kor sok írója „művileg” teremtett, most már elsősorban szórakoztatás vagy egyéni gondolatainak kifejezése céljából, irodalmi mű formájában megalkotott, az ősi mítoszokra hasonlító történeteket. Ilyen pl. Tolkien regénytrilógiája, az A gyűrűk ura. Ez a szokás, legalábbis az európai civilizációban, alighanem leginkább a romantika korszakáig nyúlik vissza. A mítoszteremtés a romantika és az akkörüli korokban sem volt szokatlan, azokban a korokban és nemzetekben, ahol a népi mítoszrendszer különféle okok miatt elfelejtődött; sok költő művileg teremtett „népi” mítoszokat (sokszor a hamisítás eszközeitől sem visszariadva); kultúrpolitikai céloktól vezérelve, ám már ekkor megjelentek az egyéni teremtésű költői mítoszok is (egy igen jellegzetes példa az utóbbira Hoffman műve, Az arany virágcserép), ez utóbbiak napjainkban ismét igen divatosak.

Megjegyzés: Egy másik, a modernebb korokban keletkezett értelmezésben, a mítoszok hőstörténeti tartalmára utalva a kifejezés valamely dologról vagy emberről keletkezett vagy szándékosan keltett erősen, esetleg hamis módon, túlzóan pozitív képet is jelenthet, elsősorban a szenzációhajhász újságírói argóban (a „…mítosza szétfoszlott” vagy a „miféle mítosz lengte körül Marilyn Monroet?” kifejezésekben).

Mitológia

A mitológia szó (görögül: μυθολογία, a μυθος mythos - történet, legenda, és a λογος logos - beszámoló, beszéd szavakból) tulajdonképpen a mítoszok továbbmondását jelenti – olyan történetekét, amelyeket egy bizonyos kultúra igaznak hisz, és amelyekben természetfeletti események, karakterek szerepelnek. E történetek célja általában az, hogy magyarázatot adjanak az univerzum és az emberiség természetére, keletkezésére. A mitológia jelen van a legtöbb vallásban, és a legtöbb mitológia kapcsolódik legalább egy valláshoz. A modern szóhasználatban a „mitológia” jelentheti egy bizonyos kultúra vagy vallás mítoszainak összességét (mint a görög, egyiptomi és a skandináv (északi) mitológiáknál), vagy a mítoszok gyűjtésével, tanulmányozásával és értelmezésével foglalkozó tudományágat.

• • Kételkedő nézet: A nem-keresztények nyilvánvalóan nem fogadják el Jézus testbeni feltámadását történelmi tényként. Ezért ők vagy a liberális keresztényekkel értenek egyet abban, hogy a feltámadás egy erőteljes mítosz, vagy egyfajta, a benne hívők, vagy mások vágyálmaiból, ámításából fakadó szépirodalmi prózának tartják. Az előzőre példa Carl Jung „Válasz Jóbnak” című dolgozata, amiben azt sugalja, hogy a keresztrefeszítés-feltámadás meséje tuladonképpen nem más, mint az „Isten-mint-Jehová”-nak szószerint az „Isten-mint-Jób”-bá való válásának erőteljes szimbóluma. Az utóbbiakat például Gerald Massadie „Az Istenné változott Ember” című könyve képviselheti, amiben azt olvashatjuk, hogy Nikodémus az Arimátiából származó Józseffel együtt Jézust még halála előtt levette a keresztről, így azután Jézus viszonylag könnyen jelenhetett meg tanítványainak később.
• A hívők Krisztusban való feltámadásba és megújult életbe (egyes csoportokban a bűnös ó-ember meghalásába, eltemetésébe és a vízben való megmosatáson keresztül a Jézus vére általi megtisztulás útján az új életre való feltámadásra, azaz újjászületésre) keresztelkednek meg és Krisztuson keresztül, a halálból az örök életre való feltámadás igéretébe vetett hitük szerint élnek. Hitük szerint Krisztus leküldte a Szentlelket az emberiségnek, hogy a benne bízóknak reménységet hozzon és Isten és az Ő céljainak igaz megismerésén keresztül segítse őket szentségükben való növekedésben.
• Jézus személyesen, testben fog visszatérni az emberiség megbírálására, és magához veszi a hűségesen kitartókat, akik Isten meghitt közelében fognak örökké élni.
• A keresztények egy része, főként nyugaton a Bibliát az „Isten Igéjé”-nek tekinti, más keresztények pedig, főleg keleten azt vallják, hogy Jézus egyedül az „Isten Igéje”, és a Szentírást az Isten által ihletett, de emberek által írott hiteles, mértékadó könyvnek tekintik csupán. Ezen eltérő nézetek miatt sok keresztény nem ért egyet a Biblia pontosságának és értelmezésének kérdéseiben.

Ezek a hit-alapeszmék számos hittételben – krédóban – vannak rögzítve, melyek közül a két legfontosabb az Apostoli Krédó és a Niceai Krédó, melyek bizonyos eretnekségek elutasítására íródtak a Krisztus utáni első században. Annak ellenére, hogy e krédók bizonyos részletei a mai napig is vitatottak, a keresztények legtöbbje hitvallásuk szerves részének tartja.

Ahogy azt már korábban is említettük, a kereszténység fővonala magát k Kereszténységet a zsidó hit folytatásának és annak beteljesülésének véli. A történelem folyamán azonban sok, magát kereszténynek valló szervezet különböző elképzeléseket alakított ki a kereszténység alapfelfogásáról. Ezek az értelmek a korai ariánusoktól (akik tagadták Krisztus Atyaistennel való egységét) és a gnosztikusoktól (akik az anyagot alapvetően gonosznak vélvén, tagadták Krisztus testiségét) kezdve kiterjednek egészen a mai kor olyan csoportjaiig, akik az alapvető keresztény felfogásoktól teljesen eltérő értelmeket alakítottak ki. Ilyen csoportok például a Jehova Tanúi, akiknek Jézusról, Istenről és a Bibliáról sajátos hitelméletei vannak; a mormonok akik abban hisznek, hogy Isten 1829-ben visszaállította az apostoli papságot vezetőjük, ifj. Joseph Smith számára, és ezzel lehetővé tette a jelenések folytatását (újabb tanításokat és szentírásokat beleértve); valamint az Egységesítés Egyháza (Unification Church) melynek alapító főpapja, a Dél-Koreából származó Sun Myung Moon tiszteletes nemrégiben egy nagy koronázási szertartás keretében kijelentette, hogy ő az Eljövendő, a Visszajött Krisztus, az Igaz Szülő. Bár a különböző csoportok Krisztus szerepének, papi szolgálatának, vagy természetének egyes konkrét kérdéseit eltérően közelítik meg (némelyek Krisztust istennek, mások az Isteneknek, megint mások egy embernek tartják), azt kell látnunk, hogy Krisztusnak csaknem kivétel nélkül kozmikus jelentőséget tulajdonítanak. E csoportok némelyike a keresztény egyházak közé számítja magát, vagy éppenséggel az egyetlen igaz Keresztény Egyháznak hiszi magát.

A mai liberális református keresztények némelyike nem hiszi, hogy a Jézus istenségében, a szűz születésben, a Szentháromságban, a csodákban, a feltámadásban, Krisztus menybemenetelében, a Szentlélek ístenségében vagy személyiségében való hit a kereszténység elengedhetetlen feltétele lenne. E szabadelvűek vagy liberálisok attól függetlenül, hogy ajánlják az ilyen dolgokban való hitet vagy sem, úgy különböztetik meg magukat a konzervatív keresztényektől, hogy azt vallják, hogy azok alkotják a valódi kereszténységet, akik nézeteikben- és tanításaikban mindenekfelett Jézusra hivatkoznak. Tehát egyik oldalról a korábban említett hagyomásosabb hittételekben hívők és azokat elfogadók e csoportok többségét nem tartják igazi keresztényeknek, mert úgy érzik, hogy a Jézus természetéről, tetteiről és tanításairól szóló fundamentális, alapszerű tanítások elutasításával a liberálisok egy más személyt, vagy éppenséggel saját kitalálásaikat követik, a másik oldalról pedig a liberálisok érzik úgy, hogy a „hagyományos” keresztényeket félrevezették bizonyos, az évezredeken átívelő politikai szervezetek, és ezért az azok hatalomvágyának kiszolgálására tervezett dogmákat követnek. Ez a vita egyelőre megoldhatatlannak tűnik.

Tízparancsolat

A tízparancsolat vallási és erkölcsi parancsok gyűjteménye, amelyet a Biblia szerint Jahve adott Mózesnek a Sínai hegyen, két kőtábla formájában. A judaizmusban és a kereszténységben a legfontosabb vallási előírások közé tartoznak.

A tízparancsolat alapja a Biblia két részlete: II Mózes 20:1-17 (Károli), illetve V Mózes 5:6-21. II Mózes 34 -ben egy másfajta szöveg szerepel, ezt általában nem használják.

A tízparancsolat néhány további említése a Bibliában: V Mózes 4:13, V Mózes 10:4

A tízparancsolat szövege

A tízparancsolat elsősorban a zsidók és a protestáns egyházak által használt szövege

És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:

Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.

1. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
2. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
   Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn- szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
3. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
4. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
6. Ne ölj.
7. Ne paráználkodjál. (Az eredetiben: Ne légy házasságtörő.)
8. Ne lopj.
9. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
10. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

A tízparancsolat katolikus megfogalmazása

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját (Sábát - a pihenés napja) szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!

Irodalom

Kereszteni oktatasok, mellyeket summában foglalt Jesus Társaságabéli edgy szerzetes pap

Keresztes Szent János: A Kármel hegyére vezető út - A lélek sötét éjszakája

Veréczi Ferenc: Lelki hartz, avagy ... halotti praedikácios rövid tanitas ...

Linkek

Kersztény.info - Keresztény cikkek, hírek, linkek az internet világából: www.kereszteny.info

Kereszténységgel kapcsolatos linkek gyűjteménye: www.kereszteny.lap.hu