Agresszió

Agresszió (a latin agressio szóból, jelentése: támadás) minden olyan viselkedésforma, amelynek célja másnak sérelmet vagy kárt okozni.

Viselkedés

A viselkedés az ember látható és hosszabb ideig észlelhető megnyilvánulásainak jellemzése. A viselkedést meghatározza a környezet, a személy motivációi, attitűdjei, mentális és testi állapota. A személy tettei, verbális, nem-verbális vagy meta-kommunikációján (testnyelvi megnyilvánulásain) keresztül észlelhetjük viselkedését. Egy személy, és szemlélői sokszor eltérő véleménnyel vannak egymás észlelt viselkedéséről (perceived behaviour), annak hatásairól, ez konflikushoz vezethet, ami megfelelő kommunikációval elkerülhető.

A viselkedés és a magatartás szinonimák, bár a viselkedés a pillanatnyi, a magatartás a tartós megnyilvánulás.

Az attitűdértékelő magatartás.

A viselkedés és az attitűd társas viszonyban ciklusba szerveződik, méghozzá olymódon, hogy az

• én attitűdöm kihat az én viselkedésemre,
• az én viselkedésem kihat a te attitűdödre,
• a te attitűdöd kihat a te viselkedésedre.

A két résztvevő között az attitűdök erősíthetik egymást, a ciklusból könnyen negatív, illetve pozitív spirál alakulhat ki.

A normális ember a fenti ciklus alapján mindig a saját viselkedését igyekszik megváltoztatni, amely döntésnek több oka van:

1. Önmaga megváltoztatása csupán akarat, lelkierő és elhatározás kérdése, legtöbbször nincs szükség hozzá külső erőre.

2. Az alkalmazkodás a túlélés eszköze, nekem kel alkalmazkodni, ha életben akarok maradni.

3. Nincs felhatalmazásom, jogalapom vagy egyéb ésszerű okom arra, hogy én határozzam meg, hogy szerintem másoknak mi a jó vagy a kívánatos.

Igazán éles, elfajult (veszélyes) konfliktus esetén az embernek sincs több választása, mint a vadonélő állatoknak, amelyek ilyenkor vagy harcbaszállnak vagy elfutnak (fight or flight).

Viselkedéstípusok

Személyes interakcióban, azaz szemtől szemben.

1. Passzív: Passzív ember viselkedésére az jellemző, hogy kerüli a problémás helyzeteket. A kommunikáció elől kitér, visszafogottan viselkedik.
2. Asszertív: Az asszertív, vagy más szóval a kellő határozottságú és öntudatú emberre az jellemző, hogy környezetével összhangban igyekszik eléri céljait. Van önbizalma, határozott, szemkontaktust tart, erőt nem alkalmaz, együttműködő. (A viselkedés minták között ez az aktív és pozitív kategória, tehát érdemes megismerni, megtanulni az asszertivitást, a józan önérvényesítést. A tudnivalók lentebb az asszertív technikák (assertive training) címszó alatt találhatók
3. Aggresszív: Az aggresszív ember gyakran mérges, elvörösödik, felfújja magát, szuggesztív tekintetű. Általában erőteljesen gesztikulál, hangos, a véleményét tényként közli, ténynek állítja be.
4. Manipulatív: A manipulatív ember próbálja rejteni érzelmeit, gondolatait, gyakran a környezetét utánozza, igyekszik a legsikeresebbnek tűnő társát utánozni, a többieket pedig megtéveszteni, saját sikere érdekében.

Asszertív technikák

Az asszertív viselkedés az arany középút a behódoló (szubmisszív), alárendelt magatartásforma és a fenyegető (aggresszív) magatartásforma között. Lényeges kelléke az asszertív személyiségnek, hogy tudja, hogy mit akar (elérni), és tisztában van a másik igényeivel is. Ennek alapján jogos önbizalom fogja el és magabiztos a fellépése.

A magabiztos fellépés alapja az önbecsülés, amely jótékonyan hat az önbizalmunkra, ezen keresztül a viselkedésünkre. Viselkedésünkből a kommunikáció az, amelyen keresztül le tudjuk mérni hatékonyságunkat, azaz, hogy elérjük-e célunkat. A kommunikáció négy lépéséből (a közlő kódol és küld, a vevő az üzenetet veszi, megfejti, válaszol, mindkét fél ellenőrzi, hogy a megértés megtörtént-e) nem felejti el, hogy akár ad, akár vesz, ellenőriznie kell a megértést, így alakul ki az együttműködés.

Szívós ellenállás esetén a monoton ismétlés technikáját (broken record) használja, általában meglepően jó eredménnyel. (l. ).

Ezért azt mondja, amit gondol. De képes nemet mondani, visszautasítja a vállalhatatlan kéréseket. Véleménynyilvánításában konstruktív, ő maga pedig figyel mások gondolataira. A legfontosabb,, hogy ha nem ért valamit, akkor kérdez – ez az információszerzés asszertív módszere, nem pedig az, hogy ez „hülyeség, ezt még soha nem hallottam, stb.” (l. wikipedia szerkesztők kommentjei)

Viselkedésből kialakuló konfliktus

Az emberi csoportokban zajló események (csoportdinamika) közül a rossz, a nem kívánatos fajta a kellemetlenségből fejlődik ki, és négy szintje van:

1. Frusztráció vagy erős bosszúság, bosszankodás
2. Düh vagy méreg
3. Aggresszió (fenyegetés)
4. Tettlegesség (erőszak)

A minket érő környezeti ingerekre - az eredmény (kifejlet) szempontjából - kétféleképpen reagáhatunk: vagy jó, vagy rossz lesz, amit választunk.

A választás előtt általában mérlegelünk, méghozzá többnyire a gátlók (inhibitors) és a beindítók (triggers) alapján.

A gátlók azok a dolgok, amelyek segítenek abban, hogy ne veszítsük el a türelmünket, ne jőjjünk ki a sodrunkból.

A beindítók a "rossz dolgok", mindazok, amelyek miatt begerjedünk és érzelmeink veszik át a kontrollt a józan eszünk helyett.

Az emberi specifikum a viselkedés szintjén

Az ember az állatvilág többi tagjától abban különbözik, hogy meg van szelidítve. Az állatszelidítés is az ember kedvelt elfoglaltsága, amely asszociatív tanuláson alapszik.

Azonban csak az ember képes szemtől-szemben a másik ember, (az ellenfél vagy fajtárs) figyelmét önmagáról egy harmadik, rajta kívűl, tőle távol álló dologra elterelni, illetve csak az ő figyelme terelhető el ilymódon, mivel az állat mindvégig a vele szembekerült lény saját viselkedésével van elfoglalva.

Így az elvonatkoztatás, az absztrakció képesége, amely egyfelől előny, másfelől komoly hátrányt jelent minden olyan helyzetben, ahol az előttünk álló ember figyelmünk elterelésével manipulálja észlelésünket és persze gondolkodásunkat. (l. bűvészmutatványok és egyéb megtévesztési technikák, gyakorlatok, martial arts, azaz küzdősportok stratégiái)

Fogalma

Az agresszió megvalósult támadási szándék, két fél közül az egyik hátrányára létrejött erőszakos cselekedet. Etológiai értelemben agressziónak nevezzük azt a viselkedésformát, mikor fajtársak megpróbálják egymást valamilyen erőforrás közeléből eltávolítani, illetve megakadályozni, hogy a másik egyed a forrást elfogyassza. Az agresszió a társas interakciók különböző elméleteinek elsődleges kutatási tárgya. Freud pszichoanalitikus elmélete az agressziót, mint drive-ot tekinti, míg a szociális tanuláselmélet, mint tanult választ vizsgálja. Agresszión olyan viselkedést értünk, amely szándékosan sért egy másik embert vagy rombol tárgyakat.

Erőszak

Az erőszak kifejezés írja le azokat a gyakran előre eltervezett cselekményeket, amelyek más élőlényeknek fájdalmat, sérülést, szenvedést okoznak, illetve más embereket valamire fizikai erővel vagy hatalmi nyomással kényszerítenek. Az erőszak gyakran agresszióval párosul.

Megjelenési forma szerint

Az eszközök és a célok jellegét tekintve alapjában véve két fajta erőszak létezik: módszertelen erőszak, amely vaktában elkövetett erőszakos cselekmények szűk halmazát jelenti, és módszeres erőszak, amely erőszakos csoportok célzott, szervezett fellépéseiből áll.

Társadalmi összefüggés szerint

Különböző társadalmi csoportok közötti erőszak formái, úgy is mint háború, terrorizmus, fegyveres beavatkozás, megszállás, stb. Ennek következményei nemzetközi jogszabályok, államközi szerződések ill. az érintett állam(ok) törvényeiből tevődnek össze.

A társadalmon belüli erőszak különböző formái és szintjei, úgy is mint bántalmazás, kényszerítés, kínzás, molesztálás, rongálás, szexuális erőszak, testi sértés, stb. Ezek a cselekmények társadalmi és/vagy jogi szankciókkal járnak, de nem minden társadalomban számítanak ugyanolyan bűncselekménynek.

Jogi következmények szerint

Az erőszakos cselekmények jogi környezettől függően büntethető vagy nem büntethető kategóriába esnek. Eltérő társadalmak eltérő szabályozást alkalmaznak az erőszak büntetendő és nem büntetendő formáira. A felvilágosult társadalmakban az erőszak széles körben elfogadhatatlan megnyilvánulási szintjeit indokolatlan erőszaknak, kegyetlenségnek szokták tekinteni és azokat nyíltan elutasítják. A erőszakmentes társadalomért civil szervezeteket hoznak létre.

Agresszió, mint drive

Freud pszichoanalitikus elmélete szerint cselekedeteink többségét ösztönök, elsősorban a szexuális ösztönök határozzák meg. A pszichoanalitikus hagyomány elméletalkotói ezt a frusztráció-agresszió hipotézist tovább szélesítették: amikor egy személyt valami akadályoz bármilyen cél elérésében, agresszív drive keletkezik. Arra motiválja, hogy megértse vagy megsebesítse a frusztrációt okozó akadályt. Az állításnak két kritikus pontja van: az egyik az agresszió oka rendszerint a frusztráció, a másik az agresszió az alapvető motívumok tulajdonságaival rendelkezik: energizálja a viselkedést, és mindaddig fennmarad, amíg a célját el nem éri.

Frusztráció

A „Frusztráció” szó az indo-európai „Frustration” szó magyarosított változata, melynek „frustrate” szótöve arra utal, hogy valami valamit értéktelenné, legyőzötté, érvénytelenné vagy csalódottá tett. A „Frustration” szó első jelentése a Webster szótár szerint csalódás, második jelentése pedig egy cél elérésének megakadályozása. A mindennapi használatban a frustration szó értelme meg van fordítva és arra az emberi érzelemre utal, amit akkor érzünk, amikor a célunk elérésére fordított szellemi-lelki energiáink kimerülve, a cél elérése számunkra lehetetlenné válik – azaz „megveretve”, csalódásunkban feladjuk küzdelmünket.

A „Frusztráció” tehát azt a tapasztalatot kísérő érzés, hogy célunk felé való törekvésünkben (kb. küzdelem) valami vagy valaki megakadályoz (l. vereség), vagy valakinek a terveinek vagy igyekezetének a megakadályozása, illetve az akadályoztatás vagy kritika miatt keletkezett bosszúság érzése. Ha akadémialilag elfogadott magyar szó lenne, a fruska és a früstök közé kerülne az értelmező szótárba.

A szó elterjedésében egyesek szerint szerepe van annak, hogy a fröcsögés szóhoz hasonlítható másssalhangzó-torlódás van benne. A hatvanas évek óta használják értelmiségi körökben a szabad akarat érvényesítése közben megélt kudarcok megnevezésére. A társadalom tagjainak kétségtelenül az a tapasztalata a legfrusztrálóbb, hogy míg képzeteletének és vágyainak semmi sem szab határt, tényleges cselekvési területe erősen korlátozott, esetenként nem esik egybe azzal, amit arról mások állítanak. A mindennapi nyelvhasználatban való elterjedését az segíti elő, hogy uralkodóvá vált a napi konfliktusok győztes-vesztes vagy sikerek nyertes-vesztes paradigmákkal való jellemzése.

Maga a jelenség, a bosszússág és az akadályoztatás a mai világban olyan gyakori, hogy mára már azonosítható a frusztrált személyiség is, akire jellemző, hogy alacsony a tűrési küszöbe, és bizonyos érzékeny témák, ingerek (a tranzakcióanalízis elméletének kifejezésmódjával horgok [hooks] ) hallatán vagy elgondolása okán is azonnal védekező vagy támadó reakcióba, vagyis mindenképpen cselekvő válaszadásba kezd egészen a frusztrációs érzést kiváltó valós vagy elképzelt ok közömbösítéséig. (Ön)kontrollban gyenge tínédzserek (tizenéves, kamaszok) ilyenkor szoktak az ámokfutás cseppet sem virtuális eszközéhez nyúlni.

Agresszió, mint tanult válasz

A szociális tanuláselmélet az emberek közti interakciókkal foglalkozik. A szociális tanuláselmélet a kognitív folyamatok jelentőségét hangsúlyozza. Ez az elmélet abban is különbözik a szigorú behaviorizmustól, hogy a megfigyeléses tanulás jelentőségét hangsúlyozza. Számos viselkedési mintát úgy tanulunk, hogy mások viselkedését figyeljük. A szociális tanuláselmélet a modellek szerepét hangsúlyozza mind a specifikus viselkedések, mind az érzelmi válaszok átvételében. A szociális tanuláselmélet elveti az agresszió ösztönként vagy frusztráció eredményezte hajtóerőként való elfogását, ehelyett az elmélet azt állítja, hogy az agresszió bármely más tanult válaszhoz hasonló. Az agresszió megfigyeléssel és utánzással tanulható. Ez az elmélet azt állítja, hogy a frusztráció csak egy az agresszió számos oka közül, valamint az agresszió olyan válasz, amely nem rendelkezik drive szerű tulajdonságokkal.

Az agresszió kifejezése és a katarzis

Azok a kutatások, amelyek megpróbálnak különbséget tenni az agresszió, mint drive és az agresszió mint tanult válasz között, gyakran fordítják figyelmüket a katarzisra. A katarzis egy érzelemtől való megtisztulás. Ha az agresszió tartós energia, akkor az agresszió kifejezése katartikus lehet, a katarzis pedig az agresszív érzések és cselekedetek intenzitásának csökkenését eredményezheti. Az agresszív viselkedés a szorongás érzését keltheti az agresszorban, ami gátolja a további agressziót, akkor ha látja cselekedeteinek sérülésekkel járó következményeit. Azok a gyerekek, akik agresszívabbak, előnyben részesítik az erőszakos tévéműsorokat, az agresszió okozza azt, hogy valaki erőszakos műsort néz, semmint fordítva. A harag és az agresszió kiváltója az önértékelés elvesztése vagy annak az észlelése, hogy a másik személy becstelenül viselkedett. Ezen tényezők egyikét sem érintettük az agresszió, mint drive, ill. az agresszió mint tanult válasz elméleteit szembeállító tárgyalásunkban.

Típusai

Moyer szerint

Az egyik korai, de nagy hatású osztályozás (Moyer,1986) szerint az agresszió lehet:

Ragadózó agresszivitás

a prédára támad a ragadozó

Hímek közötti agresszió

versengés a nőstény(ek)ért, dominanciáért, stb.

Félelem szülte agresszió

a félelem vagy veszély leküzdésére mozgósított agresszió

Irritációs agresszió

agresszió, amit az agresszor frusztrációja indukál

Területvédő agresszió

adott terület védelme, főképp fajtársak ellen jelentkezik

Anyai agresszió

az anyában ébredő agresszió, melynek célja az utódok védelmezése

Célorientált agresszió

bizonyos célok elérésére irányuló agresszió, ez lehet akár az agresszióra adott válasz kitapasztalása

Osztályozás Csányi Vilmos alapján

Egy másik lehetséges osztályozás Csányi Vilmos osztályozása az állati viselkedésre, mely megszorításokkal emberre is jól adaptálható. Megfigyelhető, hogy az embernél az agresszív viselkedési aktusok egyike sem nevezhető kifejezetten a létfenntartással összefüggőnek, legfeljebb csak kiélezett helyzetekben, konfliktusokban.

Konfliktus

A konfliktus (latin confligo „összevet, (fegyveresen) összecsap, megütközik, perlekedik”) egyének vagy társadalmi csoportok közötti olyan ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg (Szekszárdi 1995, 1996). Harcra, összeütközésre akkor kerül sor, amikor a felek viselkedése akadályozza egyikük vagy másikuk igényeinek érvényesítését, vagy értékrendjük különböző.

Konfliktus az egyének között

A személyek közötti konfliktusok és kezelésük mind a szociálpszichológia, mind a pedagógia számára fontos terület. Az interperszonális kapcsolatokban fennálló szimmetrikus kölcsönös függés formái az együttműködés és a versengés. A konfliktusok szempontjából mindkettő igen nagy jelentőségű. Míg a versengés konfliktust előidéző tényező, az együttműködés a konfliktusok megoldását segíti elő. A személyközi kapcsolatokban a versengés ölthet tisztességes és tisztességtelen formát. Ezeknek a formáknak a megjelenése főként a helyzet sajátosságainak, illetve a résztvevők önmagukhoz és társukhoz való viszonyulásának függvénye.

Formái

Megkülönböztethetőek az indítékok (motivációs tipizálás), a tartalom vagy a szociálpszichológiai szempontból érdekes együttműködés vagy versengés jelenléte szerint.

Kifejeződése szerint

• Intrapszichikus: a konfliktus csak az egyén belső világában játszódik le, nincs külső megnyilvánulása;
• Interperszonális: az egyén viselkedésében, tetteiben is megnyilvánul.

Hatása szerint

• konstruktív konfliktus (tisztességes verseny): lehetetlenné teszi a szociális rendszer stagnálását, a változást segíti elő, energiákat szabadít fel, és serkenti a kísérletezést, a cselekvési alternatívák jobb kiválasztását.
• destruktív konfliktus (tisztességtelen versenyhelyzet): a verseny egyenlőtlen felek között zajlik (strukturális szempontból egyik fél esélytelen a másikkal szemben), amikor alacsony az egyetértés a követendő szabályokat illetően, és a felek kevésbé bíznak abban, hogy kölcsönösen betartják a szabályokat.

Konfliktuskezelés

A konfliktusok kezelésének is léteznek elméletei. Pl. Morton Deutsch „12 pontos” konfliktuskezelési elméletének főbb tézisei szerint a megoldás alapfeltétele, hogy a felek tudják meghatározni, milyen típusú konfliktusban vesznek részt, ne kerüljék el, legyenek tudatában az erőszak okainak és következményeinek, és ismerjenek alternatívákat, tiszteljék és minél jobban ismerjék önmagukat és partnerüket, különös tekintettel egymás érdekeire és konfliktushelyzetekben gyakori viselkedésére; figyelmesen és minél egyértelműbben kommunikáljanak, kontrollálják egymás szubjektivitását (sztereotípiáit, hamis ítéleteit, percepcióit), a konfliktuskezelés folyamatában maradjanak mindvégig erkölcsös emberek.

Konfliktuskezelési stratégiák

• Győztes/vesztes stratégia: A felek a konfliktust harcként értelmezik, győzelemre, a másik legyőzésére törekednek, megegyezés nincs. Gyors cselekvést igénylő helyzetekben gyakran szükségszerű alkalmazni.
• Alkalmazkodó stratégia: Lemondás az érdekek, vágyak érvényesítéséről: félelemből, kényszerből avagy hosszabb távú érdekek miatt, megfontolt döntés alapján a konfliktus első jeleit észlelve.
• Elkerülő stratégia: Az egyén nem mond le a fentiekről, hanem magát a konfliktushelyzetet igyekszik kikerülni
• Kompromisszumkereső stratégia: Közösen elfogadható megoldás keresése a cél, amely mindkét fél számára kielégítő (noha gyakran mindkettejük számára rosszabb, mint amit eredetileg szerettek volna). Egyenrangú felek között gyakori; az erőviszonyok változásával az erősebb fél a másik legyőzésére törekszik.
• Problémamegoldó (győztes/győztes) – stratégia: A résztvevők a probléma olyan megoldására törekednek, amelyben mindkét fél érdekei, szükségletei, meggyőződései érvényesülnek. Kölcsönösen elfogadják a másik fél önérvényesítését, vállalják az önalávetést, készek együttműködni, empatikusan viselkedni a legjobb megoldási alternatívák megtalálása érdekében. A közösen elfogadott megoldás mellett mindkét fél elkötelezett.

Kapcsolódó elméletek

Fejlődéslélektan

Pszichoanalízis

Sigmund Freud, a pszichoanalízis megalapítója szerint az egyén életében alapvető szerep jut a kisgyermekkori konfliktusoknak (ödipális konfliktus).

Erikson szakaszelmélete

Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint (Erikson, 1991) az ember fejlődése szakaszokban történik, és minden szakasznak megvan a rá jellemző alapkonfliktusa: 0-2 év (csecsemőkor): bizalom-bizalmatlanság; 2-3 éves kor (kisgyermekkor): függés és önállóság; 3-5 éves kor (óvodáskor): bűntudat és kezdeményezés; 6-11 éves kor (kisiskoláskor): teljesítmény; 12-20 éves kor (serdülőkor): identitás; 20-40 éves kor (fiatal felnőttkor): intimitás; 40-60 éves kor (felnőttkor): generativitás és stagnálás; 60 éves kor után (időskor): visszatekintés és értékelés.

Szociálpszichológia

Konfliktus és stressz

A Selye János által kutatni kezdett stressz és a konfliktusok sokszor nehezen választhatóak szét. Montevideo, Packard és Manning, illetve Chandler és Shermis eredményei szerint (1986)^[forrás?] a tartósabb stressz hatására olyan, általában kellemetlennek érzett, sokszor kellemetlenségeket is okozó, érzelmi állapot alakul ki, nagyobb fokú érzékenység saját magunk iránt, ugyanakkor nagyobb fokú érzéketlenség mások iránt. Máskor jelentéktelennek érzett események is konfliktusként érzékelhetőek, a másokra figyelés és a mások tekintetbevételének hajlandósága csökken. Az így keletkezett többletkonfliktusok maguk újabb stresszforrást jelenthetnek (ördögi kör). A stressz kezelésére kialakított megküzdési stratégiák sok hasonlóságot mutatnak a konfliktusok kezelésének elképzelhető stratégiáival.

A konfliktusok pedagógiai jelentősége

A konfliktusok tudatos pedagógiai kezelése fontos nevelési eszköz, nem véletlen, hogy a nevelési diszciplínán belül egyre erőteljesebben jelenik meg az úgynevezett konfliktuspedagógia. Az utóbbi évtizedek (1980-) fontos felismerése volt, hogy nemcsak a tanár-diák, de az egyéb (tanár-szülő, tanár-tanár) konfliktusok is alapvető szerepet játszhatnak az oktatásban; továbbá, hogy a konfliktusok fogalma nem egy az egyben negatív fogalom, lehetnek a fejlődést elősegítő jelenségek, a játék és az élet nélkülözhetetlen velejárói (Cseh-Szombathy 1995).

Területvédő agresszió

Az állatvilágban is ismert, velünk született törekvés személyes terünk védelmére. Már két éves korban megfigyelhető.

Tulajdon- és birtokvédelmi agresszió

Ez is korán (másfél éves kortól) megjelenik. Később a nyílt agressziót másfajta védelmi technikák helyettesítik.

Kívülállókkal, betolakodókkal szembeni agresszió

A mindenkori csoporton kívüliekkel szemben megnyilvánuló verseny, versengés folyománya, elfajulása.

Agresszió a rangsorban előbbre kerülésért

A mindenkori csoporton belüli hely megtartása vagy javítása érdekében kifejtett erőszak, a csoport hierarchikus tagozódásának a kialakítása érdekében tett erőszakos lépések.

Frusztrációs agresszió

Az akadályoztatás megtapasztalása esetén kialakuló, estenként nem célzott, nem megfelelő viszonzásként létrejövő erőszakos cselekmény. Néha az értelmetlen öldöklés, ámokfutás oka, az öngyilkosság előtti vérengzés formájában. Stresszcsökkentés célú, háborúban pl. a nemi erőszak is ilyen.

Behatolási (határkitapogató) agresszió

A környezetbe, helyzetbe újonan érkező tesztelő jellegű, exploráló agressziója.

Autoagresszió

A tehetetlen, hatalom nélküli ember önmaga ellen forduló agressziója, saját testének különböző fokú csonkítása.

Normatív, erkölcsi elv érvényesítő agresszió

Minden csoport saját értékeinek érvényesítő viselkedése, kisebb-nagyobb erőszak vagy erő alkalmazása a nem normakövető tagokkal szemben.