A sintó (shintō), Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A sintó szó jelentése: az istenek útja, helyesebben "a szellemek útja" ugyanis a sintóista szemléletben a hagyományos értelemben vett istenek helyét szellemek (kamik)töltik be. Az ősi vallásnak más elnevezése is létezik, hívják még kami no michinek is, amely szintén "az istenek útját" jelenti.

A sintó rokonságban áll Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. E vallás középpontjában a kamik (istenek) állnak, ezek szellemek, gyakran az ősök szellemei vagy különböző természetben előforduló dolgok szellemei: külön kamija van a földnek, a mezőnek, a folyónak, az erdőnek, stb. Összesen körülbelül 8 millió kami ismeretes.

A sintó története

Korai sintó

A sintó vallás az ősi japán mitológiai és ősi sámánizmusában gyökerezik, nincs alapítója, sem írott kinyilatkoztatása, sem dogmatikája. A japán szigeteken egészen Kr. u. VI. század második feléig nem készültek írásos feljegyzések, így nem ismerhetjük pontosan a japán vallás őskori formáit. A Kr. u. IV. században minden nemzetségnek (ujinak) megvolt a maga védőistene (ujigamija), amelynek kultuszát a nemzetségfő irányította. Ekkortájt vált szokássá szentélyt építeni az ujigami vagy kami („szent hatalom”, „isten”) számára.

A korai sintóban két világkép élt egymás mellett: az egyikben a világ függőlegesen tagolódott a Magas Menny Síkjára (Takama no Hara, a kamik világa), a Középső Földre (Nakatsukumi, a jelen való világ) és az Alvilágra (Yomi no Kuni, halál utáni világ) ez a világkép főként a japán mítoszokban található. A másikban a világkép vízszintes elrendeződésű: ezt a világot véghetetlen tenger választja el az Örök Országtól, ez a világnézet főként a néphitben dominált.

Japán első szent szövegei Kr. e. 500 körüli időkből származnak és Amateraszu Ómikamiról szólnak. Ennek az iratoknak a tanításaival keveredtek a később Kínából beszivárgó buddhista elemek. A korai időkben a sintó egyszerű természetvallás lehetett, dísztelen, egyszerű szentély-kunyhókban imamondók, látnokok és áldozat-bemutató papok tevékenykedtek.

A sintó és a buddhizmus

A konfucianizmus vélhetőleg a Kr. u. V. században jutott el Japánba, és a VII. századra elterjedt a taoizmussal, továbbá a jin és jang filozófiájával együtt, ezek az irányzatok azonban nem hagytak különösebb nyomot a szigetország vallásában. A következő században, a buddhizmus elterjedésének köszönhetően a sintó önálló, eredeti formában szinte megszűnt létezni, a buddhizmust 552-ben hivatalosan is elfogadták. A sintó háttérbeszorulásának az oka az volt, hogy sintoizmussal ellentétben a buddhizmusnak rendszerezett tanai, fejlett etikája és jól működő egyházi szervezetei voltak. A két vallás, a sintó és a buddhizmus, összeolvadása a zen-buddhizmust eredményezte. Az egyszerű természetvallás kiegészült a szerzetesi élet, a meditáció, az akaratösszpontosítás buddhista elemeivel, az ősi mitológiát pedig a buddhista vallásbölcselet és etika szellemében átértelmezték. Gyakori volt, hogy buddhista papok vezették a sintó szentélyeket. A VIII. század végére a kamikat avatárnak, azaz Buddhák, illetve bódhiszattvák megtestesülésének kezdték tekinteni. Riobu-sinto (Kettős arc) nevű középkori irányzat azt tanította, hogy a japán kamik azonosak a különféle neveket viselő isteni buddhákkal, sőt Ama­te­raszu Ómi­ka­mit is Maha­vario­­ka­nájával, azaz a nap buddhájával azonosították.

A sintó helyreállítása

A XII. században számos törekvés jött létre a sintó eredeti állapotának a visszaállítására. Az új sintó monoteista vallássá vált, a kamik, az istenek csupán megnyilatkozásai, aspektusai a világot átható egyetlen isteni princípiumnak. Az első buddhizmusellenes irányzat isei (watarai) sintó volt buddhista fogalmaktól akarta megtisztítani a sintót. Fő kamijai Konton (Káosz) és Kizen (Nemlét) voltak, őket tekintették minden létező alapjainak. A következő buddhistaellenes irányzat a XV. században Kiotóban alakult Yoshida-sintó volt, melynek doktrínáit nagyrészt Yoshida Kanetomo (1435-1511) dolgozta ki. Tanítása monoteista jellegű volt: minden élő és élettelen dolog forrása a Nagy Magasztos. A belső megtisztításával minden ember belsejében egy kami lakhelye lehet, a hívő pedig a lelkében lakozó kamit kell, hogy imádja.

1603 -tól a tudósok neokonfucianus nézőpontból igyekeztek értelmezni a sintó tanításait, a konfucianizmus hatása olt érezhető az államelméletben, az uralkodói és alattvalói erények megfogalmazásában is.

A XVIII. század második, és a XIX. század első felében a buddhista és konfuciánus elemek kiküszöbölésével próbálkozott újra modern-sintó egyik elődje a fukko sintó. 1868 -ban sintó ősi egysége került előtérbe, szentélyeket emeltek, később létrejött a kokka sintó (állam sintó), amely a II. világháború végéig Japán hivatalos államvallása volt. Ma a sintónak két irányzata ismert: az egyik a szentély sintó amely alatt országszerte mintegy 80.000 szentélyben, több mint 20.000 pap és papnő által támogatott és a hívek milliói által végzett vallás gyakorlását értik. A másik irányzat a szekta sintó (kyoha shinto) amely kisebb-nagyobb vallási közösségekből áll.

A sintó tanításai

A sintó középpontjában a misztikus kamik igazsághoz vezető útja és azok igazságos akarata áll. A kamik természete meghaladja az emberi elme képességeit ezért a hétköznapi emberek által nem teljesen megismerhetőek: "A kamikat nem lehet megérteni; csak érezni és imádni tudjuk őket. De ezt is csak azzal a feltétellel, ha visszatérünk a természethez és összhangban élünk vele Csak az igaz hívők ismerhetik meg őket, mégpedig a hit által, ugyanis az emberek is szentek mivel a kamik gyermekei. A kamik meghallgatják az emberi imákat és válaszolnak rájuk, akaratukat (makoto) is kimutatják amellyel vezérlik az embereket. Azok akik együttműködnek velük, és az ő akaratukkal összhangban élnek megszerezhetik egy kami védelmét és segítségét. Rossz kamik nem léteznek, azaz a sintóból hiányzik a gonosz fogalma, minden kami jóságos, segíteni akaró és kegyes.

A helyes életvitel, a sintó szerint, a makoto no kokoro („az igazság szíve”), ami az őszinteség, a tiszta szív és a becsület összességét jelenti, azaz azt hogy ember becsületesen igyekezzék a lehető legtöbbet teljesíteni az általa választott munkában és emberi kapcsolataiban. A makoto no kokoro a legfontosabb erény ami minden erény felett áll és bár a többi erény sem elhanyagolandó (pl. engedelmesség, a gyermeki ragaszkodás, a szeretet, a hűség, stb.) a legfontosabb és legelső célja az embernek makoto no kokoro keresése. Ugyanis ennek elérése hozza felszínre a többi erényt is.

A sintóban ismeretlen fogalom az eredeti bűn, az embert eredendően isteni lénynek tekinti. A valóságban azonban az ember szent természete nem mutatkozik meg, megtisztulási szertartások, folyamatok során azonban lehetősége nyílik eltávolítani a tudatot fedő tisztátalanságokat. A sintó az embereket nem elszigetelt, magányos léleknek, hanem egy ősi folytonosság továbbvivőjének, az elődök és leszármazottak közti összekötő láncszemnek tekinti.

A sintó további jellegzetessége az is, hogy a japán népet a többi nép felé helyezi, magasabb rangúnak tartja.

Etika

A sintóizmusnak nincsenek erkölcsi előírásai, emberek vele született, ösztönös jóérzéssel születnek így mindenkinek a saját feladata, hogy megérezze mi a jó és mi a rossz, vagy mi helyes és mi nem. A sintoista ember számára a legnagyobb erény a császárnak, az elöljárónak vagy a munkaadónak való engedelmesség és a munkafeladatok minél eredményesebb teljesítése. A bűn fogalma is eltér a nyugati világban ismeretes bűn fogalomtól: csak az számít bűnnek a káros a közösségre, aki vét a közösség ellen. A sintó kizárólag az evilági érvényesülés, boldogulás céljait szolgálja, a sintó hívei nemsokat törődnek a túlvilági jutalommal vagy büntetéssel.

Sintó "istenek"

A sintó istenek a kamik, ezek azonban nem a nyugati világban ismert transzcendens istenséget takarnak, hanem egy kami a legszélesebb értelemben lehet bármi, ami rendkívüli, s ami félelemmel vegyes áhítatot vagy tiszteletet vált ki. Következésképpen rendkívül változatos kamik léteznek melyek a világ minden egyes élő és élettelen dolgában laknak. A kamik száma meghaladja a nyolc milliót, összességüket pedig Yaoyorozu no Kaminak (nyolcmillió kami) szokták nevezni.

A legismertebb és leghatalmasabbnak tartott kami a Nap kamija Amaterasu Ómikami. További ismertebb kamik Izanagi és Izanami az ősszülők, Senninek körülbelül 500 ismeretes, a hegyekben lakó halhatatlan szellemek, képesek különböző állatokon repülni és a halandók álmaiba behatolni; Seiobo istennő akinek egy 1000 évente termő barack kertje van. Aki eszik ezekből a barackokból örök életet nyerhet; Tobosaku kami, neki sikerült ellopnia három barackot Seibo kertjéből, általában öreg emberként jelenítik meg aki barackot tart a kezében; Gama-Sennin mindenféle varázserejű szerek tudora, képes állandóan megfiatalodni. Chokaro, az utazó aki egy varázs tökkel rendelkezik, amelybe ha belefújt egy ló jött ki belőle.

A sintó irodalma

Kezdetben szájhagyomány útján terjedtek a különböző mítoszok A sintó vallásnak nincs a Bibliához vagy a Koránhoz hasonló szent könyve vagy kinyilatkoztatása. A sintó szent iratait az ősi mitológia fennmaradt történetei képezik. Ezek az 712-ben keletkezett Kodzsiki (Régi idők krónikája) amely főként a világ eredetével és a természetfeletti lények ügyes bajos dolgaival foglalkozik, és az 720-ban íródott Nihon-gi (másképpen Nihon shoki; Japán krónikái) történelmi feljegyzésekkel, mítoszokkal legendákkal foglalkozik. A mítoszok központjában Amaterasu Ômikamiról, a császári család ősének tekintett napistennőről szóló mesék, elbeszélések állnak. Ezek az iratok szerint a világot Izanagi és Izanami teremtette: isteneket nemzettek, elhelyezték a Napot az égen és japán szigeteket az óceánban. Ők nemzették Amateraszu Ómikamit a napistennőt, tőle származtatják a japán császári házat.

Sintó ünnepek, szertartások

A sintó ünnepek (matsuri) magukba foglalják a rituális megtisztítást, a kaminak felajánlott ételáldozatokat, az imádkozást, szent zenéket és táncokat, csendes elmélkedést, az öröm kifejezését. A szentélyek felkeresése a többség által minden hónap 1. és 15. napján történik valamint az ünnepek alkalmával.

Az újszülött gyereket életének 30-100. napján mutatják be védelmező kamijának, ekkor lép a gyerek a hívők sorába. Minden évben, november 15-én, a shichi-go-san („hét-öt-három”) ünnepen az ötéves kisfiúkat, valamint a három- és hétéves kislányokat viszik el a szentélybe, hogy köszönetet mondjanak a kami gondoskodásáért. A felnőttek napja január 15-én van, ilyenkor a 20. életévüket betöltött fiatalokat köszöntik. A sintó hívei, esküvő alkalmából, a kami előtt mondják el a hitvesi esküt. Shogatsu Matsuri (Új Év) ünnepélyt 1873 -tól (Gergely-naptár bevezetése óta) január 1-3. között tartják. Ilyenkor a templomokba vagy imahelyekre mennek az emberek és a kamikhoz imádkoznak, hogy a következő évük szerencsés legyen. Egy másik sintó ünnep, a XVI. században élt Tenjin nevű tanító tiszteletére rendezett Tenjin Matsuri ünnep, ezt június 24-én tartják. Ez az ünnepély kétféleképpen zajlik le: felvonulás vagy egy folyón rendezett parádé. A felvonulás jellegzetességei:

• Japán népzene
• Mikoshi - díszes, fedett hordozóeszköz.
• Miko - "szűz szentély"
• A gyerekek egy gujin, szilvafa ágon a kamit körbeviszik a mikosin majd visszateszik a szentélybe.

A folyón történő parádén legalább 100 csónak vesz rész, mindegyik fedélzetén egy a japán mitológiából ismert alak található. További nagyobb ünnepélyek a tavasz és az ősz ünnepélye.

A sintó hívek házában oltár található, amelyen a család a saját kamija és Amaterasu előtt tisztelegnek.

Ema

Az emák olyan kis fatáblákon elhelyezett festmények, vagy felíratok miket a hívők a szentélyekben helyeznek el.

Régen, a középkorban az volt a szokás, hogy az emberek lovakat ajánlottak fel a szentélyek részére amikor nagyobb segítséget kértek a kamitól. Kisebb kérések esetén egy fatáblára helyezett ló ábrázolást vittek a szentélybe, innen ered a mai szokás, hogy kis fatáblákra rajzolt képeket (manapság ez lehet bármit ábrázoló) helyeznek el az erre a célra felállított falra. Ha a hívő kérelme teljesül köszönésképp újabb emát helyez el a falon.

Kagura (néptánc) és Gagaku (népzene)

A kagura, a sintó természetisteneknek bemutatott zenés-táncos áldozati szertartás. A "kagura" szó egy IX. századi krónikában jelenik meg először az udvari szertartások leírása során, jelentése a kami helyére ülni.

A kagura, a monda szerint úgy jött létre, hogy Amaterászu Napistennő megharagudott a többi istenre és egy barlangba zárkózott, minek következtében a Föld sötét és fagyos lett, a gonoszság és zűrzavar uralkodott mindenütt. Hogy elkerüljék a föld pusztulását a többi isten elhatározta, hogy kicsalogatják Amaterászu a rejtekhelyéről: Uzume, a tánc és a vidámság istennője táncolni kezdett, a többi isten pedig hangosan nevetett miközben egy varázstükröt helyeztek el a barlangja bejárata elé. Amikor a Napistennő kíváncsian kinézett a barlangból, hogy lássa mi az a zaj ami a barlang bejárata felöl jön, meglátta saját képmását a tükörben. Mikor meglátta képmását a tükörben annyira el volt bűvölve saját szépségétől, hogy nem vette észre mikor a többi isten eltorlaszolta a barlang bejáratát. Amaterászu elfoglalta helyét az égbolton, fényt, meleget és új életet adva a Földnek, és soha többé nem bujdosott el.

A gagaku hagyományosan a császári család zenéje. A hagyomány szerint a kagura és gagaku együttesen képes közvetíteni az ember és az istenség között.

A sintó ágai

A sintó az évszázadok folyamán több változáson, alakításon ment át főleg a külső behatásoknak, a buddhizmusnak, a taoizmus és más vallások hiedelmeknek köszönhetően. Jelenleg is több ágazata van gyakorlatban.

• Fukko sintó. Fukko sintó jelentése magyarul: a sintó helyreállítása. A XVIII. században keletkezett, fő célja az volt, hogy megtisztítsa a sintót a külső behatásoktól. Alapítói Kada Azumamaro (1669-1736) és Kamo Mabucsi (1697-1769) voltak.

• Kokka sintó. Magyarul állam sintót jelent. A kokka sintó volt Japán hivatalos nemzeti vallása az 1868-as Meiji-restaurációtól (1868-1912) a II. világháború végéig. Az ősi vallási tevékenység és a kormányzás egyesítésének eszménye alapján jött létre. A II. világháború végén, 1945-ben a szövetséges megszálló erők rendelete eltörölte az állam-sintót.
• Szentély sintó. A szentély sintó(más néven kegyhely sintó) a sintóizmus azon formája, amely a hagyományos népi és szektás vallásossággal ellentétben a nyilvános szentélyekben való imádságot hangoztatja. Az állam-sintót váltotta fel, jelenleg több mint 800 szentélye van, azonban nem részesül állami támogatásban. A szentélyt a hívők tartják fenn.
• Szekta sintó. Azok az önálló japán népi vallási közösségek képezik, amelyet 1882-ben egy kormányrendelet különített el a vallások felett álló nemzeti kultusztól, az állami sintótól. Nem részesülhettek állami támogatásban. A kormány 1908-ig 13 ilyen felekezetet ismert el, ezek közül a legismertebbek:
  1. Újjászületési sintó („A sintó nagy tanítása”);
  2. Konfuciánus szekták: Shintô Shuusei-ha („Tanító és fejlesztő sintoista iskola”);
  3. Hegyekhez kötődő kultuszok: Jikkukyo („A gyakorlatias viselkedés tanítása”); Fusôkyô („A Fuji-hegy vallása”); Mitakekyo vagy Ontakekyo („Az Ontake-hegy vallása”).
  4. Megtisztulást hirdető felekezetek: Shinshuukyo („Az isteni tanulás vallása”); Misogikyo („A megtisztulás vallása”).
  5. Utópisztikus vagy imával gyógyító kultuszok: Kurozumikyo („Kurozumi vallása”); Konkokyo („Konko vallása”); Tenrikió („Az égi értelem vallása”) - ez a legnagyobb hatású irányzat.

Ma már 75 különböző sintó felekezetet tartanak számon. A nyugati vallások – a japánoknak idegen személyes erkölcs hangsúlyozása és a sintoista különlegesség-tudat miatt – nemigen terjedhettek el.

Sintó szentélyek

Az első ismert sintó szentélyek az ötödik századból valók. Kezdetben nem építettek szent épületeket, hanem egy szent helynek tartott helyen élőfa-szimbólumot helyeztek el, vagy ideiglenes szentélyt építettek. Később mikor szent épületeket emeltek a kamik lakóhelyéül, határozott szabályokat követtek: a szent terület bejáratánál egy szent kapu (torii) áll, mögötte, az épülethez vezető út mellett medence található, ahol a hívő megmoshatja kezét és kiöblítheti a száját. Ezt követi az imahely (haiden) ahol áldozatokat is el lehet helyezni. A szent hely központja a belső szentély (honden), ahová csak a papok mehetnek be, itt található a kami szent jelképe, a shintai („a kami teste”). A szent jelkép lehet egy faszobor, egy kard vagy valamilyen más tárgy, de a leggyakoribb a tükör. A hívők a szentélyhez vezető lépcsőnél csengetéssel, tapsolással vagy kopogtatással hívják fel a kami figyelmét.

Torí

A torí (nyugaton torii) tradicionális japán kapuforma, amely általában a sintó szentélybe vezető utat jelöli, de egyéb szent helyeken is megtalálhatók: pl. hegyek lábánál (Fudzsi).

A torí egy választóvonal, szimbolikus határ a hétköznapi világ és az azon túli föld, az emberek és az istenek, a kamik világa között.

Az írásjegyek

A torí szót a „madár” (tori) és az „ól” (i) kandzsival (kínai írásjegyekkel) írják. Miértjére több elképzelés is létezik:

1. eredetileg az áldozati kakasok ülőhelyei lettek volna;
2. a sintóizmusban a madarak az istenek hírnökei és ezért a név;
3. a tori iru kifejezésen alapul: „haladj keresztül és lépj be”.

A torí felépítése

Számos változata létezik, de mind visszavezethető az alábbiakra: két hengeres oszlopon nyugvó gerenda, amely túlnyúlik rajtuk, alatta pedig egy rövidebb „keresztgerenda”. Színe leginkább piros. Hagyományosan fából és kőből épül, de egyre gyakrabban használnak fémet, betont, műanyagot stb.

A szentélyek többnyire fából épülnek és ligetekben vannak elhelyezve. A szentély fa oszlopai és gerendái tartják a zsindellyel fedett díszes tetőt. A falak alul zártak, a felső rész papírból készül és elmozdítható. A bejárati kapunál Shishik más néven Koma-inuk(oroszlán-kutyák) találhatók. Az Inari szentély kapui előtt, jobbról és balról egy-egy róka (kitsune) helyezkedik el.

Buddhista behatásoktól mentes, jellegzetes sintó szentélyek az Izumo vagy a közép-honshui Iseben található, Kr. u. III. században alapított szentély amely Japán egyik legelső sintó szentélye. Ezt a szentélyt 20 évente lebontják majd újra felépítik. Az Izumo szentély Izumo tartomány Taishamachi városában található, a szentély kamija Okuninushi no Mikoto, aki a hagyomány szerint átengedte Amaterasu unokájának a halandók birodalmának megteremtését.

Tisztálkodás

Minden egyes szentély bejáratától nem messze egy tisztálkodásra alkalmas hely található, ahol a hívők kezet és szájat mosnak mielőtt megközelítenék a szentélyt. Az ima előtti tisztálkodást Harainak hívják, a tisztálkodási szertartást pedig Misogi vagy Misogi Harainak. A sintóban tisztító elemek a víz, só, tűz és a szaké (alkohol).

Ismertebb szentélyek

• Atsuta szentély,
• Heian Jingu (Kyoto),
• Hikawa szentély,
• Az Isei nagy szentély
• Itsukushima szentély,
• Iwashimizu szentély,
• Izumo szentély (Izumo)
• Kasuga szentély,
• Katori szentély,
• Kumano szentélyek,
• Meiji szentély
• Nikkō Tōshō-gū,
• Ōsaki Hachiman szentély
• Shiogama szentély,
• A három palota szentélyei, Kokyo császári palota, Tokió,
• Tsubaki szentély, japán egyik legrégebbi szentélye.

Linkek

Sintoizmussal kapcsolatos linkek gyűjteménye: www.shinto.lap.hu