Egzisztencializmus

Az egzisztencializmus egy modern filozófiai irányzat, kezdetét Heidegger Lét és idő című művének megjelenésétől (1927) számítják. Az irányzat előzményének Kierkegaard bölcseletét, Rilke költészetét és Dosztojevszkij műveit tekintik, ill. a 19. sz.-i életfilozófiákat.

Az irányzat tagolása és képviselői

Az egzisztencializmust a következő kritériumok alapján tagolhatjuk: nemzeti hovatartozás szerint és aszerint, hogy ateista vagy vallásos (Sartre nyomán különböztetik meg). Ez az irányzat nem képezett egységes iskolát, az ide sorolt gondolkodók olykor maguk is tiltakoztak a besorolás ellen. A legelfogadottabbnak tekinthető felosztás szerint ide tartozik: Heidegger, Jaspers (német), Sartre, Marcel, Camus (francia), Ortega y Gasset, Unamuno (spanyol), Bergyajev, Sesztov (orosz). A vallásos irányzat reprezentánsai: Jaspers, Marcel, Bergyajev.

Az egzisztencia jelentése

Az egzisztencia szó jelentése az egyes filozófusoknál különbözőképpen árnyalódik, önálló jelentést is kap, ám a jelentés alaprétegét meghatározza az is, hogy korábban, a 13. sz.-ban Aquinói Szent Tamás milyen módon különítette el egymástól az essentia (lényeg) és az existentia (létezés) szót. Az ember egzisztenciájának jellemzője a nyitott lét: az ember létezése során állandóan úton van, folyamatosan formálja saját lényegét, ebben különbözik az állattól. Az egzisztenciálfilozófiák képviselőinek lényegi mondanivalói vannak a dehumanizációval, a szorongással, az idővel, a halállal, a tudomány, a technika szerepével, az ember léttől való elidegenedésével és a tömegkultúrával kapcsolatban.

Martin Heidegger

Martin Heidegger a német filozófia exisztencialista képviselője. Egyaránt foglalkotatta a filozófia és a teológia a pszichológia és az irodalomtudomány. Sajátos nyelvezetet használ és új szóértelmezést alkot meg.

Élete

A dél-németországi Meßkirchen ben született, egyetemre Friedburg in Briesgauban folytatta.1909 és 1911 között teológiát tanul, de érdeklődése inkább a filozófia irányába húz. Így 1911-től egésszen 1913-ig filozófiai tanulmányokat folytat amiből végül le is doktorál. ’916-ban habitulál Duns Scotus kategória és jelentéstana munkájávan. Még abban az évben barátságot köt Husserlel akinek a Logikai vizsgálodások című műve folyásolyja be Heidegger filozófiáját. Husserl vezeti be a fenomenológiaba. Később azonban – Hussel szemléletmódváltásának köszönhetően – elválnak érdeklődési útjaik.

1927-ben megjeleni fő műve a Lét és Idő, amelyben a lét értelmére vonatkozó kérdést teszi fel, egy fundamentálontológia megalkotásának igényével.

Filozófiája

Heidegger az emberből indul ki, fogalmilag jelenvalólétként megragadva, mivel a maga léte, ammennyiben a léthez viszonyul, a létmegértés által tünik ki: „Magát a létet amelyhez a jelenvalólét mint sajátjához így vagy úgy viszonyulhat, és valahogyan mindig viszonyul, egzisztenciának nevezzük”

Az egzisztenciát (a jelenvalólétet) maga a jelenvaló határozza meg. Mindeközben megvan rá a lehetősége, hogy megnyerje vagy elveszítse önmagát, aza hatalmában áll, hogy megvalósítsa magát.

A jelenvalólét nem vezethető le egy általános előzetes lényegből. A jelenvalólét létkarakterei egzisztenciákkal ragadható meg. A jelenvalólét állapota a világban benne lét, abben az értelemben, hogy jól ismerni, kapcsolatban lenni valamivel ami a gondoskodás egszisztenciáléjával ragadható meg.

A jelenvaló lét azonban együttlét is, azaz annak a lehetősége hogy az együttes jelenvalólét előfordulhasson.

A világban benne lét: feltárultság. A jelenvalólét feltárult lét: önmaga számára jelen van és megvilágítja a tőle külömböző létezőket. A feltárultság azt jelenti, hogy a jelenvalólét igazság és nemigazság egyszerre. A feltárult léthez még három egzisztenciálé tartozik: diszpozició, megértés és a beszéd.

Heidegger a szorongásban talál olyan diszpoziciót, amelyben a jelenvalólét önmagával és legsajátabb lehetőségeivel szembesül. A szorongás „valamitőlje” nem világon belüli meghatározottság hanem a világban benne lét mint olyan. Ebben a jelenvalólét saját magára vetül vissza, megszabadul az akárki uralmától s így felszabadul a saját lenni tudása. A szorongásban feltárul a jelenvalólétnek a végessége és semmisége is, amelyben megtapasztalhatja a halálhoz való létet.

A jelenvalólét strukturájának a megértése arra a kérdésra adott válsszal zárul amely a jelenvalólét egységét a gondolatban lehetségessé teszi., de csak annyiban amennyiben a jelenvalólét válalja magát úgy ahogyan egykor már volt, azaz voltságában csak akkor fog tudni a jövőben úgy közeledni magához, hogy önnmagába térjen vissza.

A lét és időben külömbséget tesz a létező és a lét között.. A külömbség abban áll, hogy külömbség van a létező és annak alapja között

Hedegger a nihilizmus okát abban látta, hogy a metafizika már Platóntól kezdve megfeletkezett az ontológiai külömbségekről, s létezőként kezelték a létet. A metafizika csak a dolgokat vizsgálta, csak azt kutatta, hogy mi van és közben elfeletkezett arról a kérdésről, hogy mit is jelent a levés.

Heidegger szerint el kell hagyni a megjelenítő gondolkodást és rá kell térni a lényegi gondolkodásra.

Heidegger gondolkodásában a 30-as években úgynevezett fordulatot (Kehre) vett, melyben már nem annyira az ittlét léte, hanem maga a lét fontos. Ennek a létnek az ittlét "csak" pásztora, nem ura: rá van bízva, de ez a rábízás nem jelent keveset. Heidegger kései gondolkodásának középpontjában az ún. léttörténet áll, amely nem más, mint az a törekvés, hogy a létet nem az ittlét egzisztálásából kell kivonni, hanem követni kell azt az utat, amelyet ez (a létkérdés) a filozófusoknál bejárt. Mivel a kései Heidegger szerint a lét nemcsak megmutatkozik, de minduntalan el is rejtőzik (visszavonja magát), e rejtőzés is beszédes lehet. A létről vallott gondolatok a különböző gondolkodóknál vagy állapotokban a lét történő megmutatkozását-elrejtezését hivatottak bemutatni. S mivel a filozófusok mindig ugyanazt mondják (de nem az azonosat), a létfeledtség ellenére megszólaltatható bennük a lét maga. Hiszen a lét állandóan megszólítja az ittlétet azáltal, hogy beleveti a lét tisztásába. Ilyen és ehhez hasonlóan költői gondolatok jellemzik a kései Heidegger gondolkodását.

Főbb művei

• Sein und Zeint (Lét és Idő)
• Was ist Metaphysik? (Mia metafizika?)
• Brief über Humanismus (Levél a humanizmusról)

Magyarul megjelent művek

· Az idõ fogalma. A német egyetem önmegnyilatkozása. A rektorátus. Bp. Kossuth 1992. · Lét és idõ. Bp. Gondolat 1989. · Útban a nyelvhez. Bp. Helikon 1991. · Schelling értekezése az emberi szabadság lényegérõl. Bp. T-Twins 1993. · Részletek mûveibõl. In: Az egzisztencializmus; Szöveg és interpretáció.