Szabad akarat
A szabad akarat a filozófia egyik régi és sok vitát kiváltó fogalma. A filozófia régi kérdéseinek egyike, hogy létezik-e szabad akarat: azaz hatalmunkban áll-e cselekedeteink, gondolataink irányítása, vagy egy külső erő determinál minket cselekvésre? E kérdés később kiterjedt az állatokra, illetve újabban a mesterséges intelligencia kérdéskörére is.
A szabad akarat nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk amire kedvünk van: például senki sem dönthet úgy hogy felugrik a Holdra majd vissza. Hanem azt jeleni, hogy egy személynek megvan rá a lehetősége, hogy egy adott helyzetben szabadon választhat két vagy több különböző alternatíva közül.
A cselekvés szabadsága nem azonos az akarat szabadságával: képzeljünk el bankrablót aki pisztolyt szegez a pénztáros fejéhez: a pénztáros választhat az élete vagy a pénz között. Ilyen esetben nem mondhatjuk, hogy a pénztáros szabad akaratából adta oda a pénzt (bár volt választási lehetősége).
A szabad akarat kérdésében az egyik elvileg lehetséges döntés az "igen": igen, akaratunk szabad, vagyis létezik a szabad akarat. Ez a szabad akarat tana. Ezt, a vallásos körökben a morális ítélethozatal szempontjából fontos meggyőződést sokan (pl. Karl Marx, vagy Baruch Spinoza) individualista ideológiának tartották csupán
Az akaratszabadság kérdése különösen azért bírt nagy fontossággal, s azért vonta magára a filozófia és a vallástudományok figyelmét, mert olyan területekkel határos, amelyekbe istenhit, sors és hasonló problémák torkollanak.
A szabad akaratnak van vallási, etikai, filozófiai, pszichológiai illetve tudományos vetülete is.
A szabad akarat problémája a filozófiában
A szabad akarat kérdése az emberiség történelmének egyik legrégebbi problémája. A szabad akarat problémájának vitatásakor az emberi szabadságot, cselekedeteink szabad megválasztásának lehetőségét fontolgatjuk. A kérdés az, hogy valamilyen magasabb hatalom befolyásolja-e tetteinket, vagy mi magunk vagyuk sorsunk kovácsa.
Az akarat szabadságának kétségbe vonásának lesúlyosabb következménye, hogy cselekedeteink erkölcsi értéké is vitathatóvá válik: tehet-e egy gyilkos a tettéről, ha neki a gyilkosság elkövetése volt a sorsa?
A emberi szabad akarat tagadása azt feltételezi, hogy sorsunk eleve elrendelt, hogy a világ összes történése, beleértve az emberi cselekedeteket és gondolatokat is, előre meg vannak határozva. (determinizmus).
Az akarat szabadságának kétségbevonása a nyugai világ vallásában, filozófiájában, irodalmában keresendő. Az ógörög atomista filozófusok mint Leukipposz és Démokritosz úgy gondolták, hogy a világ dolgainak müködését az elemi részecskék (atomok) mechanikus manifesztációi okozzák. A nyugati elméletekben a determinizmust gyakran a newtoni fizikával asszociálják, amely azt mondja ki, hogy a világ anyagi dolgai bizonyos szabályok alól soha nem bújhatnak ki. A világ keletkezésekor a világban uralkodó elvek le lettek fektetve és ezek szerint történik minden (biliárdgolyó- elmélet). Ha hatalmunkban lenne a világ törvényeinek és anyagának ismerete, akkor kontrollunk alá vonjuk az időt és a teret, amelyben bármi, bármikor történik. A világ alkotóelemei úgy vannak kölcsönhatásban egymással, mint amikor egy biliárdgolyót meglökve ismerni fogjuk a többi golyó viselkedését (azt, hogy szétgurulnak).
Arisztotelész
Akarat ellen történik valami, ami kényszer vagy tudatlanság következtében megy végbe.
Az akarat kényszeríthető bizonyos helyzetekben: például ha valakit olyan helyzetbe hoz egy zsarnok uralkodó, hogy megfenyegeti: vagy végrehajt egy gonosz tettet, vagy kivégezteti a családját. Vagy amikor a viharban a tengeren a kormányos kidobja a vízbe a felhalmozott árut, rakományt. Ilyen esetben az értelem kényszeríti az akaratot a helyes döntésre, különben odaveszne a rakomány is, a kormányos is.
A tudatlanságból elkövetett cselekvést is akaratunk ellen követjük el. Ilyen estben az értelem nem figyelmezteti az egyént a tett elkerülésére vagy megtételére.
Arisztotelész szerint azt a tettet nevezhetjük szándékosnak, amiben van elhatározás.
Az erényes tettek nemcsak szándékosak, hanem az elhatározással is összhangban kell állniuk, ebből következik hogy az erény és a lelki rosszaság olyasvalami, ami hatalmunkban áll. Ennek a kijelentésnek megfelelően nem lesz igaz Szókratész kijelentése miszerint : „senki sem hibázik készakarva”. Arisztotelész szerint ugyanis az ember forrása, létrehozója tetteinek. Az ember saját maga határozza el, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen életet fog élni. Az akaratunk tehát szabad.
A Sztoikusok
A sztoikus filozófiában az Isten egy és azonos az ésszel, a fátummal. Ezen istenképtől elválaszthatatlan a gondviselés és a végzet fogalma. E gondiselő istenség a végzettel azonos.
Hogy a sztoikusok a szabad akaratról vallott tanaikat összeegyeztessék a sztoikus etika szabadságeszméjével, megalkották a belső szabadság fogalmát: "ha beleegyezel végzetedbe, akkor vezet, ha nem egyezel bele akkor kényszerít" (Seneca: Epistolae 107,11).
Szent Ágoston
Szent Ágaston szerint emberi akarat szabad, innen ered a világban levő rossz is: az embernek szabadságában áll, hogy ne a jót cselekedje. Tanítása szerint a bűnbeesés után az emberi lélek önállósult, vak akarások szintere lett.
Ha az emberben nem volna meg a választás képessége, akkor nem létezne számára különbség a jó és a rossz között. A jóra való szabadság azonban nem minden embernek jutott osztályrészül, hanem csak azoknak, akiket az isteni kegyelem erre kijelöl.
Spinoza
Szerinte az értelem az a képesség, amivel a szenvedélyeinket legyőzhetjük. Ha felismerjük a szenvedélyt, akkor felismerjük a külső okot, amely ezt kiváltotta – és megszüntethetjük. Az ok továbbá nem fog kényszeríteni egy cselekvés végrehajtására.
David Hume
Az én létezése mellett nem tudunk meghatározó érveket felhozni, tehát nem beszélhetünk szabad akaratról.
Az ész sem előidézni sem megakadályozni nem képes semmiféle cselekedetet; erre csak a személyek képesek. S mivel az ész a szenvedélyek fölött nem gyakorol befolyást, így a cselekvés erkölcsi szabályozása nem származhat az észből.
Az indítékok és cselekvések között szükségszerű kapcsolat van. Tehát az akarat nem szabad.
I. Kant
Kant szabadságnak nevezi az akarat önmeghatározását. Ha viszont tőle idegen tényezők, például az érzéki szükségletek határozzák meg az akaratot, akkor nem lehet szabad, nem autonom, hanem heteronom, nem önmaga törvényadója hanem idegen törvényeknek kénytelen engedelmeskedni.
Az embernek az a rendeltetése, hogy az ész kormányozza az akaratát. Ez akkor válik lehetségessé ha tetteinek a mozgatórugói nem a hajlamok, az érzéki vágyak hanem a kötelesség amelyet az ész ír elő.
Az ész egyetemes érvényű törvényei, azaz az erkölcsi törvénynek kell parancsolni az akaratnak. Ez az akarat amely az erkölcsiség ésszerű parancsolatai motiválnak, kötelességből cselekszik. A hajlamból eredő cselekedetek csak kötelességszerűek már nem teljesen szabadok.
Schopenhauer
Az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok: az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer. Mivel akaratunk nem szabad ezért fölösleges etikai törvények felállítása. Az emberben fellehető morál a részvétből fakad: a másikban önmagamat látom, a másik szenvedéseiben az enyéimet vélem felfedezni.
A jelenlegi filozófiai felfogások kategorizálása
A determinizmus és a szabad akarat kérdésében két kérdés tehető fel. Az egyik, hogy a determinizmus milyenkapcolatban áll a szabad akarattal, például kizárja azt, vagy megengedi azt, vagy szükséges hozzá. A másik az, hogy ki mit gondol arról, hogy a világban a determinizmus vagy indeterminizmus működik. Ezen felfogásoknak mindegyik variáációja elképzelhető, mi csak a többek által vallott, jelentősebb kombinációkat soroljuk fel. Ezen kategorizálás után még különböző variációk lehetnek az etikai következményeket illetően, amely variációkat már nem bontottunk tovább.
Szabad akaratot tatgadó deterministák
A determinizmus szerint minden tény és esemény kauzálisan szükségszerű abban az értelemben, hogy nem lehetséges olyan tény vagy esemény, amelyet bizonyos feltételek ne tennének szükségszerűvé.
A determinizmus szerint ha valakinek megadathatna, hogy ismerje a világ teljes állapotát egy adott pillanatban, akkor a természeti törvények segítségével képes lenne meghatározni a világ állapotát minden megelőző és későbbi időpontban is.Döntés csak egyféleképp lehetséges: úgy, ahogyan a genetika törvényei és a környezeti hatások meghatározzák. A döntés folyamata nem, de az akarat szabadsága illúzió.
Ilyen felfogás a fent említett Schoppenhauer és Hume felfogása.
Fatalizmus
A fatalizmus az az elképzelés, amely szerint logikai képtelenség, hogy valaki döntése és cselekedete segítségével igazzá tehessen egy propozíciót. A fatalista érv a következő:
- Egy adott tényre vonatkozó propozíció igaz vagy hamis.
- Ha egy propozíció már igaz, akkor senki sem teheti hamissá.
- Ha egy tényre vonatkozó propozíció igaz, akkor mindig igaz; ha hamis, akkor mindig hamis.
Konklúzió: Döntésével senki sem befolyásolhatja, hogy egy propozíció igaz vagy hamis lesz-e, vagy sem.
A fatalisták szerint a szabad akarat logikai képtelenség. Döntéseinktől függetlenül mindig bekövetkezik, aminek be kell következnie, így egy bűncselekmény sem kérhető számon annak elkövetőjétől.
Szabad akaratot hírdető indeterministák
E felfogás szerint a szabad akarat feltétele az indetermninizmus, és mivel a világ nem determninisztikus, ezért létezik is szabad akarat.
Kompatibilisták
A kompatibilisták szerint a determinizmus nem mond ellent a szabad akaratnak, sőt, esetleg szükséges feltétele. Karl Popper például a szabad akaratot abban látta, hogy az emberek nagyrészt maguk határozzák meg a cselekdeteiket, azaz az auto-determinizmusban. Kant fentebb leírt felfogása is inkább ide sorolható.
A szociológiában
(Skinner: Beyond Freedom and Dignity)
A szabadságról (Skinner a szabad akaratattal tartotta azonosnak) a szerző azt kérdezi: Mit értünk azon, amikor azt mondjuk, szabadok akarunk lenni? Általában azt, hogy nem akarunk olyan társadalomban élni, amely megbüntet bennünket azért, amit tenni akarunk. Rendben – az averzív (elterelő) ingerek egyébként sem működnek elég jól, ki velük! Ehelyett csak megerősítőket használunk arra, hogy a társadalmat „szabályozzuk”. És ha a megfelelő megerősítőket választjuk ki, akkor szabadnak érezzük magunkat, mert azt csináljuk, amit akarunk csinálni!
Ugyanez a helyzet a méltósággal (dignity – Skinner szóhasználatában az emberi autonómiával, függetlenséggel azonos). Amikor azt mondjuk, „méltósággal halt meg”, mit értünk azon? Azt értjük rajta, hogy „jól” viselkedett, amikor távozott az élők sorából, minden cirkusz nélkül. Valójában azért őrizte meg méltóságát, mert az ő élete megerősítéseinek története arra a viselkedésre vezette őt, hogy ez a „méltóságteljes” viselkedés jobb megerősítőnek bizonyul, mint az, hogy jelenetet rendezzen.
A rosszak azért tesznek rosszat, mert a rossz jutalmazása megtörténik. A jók azért tesznek jót, mert a jó is elnyeri jutalmát. Nem létezik igazi szabadság vagy méltóság. Jelen pillanatban a jó és a rossz viselkedésre bíró megerősítőink kaotikusak és irányíthatatlanok - a jó vagy a rossz a szerencse kérdéseivé váltak, attól függnek, hogy a szülők, tanárok, kortásak s egyéb hatások milyen „választéka” áll rendelkezésünkre. Ehelyett vegyük társadalomként kezünkbe az irányítást és tervezzük meg a kultúránkat, hogy a jó jutalmat kapjon, és a rossz tűnjön el belőle! A helyes viselkedés-technológiával meg tudjuk tervezni a kultúrát.
A szabadságot és a méltóságot (dignity) is Skinner a mentális konstrukciók példáinak nevezi, amelyek megfigyelhetetlenek, és ezért a tudományos pszichológia szempontjából haszontalanok. Az egyéb hasonló kategóriák közé sorolja a védekező mechanizmusokat, a tudattalant, az archetípusokat, a kitalált finalizmusokat, a megküzdési stratégiákat, az önmegvalósítást, a tudatosságot (lelkiismeretességet), sőt még az éhséget és a szomjúságot is. A legfontosabb példája, amelyre ő az ismert homunculus-ként hivatozik (ez latinul a kis embert jelenti) – amely a feltételezések szerint bennünk ül, és arra használjuk, hogy megmagyarázzuk vele viselkedésünket, az olyan fogalmakat mint a lélek, szellem, ego, akarat, én és persze a személyiség.
Ehelyett Skinner azt javasolja, hogy a pszichológusok koncentráljanak a megfigyelhető dolgokra, azaz a környezetre, és benne a viselkedésünkre.
A pszichológiában
Neurológia és pszichiátria
Több viselkedési rendellenességet is össze lehet kötni a szabad akarat kérdéskörével: A megrögzött-megszállott zavarokkal küzdő betegek nagy része érez leküzdhetetlen vágyat, késztetést olyan cselekedet(ek) végrehajtására, melyek a saját (józan) akaratukkal ellentétesek. Példa lehet rá a napi többszöri, indok nélküli kézmosástól egészen a személyben rejlő esetlegesen beteges hajlamok (pedofília, szadizmus, pirománia, stb.) felszínre törése, illetve azok saját vágyaiként való elismerése, és ezen vágyak szerinti cselekvés, miközben a beteg szinte mindvégig harcol saját maga ellen. (több nagysikerű film is készült a témából), de ilyen a Tourette szindróma (köznevén tikkelés), illetve az ehhez hasonló másfajta kényszeres mozgások, kényszerbetegségek is.
Az idegen kéz szindróma (vagy egy népszerű film címe után a „Dr. Strangelove” szindróma) egy roppant különös vállfaja ezeknek a viselkedési zavaroknak, mely a tudathasadásos esetek közé tartozik. Az ebben szenvedő beteg úgy érzi, mintha (általában jobb) kezének (nagyon ritka esetben valamely lábának) saját, az övétől független, szabad akarata lenne és a betegtől függetlenül, saját belátása szerint cselekedne. (Az egyik népszerű filmben egy fiatal férfi balesetben elveszti jobb karját, amelynek a helyére egy halott bűnöző kezét varrják, amely hamar öntudatára ébred, és önnálóan cselekszik.)
A vallásban
A Katolicizmusban
Ha Istenúgy döntött volna, hogy minden az ő akarata szerint álljon fenn változatlanul, akkor teljesült volna a terve, és a világ máig is teljes lenne szeretettel és békével. Mivel azonban szabad akaratot adott az embernek, az ember döntése által beléphetett a bűn a világba.
Ha Isten előre eltervezte és akarta a bűnt hogy ez teljesen összeegyezhetetlen az ő jóságával, tehát nem állja meg a helyét, ellentmondást szül, mert így Isten lenne a bűn okozója. Így Gyakran találkozunk a Bibliában a "Térjetek meg!" felszólítással. Ez azt feltételezi, hogy a megtérésnek lehetségesnek kell lennie.
Lutheránus
Luther, aki Ágoston-rendi szerzetes volt, Ágoston tanítására alapozott, és - több mint ezer évvel később - továbbfejlesztette azt. Luther és a protestantizmus más alapítói szerint a természetfölötti szentség és igazság, mely az ősszülők természetének része volt, elveszett a bűnbeeséskor, a lélek alapjaiban megromlott, az értelem az isteni önálló megismerésére, az akarat a jó segítség (kegyelem) nélküli követésére képtelenné vált. Így aztán az ember akarata nem szabad. Leghíresebb, "A szolgai akaratról" című művében ezt írja: „Mert mi hisszük, hogy igaz, hogy Isten mindent előre tud, és előre elrendel..., és hogy semmi sem történik az ő akarata nélkül; ebből aztán logikusan következik, hogy sem embernek, sem angyalnak, sem semmilyen más teremtménynek nincsen szabad akarata”. (I bid. p.317, paragraph 19)
A Kálvinizmusban
Kálvin tanítása a dortrechti zsinat (1618/19) jóváhagyása után nagy befolyásra tett szert Németalföldön, s ezen a zsinaton vált a reformátusok hivatalos tanításává.
"Az eleve elrendelés alatt Istennek azt az örök elhatározását értjük, amellyel önmagában eldönti, hogy mi legyen egy ember örök sorsa. Nem mindenki ugyanolyan előfeltételekkel teremtetett, hanem némelyek az örök életre, némelyek az örök kárhozatra vannak eleve elrendelve." (Institutio Christianae Religionis 3. 21. 5)
A Buddhizmusban
A buddhizmus tanítása szerint az ember előző életének tettei alapján (karma) szükségszerüen újjászületik új alakban. az újjászületés láncolata örökké tart, minthogy minden cselekvés fenntartja a lélekvándorlás körforgását. Az életben elkövetett jó vagy rossz cselekedeteik determinálják, hogy milyen alakban, kasztban születünk újra. Emögött az örök világtörvény, a dharma áll, amely a kozmikusan mindent elrendező és az emberek számára mint cselekvés mércéje nyilvánul meg.
A buddhizmus azonban felajánl az embernek egy „kiskaput”, amely lehetővé teszi az örök újjászületéstől (szanszára) való megszabadulást: ez akkor nyílik meg az egyén (lelke) számára, ha a lélekben lévő emberi nem-tudás és rossz megsemmisül.
Az Iszlámban
A Korán tanúsága szerint az Iszlám, vagyis az odadás, az Isten akaratába való belenyugvás .
Az iszlám tanítás szerint: isten mindenható; csak ő ismeri az örökkévalóságot. Az embernek fel kell ismernie tetteiért járó felelőséget. A Korán azt mondja, 'hogy senkinek sem kell hordoznia másnak a terhét'.
A Judaizmusban
Az emberiség története kezdettől fogva Isten kezeiben van, őbenne egyesül a hatalom és igazság, szeretet és bizalom.
A zsidóságnál a Sátán is Isten akaratát hajtja végre. Csupán annyira ténykedhet, amennyire Isten megengedi neki.
Isten szabadnak teremtette az embert, aki szabadon választhat jó és rossz között. A judaizmus nem ismeri az eredendő bűn fogalmát; a test ki van téve vágyaknak, de nem következik ebből a bűn elkövetésének szükségessége.
Az ateizmusban
Az ateistáknak nincsen a szabad akaratról meghatározott hitük, így e kérdésben változatos nézeteket vallanak. Legvalószínűbb, hogy ha van valamilyen kiforrott véleményük, akkor az az alábbi filozófiai nézettel - a szabad akarat neodarwinista megközelítésével - egyezik.
Neodarwinista megközelítésben
A tudomány manapság jutott el arra a szintre, amikor megkísérelhet természettudományos magyarázatot adni a kérdésre, vajon cselekedeteink előre determináltak-e vagy sem.
Tekintettel rá hogy természettudományos alapon állva – racionális, szabadgondolkodó és ateista kutatók szerint – az „éntudat” az, amit azonosíthatunk a lélekkel, s az éntudat lényegében egy olyan modell agyunkban, melyben szerepel önmagunk képe is, emiatt levonható a következtetés, miszerint „szabad akaratunk” tulajdonképpen csak egyfajta illúzió! Ezen illúzió abból a tényből fakadhat, hogy egyetlen organizmus idegrendszere sem képes lemodellezni önmaga 100%-ig tökéletes mását, hiszen semmibe sem reprezentälhatja teljes egészében önmaga modelljét. Emiatt a modellel végzett gondolatkísérletek soha nem lesznek teljesen tökéletesek. Sőt, ha elfogadjuk, hogy az agyunk egy nemlíneáris, komplex rendszer, akkor a káoszelmélet szerint pedig egy kicsit hibás közelítés kaotikus rendszerekben akármekkora hibát jelenthet a jóslásban. Ebből pedig következik, hogy nincs olyan élőlény, mely képes lenne tökéletesen előrejelezni saját viselkedését egy későbbi időpontban. Vagyis, mégha cselekedeteinket tökéletesen determinálja is a környezet, valamint saját korábbi emlékeink, e determináltságot képtelenek lennénk felhasználni a tudatos előrejelzésre, s ebből fakadhat a „szabad akarat” illúziója, az tehát hogy azt hisszük, az adott pillanatban, amikor döntési helyzetben vagyunk, valamiféle „pillanatnyi szándék”, „hirtelen elhatározás” alapján döntünk. Tulajdonképpen tehát, amit a „szabad akarat" fogalma alatt értünk, amögött valójában egy autodeterminizmus, és egy modellezési bizonytalanság húzódhat meg. Helyesebb volna tehát „szabad akarat" helyett ezekkel a pontosabb fogalmakkal jellemezni az emberi viselkedést: „önálló egyéniség" azaz autodeterminizmus, és komplex, nemlineáris viselkedés.
Források
Richard Dawkins: Az önző gén
John Maynard Smith: Kulcskérdések a biológiában
Dr. Bánki M. Csaba: Az agy évtizedében
Dr. Gartner Pál: Van-e szabad akarat? |
AJÁNLOM AZ OLDALT
