Zsidók

A zsidó szónak többféle értelme létezik.

• Használható vallási hovatartozás megjelölésére: az izraelita vallás (zsidó vallás vagy judaizmus) hívének, követőjének megnevezésére. A „zsidó” szó eredetileg a bibliai ősatya, Izráel egyik fia, Júda (bibliai eredetű férfinév, jelentése: dicsért; akiért hálát adnak) nevéből ered, így ilyen értelmű jelentése: Júda népéből való.

• Használható a zsidó nép tagjainak megjelölésére.

• A köznapi nyelvben gyakran valamennyi zsidó származású emberre is használják, a vallástól vagy a zsidó néphez való tartozástól függetlenül. Ez a szemlélet a zsidók és a nem-zsidók között egyaránt előfordul (lásd még: antiszemitizmus).

A zsidóság azért speciális csoport, mivel nem csupán a klasszikus értelemben vett vallás, de nem is egyszerűen nép, hanem mindkettő. A zsidóságot hagyományosan az izraelita vallás tartja össze, amelynek követői többnyelvűek és területileg is szétszórtan élnek. Az izraelita vallás elfogadásával „be is lehet térni” a zsidóságba. A zsidók másrészt Izraelben (héber: ישראל Yisra'el, arab: إسرائيل Isrā'īl) nemzetet, a világ számos más helyén pedig etnikai kisebbséget alkotnak, függetlenül attól, hogy ennek tagjai követik-e az izraelita vallás tanait.

Izraelita vallás

Az izraelita vallás (zsidó vallás, judaizmus) egyike a nagy világvallásoknak. Hívőinek többsége az Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban.

A zsidó vallás története

A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint az Örökkévaló szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Sás-tengert, kivezette onnan őket (Pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i.e. 1300-as évekre, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát népének (Sávuot).

A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon (héber eredetű férfinév, jelentése: békés, szelíd.) - Dávid (héber eredetű férfinév, jelentése bizonytalan, esetleg: kedvelt, szeretett.) király fia - idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat az Örökkévaló tiszteletére. Ezt a Szentélyt i.e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a II. szentélyt, azonban i.sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése.

Jeruzsálem

Jeruzsálem (modern héber: ירושלים Jerusalájim, bibliai héber: ירושלם, arab: القدس al-Qudsz) Izrael fővárosa (az 1967-es Hatnapos Háború óta), a három ábrahámi világvallás mindegyikének (izraelita vallás, kereszténység, iszlám) szent helye.

Története

Jeruzsálem múltja változatos és összetett történelmi események bonyolult sorozatából tevődik össze. Az emberiség szent városa, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás találkozópontja. A muzulmánok szerint "a Szent", a zsidóknak a Béke Városa, a keresztény világ szemében Krisztus Passiójának és keresztrefeszítésének a helyszíne. A három nagy egyistenhívõ vallás egy-egy jelentõs szent helye található a városban, a Siratófal, a Szentsír templom és a Sziklamecset.

Jeruzsálem, mint vallási központ

Zsidóság: A zsidók számára itt állt Salamon temploma, majd a helyén a Heródes építette és a rómaiak által lerombolt második templom. Ennek egyedül megmaradt fala, a Siratófal vallásuk legszentebb kegyhelye: hitük szerint Isten (számukra Jahve) az itt összeszedett porból teremtette Ádámot, ehelyütt ölte meg Káin Ábelt és akarta Ábrahám feláldozni Izsákot. S ami a legfőbb: ide várják a Messiás eljövetelét, aki majd újjáépíti a templomot. A Biblia 667-szer említi Jeruzsálemet. Az ő igényük egyúttal a legrégebbi: háromezer éves. A szétszóródott zsidóság évezredek óta mondogatja köszöntésként, hogy „Jövőre Jeruzsálemben!”

Iszlám: A mohamedánok „mindössze” 1300 esztendős jogot formálnak Jeruzsálem óvárosára, ahol is a Templom-hegyen áll az Al-Aksza mecset, vallásuk harmadik szent helye Mekka és Medina után. Maga Mohamed próféta vallotta, hogy e városban voltak az őt megelőző próféták, ezért eleinte az ő parancsára Jeruzsálem felé fordultak az imádkozó (ma Mekkára tekintő) mohamedánok. Hitük szerint Mohamed próféta innen emelkedett fel a mennybe, méghozzá arról a szikláról, amelyen Ábrahám kínálta áldozatul a fiát (az ő hitük szerint nem Izsákot, hanem elsőszülöttjét, Iszmáelt), s amely most a Templom-hegyen lévő Sziklatemplomban van. S persze éppen a Templom-hegy tövében van a Siratófal.

Kereszténység: A keresztények számára Jeruzsálem Jézus városa, ahol kínhalált szenvedett, ahol feltámadt, s ahová majd az ítélet napján visszatér. Itt szolgálták fel neki az utolsó vacsorát, s pünkösdkor itt jött létre maga a keresztény egyház. Nincs is a keresztényeknek fontosabb zarándokhelye. A keresztények középkori térképein Jeruzsálem a világ közepe. A város felkereső vallásos keresztények elzarándokolnak Jézus keresztre feszítésének helyéhez, s a sírhoz, amelyből feltámadt. Ugyanezen oka volt annak is, hogy a keresztes háborúk során Jeruzsálem megszerzéséért folytak a legvéresebb harcok. A Vatikán szeretné, ha az ENSZ nemzetközivé nyilvánítaná Jeruzsálemet.

A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. I.sz. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz - amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott - és a szefárd - amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak. A 16. században Rabbi Joszéf Káró megalkotta a Sulchán Áruchot, a "Terített Asztal" című törvénykódexet, mely - Rabbi Mose Iszerles kiegészítéseivel - az egész zsidó világ törvénykönyvévé vált.

Később, a 18. századtól kezdve az addig többé-kevésbé egységes zsidóságból különböző irányzatok alakultak ki. Az ortodox hagyomány mellett megjelentek a chászidok, majd ezt követően a felvilágosodás hatására a haladó szellemiségű reform közösségek és a hagyományos és újító gondolatok közötti középútra törekedő konzervatívok.

A zsidó vallás alaptanítása

A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Szináj-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.

Tóra

A Tóra a Biblia első öt könyvének, azaz Mózes 1-5. könyvének héber összefoglaló elnevezése. A Tóra a Héber Biblia részét képezi, de az Izraelita vallás azon belül különleges jelentőséget tulajdonít neki, ezért a Tóra (azaz „Törvény”) cím alatt gyakran külön könyvként beszélnek róla. A Tóra a zsidóság legrégibb írásos emlékeit őrzi és leírja a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől, Istennel kötött szövetségein keresztül, a Mózes közvetítése által kapott törvényekig.

A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést pl. az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát - a Szombat - megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá - azaz törvény - betartását követeli meg. Épp ezért a zsidóságban egy azon témában megszámlálhatatlan párhuzamos gondolatkört találhatunk, mely a zsidók számára az isteni törvény végtelen mélységét bizonyítja.

A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Mindennek betetőzéseként pedig el nem múló buzgalommal várja a Messiást, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.

Különböző zsidó vallási csoportok

A hitvallásokról értekezve: talán hasznos, ha különbséget teszünk olyan szavak között mint: ortodox, ultraortodox, modern ortodox, konzervatív, tradicionális, reform, amelyek mindegyike azt hivatott megjelölni, amiben a zsidók hisznek és amit tesznek. Bár a judaizmus központi tana szerint a zsidó emberek egységet alkotnak, a valóságban – a zsidók nagy bosszúságára – szokásaik igencsak eltérnek egymástól, ami a nem zsidót könnyen összezavarhatja. A zsidók ilyen csoportokra történő felosztására nincs teológiai ok, mint ahogy arra sem, ha a zsidók osztják meg magukat. A judaizmus létező változatai között az okozza a különbséget, hogy mit fogadnak el zsidó világként, illetve, hogy ezt miképpen értelmezik, és hogyan viszonyulnak hozzá.

Zsidó vallási irányzatok

• chászidizmus
• ortodoxia
• neo-orthodoxia
• konzervativizmus
• neológia
• reform

Chászidizmus

A modern chászidizmus (ejtsd ~: hászidizmus) megalapítása Jiszráél Báál Sém Tov nevéhez fűződik. A 18. században élt lengyel csodarabbi, korában éles szakadékot tapasztalt a tanult, gazdagabb zsidók és az egyszerű, szegény sorban élő, tanulatlan zsidók között. Tanításában a jámbor, örömmel teli, istenszerető életmódot hirdette, mely nem az örökös tanulásból áll, hanem az örömmel végzett istenszolgálatból fakad, mellyel bárki közeledhet Istenhez. A zene, a tánc, az éneklés és a közös ünnepségek meghatározóak a chászid közösségekben. A legnagyobb hangsúlyt a kávánára, a micvák - azaz a parancsolatok - teljesítésének lelki aspektusára helyezik. Vallási révületeikben Istennel való misztikus egységre törekszenek, mely a chászidizmus kialakulásának korában éles ellenreakciókat váltott ki a mitnágdimok - a chászidizmust ellenzők - körében. Mára a chászidizmus a többi ortodox felekezettel együtt küzd a zsidóságot veszélyeztető újítások ellen.

A chászidok szélsőségesen ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségek megtartására is. Rendszerint elkülönülve élnek, féltve őrizve identitásukat minden külső behatástól. Jellegzetes viseletükről ismerhetők fel, mellyel a hagyományhoz való szigorú ragaszkodásukat fejezik ki.

Egy-egy chászid csoport vezetőjét cádiknak - "igaz ember" - vagy rebbének hívják. A hívek különösen nagy tisztelettel és rajongással viseltetnek rebbéjük iránt, minden jelentős kérdésben kikérik véleményét és áldását. Istenhez fűződő speciális kapcsolatában hisznek, melyet jámbor, vallásos élete és felmenői érdemeként nyert el. Ugyanakkor a chászidok is - csak úgy, mint a többi zsidó felekezet - úgy tartják, hogy minden zsidónak egyénileg kell Istenhez eljutnia, az Ő parancsolatainak megtartásával. Rebbéjük tehát nem közvetítő Isten és köztük, csupán legnagyobb követendő példájuk. A chászidok életében nagy hangsúlyt kap a Kabbala, a zsidó misztika tanulmányozása, valamint annak a mindennapi életbe való beültetése.

Konzervativizmus

A konzervatív judaizmus az ortodox és a reform irányzatok között helyezkedik el. A hagyományokhoz való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor az új körülményekhez való alkalmazkodást is létjogosultnak tartja. Az Egyesült Államokban Solomon Schechter dolgozta ki doktrináit a 19. század végén. Célul tűzte ki a rabbinikus hagyományokhoz való ragaszkodást, de módosította az imagyakorlatot. Ezt követően a Jewish Theological Seminary (Zsidó Teológiai Szeminárium) vált a mozgalom központjává. A konzervatív zsidóságot az Egyesült Államokon kívül Mászorti (~héber "Hagyományos") zsidóság néven ismerik.

A konzervatív zsidóságot két különböző csoport formálta, az egyik csoportot a korábbi reform zsidókból, a mozgalomnak a zsidó törvények elutasítása miatt elidegenített része alkotta, míg a másikat a korábbi ortodox zsidóságból, az un. "szóbeli törvények" elutasítása miatt kiváltak alkották. Ezek a szóbeli törvények jelentik Istennek a Szináj-hegyen adott törvényei és a Sulchán Áruch közötti folytonosságot, és ezeknek, a zsidó szövegek és történelem kritikus tanulmányozása kedvéért való elutasítása sokak számára megengedhetetlennek tűnt, és az ortodoxok elhatárolták magukat azoktól. A konzervatív zsidók szerint zsidónak lenni egyszerre jelent a zsidó nemzethez és a zsidó valláshoz való tartozást és hittudósaik a Talmud bölcseivel, az ámorákkal értenek egyet, akik a zsidó törvények értelmezéséről és újraértelmezéséről folyó nyílvános vitákat támogattak.

A konzervatív irányzat úgy véli, a hagyományokhoz való ragaszkodás és az adott körülményekhez való alkalmazkodás, a zsidó vallásban mindig egyidejűleg volt jelen. Ez a szemlélet segítette fennmaradásában több ezer éven keresztül, ezért ezt tartják követendő útnak a mai korban is. Ily módon a konzervatív judaizmus is a háláchán - a zsidó törvényeken - alapszik, de rugalmasabban viszonyul a hagyományokhoz. Csoportjaik eltérő módon ítélik meg a törvény egyes tilalmait és az istentiszteleti modernizáció kérdését. Sokszor egymástól igen eltérő vallási gyakorlatot folytatnak. A konzervatív judaizmus liberális ága, a rekonstrukcionista irányzat (melynek célja a zsidóságnak a modern időkre való átértelmezése) - hasonlóan a reform mozgalomhoz - a nők teljes egyenjogúságát hirdeti, míg a szigorúbban törvénytisztelő formái az ortodoxiához állnak közelebb.

Neológia

A neológia, a zsidó újító mozgalmaknak speciálisan magyar ága. Történelmi kialakulása az Osztrák-Magyar Monarchiában születő reformista irányzathoz kötődik, később azonban visszakanyarodott a zsidóság hagyományőrzőbb, konzervatívabb formáihoz. A magyarországi neológiát - azaz a zsidó vallás megújult formáját - a teljes körű emancipáció vágya keltette életre.

A magyarországi zsidók, ahhoz hogy a 19. század második felében országukban egyenrangú polgárokká válhassanak, elvárták tőlük, hogy vallási szokásaikon enyhítsenek és közeledjenek a befogadó nép alapvetően keresztény kultúrájához. A neológ rabbik ezért a két vallás etikai hasonlóságra helyezték a hangsúlyt és olyan zsinagógai újításokat vezettek be, mely a keresztény templomokéhoz volt hasonlatos. Azokat a vallási előírásokat pedig, melyek a zsidó nép másoktól való elkülönülését eredményezték, fokozatosan csökkentették.

Mindezen folyamatok eltérően mentek végbe a különböző neológ közösségekben. Voltak olyan közösségek, amelyek továbbra is megtartották a törvényeket, csupán az öltözködési, nyelvi és imádkozási szokásokban vezettek be újításokat, más közösségek viszont teljesen reform arculatot vettek fel. A II. Világháború után azonban új helyzet adódott. A Magyarországon maradt zsidóság túlnyomó többsége formailag a neológ hitközséghez tartozott, ám a hívek a Holocaust szörnyűségei és a kommunista éra miatt csaknem teljesen eltávolodtak a hitélettől.

A mai korban a magyarországi neológia a legszélesebb körű zsidó intézmény Magyarországon és középúton helyezkedik el a konzervatív és az ortodox irányzatok között. A vallási előírások és ünnepek hagyományos megtartását, valamint a tanulást szorgalmazza, mellyel reméli, hogy a zsidóság ismét visszatalál eredeti gyökereihez, és a magyarságba integrálódva is szilárd zsidó identitással rendelkezhet.

Ortodoxia

Az ortodox judaizmus, a zsidó vallás szigorúan törvénytisztelő útja. Hívei a hiteles zsidóság egyedüli képviselőinek tekintik magukat. Életük célja a micvák - azaz az isteni parancsolatok - megtartása, melyek végső formája a 16. században írt Sulchán Áruch - "Terített Asztal" - című törvénygyűjteményben van lefektetve.

A modern ortodoxia kialakulása válaszképpen jött létre a 19. századi reformok bevezetésére, melyek az addig többé-kevésbé egységes zsidóságban láttak napvilágot a felvilágosodás hatására. Az újításokkal szemben állást foglalók nevezték magukat ortodoxnak. Ez az irányzat a Mózes által a zsidó népnek átadott Tórát örökérvényűnek, megváltoztathatatlannak tartja, melyben Isten egyszer és végérvényesen kinyilatkoztatta akaratát, így abban semmilyen módosítást, attól semmiféle eltérést nem engedélyez.

Az ortodox zsidók a Tóra összes törvényét szigorúan megtartják, életük minden mozzanatát e szabályoknak vetik alá. Szellemi vezetőik a rabbik, akiket nagy tisztelet övez. Szigorú törvénytisztelő életmódjuk mellett az ortodox zsidók a hétköznapi világban élve minden olyan modern dolgot elfogadnak és beültetnek életükbe, amelyek nincsenek ellentétben a Tóra törvényeivel és szellemiségével. Idejük nagy részében Isten törvényeinek tanulmányozására törekednek, legnagyobb értéknek az Istennek tetsző életmódot és az ehhez nélkülözhetetlen tanulást tartják. Nagy hangsúlyt fektetnek a Talmud minél mélyebb tanulmányozására, melyben a legnagyobb ókori rabbik gondolatai, örök útmutatóként szolgálnak minden egyes nemzedékük számára.

Reform

A reform judaizmus – akiket sok helyen Haladó- (Progresszív), Angliában pedig Liberális Zsidóság néven ismernek - a 18. századi felvilágosodás hatására jelent meg, elsőként Németországban, majd fokozatosan teret hódított világ szerte. Racionális, humanista jellegű irányzat, mely a zsidó identitást megőrizve kíván modern, felvilágosult életet élni. A vallás szokásait a modern világhoz kívánja igazítani, mely sok esetben az eredeti szabályoktól való elfordulást eredményezi.

A zsidó felvilágosodás - hászkálá - egyik legnagyobb alakja Moses Mendelson, német filozófus volt. Az ő halálát követően a 19. század elején indult útjára a reform mozgalom, melynek első szószólója Ábrahám Geiger frankfurti rabbi volt. Eredetileg egy vallási-teológiai mozgalom volt faji- és kulturális elemek nélkül és lényege a Tóra előírásainak és tiltásainak a próféták erkölcsi elhivatottságának hangsúlyozása érdekében való elutasítása volt. Ennek keretében megreformálták a szertartásokat és a zsinagógai istentiszteletet, lerövidítették a liturgiát, a héber helyett nemzeti nyelven imádkoztak és megszüntették a nemek elkülönítését. Enyhítettek a vallási előírásokon, sok helyütt végül teljesen el is vetették néhányukat pl. a táplálkozási előírásokat, a kásrutot.

A reform judaizmus lehetővé teszi hívei számára, hogy válasszanak, mit szeretnének megtartani a zsidó hagyományból. Nem annyira a rítusokra, sokkal inkább az etikai törvényekre helyezi a hangsúlyt. A kinyilatkoztatást be nem fejezett folyamatnak tekinti. Úgy véli, a folyamatosan megújuló világban a zsidóságnak is mindig meg kell újulnia, állandó fejlődésben kell lennie, és mindig az értelemre alapozva kell az adott korban meghatároznia önmagát. Az erkölcsi előírások fontosságát tartja szem előtt és egyenrangú félként tekint minden emberre. Ma egyre több reform gyülekezet tér vissza a héber nyelvű istentiszteletre és egyre több törvényt igyekszik újra megtartani.

A zsidó vallás teológiája és filozófiája

A zsidó irányzatok teológiája Maimonidész 13 hitelvének különböző mélységű elfogadásán alapul.

Az ortodox zsidóság hite szerint az Örökkévaló az egyetlen, személyes Mindenható Isten, a Teremtő, a leghatalmasabb, mindenkor jelenlévő, mindent ismerő forma- és anyag nélküli lélek. A reform zsidóság Istenben való hite a gyakorlatban meglehetősen változatos a hitetlenségtől a kétkedésig, ezt általában mindenki személyes ügyének tekintik, de hivatalos álláspontjuk megegyezik a hagyományos zsidó istenképpel.

A zsidók nem hisznek a megtestülésben, és csak Istent imádják. Mózes volt a legnagyobb prófétájuk.

Az ortodox zsidók a teremtéstörténetet szószerint értelmezik, azaz Isten a világot és az életet a semmiből teremtette, hat nap alatt, 5766 évvel ezelőtt, Ádám és Éva volt az első emberpár, de néhányuk azt tartja, hogy a "nap" nem szükségszerűen a mai 24-órányi időszak volt, és vannak akik úgy vélik, hogy a tudományos felfedezések nem mondanak ellent hitüknek, azok inkább Isten végtelen hatalma mellett tanuskodnak. A progresszív zsidók közül a legtöbben úgy gondolják, hogy a Bibliát jelképesen kell értelmezni, ezen kívül Isten teremtette és Ő vezérli a modern tudományok által feltárt összes jelenséget.

A hagyományos zsidóság hisz az "Eljövendő Világ"-ban (Olám Hábá), azaz az ígért és várt Szabadító korában és a halottak feltámadásában, de a hitek részleteikben eltérnek. Némelyek hiszik, hogy az igazak lelkei a mennybe (Gán Éden - Éden Kert) kerülnek vagy újraszületnek, míg a gonoszok a saját maguk által készített pokolban szenvednek, vagy éppenséggel halva maradnak. Mások úgy hiszik, hogy Isten feltámasztja az igazakat, hogy a földön éljenek miután a Messiás megtisztította a világot a "Gonosztól". A liberális zsidók is hisznek az eljövendő világban és a messiási korban, de nem hisznek egy személyes Messiásban. Az egyének személyes hite az életutáni részleteket illetően meglehetősen változatosak, és nincs semmilyen "hivatalos" álláspont sem. Némelyek hisznek mennyben és pokolban, de azokat csak tudat-állapotoknak tekintik, vannak akik hisznek az újraszületésben, vannak akik úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek egy valóságos életutáni létezésben. Ezektől függetlenül megállapítható, hogy a zsidóság figyelmének központjában általában az erényes életvitel áll, mintsem a halál utáni jutalom elnyerésének vágya.

A zsidók nem hisznek az eredendő bűnben. Az ortodox zsidóság úgy hiszi, hogy Isten a mindenkiben lévő gonosz hajlandóságként (Jécer Hárá), vagyis egyfajta hajlamosságként teremtette a Sátánt. Az emberek ugyanakkor a jóság felé is hajlamossak (Jécer Hátov) és tudatában vannak a jónak is, így Isten szabad akaratot adott mindenkinek, hogy engedelmességüket és hitüket megpróbálhassa. A reform zsidók a Sátánt legtöbbször a mindenkiben lévő önző vágyak jelképes képviseleteként értelmezik. Ők is úgy vélik, hogy Isten szabad akaratot adott mindenkinek és az emberek felelősek cselekedeteikért.

A hagyományos zsidóság szerint a megváltás, a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán keresztül érhető el. Ilyen a szombat megtartása, a kásrut (az étrendi korlátozások), a szegényeknek való adakozás, a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", valamint Isten üzenetének az emberiséghez életpéldán keresztüli eljuttatása – mely Isten "választott népének" legfőbb kötelessége. A bűnvallás és a megtérés Jom Kipur idején történik, mikor a zsidók böjtölnek, bocsánatot kérnek egymástól, és kötelezettségeket vállalnak a jövőbeni jó cselekedetek végzésére. A reform zsidóság szerint az életben a fő hangsúly az Istennek tetsző élet gyakorlásán van, mely hitük szerint bizonyára jutalmat kap vagy ebben az életben vagy a halál után. Általában úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, nincs is pokol ahová valakit ítéletre lehetne kárhoztatni. A megváltás szerintük a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás, a jótékonykodás, a földért és emberiségért való aggódás, és mások háborításának elkerülése által valósulhat meg. A zsidó törvények betartásának mértéke azonban mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.

A zsidó filozófia a szenvedést néha az Istenhez való ragaszkodás meggyengülésének tartja. Általánosságban úgy hiszi, hogy Isten azért adott az embereknek szabad akaratot, hogy érezhessék a gyönyört és a fájdalmat, az örömöt és bánatot, az ártatlanok szenvedése pedig jóra szolgál, még ha számunkra titokzatosnak is tűnik. Vannak akik úgy hiszik, hogy Isten szenved a szenvedőkkel, mások (pl. a chászidok) szerint a szenvedés a korábbi életek bűneinek büntetése. Mindenesetre legtöbben egyetértenek abban, hogy nem olyan fontos azt tudnunk, hogy miért engedi Isten a szenvedést, mint azt, hogy Isten megbünteti az elkövetőket.

A zsidóság legnagyobb része úgy hiszi, hogy a lehetséges emberi életet soha nem szabad könnyelműen kioltani, de a legvallásosabb zsidókon kívül az abortuszt személyes döntésnek tikintik, különösen a terhesség első 40 napjában. A zsidók az első lélegzetvételt tekintik az élet kezdetének és a zsidó törvények megkövetelik az abortuszt, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

A hagyományos zsidóság a homoszexualitást a Tóra alapján halálos bűnnek tekinti, az állatokkal való fajtalankodáshoz hasonlóan. A liberális zsidóság azonban - mivel a homoszexuálisok is Isten teremtményei - a zsidó törvények utasításai alapján kötelezve érzik magukat "felebarátaik szeretetére" (3Mózes 19:18 ~ Vájikrá 19:18). A liberális zsidók hosszú ideje a homoszexuálisok jogai hivatalos elismertetésének élvonalát képezik.

A zsidó vallás ünnepei

A judaizmus iratai

Jeruzsálem 70-ben történt pusztulása, a Szentély megsemmisülése és a palesztinai zsidó állam ezt követő megszűnése nyomány új szakasz kezdődött a zsidó nép életében. A judaizmus (vagy zsidó vallás) előzményének tekinthető a babiloni fogság utáni időben (az i. e. 4. századtól fogva) kialakult tekintélyelvű és hagyománytisztelő írástudomány. A zsidó-római háborúban (66-70) a Jeruzsálemi Templom, a Szentély pusztulásának megrendítő élménye és a papok szolgálatának megbénítása új és jelentős lépéshez vezetett a zsidóságon belül. A papok helyébe az írástudók, a rabbik léptek, akik – a héber szó eredeti jelentése szerint – a nép tanítómesterei lettek. Egyre jelentősebb szerephez jutottak a zsinagógák is, amelyek eredetileg a babilóniai száműzetés korában jöttek létre.

Zsinagóga

A zsinagóga izraelita iskola, egyház, templom. Föld második legnagyobb és Európa legnagyobb zsinagógája a budapesti Dohány utcában található.

Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga

A neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten. Európa legnagyobb zsinagógája. Ludwig Förster tervezte mór stílusban. Feszl Frigyes – a Vigadó építésze – tervezte a templom belső szentélyét. A belső tér 1200 m², tornyainak magassága 44 méter. Ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án került sor. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A környéken van még egy zsinagóga, a Vasvári Pál utcában, ami kisebb, de annál vallásosabb közösséggel büszkélkedhet. Itt született Herzl Tivadar a Cionista mozgalom megalapítója.

A tanítók rengeteg hagyományt őriztek meg és ezeket emlékezetből adták tovább. Nagyon ügyeltek arra, hogy a szöveg és a szóhasználat ne változzék. Magát a szóbeli hagyományt Misnának nevezték, amely mintegy százhúsz tudós nézeteit tartalmazta. A tudósok ezután egybeszerkesztették a különféle akadémiák vitáit és azok magyarázatát Gemárá néven. A Misna tehát a Tóra (Mózes öt könyve) magyarázata, a Gemárá pedig a Misna értelmezése. A Misna és a Gemára együtt alkotják a Talmudot (a héber szó jelentése: tanítás). A Jeruzsálemi Talmudot az i. sz. 4. század közepén szerkesztették össze, a Babilóniai Talmudot az i. sz. 499. esztendőben. A Talmudon általában ez utóbbit értik. Terjedelme: 20 kötet, egyenként többszáz oldallal.

Talmud

A Talmud (héberül tan, tanulmány), a Biblia utáni zsidó irodalom hatalmas terméke, ószövetségi magyarázatokat és zsidó vallási törvényeket tartalmazó mű, a Misnák és gemárák kb. 800 rabbitól eredő gyűjteménye. Felöleli a régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. 6. századig. A Talmud az írott tanból, vagyis a Bibliából (héberül tóra sebiktáb) és a le nem iít, a szájhagyományos tanból (héb. tóra sebálpe) indult ki. A bibliának értelmezése (midrás) régente két irányban mozgott: vagy erkölcsi eszmék, vallásos buzdítások céljaira használták tartalmát s igy keletkezett a haggadának nevezett bibliai értelmezés, vagy pedig bizonyos logikai szabályok (midda) alapján a gyakorlati életbe vágó törvényeket vezettek le a biblia tartalmából, amely utóbbi értelmezésnek eredménye a halakha. A szentirás magyarázatának e két terméke, a haggada és halakha teszi a Talmud egyik fő alkotó részét, melyhez hozzájárul a hagyomány, amelyet részben Mózesre vezetnek vissza, akinek halála után a papok és vének ápolták, a bailoni fogság után a nagy zsinagógának (héberül ánse keneszet hágedólá) nevezett tanács tagjai és a tannáknak nevezett tudósok óvták meg az elfeledéstől. Természetes, hogy a hagyományból, amelyet évezredeken át az ingatag emlékezésre bíztak, idővel sok elpusztult, a körülményekhez módosulva változott és új elemekkel bővült. Azért, hogy a bibliai értelmezés eredményeit és a szóbeli hagyomány elemeit az önkényes vagy akaratlan megváltoztatástól vagy éppen a feledéstől megmentsék, azt többen összegyüjtötték és ezen előmunkálatokat felhasználva szerkesztette Kr. u. 189 körül Júda (héberül Jehudá Hánászi, röviden Rabbi) az akkori szinhedrium elnöke, a misna nevü munkát, amely az összegyűjtött hagyományt halakhával és haggadával vegyest anyag szerint tartalmazza. Az e szerkesztésnél kiselejtezett vagy kifelejtett hagyományok és bibliai magyarázatok gyűjteménye a tósziftá, az egyes kihagyott tételeket bórájtának nevezik.

A Misna fő részei

A Misna hat fő részre oszlik:

• Zeráim (Z'ráim) (az imákkal és a vetemények törvényeivel foglalkozik),
• Móéd (Moed) (ünnepekkel és halotti szertartásokkal),
• Násim (házassági ügyekkel, fogadalmakkal),
• Nezikin (N'zikin) (polgári joggal és perrendtartással),
• Kódásim (áldozatokkal és étkezési szabályokkal),
• Tóhárot (tisztasági rendszabályokkal). A fő részeket traktátusok (mászekhet) alkotják, ezek fejezetekre (perek) oszlanak, amelyek mindegyike a fejezet kezdő szavainak nevét viseli címeként, a fejezetek ismét tételekre (halakha, misna) tagolódnak.

Júda műve a Talmud fejlődésében korszakalkotó volt, mivel azontúl az általa kodifikált hagyomány, a Misna lett a központ, amely köré a Biblia mellett a zsidó iskoláknak szellemi tevékenyésge csoportosult. Ezekben (kiválóbbak Palesztinában: Tiberiás; Babilóniában: Nahardea, Szura, Pumpadita) a biblia mellett a misnát magyarázták és tovább fejlesztették a társadalmi és jogi viszonyokra is kiterjedő vallásos életet. A Misna ezen ápolóit és a Biblia eme későbbi értelmezőit az ámóra (többese: ámoráim) közös névvel jelölik.

A kétféle Talmud

Kétféle Talmudot különböztetnek meg:

1. a palesztin Talmudot vagyis a nyugatit (héberül Talmud jerusálmi)
2. és a babilóniait vagyis a keletit (héberül Talmud-bábli).

A gemára

• Az ámórák misna- és bibliai magyarázatának gyűjteménye a gemára nevet viseli, amely a Misnával együtt képezi a Talmudot.
• Az első gemára (G'mára) anyagát Kr. u. a 4. - 5. században gyűjtötték egybe; arámi nyelven van irva, csak hiányosan, romlott szövegben maradt ránk és egészen háttérbe szorult a babilóniai előtt, amelynek gemára-anyagát Kr. u. 500 körül gyűjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Abina ámoráknak és utánuk (500-550 körül) a szabureus nevű tudós körnek köszöni, kik véglegesen szerkesztették. A gemára tulajdonképen nem rendszeres magyarázata a Misnának, hanem a biblia, a Misna (sok misnának nincs gemárája), a kimaradt Misnák és a régi bibliai értelmezést tartalmazó művek (szifrá, szifré, mechiltá) fölötti értekezéseknek és vitatkozásoknak összeállítása. A diszkusszióban a kérdések és feleletek tömör, kifejezésteljes arámi vagy új-héber stílusban minden irásjel nélkül vannak egymás mellé állítva. A gemára mindenekelőtt azt kutatja, honnan merítette a Misna valamelyik tételét a bibliában, mily joggal és mi módon tette ezt, majd pedig összehasonlítja a Misna tételét oly rokon tételekkel, amelyek akár másutt a misnában, akár pedig a tósziftában fordulnak elő. A legtávolabb eső dolgokban is keres hasonlóságot finom elmésséggel, vagy a közel fekvőkben különbséget éles dialektikával. Kutatásaiban rendesen a dialogust használja; azért előadása élénk és változatos, olykor nagyon távol eső tárgyakra terjeszkedő. Jogi kérdésekről átcsap tisztán vallásiakba, szertartásiakról etikaiakba; a fertőző betegségek tárgyalásánál elmerül a leggyönyörűbb költői és erkölcsi részletekbe; történeti és nyelvezeti adtok váltakoznak természettudományiakkal és olyanokkal, melyek az akkori, nem csupán zsidó, néphitre vonatkoznak. A Talmud ilyformán gazdag, bár nem rendszeresen művelt és még korántsem kiaknázott bánya, melyben a Kr. u. 6. századig terjedő évezredből egymás mellett és egymás fölött dús anyag rakódott le, amely elsősorban a zsidóság vallásos és műveltségi életét ismerteti, amint az Eufrátesz]] partjaitól egész Rómáig nyilvánult és fejlődött, a mellett pedig számos értékes adatot szolgáltat az egész ókor tudományos és erkölcsi felfogásaira, társadalmi és politikai viszonyaira nézve, mely adatok azonban csak keletkezésük idejének és helyének kritikai meghatározása és a mindenkori viszonyok tekintetbe vétele mellett használhatók fel.

A Talmud hatása

A Talmud döntő befolyással lett a zsidóság vallási és szellemi életére. Tanulmányozása mellett, kivált a 16. századtól a 18. század végéig, minden egyéb tudományos foglalkozás majdnem kiszorult a zsidóság köréből; magyarázták, kivonatolták, lefordították és kodifikálták.

Híres Talmud-magyarázatok

• A legjelesebb, majdnem nélkülözhetetlen magyarázója Rási (Salamon ben Jicchák);
• a tószáfot
• csupán a misnát Bartenora Obádiás és Heller Lipmann látták el közkézen forgó kommentárokkal.
• A babilóniai Talmud haggadai részeit kivonatolta, egyebek közt Jákob ben Chabib, akinek En-Jákob című könyvét (1. kiad. 1544. és 1566.) számos toldalékkal és magyarázattal látták el,
• német fordításban Wünsche A., Der babyl. Talmud in seinen haggadischen Bestandtheilen (Lipcse, 1886);
• a jeruzsálemi Talmud haggadai részeit pedig Jaffe Sámuel a Jefémáreh című könyvében (Velence 1590). * A Talmud halakhai tartalmát összeállították, illetőleg törvénykönyvbe szedték: Fezzi Izsák (Álfászi), Maimonidész, Jákob ben Áser (Túrim c. könyvében, amelynek négy részre való felosztása ezentúl mértékadó maradt) és Joszéf Karó (1488 -1575) Sulhán Áruk (Terített asztal) című műve.
• Latin nyelven megjelentek a misna majdnem összes, a Talmudnak több része;
• arab és spanyol nyelven az egész misna,
• angol és francia nyelven a Talmud néhány része,
• német nyelven az egész misna és a Talmud több része,
• magyarul a Pirke-ábot (több rendbeli fordításban a magyar fordítással ellátott zsidó imakönyvekben) s a Derech-erec c. része (Krausz Sámuel, Talmudi életszabályok és erkölcsi tanítások, Budapest, 1894, az izraelita magyar irodalmi társulat kiadványa).

Irodalom

Magyar zsidó lexikon

Linkek

Zsidósággal, zsidó vallással kapcsolatos linkek gyűjteménye: www.zsido.lap.hu

A zsido.hu folyóirat - Magyar Zsidó Honlap: www.zsido.hu

A zsidó kultúrát bemutató portál: www.judaisztika.gportal.hu