Régészet

A régészet vagy archeológia tudománya a régi korok kultúráit tanulmányozza különböző leletek alapján.

Bevezetés

A régészet legfontosabb társtudománya a történettudomány, amely a régészek kutatási eredményeit is felhasználja a történelem feltárásához. További társtudományai az antropológia, (fizikai és kulturális antropológia), paleontológia (paleozoológia és paleobotanika: őslény- és ősnövénytan), földtudomány, nyelvészet és művészettörténet. A régészetet a történettudomány, nyelvészet és művészettörténet eszközeivel ötvözi pl. az egyiptológia és az asszírológia.

Magyarországon régészetet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Pécsi Egyetemen tanítanak.

A régészet módszerei és fő területei

A régészek leggyakoribb módszere az ásatás, amikor a föld alól tárják fel pontos tervek és rendszerezés alapján a múltbeli épületek vagy sírok maradványait. Ezenkívül víz alatti és barlangi régészeti kutatások is előfordulnak.

A régészet hazánkban is gyakorolt fontos ágai:

Ősrégészet (őskőkor, neolitikum, rézkor), a bronzkor és a vaskor régészete.
Egyiptomi régészet (egyiptológia).
Klasszikus régészet (Görögország és Róma).
Középkori régészet (ezen belül pl. a népvándorlás-kor, a honfoglalás-kor, az Árpád-kor és a késő-középkor régészete).

Fő régészeti korszakok

• Paleolitikum (őskőkor vagy pattintott kőkorszak) - Európában kb. az i.e. 10. évezredig
• Mezolitikum (Átmeneti kőkor) - Európában kb. az i.e. 10. évezred és i.e. 8. évezred között
• Neolitikum (újkőkor vagy csiszolt kőkorszak) - Európában kb. i.e. 8. évezred - i.e. 5. évezred
• Rézkor - Európában kb. i.e. 5. évezred - i.e. 3. évezred
• Bronzkor - Európában kb. i.e. 3. évezred - i.e. 1. évezred
• Vaskor - Európában az i.e. 1 évezred folyamán
• Római kor - a Kárpát-medencében 1. század - 5. század
• Népvándorlás-kor - 5. század - 9. század

Régészeti kultúrák

A régészek a jellegzetes azonosságokat mutató leletegyütteseket földrajzi terület, illetve korszak szerint összekapcsolják, mint a feltételezhetően összetartozó emberi közösségek, törzsek vagy népek hagyatékát. Ezeket az összetartozó leletegyütteseket, illetve a mögöttük álló hajdani kultúrákat nevezik régészeti kultúráknak.

Régészeti kultúrák szócikkei a Wikipédiában:

Magyarország

• Szeleta-barlang (paleolitikum)
• Istállóskő (paleolitikum)
• Körös-kultúra (neolitikum)
• Lausitzi kultúra (bronzkor)

Más európai területek

• Kelet-Európa
  • Jamna-kultúra

Ázsia

• Közel-Kelet
  • Kebara-kultúra, Izrael és Jordánia (paleolitikum)
  • Zarzi-kultúra, Irak (paleolitikum)
  • Natúf-kultúra, Palesztina és Jordánia (mezolitikum)
  • Kerámia előtti neolitikus A-kultúra, Palesztina, Jordánia, Szíria és Irak (neolitikum)
• Közép-Ázsia
  • Botaji kultúra, Kazahsztán (rézkor)

Afrika

Amerika

Történettudomány

A történettudomány az emberi történelemmel foglalkozó tudomány. A modern történettudomány a 19. században született.

A történettudomány kialakulása

Az régebbi korokban is népszerű tevékenység volt a történelmi tárgyú művek készítése, amit történetírásnak nevezünk. A történetírás elsősorban a közeli vagy távolabbi múlt eseményeinek időrendi sorrendben való feljegyzését jelentette. A legelterjedtebb műfaja a krónika volt. Az események elbeszélése nem volt feltétlenül objektív, függött attól, hogy ki írja le azokat, továbbá attól, hogy az író mit vett be a „múlt” fogalmába, és hogyan magyarázta az emberi társadalom működését.

A történettudomány forrásai

A történelem tanulmányozását a történettudomány művelői, a történészek elsősorban az írott források, de a kutatás kiterjed az élet melléktermékeként keletkező tárgyi emlékekre is. A forrásokat sokféleképpen csoportosíthatjuk. Az egyik legfontosabb felosztás szerint egyrészt léteznek olyan forrásanyagok, amelyek a társadalmi élet melléktermékeként a különböző intézmények működése vagy bármilyen egyéni tevékenység során keletkeznek (pl. a levéltárakban őrzött hivatalos, jogi, közigazgatási dokumentumok), másrészt léteznek narratív (elbeszélő jellegű) források, amelyek keletkezésének célja az, hogy beszámoljanak valamilyen eseményről. Ezek lehetnek pl. naplók, személyes levelek, de lehetnek maguk a régebbi korok történetírói művei, krónikái is.

A történettudomány pártatlansága

Az írott források nem mindig állják ki az objektivitás próbáját, tekintve, hogy igen fontos történelmi következménnyel járó események maradhatnak lejegyezetlenül, a feljegyzések elveszhetnek vagy megsemmisíthetik őket, ami által sokszor lényeges összefüggésekre nem derül fény.

Ahhoz hogy objektív képet kaphassunk a különböző történelmi események lefolyásáról, azt kell megállapítanunk, hogy a forrásaink valóban eredetiek-e vagy pedig hamisítványok. A narratív forrásoknál azt is meg kell állapítani, hogy azok szerzője, az események elbeszélője valóban az igazságot akarta-e közölni, vagy egyáltalán volt-e lehetősége arra, hogy valós információkhoz jusson az adott eseményről. Természetesen sokszor megtörténik, hogy a történelmi események feljegyzése nem objektív módon történik. A legtöbb esetben a narratív források csupán kísérletek a leírt események igazolására, magyarázatára, esetleg elferdítésére, a szerzőjük vagy a megbízója személyes érdekeitől függően.

Ezen kívül pedig a mai napig érvényes Napóleon azon állítása, miszerint a „történelmet mindig a győztesek írják”. Ez azt jelenti, hogy a történelemírásnak a legtöbb esetben célja van. Ezen célok közül pedig az egyik legfontosabb a propaganda.

A mai történészek fontos feladata, hogy egy bizonyos történelmi távlatból figyelve az eseményeket (legalább 50 év, habár ez is rendkívül csekély idő) igyekezzenek a különböző források alapján objektíven rekonstruálni a múlt eseményeit.