Halál

Eutanázia

Az eutanázia jelentése görög: ευθανασία -'ευ "jó, szép", θανατος "halál" Az eutanázia mai jelentése: a gyógyíthatatlan beteg halálának a belegyezésével történő meggyorsítása vagy előidézése szenvedéseinek megrövidítése céljából. Az eutanázia hívei az élet utilitarista szemléletéből indulnak ki, nevezetesen: kisebb értéket tulajdonítanak az életnek, amikor annak hasznossága csökken, vagy egyenesen a végéhez közeledik. Így követhető az a gondolatmenet, hogy a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség esetén vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak. A következtetés pedig: az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is, az emberhez méltó halálhoz való jogról beszélhetünk. A szenvedéstől való menekülést, megszabadulást humanista elvekkel magyarázzák, ám e vonatkozásban szembekerülnek a keresztény hitelvekkel - melyek a szenvedést az élet természetes részének fogják fel, sőt bizonyos lelki megtisztulást rendelnek hozzá. A legtöbb jogrendszerben nincs kifejezett erre vonatkozó intézkedés, jogszabály, ezért az eutanáziát vagy öngyilkosságnak, vagy gyilkosságnak tekintik - ha mások követik el.

Története

Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza. A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért mert ellentmond a hatodik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak. Az eutanázia legalizálására vonatkozó szervezett mozgalom Angliában 1935-ben indult, amikor C. Killick Millard megalapította a Voluntary Euthanasia Legalisation Society nevű szervezetet - az eutanázia törvényesítéséért küzdők önkéntesek társaságát. A társaság törvénytervezetét a Lordok Háza 1936-ban és 1950-ben elutasította. Az Egyesült Állaokban az Euthanasia Society of America szervezetét 1938-ban alapították.

Eutanázia program a Harmadik Birodalomban

A náci Németországban tudatosan törekedtek az eugenetikára, ennek folyományaként kezdődött meg 1940-ben a T-4 Eutanázia Program. A program célja volt, hogy szisztematikusan megöljék, sterilzálják azokat a testileg, szellemileg fogyatékos, pszichésen beteg embereket, akik "nem járulnak hozzá a német faj genetikai állományának javításához". Tulajdonképpen a T-4 Eutanázia Program egyfajta eugenetikai program volt, nélkülözve az eutanáziának azokat az ismérveit, melyek megkülönböztetik az egyszerű emberöléstől(saját elhatározás, gyógyíthatatlan beteg, szenvedések megelőzése, csökkentése). A program során közel 200.000 embert gyilkoltak meg, ám maga a program mégis meghiúsult, köszönhetően a betegek hozzátartozóinak és az egyház egyre erősdő nyomásának.

Fajtái

Az eutanáziának két fajtája van, attól függően, hogy cselekvéssel, vagy mulasztással valósul-e meg.

Az aktív eutanázia egy tevőleges cselekmény, mely megvalósulhat kémiai, fizikai, biológiai eszközökkel. Leggyakoribb formái a gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel a gyógyíthatatlan betegek szenvedéseinek lerövidítése.

A passzív eutanáziának további két formája van, az egyik, mikor nem is a beteg, hanem az orvos dönt a halálról. Ez esetben arra a kérdésre kell választ kapni, hogy meddig, milyen eszközökkel köteles azt a beteget életben tartani, akinek élete visszafordíthatatlanul a végéhez közeleg. Itt az orvosi kötelesség és az emberhez méltó szép halál kerül szembe egymással, mely azonban feloldható. Az orvosi kötelesség nem értelmezhető egyoldalúan, a beteg jogainak tisztelete nélkül, így az élet működésének erőszakos fenntartása már nem az élet meghosszabbítását, hanem a haldoklás elnyújtását jelenti.

A passzív eutanázia másik esete lényegében az, amit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény az ellátás visszautasításának jogának nevez, mely jognak két esetköre van. Az egyiket a törvény 20.§ (2) tartalmazza:

a beteg minden olyan ellátást, melynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be visszautasíthat - Magyarországon közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban.

Az ellátás visszautasításának másik esete az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítása. Az egészségügyről szóló törvény szerint (20.§ (3)):

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Passzív eutanázia Magyarországon az egészségügyrül szóló törvény alapján, értelmezésekkel

Magyarországon az 1997. évi CLIV.törvény szabályozza a passzív eutanázia engedélyezését, eseteit, feltételeit:

A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.

• Főszabály szerint 18. életévet betöltött személy élhet e jogával, kivéve, mások életét betegsége veszélyeztetné, pl. járványügyi szempontból kórházi ápolás kötelező egyes betegségeknél (pl.veszettség)

A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek.

• Pl. visszautasíthatja a gyógyszeres, kemoterápiás, onkológiai kezeléseket, feltétel a közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás.

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

• Életmentő beavatkozás pl. műtét, azonnali gyógyszeres kezelés, életfenntartó beavatkozás pl. az újraélesztés. A súlyos betegségnél feltétel, hogy rövid időn belül halálhoz vezessen.

Az életmentő, életfenntartó beavatkozás visszautasítása csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve, hogy a súlyos, halálhoz vezető betegség fennáll, továbbá a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon - két tanú előtt - ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe.

• E szakasz már az eljárást rendezi, csak testület dönthet a kérdésben, az ismételt kijelentés és a tanúk is érvényességi feltételei a nyilatkozatnak.

A bizottság tagjai a beteg kezelőorvosa, egy - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő -, a betegség jellegének megfelelő szakorvos, valamint egy pszichiáter szakorvos.

• E szakasz az orvosi testület függetlenségét(gyógykezelésben részt nem vevő orvos), szakértelmét(szakorvos, kezelőorvos, pszichiáter szakorvos) biztosítja.

A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására.

• A terhességnél, várandósságnál a gyermek élethez való joga előnyt élvez a beteg - anya - halálhoz való jogánál, így a törvény elutasítja a várandós anya ilyen irányú kérelmét.

Az ellátás visszautasításának esetén meg kell kísérelni a beteg döntése hátterében lévő okok - személyes beszélgetés alapján történő - feltárását és a döntés megváltoztatását. Ennek során ismételten tájékoztatni kell a beavatkozás elmaradásának következményeiről.

• A törvény szerint a betegnek meg kell adni minden tájékoztatást egészségügyi helyzetéről, személyes beszélgetésre, okok megismerésére van szükség. A törvény vitathatóan a döntés megváltoztatását is célul tűzi ki, mely döntéssel való vitatkozás nyilvánvalóan nem az orvos feladata.

A beteg a visszautasításra vonatkozó nyilatkozatát bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonhatja.

• Akár szóban is vissza lehet vonni az írásban tett nyilatkozatot.

Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes betegnél, ha az ellátás elmaradása súlyos vagy maradandó károsodás bekövetkezésével fenyeget; nem utasítható vissza.

• Tehát pl. kiskorú gyermeknél a szülők nem utasíthatják vissza a kemoterápiás kezelést, ha a rák

még nem előrehaladott stádiumú.

A cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan és az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség.

• Tehát életmentő beavatkozás elmaradása - pl. gépről való lekapcsolás - esetén bírósági nyilatkozatra van szükség az ellátás visszautasításához, ha a beteg 18 éven aluli.

A beteget az ellátás visszautasítása során nem szabad semmilyen eszközzel döntésének megváltoztatására kényszeríteni. A beteg az életmentő, életfenntartó beavatkozás visszautasítása esetén is jogosult szenvedéseinek enyhítésére, fájdalmainak csökkentésére irányuló ellátásra.

• A garanciális szabály szerint a beteg teljes belátási képességével hozta meg döntését az ellátás visszautasításáról, így nem lehet utólagosan kényszeríteni döntésének megváltoztatására, nem alkalmazhatnak vele szemben különleges, egyedi ápolást, nem különíthetik el, nem véltoztathatnak az addigi ellátásán, vizsgálatán. A fájdalmak csökkentésére minden beteg jogosult, így az ellátást visszautasító beteg is, akinek szenvedéseit kötelesek az orvosok, orvosi személyzet enyhíteni.

Az eutanáziával kapcsolatos viták, vélemények

A Hospice Szolgálat (idős, haldokló betegeket gondozó alapítvány) vezetőinek állásfoglalása szerint az egyre jobb palliatív terápiák mellett nincs létjogosultsága az eutanáziának. A palliatív terápia az a súlyos állapotban lévő haldokló betegnek a sokoldalú testi, lelki, szociális ellátása. A palliatív terápiának a lényege az, hogy a beteg életét megpróbálja úgy javítani, hogy élete végéig egy viszonylag elfogadható életminőségben éljen és ne kívánja feltétlenül a halált.

Az Orvosi Kamara álláspontja szerint aki orvos, az az életre esküdött fel, azaz az életért küzd. Mivel tehát az orvosok az életre esküdtek, így azt szeretnék, hogy az eutanázia esetleges engedélyezése esetén se az orvosokat kötelezzék a kegyes halál végrehajtására. Az hogy az élet kioltása legyen a célja az orvosnak, ez nem függ össze a hivatásával és a szakmával.

Az orvosoknak támpontjai vannak az eutanázia kérdéskörrel való foglalkozáskor. Ilyen a Hippokráteszi eskü, melyet diplomázáskor tesznek le, ez az élet tiszteletén, megőrzésén alapszik. Mind az eskü mind a minden orvosra vonatkozó Orvosi Etikai Kódex egyértelműen tiltja az aktív és a passzív eutanáziát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1980-ban kimondta, hogy "a modern palliatív kezelés megjelenésével szükségtelenné vált az önkéntes eutanázia törvényesítése."

A Katolikus Egyház továbbra sem fogadja el az eutanáziát, de ellenzi azt is, hogy egy gyógyíthatatlan, halálán lévő ember számára mindenáron, értelmetlenül fenntartsák a kezelést.

Diane Pretty esete

A fellebbviteli bíróságként eljáró Lordok Házának egy közelmúltban hozott döntése azt jelzi, hogy az Egyesült Királyságban nem csak a törvényhozás, hanem a jogalkalmazás is idegenkedik a régóta fennálló tilalmak oldása irányában teendő lépésektől. A Dianne Pretty v. Director of Public Prosecution ügyben a felperes, egy teljes mozgásképtelenséget okozó gyógyíthatatlan betegség végső szakaszában lévő beteg annak megállapítását kérte, hogy a vádhatóság határozata, - melyben visszautasította az arra irányuló kérelmét, hogy vállaljon kötelezettséget: nem emel vádat férje ellen emberölés miatt, ha az majd segítséget nyújt halálához, - megsértette alapvető emberi jogait, egyebek mellett az embertelen bánásmód tilalmát és az élethez való jogát. Élethez való jogának sérelmét abban látta, hogy a vádhatóság álláspontja megfosztja attól a jogától: ő dönthesse el, kíván-e tovább élni, és határozatával az élethez való jogát élete végigélésének kötelezettségévé változtatta.

A Lordok Háza 2001. november 29-ei ítéletében kimondta: a felperest nem illeti meg a jog ahhoz, hogy a vádhatóság büntetlenséget biztosítson férje számára, ha az közreműködik halálában ([2001] UKHL). Ezzel elvetette az emberölés e módozatának bírósági határozattal történő legalizálását.

Diane Pretty az ítélet után strasbourgi európai emberjogi bírósághoz fordult, ahol arra hivatkozott, hogy a britek megsértették azt az alapvető emberi jogot, hogy eldönthesse, akar-e élni vagy sem. A bíróság elutasította a kérelmét. Diane Pretty végül 2002. május 13-án halt meg természetes halállal.

A holland szabályozás

Hollandiában a korábbi teljes tilalmat a bírói gyakorlat kezdte feloldani. 1973-tól kezdődően több olyan ítélet született, melyek a gyógyíthatatlan betegét halálba segítő orvosokat azzal az indokkal mentettek fel az emberölés vádja alól, hogy szükséghelyzetben cselekedtek. A Holland Legfelsőbb Bíróság egy 1984-ben hozott ítéletében nyilvánította ki elvi éllel, hogy bár más megölése a büntető törvények alkalmazásában változatlanul bűncselekménynek tekintendő, a beteget halálba segítő orvos bizonyos feltételek esetén hivatkozhat arra, hogy az emberölést szükséghelyzetben követte el. A bírói gyakorlat ennek feltételeit is kimunkálta. E feltételek a következők: az orvos a beteg szabadon kinyilvánított akarata alapján jár el miután tőle és a betegtől független orvossal konzultációt folytatott, a betegnek ez a kívánsága átgondolt, megfontolt és tartósan hangoztatott, a beteg tűrhetetlen fájdalmaktól szenved, és nincs kilátás állapota javulására, a szenvedés enyhítését eredményező módszer pedig nem áll rendelkezésre.

E legfőbb bírói döntés hatott a törvényhozásra is. 1994-ben módosították a büntető törvényt és a halálesetek kivizsgálásáról szóló jogszabályt. Ezek úgy rendelkeztek, hogy gyógyíthatatlan betegét halálba segítő orvosnak minden ilyen halálesetet jelenteni kell egy e célra felállított bizottságnak, mely állást foglal az orvos eljárásának jogszerűségéről, és jelentését megküldi az ügyésznek, aki dönt arról, hogy büntetőeljárást indít-e az orvos ellen.

E szabályozás alkalmazásának tapasztalatai alapján átfogó törvényjavaslatot nyújtottak be a törvényhozáshoz "Az életnek kérésre történő végetvetés és az öngyilkossághoz nyújtott segítség eseteinek felülvizsgálatáról" címmel. A javaslatot a törvényhozás mindkét háza megszavazta, az 2001. október 1-jén lépett hatályba. A törvény a büntető törvények módosításával büntetlenséget biztosít az orvosnak az emberölés és az öngyilkosság elősegítésének bűntette alól, ha kellő gondossággal és körültekintéssel járt el, és ha jelentést tett az illetékes halottkémnek a beteg halálában való közreműködéséről. A kellő gondosság, körültekintés feltételeit a büntető törvény határozza meg. E szerint az orvos eljárása akkor kellően gondos, ha meggyőződött arról: a beteg állapota reménytelen, a betegnek nem enyhíthető, elviselhetetlen szenvedés a része, és más ésszerű megoldás nem áll rendelkezésre. A kellő gondossággal való eljárás akkor állapítható meg, ha az orvos a beteget részletesen tájékoztatta állapotáról és kilátásairól, és a beteg szabad akaratából, mindent megfontolva fejezte ki azt az akaratát, hogy meg kíván halni. További követelmény az orvossal szemben, hogy a betegtől független legalább egy orvossal konzultáljon, és a kellő gondosságát alátámasztó fenti feltételek meglétéről írásbeli értékelést készítsen, végül hogy a beteg halálát megfelelő orvosi gondossággal segítse elő.

E halálesetek körülményeinek kivizsgálására Hollandiában regionális felülvizsgálati bizottságok működnek. Mindegyiknek legalább három tagja van. Vizsgálódásaikat a beteg halálában közreműködő orvos bevonásával végzik. Ha megállapítják, hogy az orvos kellő gondossággal járt el, az ügyet lezárják, ellenkező esetben értesítik az ügyészt büntetőeljárás indításának megfontolására.

A törvény a 16-17 éves fiataloknak is megadja a jogot, hogy határozzanak saját halálukról, a döntési folyamatba szüleiket is be kell vonni. A 12-15 éves gyermekek esetében a törvény a szülők beleegyezését is előírja.

A törvény szigorú garanciális feltételek mellett lehetővé teszi: még mielőtt betegségének végső szakaszába jut, a beteg írásbeli nyilatkozatban kérheti, hogy orvosa működjön közre halála elősegítésében.

A belga szabályozás

Belgiumban 2002. május 28-án hoztak törvényt annak lehetővé tételéről, hogy az orvos a gyógyíthatatlan beteg kívánságára véget vethessen életének. A törvény szóhasználatában ez eutanázia, melyet így határoz meg: eutanázián az orvos által eszközölt azon cselekmény értendő, mellyel szándékosan véget vet betege életének.

A törvény szerint az eutanáziát elvégző orvos nem követ el bűncselekményt, ha megbizonyosodik arról, hogy a beteg nagykorú, cselekvőképes, az eutanáziára vonatkozó elhatározására önkéntesen, megfontoltan és külső befolyástól mentesen jutott, orvosi szempontból kilátástalan a helyzete és olyan állandó, elviselhetetlen testi, vagy lelki szenvedés állapotában van, melyet gyógyíthatatlan betegsége, vagy balesete okoz.

A betegnek írásban kell előterjesztenie az eutanázia iránti kérelmét, amelyet neki magának kell megírnia és aláírnia. Ha nincsen erre képes állapotban, a kérelmet az altala választott olyan nagykorú személynek kell elkészítenie, akinek nem származhat anyagi előnye a beteg halálából. E személynek a kérelmet az orvos jelenlétében kell megírnia, ebben az ok megjelölésével rögzítenie kell, hogy a beteg maga nem képes kérelmet készíteni.

Eutanáziára csak akkor kerülhet sor, ha az orvos részletes tájékoztatást adott a betegnek egészségi állapotáról, életkilátásairól, ismertette a még szóba jöhető terápiás, vagy a fájdalom csillapítására rendelkezésre álló lehetőségeket. A beteg elhatározásának megmásíthatatlanságát az orvosnak a beteggel folytatott beszélgetések során kell ellenőriznie.

Az eutanázia további feltétele a kezelőorvosnak más orvossal folytatott konzultációja. A konzulens orvossal szembeni követelmény, hogy az adott betegséggel kapcsolatos szakismeretekkel rendelkezzen, valamint hogy mind a beteg, mind a kezelőorvos tekintetében független legyen. A konzulensnek meg kell vizsgálnia a beteget, rendelkezésére kell bocsátania a beteg állapotára vonatkozó összes adatot, iratot. A konzulens orvosnak meg kell bizonyosodnia a szenvedés állandó, csillapíthatatlan és elviselhetetlen jellegéről. A konzulens megállapításait jelentésben foglalja össze. A konzulens orvos jelentését a kezelőorvos ismerteti a beteggel.

A kezelőorvosnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a betegnek volt alkalma elhatározását megbeszélnie mindazokkal, akikkel találkozni kívánt; ha a beteg ezt kívánja, megbeszélést kell folytatnia a beteg által megjelölt hozzátartozóival.

Ha a kezelőorvos véleménye szerint a beteg halála nem következik be rövid időn belül, a törvény az eutanázia két további feltételét is meghatározza. Az egyik az, hogy a kezelőorvosnak további konzultációt kell folytatnia egy második orvossal, lehetőség szerint pszichiáterrel, vagy az érintett patológiai terület szakértőjével, akinek a betegtől, az orvostól és az elsőként konzultált orvostól függetlennek kell lennie. A beteget e második konzultáció eredményéről is tájékoztatni kell.

A másik feltétel az, hogy a beteg kérelme és az eutanázia között legalább egy hónap teljen el.

A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy a cselekvőképes nagykorú személy a jövőben bekövetkező betegségével kapcsolatban arra az esetre, ha akaratát már nem tudja kifejezni, írásbeli nyilatkozatban fejezze ki az eutanáziára vonatkozó kívánságát, amennyiben az orvos megállapítja, hogy súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, nincsen tudatánál, és állapota a tudomány állása szerint visszafordíthatatlan. Az írásbeli nyilatkozat csak akkor vehető figyelembe, ha az a gyógyíthatatlan betegség kezdetét megelőző öt évnél nem korábban készült, illetőleg került ismételten megerősítésre.

A törvény kimondja: orvos nem köteles eutanáziát alkalmazni és más személy sem köteles eutanáziában részt venni. Ha az orvos a beteg eutanázia iránti kérelmét megtagadja, a beteg kérésére köteles a kérelmet a beteg által megjelölt orvoshoz eljuttatni.

Ha az orvos úgy dönt, hogy eleget tesz a beteg eutanázia iránti kívánságának, a beteg halálától számított négy napon belül írásos jelentést kell tennie a törvény által létrehozott Bizottságnak. A Bizottság tizenhat tagja közül nyolc orvos - közülük legalább négy belga egyetemi tanár - négy tagja jogászprofesszor vagy ügyvéd, négy tagja a gyógyíthatatlan betegek problémáiban jártas szakember. A Bizottság tagjai nem lehetnek parlamenti képviselők, sem a kormány tagjai.

A Bizottság az orvos jelentésének benyújtásától számított két hónapon belül dönt arról, hogy az eutanáziára a törvény rendelkezéseinek megfelelően került-e sor. Ha kétharmados szótöbbséggel úgy véli, hogy az orvos a törvény rendelkezéseit nem tartotta tiszteletben, az iratokat megküldi az ügyésznek.