Metafizika
A metafizika szó a görög meta ta phűszika -ból (a természet dolgai után való), ered amelyet eredetileg arra használtak a hellenisztikus és a későbbi komentátorok, hogy Arisztotelész A természetről c. műve utáni műveket jelöljék. Jelentése a történelem során elvesztette eredeti jelöletét. Manapság (Kant óta) a metafizika szó az a priori spekulációt jelenti, olyan kérdésekről amelyek tudományos vizsgálódások és kisérletek révén nem megválaszolhatók.
Közkeletűen a 'metafizika' szó bárminemű elvont dolgot jelöl, ezenkívül spirituális, vallási (sőt tévesen okkult) dolgokkal is társítják. A modern filozófiai szóhasználatban a metafizika a filozófiának arra a területére utal, amely a létező dolgok fajtáiról és létezési módjaikról szoló kérdésekkel foglalkozik.
A XVIII-ik és XIX-ik században a 'metafizika' témakörébe sorolták a külvilág létezésével, más elmék létezésével, a priori tudás lehetőségével, érzékeléssel, emlékezéssel foglalkozó kérdéseket is. A jelenlegi szóhasználat szerint ezek a kérdések az ismeretelmélet(episztemológia) területére tartoznak.
A metafizika a létezőnek mint létezőnek az alapjait és eredetét kutatja. Témakörei: A lét maga (ontológia), az isteni lét (filozófiai teológia), a lélek (pszichológia), és a lét összefüggése az egészben (kozmológia).
A metafizika két alapvető kérdés kutatásában jelöli meg feladatát:
- Mi az, ami létezik? Mi a létező?
- Mi a dolgok valódi természete?
E két kérdés föltevését az a két, igen korán megfogalmazott filozófiai fölismerés tette szükségessé, amely szerint:
- Nem minden létezik (a szó valódi értelmében), ami az érzékszerveink számára megjelenik, illetve nem minden létező jelenik meg az érzékszerveink számára;
- A dolgok valódi természete nem jelenik meg a "felszínükön", a gondolkodásnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ezekhez eljusson (amennyiben ez egyáltalán lehetséges).
A metafizika története
A metafizika az ókorban
A metafizika története a nyugati filozófiában a ión kozmológusokkal kezdődött az i.e VI-ik században. Ők a világegyetem eredetéről az azt felépítő anyagról, az ősanyagról elmélkedtek. Filozófiájuk naiv volt, mitikus babonákkal átszőve.
Az ókori metafizika fő problémája a világ okának a megismerése volt. Valamilyen őselemet feltételeztek,és valamilyen eredendő szándékot ami a világ dolgait létrhozta és irányítja. Az őselem anyagát tekintve nem volt egyetértés.
Parmenidészhez (i.e. 470 körül) szokás kötni a metafizika kezdetét. Írásaiban a metafizikának, mint elkülönült filozófiai vizsgálódásnak számos ismertetőjegye megtalálható. Ezek a következők: először is a filozófia olyan felfogása amely szerint a világegyetemet a priorivizsgálódások révén kivánta megérteni, a fogalmak jelentésére és nem az érzékek tanúságára támaszkodott. Másodszor, olyan alapelvekre támaszkodott, amelyeket elégségesnk tart arra, hogy a valóságot leírják. Ilyen alapevek az ellentmondásmentesség, az elégséges alap elve.
Platón hozzájárulása a metafizikához a nehéz kései dialógusokban található, különösen a Parmenidészben és A szofistában.
Arisztotelész (i.e.384-322) közvetve a metafizika kifejezés forrása. Tőle származik a rendszeres lista a metafizikai kérdésekről.
Arisztotelész szerint a metafizika a szaktudományokból kimaradt problémák vizsgálata kéne hogy legyen. A metafizika a már igaznak tudott dolgok megmagyarázásával foglalkozik.
Példa a metefizika problémái közül, amiket Arisztotelész felsorólt: miféle dolgok léteznek? Az érzékelhető fizikai tárgyakon kivül létezik-e még valami. Minden létező partikuláré vagy léteznek univerzáliák is.
A neoplatonikusok igen eredeti és tehetséges metafizikusok voltak a klasszikum kései korszakában. Könnyű őket vallásilag értelmezni.
Plótinosz (204-270) a metafizikát miszticizmussal és személyes aszkézissel kapcsolta össze. Filozófiája a metafizikai rendszer paradigmatikus példája.
Az ókori metafizika főbb képviselői: Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Püthagorász és Hérakleitosz, Parmenidész, Empedoklész és Démokritosz, Platón és Arisztotelész voltak.
A metafizika a középkorban
A középkor metafizikáját az univerzáliák problémája uralja. Úgy gondolják, hogy a speciesek (fajok) és génusok (nemek) mint az állat és ló, nemcsupán az emberi gondolkodástól és beszédtől függetlenül léteznek, hanemm az egyes lovaktól és állatoktól elkülönülten. A spécisek és génusok egyes dolgok arkhetipusának, ősmintájának tekintették amelyek az isten elméjébem léteznek. Isten ezeket a mintákat felhasználva hozza létre a világ dolgait.
Noha a tizennegyedik és a tizenkettedik században a filozófusokat a nominalizmus vitája foglalta le, a görög és arab szövegek latinra fordítása új gondolkodásmódot idézett elő a metafizikában. A korai középkorban nagyon kevés közvetlen ismerettel rendelkeztek a görög filozófusokról. Platón Timaioszát, a Phaidont és a Menont ismerték ugyan, de a fontos kései dialógusokat, mint a Parmenidészt és Szófistat nem ismerték.
A tizenharmadik század végére Arisztotelész is lefordították, így gyakorlatilag új filozófusként lépett szinre. Metafizika c. műve ösztönzött olyan metafizikusokat mint Nagy Albert, Aquinoi Szent Tamás, Duns Scotus és William Ockham.
Az univerzáliák
A körépkori metafizikában univerzáliáknak nevezték az arisztotelészi attributumokat (species, differencia, sajátosság, akcidens) és a genust is. Az univerzalialatinul 'egyetemest' jelent, úgy gondolták, hogy a fenti öt attributum minden emberről állítható.
Az univerzália-vita forrása Porphüriosz, Arisztotelész: Kategóriák című művéhez írt előszava (Eisagogé) volt. a vita arról szólt, hogy léteznek-e az univerzáliák önállóan a világ dolgaitól külön (akár a platóni ideák) vagy sem.
A viták következményeként két külömböző álláspont alakult ki: a realista és a nominalista álláspont.
A realista álláspont
E álláspont szerint az egyetemes fogalmak valóságosan léteznek. Fő képviselője ezen álláspontnak Johanes Scotus Eriugena (810-8779) Szerinte az univerzáliák világát maga Isten hozta létre, és ebből a világból jött létre a természeti dolgok világa.
A nominalista álláspont
E álláspont szerint az univerzáliák gyűjtőnevek, amelyek segítségével individuális dolgok közös tulajdonságait nevezzük meg.Fő képviselője Roscellinus szerinte az attributuumok nem lehetnek állítmányok.
A konceptualizmus elve
A konceptualizmus: 'a tárgyát megragadó fogalom'.A realizmus éa a nominalizmus között foglal álláspontot.Fő képviselője: Petrus Abaelardus, szerinte az univerzáliák az elme fogalmai.
Főbb képviselők: Boethius , Johannes Scotus , Szent Bonaventura, Szent Anzelm, Aquinói Szent Tamás, William Ockham.
Modern metafizika
A modern metafizika, mint a modern filozófia is Descartes - al kezdődik. Descartes Szent Ágoston gondolatait viszi tovább, ilyen például a cogito ergo sum (gondolkodom tehát vagyok) érv is. A metafizika kijelentései világosak és igazolhatóak kell lenniük. A modern metafizika két ágra oszlik: a dogmatikusokra és a szkeptikusokra.
A modern metafizika problémáit a modern logika eszköztárának az alkalmazása segíti.
A racionalisták (pl. Leibniz )úgy vélték, hogy a metafizika tisztán logikai vagy fogalmi megfontolások alapján képes abszolut bizonyossággal megválaszolni a világegyetem eredetére, Isten létezésére és a lélek halhatatlanságára vonatkozó kérdéseket. Dogmatikusok: materialisták, a pánpszihisták, dualisták, monisták és pluralisták.
A empiristák szerint viszont nem léteznek egyetemes és szükségszerű tényigazságok, s a gondolkodás önmagában, szemben a megfigyeléssel és a kisérlettel, tejeséggel képtelen a dolgok természetére és létezésére vonatkozó kérdések megválaszolására.
E két fenti spekulácion lép túl Kant amikor a metafizika koppernikuszi fordulatát alkotja meg. Szerinte a racionalizmus dogmatizmus -hoz, az empirizmus [[szkepticizmus] -hoz vezet. A modern tudomány, állítja Kant, olyan természetfelfogáson alapszik amely szükségképpen túlmutat mindazon a mi tapasztalható. A tapasztalaton túlmutató metafizikai kérdések azonben az emberi ész számára megválaszolhatatlanok. Egyszerübben: a modern ember metafizikához való hozzáállása: se vele se nélküle.
Főbb képviselők: Descartes , Kant , David Hume , Spinoza , George Berkeley , Carnap, Wittgenstein , René Guénon, Martin Heidegger, H. Putnam és sokan mások.
A metafizika problémái
A természeti törvények
A természettel kapcsolatos metafizikai kérdés arra vonatkozik, hogy miképp értelmezhető, és honnan ered a természetben meglévő rend. A kalsszikus meteafizikai megközelítések szerint a természetben fellelhető rend a világban tapasztalható események célszerű elrendezésében mutatkozik meg, a világ teológikus szerkezetében.
A világban néha történnek olyan dolgok is amik nem illeszthetők be a természet rendjébe (pl. kétfejű bárány születik), ezért, hogy megértsük a dolgokat meg kell állapítanunk milyen szerepet töltenek be az univerzum célszerű egésszében.Ez szerint a természeti jelenségek magyarázata rendet, a rend pedig célszerűséget feltételez.
E fenti magyarázatot kérdőjelezik meg a modern természettudományok, elsősorban a modern mechanika. A modern fizika fejlődésének köszönhetőem manapság már úgy is mondható: a világban tapasztalható rendet a célszerűség helyett a kauzális kapcsolatok magyarázzák.
Az okság problémája már Arisztotelésznél megjelent: az okok négy típusát külömböztette meg: az anyagi, a formai, a ható- és a cél- okot.
David Hume az okságot a világegyetem cementjének nevezte.Szerinte az, hogy minden ténynek vagy eseménynek van oka nem bizonyítja a világba levő rendet. Az ok fogalma csak akkor szolgálhat a természetben megnyítvánuló rend metafizikai alapjául, ha azt a regularitás valamilyen formájához kötjük.
Leibniz fizikóteológiai érve szerint Istennek megvan a hatalma, hogy a fizika törvényei felöl döntsön, választása azonban nem volt önkényes:
- "Legmagasabb belsősőgénél fogva Isten a mozgás legalkalmasabb törvényeit választotta, amelyek a legjobban illenek az elvont vagy metafizikai okokhoz...a célokhoz kell folyamodnunk, és ezek a törvények nem a szükségszerűségtől függenek, mint a logika, aritmetika és geometria igazságai, hanem az alkalmasság elvétől, vagyis a bölcsesség választásától."
A természeti törvények realista megközelítése
E felfogás szerint a természeti törvények még akkor is léteznének ha történetesen mi magunk nem léteznénk. A temészeti törvények függetlenek bármilyen anyag lététől
A természeti törvények antirealista megközelítése
Azt állítja, hogy a természeti törvények bizonyos mértékben nem függetlenek a megismerőtől: nem léteznének természeti törvények ha a megfogalmazójuk nem létezne.
A természeti törvényekről alkotott verifikacionista elképzelés szerint a természeti törvények bizonyos mondatok. Azt peig, hogy mely mondatok fejeznek ki természeti törvényeket, e mondatok logokaiés episztemológiai jellegzetességei határozzák meg.
Az okság
A metafizika körüli viták a XVIII. század óta összefonodtak az okság a próblémájával.
A metafizika vitáiba, az okság elemzésének a próblémája a XVIII. században szövődött be,David Humenak köszönhetően. Hume előtt az okság fogalmának az elemzése a külömböző típusú okok megkülömböztetését jelentette. Inkább a tudományos nézetek alapjául mintsem tárgyául szólgáltak. Az okság fogalma lassan a megyarázó fogalom helyett a megymagyarázandó fogalom szerepet kapta. Ez köszönhető a Galilei -féle matematikai természettudomány megjelenésének. A modern természettudomány a jelenségek okokkal és célokkal történő magyarázatának éles elkülönülésén nyugszik. Mig Arisztotelész a célokat az okok egy típúsának tekintette a modern metafizikai magyarázatok szerint az célok nem okok.
A humei okságfogalom
David Hume szerint az okság metafizikai fogalma megköveteli, hogy két jelenség között szükségszerű kapcsolatot feltételezzünk. Ez azt jeleni, hogy egy jelenséget nem birunk elképzelni a másik nélkül. Azonban - mondta Hume - elképzelhető hogy az ok ne vonja magaután az okozatot,hiszen nincs köztük szükségszerű kapcsolat. Ebből az következik, hogy nem a szükségszerűséggel kell magyarázni az okság fogalmát.
Az ok-okozat közti viszony nem figyelhető meg, tehát nem is biztos, hogy létezik, lehet, hogy csak a véletlen műve, hogy az egyik esemény bekövetkezte után a másik is bekövetkezik. Az okság viszonya nem a jelenségek közt, hanem a jelenségek reprezentációjának egy sajátos módja. Azért tételezünk oksági viszonyokat a dolgok közt, mert az emberi elme kivetíti megszokáson alapuló hajlamait a természet jelenségeire: a megszokás arra ösztönzi az elmét, hogy az egyik jelenség láttán egy másik "képe" jelenjen meg benne.
Az idő
Arisztotelész és még sok más filozófus is úgy gondolta, hogy az idő a változás mértéke, változás nélkül értelmetlen lenne időről beszélni. Kant szerint az idő önmagában nem tapasztalható, hanem a külső és belső tapasztalat egyfajta feltétele. Az időtlen dolgokról (pl. számok)éppen ezért nem lehet tapasztalatunk.
Érdemes itt megemlíteni Szent Ágoston elemzését az időről: az idő elkülönült időpontokra esik szét: a múlt már nincs, a jövő még nincs a jelen pedig a múlt átfordulása a jövőbe. Azt, hogy mégis tudunk az idő létezéséről azzal magyarázza, hogy az ember képes elméjében képek formájában raktározni azokat a futó benyomásokat amelyekre szert tesz élete folyamán. a képek megjelenítése jellemzia a három dimenziót:
- "jelen a múltról: emlékezés
- jelen a jelenről: szemlélet
- jelen a jövőről: várakozás"
Ezek szerint sem jövő sem mult sincs csupán csak a jelen amit a lelkünkben mérünk.Ezt az álláspontot, miszerint csak jelen van nevezzük prezentizmusnak.
Albert Einstein szerint a tér és idő nem függenek egymástól, hanem tér-idő kontinuumot képeznek(a 3 térdimenzióhoz egy idő dimenziót is hozzá kell rendelni). A múlthoz tartozik minden amiről itt és most beszélünk, a "jövő" pedig minden olyan esemély amire befolyással lehetünk.
Az időről éles viták folytak Leibniz és Newton között az abszolút idő létezésével kapcsolatban.Newton szerint létezik egy abszolút idő ami minden külső vonatkoztatás nélkül egyenletesen múlik, azonban csak a relatív idő érzékelhető. Leibniz szerint képtelenség abszolút időről beszélni, szerinte az idő két esemény közti távolság.
Test és lélek
A filozófiában soha nem volt egyetértés a filozófusok közt a test és lélek problémálát illetően. Míg egyesek úgy vélték, hogy az anyagi világ illuzorikus (Idealizmus addig volt aki úgy gondolta, hogy a szellemi világ nem létezik, ezen belől van aki a lelket anyagi természetünek tartja (pl. az atomisták és Leibniz ) és vannak a materialisták és a fizikalisták akika leki szubsztancia létezését tagadták. És voltak olyanok akik az állították, hogy az ember testből és lélekbő épül fel (pl. Descartes).
A dualizmus szerint a materiális dolgok jellemzője az, hogy térben és időben léteznek, addig a lelki szubsztanciáknak nincs tér és időbeli kiterjedésük A lelki szubsztanciák továbbá nem magyarázhatók a fizika törvényeinek a segítségével és csak rá jellemző a gondolkodás képessége.
A dualista álláspont fő képviselője René Descartes szerint a test és lélek kapcsolata hasonlatos a kormányzó és a hajója közti kapcsolathoz. A kormányos érzékeli ha hajóján sérülés történt, ugyan így van ez a test-lélek viszonyban is: fájdalmat érez a lélek a test sérülésekor.(Ez a „szellem a gépben” álláspont, Leibniz is egyet értett vele, bár ő a lelket anyagi természetünknek tekintette, míg Descartes szelleminek.)
A materialista álláspont szerint nincs lélek. Ám ha ez igaz akkor ebből az következően lehetetlen, hogy két egyén aki pontosan ugyanabban a fizikai állapotban van, különböző lelki állapota legyen.
A szabad akarat
A metafizika egyik alapvető kérdése, hogy honnan származik a természet eseményiben megfigyelhető rend. A világ azonban nemcsak jelenségekből, hanem emberi cselekvésekből is áll. Nemcsak az fontos kérdés, hogy miért történt meg valami, hanem az is, hogy egy személy miért tette ezt vagy azt, mi volt az indoka.
A szabad akarat problémája megfogalmazható mint a szabad döntés vagy szabad elhatározás problémájaként is.
A filozófiának azon ága amely azzal foglalkozik, hogy miként magyarázható az események , a cselekedetek és az indokok viszonya, az a cselekvéselmélet.
Hogy a szabad akarattal kapcsolatos metafizikai kérdés érthető legyen két problémát kell tisztázni: mit is jelent ”indok alapján cselekedni?” és a „hogyan magyarázzuk az indokok létjöttét?” Indok alapján cselekedni: egy cselekedet indok alapján történik, ha megfontolás és tudatos választás előzi meg. Akkor mondhatjuk egy döntésről, hogy tudatos volt, ha úgy érezzük, hogy képesek lettünk volna arra, azaz lehetőségünk volt rá, hogy másképp cselekedjünk. Azt a képességet, amely a döntéseket és a cselekedetet jellemzi, hívjuk „akaratnak”. Az akarat az a képesség amely a megfontolás és a cselekvések között közvetít. A szabad akarat metafizikai problémája abban áll, hogy miként egyezhető össze ez a képesség az események kauzális vagy természeti törvények által meghatározott renddel.
Gilbert Ryle modern metafizikus szerint értelmetlen az akarat fogalmáról beszélni. Szerinte mivel minden akaratnak megvan a maga oka, nevezetesen az, hogy akarjak akarni. Ez pedig egy további akarat, s így tovább a végtelenségig. Tehát végtelenül sok akaratra lenne szükség egy esemény végrehajtásához és az akarat mint közvetítő az elhatározás és a cselekvés közt, olyan elmeszülemény amelyre semmi szükség.
A szabad akarat nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk amire kedvünk van: például senki sem dönthet úgy hogy felugrik a Holdra majd vissza. Hanem azt jeleni, hogy egy személynek megvan rá a lehetősége, hogy egy adott helyzetben szabadon választhat két vagy több különböző alternatíva közül.
A cselekvés szabadsága nem azonos az akarat szabadságával: képzeljünk el bankrablót aki pisztolyt szegez a pénztáros fejéhez: a pénztáros választhat az élete vagy a pénz között. Ilyen esetben nem mondhatjuk, hogy a pénztáros szabad akaratából adta oda a pénzt (bár volt választási lehetősége).
Fatalizmus
A fatalizmus az a metafizikai elképzelés, amely szerint, logikai képtelenség, hogy valaki döntése és cselekedete segítségével igazzá tehessen egy propozíciót. A fatalista érv a következő:
- Egy adott tényre vonatkozó propozíció igaz vagy hamis.
- Ha egy propozíció már igaz akkor senki sem teheti hamissá.
- Ha egy tényre vonatkozó propozíció igaz, akkor mindig igaz, ha hamis akkor mindig hamis.
Konklúzió: Döntésével senki sem befolyásolhatja, hogy egy propozíció igaz vagy hamis lesz-e vagy sem.
A fatalisták szerint a szabad akarat logikai képtelenség. Döntéseinktől függetlenül mindig bekövetkezik aminek be kell következnie, így egy bűncselekmény sem kérhető számon annak elkövetőjétől.
Determinizmus
A determinizmus szerint minden tény és esemény kauzálisan szükségszerű abban az értelemben, hogy nem lehetséges olyan tény vagy esemény amelyet bizonyos feltételek ne tennének szükségszerűvé.
A determinizmus szerint, ha valakinek megadathatna , hogy ismerje a világ teljes állapotát egy adott pillanatban, akkor a természeti törvények segítségével képes lenne meghatározni a világ állapotát minden megelőző és későbbi időpontban is.
Döntés csak egyféleképp lehetséges: úgy ahogyan a genetika törvényei és a környezeti hatások meghatározzák. A döntés folyamata nem ,de az akarat szabadsága illúzió.
A 'metafizika mint tudomány' ellenzői
A metafizika tudományát már az ógörög szkeptikus filozófusok is megpróbálták kiküszöbölni.
A modern természettudományok (elsősorban a fizika) fejlődésével a metafizika kiküszöbölése újból előtérbe került. A neopozitivizmus – legszélsőségesebben metafizikaellenes képviselőjük Rudolf Carnap – szerint a metafizikai problémák, és velük együtt a metafizika is kiküszöbölhető a nyelv logikai elemzésén keresztül, a mélyebb elemzés ugyanis szerintük kimutatatja, hogy a metafizika kijelentései látszatállítások.
Carnap szerint az olyan szavaknak, amelyek nem jelölnek konkrét fogalmat, azoknak nincs is jelentésük. Ha meg úgy néz ki, hogy jelöl valamit akkor "látszatfogalmat" jelöl. A metafizikai szavaknak nincs jelentésük, mert nem takarnak empirikusan is bizonyítható létezőt. A nem tapasztalati dolgokkal foglalkozó „látszattudományok” valójában nem is tudományok.
Metamatematika
A metamatematika a modern (XIX. század utáni) matematikai, matematikafilozófiai, illetve filozófiai publikációkban különféle, egymással rokonságban lévő, de nem mindenhol ugyanabban az értelemben használt kifejezés és fogalom.
A matematika alapjai
Kezdetben általában azon, ma már a matematika ágainak számító tudományok - „foundations of mathematics”: halmazelmélet, matematikai logika, számítógéptudomány ill. ezek kezdeményei - összefoglaló neveként használták e kifejezést, melyek segítségével a legújabb korban, az ún. a szigorúság forradalma nevű matematikai korszakban a matematikát sikerült egységesíteni és megalapozni, az alapvetőbb fogalmakat a fenti tudományágak fogalmaira vezetve vissza. Ruzsa Imre magyar filozófus még használja ilyen értelemben e szót.
Matematikafilozófia
Előfordulhat, hogy „metamatematikán” egyszerűen a matematikafilozófiát értik: a matematika által felvetett filozófiai kérdések vizsgálatát.
Új matematikai tudományág
Újabban megfigyelhetőek kísérletek a metamatematika értelmének rögzítésére, mégpedig úgy, hogy a „metamatematika” kifejezés értelmét, a fenti tudományágak és a matematika egy speciális határterületeként határozzuk meg. Ezek szerint a metamatematika a matematikafilozófia ama területe, mely a matematika-filozófiai problémákat matematikai módszerek segítségével vizsgálja (Csaba Ferenc (szerk.): A matematikafilozófia a 21. szd. küszöbén). A definíció szerint (a fenti mondat második tagmondata alapján) ez a tudományág a matematikának is része. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
