Memetika

„A művészet, akár a betegség, fertőzés útján terjed.” (Lev Tolsztoj)

A memetika Richard Dawkins elmélete alapján 1976-ban született (proto-)tudomány. Az elnevezés a mimézis (utánzás) és a genetika (örökléstan) szavak kombinációjából ered.

Dawkins elmélete szerint mindenkiben több tízezer aprócska kulturális információs csomag (mém) található, melyek igyekeznek reprodukálni és örökíteni magukat.

Az azóta tovább fejlődött elmélet szerint az emberi tudat összessége nem más, mint az agyunkban megtelepedett és folyamatosan cserélődő mémek sokasága. Ezek az „intellektuális paraziták” nagyjából százezer éve jelenhettek meg a földön, és gyakorlatilag át is vették az uralmat. Az emberi agy megnövekedésének is egy lehetséges oka lehetett, hogy a mémek szelekciós nyomást fejtettek ki a jó utánzóképességű, fejlett, nagy agyú emberek kiválogatódására.

Az elmélet könnyen kiterjeszthető más gondolkodni és kommunikálni képes esetleges élőlényekre vagy gépekre.

A mémeknek szerepük lehet a párválasztásban is. Egyes memetikusok szerint az emberek többsége szívesebben szövetkezik utódnemzésre az adott kultúrához jobban idomuló, azt jobban reprodukáló – azaz több, ezt elősegítő mémmel rendelkező – ellenkező nembelivel, mivel közös utódjuk feltételezhetően jobban tud majd alkalmazkodni a kor uralkodó mémjeihez.

A memetika

A memetika elméletének megértéséhez Charles Darwin kiválasztódáson alapuló evolúciós elméletét kell alapul vennünk. Ez az elmélet, mely rengeteg vita alapját képezte régen is és képezi a jelenben is, kizárja a lehetőségét annak, hogy van egy felsőbb hatalom, rendszer, ami irányítja a fejlődést.

1. A replikátorok

Az elmélet dawkinsi értelmezésének alapja, hogy különböző replikátorok harcolnak a fennmaradásért. A replikátort úgy kell értelmezni, mint egy önmaga lemásolására adott parancssort. A replikátoroknak tehát az egyetlen feladatuk önmaguk másolása, a lehető legkisebb eltéréssel, ezek a replikátorok a törzsfejlődés szempontjából pedig a gének. A fejlődés, az evolúció pedig nem más Dawkins, és követői értelmezése szerint, mint a másolás során bekövetkezett hibákból eredő, a túlélést és a további másolást elősegítő tulajdonságok véletlenszerű kifejlődése. (Dawkins, 1986)

Az adott környezethez jobban alkalmazkodó replikátorok hatékonyabban tudtak működni, azaz sikeresebben tudtak másolódni, terjedni, mint a környezethez nem alkalmazkodó társaik. A replikátoroknak tehát önmaguk másolása az elsődleges céljuk, méghozzá a lehető legpontosabban, de bizonyos eltérések, módosulások, vagy biológiai fogalommal élve a mutálódások kitermeltek újra és újra hatékonyabb egyedeket. Ezek az egyedek mivel jobban alkalmazkodtak a környezetükhöz, mint elődeik, kiszorították a régi ’verziókat’, de természetesen később a fejlődés újabb lépcsőjén egy belőlük kifejlődött, de némiképpen még jobban alkalmazkodott egyed vette át az irányítást. A természetes kiválasztódás tehát a replikáció folyamatában bekövetkezett eltérés, és ezek az eltérések tehették lehetővé, hogy különböző környezeti feltételekhez alkalmazkodó, és egyre bonyolultabb szervezetek alakuljanak ki. De mindennek az alapja a másolás, méghozzá a viszonylag pontatlan másolás.

A különböző szervezetek, melyek végül is magát a replikátort hivatottak másolni, az evolúció során újabb és újabb képességekkel lettek gazdagabbak, csak hogy minél tökéletesebben tudják ellátni feladatukat. Képessé váltak a mozgásra, hogy túléljenek akkor is, ha a környezetük veszélyessé vált számukra, képesek lettek egyre nagyobb veszélyektől megvédeni magukat. Az állat és növényvilágban minden egyes egyed valamiféle ős replikátor leszármazottja, és az, hogy ma is léteznek, annak a bizonyítéka, hogy sikeresen tudták generációról generációra lemásolni önmagukat. Újra és újra továbbadták azt az információ halmazt, hogy hogyan másolják magukat.

Dawkins, evolúcióbiológus ezt a fajta vak, cél nélküli fejlődést nevezte a ’Valószínűtlen Hegy megmászásának’ (1996). Mind Dawkins, mind Blackmore (2001) hangsúlyozza, hogy az evolúció nem tervez, nem lát előre, így nem feltétlen a legtökéletesebb irányába halad a törzsfejlődés. Például a szemünk sem a lehető legtökéletesebb megoldás. Ha létezne egy tökéletes teremtő, - érvel Blackmore, - akkor a szemünkben található összes idegsejt hátulról „csatlakozna” a szemhez, így nem lennének útjában a fénynek. A szemünk viszont nem így fejlődött, mert jelenlegi felépítése is megfelelőnek bizonyult ahhoz, hogy az emlősök replikátorai nagy mértékben elterjedjenek a világon.

A természetes kiválasztódás elve megmagyarázza, hogy hogyan alakult ki az emberi test, de nem ad egyértelmű választ arra, hogy miért és hogyan fejlődött ki a tudatunk. Blackmore felhívja a figyelmet arra, hogy az agy testünk mindössze 2%-át teszi ki, mégis összes energiánk 20%-át használja el. Ez nagymértékű pazarlás egy olyan test részéről, amely szinte minden szervét a lehető leghatékonyabban „tervezte” meg.

2. A mém

Fejünk állandóan tele van gondolatokkal, nem tudunk kikapcsolni, nem tudunk nem gondolkodni, és általában lényegtelen problémákon gondolkodunk. Az emberi gondolkodás nem illik bele a gén, mint replikátor elméletébe, hacsak nem találunk egy másik elméletet, amely a gének és a gondolkodás közötti kapcsolatot, a gondolkodás okait megmagyarázza. Ez az elmélet pedig a Dawkins által bevezetett mém elmélet.

A mém fogalmát Richard Dawkins vezette be ’Az önző gén’ című könyvében, igaz csak érintőlegesen. Ebben a könyvében fejtette ki az evolucionista biológus a replikátorok működési elvét, amiben elmagyarázta, hogy az evolúció nem a genotípusok, vagy a fenotipusok javát szolgálja, sőt nem is az adott szervezet érdekében történik, hanem a gének „igényei” szerint működik. Dawkins szerint a gének azok a replikátorok, melyek az önmaguk másolására vonatkozó parancssort alkotják, éppen ezért az evolúció csak is a gének javát szolgálja. (Dawkins, 1986)

Ezen könyvében azonban bevezette azt az elméletét, hogy létezhetnek más replikátorok is, amiket mémeknek nevezett el, a gén szó analógiájára. Így kezdődött el a memetika tudománya. Blackmore szerint a mém egy információs egység, amely utánzás útján másolódik az egyik agyból a másikba. A mém lehet egy eszme vagy vallási tanítás, lehet egy ruhadivat vagy egy építészeti stílus, de a mém lehet egy viselkedési szokás vagy akár egy technológiai folyamat is. Összességében bármit mémnek lehet tekinteni, amit utánzással lehet másolni.

Susan Blackmore

Dr. Susan Jane Blackmore 1949-ben született Angliában. Szabadúszó író, előadó. Talán a legismertebb könyve 'A mémgépezet' (1999.)

Munkássága

Susan Blackmore pszichológiából és élettanból diplomázott az Oxfordi Egyetemen (St. Hilda's College). További tudományos fokozatait a Surreyi Egyetemen szerezte (MSc: 1974., PhD: 1980) környezeti pszichológiából, illetve parapszichológiából. Téziseinek címe: "Extrasensory Perception as a Cognitive Process".

Kutatási területei: mémek, az evolúció elmélete, tudat és paranormális jelenségek.

Gyakran feltűnik a televízióadásokban, ahol paranormális személyiségek vitapartnere a legkülönfélébb témákban (szellemek, hatodik érzék, testen kívüli érzékelés (ebben a témában írt könyve: „unenviable role of Rentaskeptic”). UFO-k által elszöktetett emberekről szóló tereferékben is gyakorta látható. Másfajta tv-műsorokban is vállal szereplést. Ismertebb témái: intelligens majmok, az angol „Big Brother” versenyzőinek pszichológiai karaktere.

Több tudományos folyóirat szerkesztőségi tagja:

• Journal of Memetics 1997. óta,
• Skeptical Inquirer 1998 óta.

Legújabb könyve (Consciousness: An Introduction; 2004.), az első olyan könyv, mely a maga teljességében taglalja a tudatot vizsgáló tudományágat. Ebben a műben olyan témákkal foglalkozik kimerítően, mint az elme és a test problémája, a tudat nagy problémája, az elme filozófiája, kognitív neuropszichológia, kognitív természettudomány, mesterséges intelligencia, evolúció, parapszichológia, más tudat állapot, fenomenológia, buddhizmus és meditáció. Mintegy mellékesen a mű tömören megismertet számos, a fenti tudományterületeken alkotó személyiség rövid életrajzával (többek között: Daniel Dennett, John Searle, David Chalmers, Patricia Churchland, Francis Crick, Antonio Damasio, V.S. Ramachandran, John Carew Eccles, Rodney Brooks, Alan Turing, Francisco Varela, Rene Descartes, David Hume, William James, és Buddha).

Magánélet

1977-ben férjhez ment Tom Troscianko professzorhoz, mely házasságból két gyermek: Emily Tamarisk Troscianko (1982. február 20.), és Jolyon Tomasz Troscianko (1984. május 17.) született.

Ma Dr. Adam Hart-Davis-szel él.

Egyéb

Blackmore ateista, aki sokat publikál a vallások ellen. Aktívan űzi a zent, de nem tartja magát buddhistának.

Nos, Dawkins könyvének címe felhívja a figyelmet a gének legfontosabb tulajdonságára, amennyiben a replikátor analógiát használjuk, azaz a gének önzőek, önmagukért vannak. Ha viszont elfogadjuk, hogy a mémek is replikátorok, akkor egyenesen következik ebből az, hogy a mémek is pont annyira önzőek, mint a gének. Ez azt jelenti, hogy a mémeket is pusztán a terjedésük élteti, és a legelterjedtebb mémek nem a legjobbak, hanem a legsikeresebbek.

3. A mémek trükkjei

Blackmore szerint a legnépszerűbb eszmék, sőt vallások nem az emberiség számára legtökéletesebbek, hanem valamilyen más szempontból, a mémek szempontjából kiemelkedők (2001). A legnépszerűbb eszmék olyan trükköket tudtak kifejleszteni, ami lehetővé tette számukra, hogy rengeteg agyban elterjedhessenek, jó tartósan, és állandóan le is másolja őket ez az agy.

A gének esetében az egyik legjelentősebb képesség a csoportokba rendeződés volt. Egyre nagyobb és egyre bonyolultabb biológiai szervezetek jöttek létre, melyek állandóan hatással voltak egymásra, így gének által hajtott ökoszisztémák jöttek létre. Blackmore ezt a csoportokba rendeződési adottságot figyelte meg a mémek esetében is. Blackmore mémplexeknek nevezi (a mém-komplexum szóösszetételből rövidítve) azokat a mém csoportokat, amelyek egymás segítésével – és más mémek, mém-halmazok háttérbeszorításával – hatékonyabban tudnak terjedni. A mémek csoportokba rendeződése csak egy példája annak, hogy a mémek is fejlődnek, létezik tehát egyfajta memetikai evolúció is.

(Én a mémplex fogalmát inkább a nekem jobban tetsző mém-halmazzal fogom jelölni, amelyet Sebők használt egy memetikával foglalkozó ellőadássorozaton. Mém-komplexum, mémplex, mém-halmaz, három mém, mely verseng egymással. Az én agyamban úgy tűnik a mém-halmaz tudott sikeresebben meggyökeresedni. Érdemes megfigyelni, hogy milyen következetesen fogom ezt a mémet előnyben részesíteni. A mém-halmaz szóösszetétel tehát sikeresen vett engem rá arra, hogy másoljam.)

Dawkins szerint azzal, hogy a mémeket replikátornak tekintjük, egy teljesen új szempontból tudjuk megvizsgálni az emberi gondolkodást és a kultúrát, mégpedig a mémek szempontjából (1986). Dawkins egyik példája, a baseball sapka viselete előre vagy hátra fordított silttel megmutatja a mémek értelmetlenségét – mármint az ember szempontjából, hiszen végül is teljesen mindegy hogy merre fordítjuk a sapkát. De ha a replikátor szempontjából nézzük, akkor a két különböző viselet két replikátor harca. Amikor Dawkins feljegyezte ezt a példát, a baseball sapkákat rendre hátrafordítva viselték a fiatalok. Manapság meg azt látjuk, hogy ha visel is valaki ilyen sapkát, akkor azt silttel előre fele teszi.

4. A mém-halmazok

A sapka-viselet tehát egy mém, de könnyen tovább léphetünk ezen a problémán, hiszen az életünket túlságosan nagymértékben nem befolyásolja. Viszont Dawkins szerint a legbonyolultabb mém-halmazok már sokkal nagyobb hatást fejtenek ki életünkre. Ilyen mém-halmazok a különböző vallások. Dawkins szerint egy-egy vallási eszme nem más, mint rengeteg önmagában életképtelen replikátor együttműködése. Ezek a replikátorok összefogtak, hogy ők kerülhessenek be egy-egy emberi agyba; azok a replikátorok pedig amelyek nem csatlakoznak, nem idomulnak a nagy egészhez, a mém-halmazhoz, azoknak nincs helye az agyban.

A tízparancsolat tíz különböző – önmagában is bonyolult – viselkedési forma, amit lehet követni, azaz utánzással terjednek. De együtt még erősebbek ekkor már mint a keresztény szellemiség mém-halmaza terjednek. Ez viszont azt is jelenti, – bizonyítva ezzel a mém önző voltát, - hogy a vallások nem feltétlen a legnagyobb igazságok, nem feltétlen az élet értelmének birtokosai, hanem nagyon sikeres mémek, melyek összeálltak egy még sikeresebb mém-halmazzá.

Dawkins elmélete terjedésekor sajnos a semleges replikátor központú hozzáállást felváltotta egy a tudomány mellett és a vallások elleni hozzáállással. Sebők szerint Dawkins tudomány iránti rajongása az, ami hiteltelenné teszi későbbi memetikai munkáit, hiszen a tudományra, sőt a vallásokkal szembehelyezkedő materialista vagy ateista hozzáállásra sem lehet másként tekinteni memetikai szempontból, mint pusztán egy másik mém-halmazra. Dawkins a vallásokat rossznak, a tudományt, pedig az emberiség megmentőjének kiáltotta ki, ami ellentmond a memetikai hozzáállásnak. (Dawkins, 2003)

Egy másik nagyon fontos kérdésfeltevése a memetikának az egó. Dennett szerint az ember nem más, mint mémekkel megfertőzött állat. Szerinte az egyetlen különbség az állat és az ember között, hogy az ember már nem egy, hanem két különböző replikátor játékszere. Az állatokat a gének irányítják, arra kényszerítve őket, hogy szaporodjanak, neveljék fel utódjaikat, védjék meg magukat a külső hatásoktól. Az emberek viszont egyrészt a fajukat akarják fenntartani, másrészt viszont az eszméiket is terjeszteni akarják. Ha elfogadjuk azt, hogy mémek másolással terjedő cselekvésminták, akkor ki lehet terjeszteni állatokra, sőt növényekre is. (kisérletileg bizonyitott, hogy a növények is kommunikálnak)

A gén – mém kölcsönhatást Dawkins a kutyáját sétáltató emberhez hasonlította. A póráznál összekötött párost eleinte az ember, azaz a gén irányította. Az evolúció folyamán, mikor az állati és emberi lét között nem volt ekkora eltérés, a mémek sokkal kisebb szerepet játszhattak. Viszont a fejlődés során kialakultak olyan mémek, melyek már képesek átvenni az irányítást. Ilyen mém a cölibátusi fogadalom, mely bár a genetikai továbbadást gátolja, viszont a memetikai másolódást annál inkább elősegíti.

5. Az ismétlés

Visszatérhetünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi értelme van annak, hogy folyamatosan gondolkodunk. A memetikai válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő. A mémek célja hogy megragadjanak az ember agyában, illetve hogy elérjék, hogy másolódjanak. Ez pedig a leghatékonyabban úgy sikerülhet nekik, hogy újra és újra felidéződik az adott mém az agyban, ez az ismétlés elősegíti, hogy az információ elmélyüljön az emlékezetben. Másrészt az a mém, amelyik újra és újra előbukkan, nagyobb eséllyel fog másolódni. Vannak dallamok, amelyeket képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből, és akaratlanul is dúdolgatjuk magunkban őket. Ezen dallam-mémek versenytársai valószínűleg kevésbé sikeresek, így azokat kevesebbszer fogjuk dúdolni, - vagy a rádiók zenei szerkesztői kevesebbszer fogják beválogatni a rádió repertoárjába, - így nem fognak olyan hatékonyan másolódni.

Az, hogy az agyunk tele van mémekkel, azt is jelenti, hogy az egyes mémeknek küzdeniük kell a ’bentmaradásért’, tehát újabb és újabb képességeket kell kifejleszteniük. Ilyen képességek vagy ’trükkök’, ahogy Blackmore nevezi őket, például a csoportba rendeződés, vagy az egyszerűség, a könnyen megjegyezhetőség. Hasznos trükk, ha egy mém valahogyan az emberi érzelmekkel együtt tud működni, ezért például a szerelmes dalok sohasem fognak kimenni a divatból. Szintén hasznos trükk a jutalmazás büntetés mechanizmus kihasználása.

6. A kultúra

Azok a mémek, melyek valami miatt közelebb állnak hozzánk, a minket érdeklő, minket érintő dolgokkal kapcsolatosak, azokat gyorsabban megjegyezzük. A mémeknek tehát alkalmazkodniuk kell a már meglévő mémekhez, életben maradásuk függ az adott memetikai ökoszisztémától. Számos mai mém, mint például a színes haj viselete más korban, más kulturális közegben nem tudott volna olyan mértékben másolódni, mint amennyire a hajfestés napjaink nyugati civilizációjában divat. De ugyan így például a rabszolgatartás eszméje, amely számos kiemelkedő civilizáció alapja volt, ma elfogadhatatlan, ezek a mémek képtelenek megragadni, és másolódni manapság.

A memetika a mémek és a mém-halmazok fogalmával más megvilágításba helyezi a föld kulturális fejlődését. Kultúrának tekinthetünk tehát olyan mém-halmazokat, amelyek területileg vagy korban közel élő emberek csoportjának fejében többé kevésbé hasonló módon jelen van. A női egyenjogúság eszméje a jelenkori nyugati kultúra részese, viszont nem része az arab világok legtöbbjében. A korábban említett rabszolgatartás eltörlése pedig jellemzően ennek a kornak a vívmánya. Az amerikai polgárháború felfogható két mém nagyon kiélezett harcának is, miszerint az új, és jelen tapasztalatunkkal nézve életrevalóbb mém megpróbált elterjedni a régi mém kárára.

A mémek küzdenek egymással, hogy tudatosuljanak, hogy ne merüljenek feledésbe. Éppen ezért agyunkat folyamatosan használjuk, folyamatosan gondolkodunk, a gondolkodás leállítása nagyon nehéz, ha nem lehetetlen feladat. Blackmore felveti viszont azt a kérdést, hogy ha a mémek végül is nem a mi gondolataink, hanem replikátorok, amelyek másológépnek használják az agyunkat, akkor ki, vagy még inkább mi az én?

Az emberek gyerekkorukban a legfogékonyabbak, de egyben a legvédtelenebbek is a mémek befogadására. Egy kisgyerek bármit készségesen elhisz, nem alakult még ki benne a védőmechanizmus. Ez a védőmechanizmus, pedig nem más, mint a már létező mémek összessége. A kisgyerek elsősorban a szüleitől kapja a mémeket, őket utánozza, ezért van az, hogy a gyerekek személyisége később hasonlítani fog szüleijére. Később a társadalom nagy részére jellemző mémplexeket fogja elsajátítani, amit kultúrának hívunk.

7. Az én-tudat

Az én-tudat egyik lehetséges memetikai értelmezése szerint az nem más, mint rengeteg mém által alkotott mém-halmaz közreműködése a terjedésért. Az én a memetika szempontjából nem valóságos, hiszen folyamatosan változik. Új mémek csatlakoznak a nagy én-tudat – mém-halmazhoz.

Vegyünk egy példát. Jakab például teljesen buta hóbortnak tartja a vegetarianizmust, és kikéri magának, hogy ő csak növényi ételeket egyen. Sőt, rendszeresen érvel a hús fogyasztásának előnyei mellett. Az én-mém-halmazának része a húsfogyasztás szokása, ezért kirekeszti a vegetáriánus étrend gyakorlását. Viszont ahogy múlnak az évek, újabb és újabb mémek épülnek be és cserélik le a régi mémjeit az énjében. Jakab mondjuk a keleti vallások felé fordul, összejön egy lánnyal aki állatvédelmi aktivista, és ellene van a hús fogyasztásának, ráadásul elterjed a hír egy újabb kerge-marha kórról. Jakab ellőbb szabódva, majd egyre magabiztosabban fogja vállalni vegetarianizmusát.

Ezt a folyamatot az emberek általában a jelenhez igazítva értelmezik, azaz fejlődésnek tekintik. Jakab úgy gondolja, hogy most cselekszik helyesen, régen, pedig még ’vak’ volt, és meg kellett még egy s mást tanulnia. Az én, amely önigazolja Jakab cselekedeteit természetesen egy mém-halmaz.

Ez a hipotézis közeli rokonságot mutat Daniel Dennett elméleteivel a tudatról.

Irodalom

• Richard Dawkins: Az önző gén, Budapest: Gondolat 1976, ISBN 9632816455.
• Richard Dawkins: Hódító gén, Budapest: Gondolat 1989, ISBN 9632822358.
• Richard Dawkins: Elmevírusok 1991
• Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája, Budapest:Typotex, 1998, ISBN 9639132152.
• Friday Foofah
• Susan Blackmore: A mémgépezet, 1999. (részlet: A vallások mint mémplexek)
• Susan Blackmore: Ébredés a mémálomból
• Sebők Zoltán: Élősködő kultúra, 2003.
• Szedres László, A pletyka - El kell mondanom! szakdolgozat, 2004, Kodolányi János Főiskola