Fiedler-féle kontingenciamodell

A Fiedler féle kontingencia modell az ipari- és szervezeti pszichológia egy vezetéstudományi elmélete, melyet Fred Fiedler (1922-), a 20. század egyik vezető tudósa dolgozott ki, aki területét a vezetők szokásainak és jellemének kutatásáról a vezetési stílusok és magatartások irányába mozdította el. Fiedler ez esetlegességi modelljét az 1967-ben kiadott „A vezetéshatékonyság egy elmélete” című könyvében hozta nyílvánosságra.

Fred Fiedler

Fred Edward Fiedler (Bécs, 1922. július 22. - ), a 20. század egyik vezető tudósa az ipari és szervezeti pszichológia területén, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kutatási munkák a vezetők egyéni jellemvonásai és szokásai vizsgálatáról a vezetői stílusra és viselkedésre tért át. 1967-ben kiadott könyvében mutatta be a vezetés esetlegességi modelljét, amit azóta a híressé vált „Fiedler-féle kontingenciamodell” néven ismernek.

Életrajza pontokban

• 1938-ban az Egyesült Államokba vándorolt és az Indiana állambeli South Bend városban telpedett le.
• 1940-ben fejezte be középiskolai tanulmányait, és Indianában, majd Kaliforniában dolgozott mielőtt visszatért volna Indianába és később a Michigan Elektromos Vállalatnál helyezkedett el.
• 1942 nyarán Fiedler mérnöki tanulmányokba kezdett a Kalamazoo-ban a Wester Michigan University-n, de otthagyta a University of Chicago kedvéért.
• 1942-45 között az Egyesült Államok hadseregében szolgált, ahol képzéssel, fordítássa, telefon-kommunikációval és biztonsággal foglalkozott.
• 1946 április 14-én elvette Judith M. Joseph-et akivel azóta is közös kutatómunkákat végez; négy gyermekük született.
• Apja munkássága nyomán a pszichológia korán felkeltette érdeklődését és leszerelése után 1945 novemberében visszavették a University of Chicagó-ra, ahol pszichológiát tanult 1946 januárától kezdve.
• Tanulmányait olyan híres tanárok altt végezte mint Lee Cronbach és Donald Campbell, L.L. Thurstone és Thelma G. Thurstone, Donald Fiske, Carl Rogers és William Foote Whyte.
• Hétévnyi tanulás munkáját nem egészen két év alatt elvégezte és posztgraduális diplomáját ipari és szervezeti pszichológia területén 1947-ben kapta meg, majd két évvel később klinikai pszichológiából doctorált 1949-ben.
• Postgraduális diplomájának címe “A vizsga-idegesség enyhítését szolgáló megelőző pszichoterápia hathatósága” volt (1947)
• Disszertációját a “Az irányítatlan és Adleriánus iskolák pszichoanalitikájának szakértői és laikusai által felfedezett gyógyászati kapcsolatok összehasonlító elemzése” témában írta (1949)

• Még egyetemi tanulmányai során, 1947-ben kezdett el gyakornokként dolgozni a katonai Veterán Hivatalban, ahol nemsokára kutatósegéd és később maga is kutató lett. 1948 nyarán a Harcászati Csapat Kutatási Intézetben lett a University of Illinois Oktatási Karán végzett tengerészeti kutatómunka igazgatóelyettese. E munka során Donald Fiske és Lee Cronbach tanárokkal való együttműködése gyújtotta fel élethosszig tartó érdeklődését a vezetéstudomány iránt.

• 1950-től 1969-ig Fiedler a University of Illinois-on tanított és ott alapította meg és írányította az azóta híressé vált Csoport-Hatékonysági Kutató Intézetet (GERL) később a társadalmi, személyi és ipari pszichológia főosztályok vezetésére jelölték ki. Felesége ugyanakkor társadalomkutatóként dolgozott az egyetem Felméréskutatási Központjában.

• 1969 után Fiedler a University of Washington-ban tanított, léterehozott egy Szervezeti Kutatócsoportot és irányította az egyetem Csoport-Hatékonysági Kutató Intézetét. Felesége az egyetem Oktatási Felmérőközpontjának helyettes igazgatója lett, míg 1993-ban mindketten nyugalomba vonultak.

Fiedler munkássága

Az 1940-es évek végére a vezetéstudományi kutatások a vezetők szokásainak és személyi tulajdonságainak kutatásáról a vezetési stílusok és magatartások vizsgálatára tértek át. Az 1960-as évek végétől az 1980-as évekig a vezetéstudomány érdeklődése a vezetés esetlegességi modelljei felé fordult. Az egyik legkorábbi és legismertebb munka Fiedler kontingencia modellje volt. Az 1967-ben kiadott A vezetéshatékonyság egy elmélete munkája azonnal nagy figyelmet vont magára, mert ez volt az első vezetéselmélet, mely gyakorlati mérésmódot ajánlott a vezető személyisége és a helyzeti ellenőrzés közötti kölcsönhatásokra, mely mérésmód lehetőséget adott a vezetésteljesítés előre való megbecsülésére.

Mára, Fiedler írás-, előadási és tanácsadó-szolgálati munkásságán keresztül világszerte ismertté vált. Életpályája során Fiedler sok kutatópénzt és szerződést kapott több kormányzati szervektől és magán alapítványoktól. Kutatási ösztöndíjjal 1957 és 1958-ban Amsterdam Egyetemon, majd 1963 és 1964-ben Belgium-ban a Louvain Egyetemen, később 1986 és 1987-ben az oxfrordi Templeton Főiskolában dolgozott. Tanácsadó szolgálatait számos szövetségi- és helyi kormányszervek, valamint magán vállalatok vették igénybe az Egyesült Államokban úgy, mint a világ különböző részein.

• Fiedler munkássága több mint fél évszázadot ível át. Még nyugalmában is folytatja a vezetéstudományi és kapcsolatos kutatómunkák ihletését és támogatását. A vezetéstudomány esetlegességi elméletét korai életszakaszában dolgozta ki, és azóta éveket töltött feltevéseinek ellenőrzésével és modellje finomításával. Élete során mindig kész volt kritikusaival tudományos vitákat folytatni és további kutatásokat végezve alternatív magyarázatokat dolgozott ki a terület egyre növekvő ismereretanyagára alapozva.

Elismerések és együttműködések

• 1971-ben az Amerikai Pszichológia Társaság elismerte Fiedler tanácsadási kutatásban végzett munkásságát, majd 1979-ben a katonai pszichológia területén végzett munkáit.
• 1978-ban vezetéstudományhoz való kiváló hozzájárulásért megkapta a Stogdill Awardot
• 1993-ban az Amerikai Vezetés Akadémia Fiedlert a Vezetés Kitűnő Oktatója címmel tisztelte meg
• 1996-ban az Ipari és Szervezeti Pszichológia Társaság kiváló tudományos munkásságát ismerte el
• 1999-ben az Amerikai Pszichológia Társaság Fiedlert a James McKeen Cattell Díjjal tüntette ki
• Fiedler az Alkalmazott Pszicholőgia Nezetközi Szövetségének élehosszani tagja és a Szervezeti Pszichológia Főosztály volt elnöke
• Fiedler az Amerikai Pszichológia Társaság karkatársa
• A Kisérleti Társadalompszichológia Társaság tagja
• A Középnyugati Pszichológia Szövetség tagja
• Több mint 200 tudományos cikket és számos könyvet írt. Írásait gyakran idézik a világ legismertebb pszichológiai, vezetés- és irányításelméleti folyóirataiban

Források és Bibliográfia

• Ashour, A.S. (1973) ‘A vezetési hatékonyság esetlegességi modellje: Egy értékelés’, Szervezeti magatartás és emberi döntéshozó folyamatok, 9(3): 339–55.
• Bass, B.M. (1990) ‘Vezető menetelés’, egy vezetési kézikönyv, New York: The Free Press, 494–510, 651–2, 840–41.
• Fiedler, F.E. (1958) Vezetési hozzáállások és csoport hatékonyság, Urbana, IL: University of Illinois Press.
• Fiedler, F.E. (1967) A vezetéshatékonyság egy elmélete, New York: McGraw-Hill.
• Fiedler, F.E. (1971) Vezetéselmélet, New York: General Learning Press.
• Fiedler, F.E. (1981) Vezetési hozzáállások és csoport hatékonyság , Westport, CT: Greenwood Publishing Group.
• Fiedler, F.E. (1992) ‘Élet egy perecalakú világegyetemben’, A.G. Bedeian (ed.), “Menedzsment Babérosok: Életrajzi írások egy gyüjteményé”-ben, Greenwich, CT: JAI Press, vol. 1, 301–34.
• Fiedler, F.E. (1994) Vezetési gyakorlat és vezetői teljesítés, Alexandria, VA: US Army Viselekedési és társadalomtudományi kutatóintézete.
• Fiedler, F.E. (1997) Az Amerikai Pszichológiai Társaság névjegyzéke, Chicago: St James Press, 419.
• Fiedler, F.E. és Chemers, M.M. (1974) Vezetés és hatékony irányítás, Glenview, IL: Scott, Foresman és Co.
• Fiedler, F.E. és Garcia, J.E. (1987) A vezetéstudomány, észlelési forrás és szervezeti teljesítés, New York: John Wiley és Sons.
• Fiedler, F.E., Chemers, M.M. és Mahar, L. (1976) A vezetéshatékonyság javítása: A vezető egyeztetés fogalma, New York: John Wiley és Sons.
• Fiedler, F.E., Garcia, J.E. és Lewis, C.T. (1986) Emberek irányítása és termelékenység, Boston: Allyn és Bacon.
• Fiedler, F.E., Gibson, F.W. és Barrett, K.M. (1993) ‘Stressz, fecsegés és a vezető intellektuális képességeinek használata’, Leadership Quarterly 4(2): 189–208.
• Fiedler, F.E., Godfrey, E.P. és Hall, D.M. (1959) Igazgató tanácsok, irányítás és vállalati siker, Danville, IL: Interstate Publishers.
• Hooijberg, R. és Choi, J. (1999) ‘Ausztriától az Egyesült Államokig és gyógykezelők értékelésétől az észlelési forrás elmélet (CRT) kidolgozásáig: Beszélgetés Fred Fiedlerrel’, Leadership Quarterly 10(4): 653–66.
• King, B., Streufert, S. és Fiedler, F.E. (1978) Irányítási vezérlés és szervezeti demokrácia, Washington, DC: V.H. Winston és Sons.
• Schriesheim, C.A. és Kerr, S. (1977a) ‘A vezetés elméletei és mérései’, J.G. Hunt, és L.L. Larson, ‘Vezetéstudomány: Az élvonal’ című könyvében, Carbondale, IL: Southern Illinois University Press, 9–45.
• Fiedler, F.E. 1977b) ‘Béke veled LPC: Válasz Fiedlernek’, J.G. Hunt, és L.L. Larson, ‘Vezetéstudomány: Az élvonal’ című könyvében, Carbondale, IL: Southern Illinois University Press, 51–6.
• Vecchio, R.P. (1977) ‘Fiedler vezetéshatékonysági modellje érvényességének egy tapasztalati vizsgálata’, Szervezeti viselkedés és emberi teljesítés 19: 180–206.
• Fiedler, F.E. (1983) ‘Fiedler kontingencia modellje érvényességének felmérése: Strube és Garcia munkájának közelebbi értékelése’, Psychological Bulletin 93: 404–8.

Két tényező

Míg sok szaktudós a “legjobb” vezetési módszert kereste, addig Fiedler esetlegességi modelljének állítása szerint a vezetés hatékonysága a “helyzet esetlegességén” múlik, azaz két tényező kölcsönhatásának az eredménye. Ezt a két tényezőt ő “vezetési stílusnak” és “helyzeti kedvezősségnek” hívta (amit később helyzeti ellenőrzésnek neveztek át). Azóta több mint 400 kutatómunka vizsgálta meg e kapcsolatot.

A legkevésbé kedvelt munkatárs

A vezetési stílus a vezető és a munkacsoport között végbemenő kölcsönhatások állandó rendszere. Fiedler szerint ez a vezető személyiségén múlik, így rögzített és az –általa- “legkevésbé kedvelt munkatárs”- (angol neve, a ‘Least preferred co-worker’ után), LPC-nek nevezett mércével mérhető. Ez az LPC-mérce (skála) a személy vezetési orientáltságát méri olymódon, hogy az egyén kiválasztja azt az akármikori (múlt, vagy jelen) munkatársát, akivel emlékei, vagy tapasztalata szerint a legkevésbé jött ki, vagy akit legkevésbé kedvelt és leírja annak tulajdoságait a következő listához hasonló tulajdoságok alapján 1-től 8-ig besorolva:

Barátságtalan	1 2 3 4 5 6 7 8	Barátságos
Nem együttműködő	1 2 3 4 5 6 7 8	Együttműködő
Ellenséges	1 2 3 4 5 6 7 8	Segítőkész
....	1 2 3 4 5 6 7 8	....
Zárkózott	1 2 3 4 5 6 7 8	Nyitott

Általában 18-25 ilyen tulajdonságpárt használnak és a válaszok értékelésekor az oszlopokat egyszerűen összeadják és a számok átlaga adja az LPC-t. Egy magas LPC a vezető emberi “viszony-orientáltság”-ára utal, míg egy alacsony érték “feladat orientáltság”-ot mutat. Fiedler feltételezi, hogy a mindenki “legkevésbé kedvelt munkatárs”-a lényegében kb. egyenlő mértékben kellemetlen, de a valódi viszony-központú emberek saját természetüknél fogva hajlamosak azokat jobb fénybe állítva leírni, így magasabb LPC eredményt érnek el. A másik oldalon viszont, a feladat-központú emberek a legkevésbé kedvelt munkatársukat hajlamosak rosszabb fénybe állítani és így LPC-jük alacsonyabb. E leírásból is látható tehát, hogy az LPC ténylegesen egyáltalán nem a legkevésbé kedvelt munkatársat értékeli, hanem magát az értékelőt. Ez azért van, mert a legkevésbé kedvelt munkatársukat viszonylag jobb fénybe állító egyének személyes kapcsolataikból vonják elégedettségüket, míg azok, akik a legkevésbé kedvelt munkatársukat viszonylag kevésbé kedvező módon értékelik, megelégedésüket a sikeres feladatmegoldásból kapják. Ez a módszer tehát az egyénnek a vele dolgozókkal szembeni érzelmi reakcióit nyílvánítja ki. Kritikusok megemlíthetik, hogy e vizsgálat eredményei nem mindig pontosak.

”Helyzeti kedvezősség”

Fiedler szerint nincs ideális vezető. Mint az alacsony LPC (feladat irányultságú), mind pedig a magas LPC (viszony irányultságú) vezetők hatékonyak lehetnek, ha vezetési stílusuk a helyzetnek megfelelő. Az esetlegességi elmélet lehetővé teszi az olyan helyzetek jellegzetességeinek előre való meghatározását mely az adott vezető hatékonyságát mintegy biztosítja. A helyzet “kedvezőségé”-nek, vagy a helyzet ellenőrizhetőségének három összetevőjét jelölte meg:

1. Vezető-beosztott kapcsolatok, melyek a vezető és beosztottjai között megosztott bizalom, megbízhatóság és tisztelet mértéke,
2. Feladatszerkezet, amely a kézenfekvő feladat összetettségét, ellenőrizhetőségét, sajátosságát és világos érthetősségét mutatja,
3. Vezető helyzeti hatalma, mely magából a vezető hatalmi helyzetéből adódik.

Azok a helyzetek tekinthetők “kedvező”-nek tehát, melyekben a vezető-beosztott kapcsolatok jók, a feladatszerkezet egyértelmű és a vezető pozició-hatalma magas. Fiedler úgy találta, hogy az alacsony LPC-jű vezetők hatékonyabbak a szélsőséges helyzetekben, azaz mikor a helyzet nagyon kedvező, vagy nagyon kedvezőtlen, míg a magas LPC-jű vezetők a közepes helyzetekben teljesítenek a legjobban.

Vezető-Helyzet egyezése

Mivel a személyiség viszonylag állandó, az esetlegességi modell azt mutatja, hogy a vezetési hatékonyság javítása a helyzetnek a vezető javára való változtatásával lehetséges. Ezt nevezik “munkatervezés”-nek. A szervezet, vagy a vezető a korábban említett három összetevő változtatásával befolyásolhatja a helyzet jellegét, pl. befolyásolhatja a feladat szerkezetét (pontosíthatja, vagy általánosabbíthatja azt), növelheti, vagy csökkentheti pozició-hatalmát, vagy képzéssel és/vagy csoportfejlesztéssel javíthatja a vezető-beosztott-kapcsolatait. Az 1976-ban írt “A vezetéshatékonyság javítása: A vezető egyeztetés fogalma” című könyvében Fiedler (Martin Chemers és Linda Mahar együttműködésével) egyfajta segédkönyvet készített vezetőknek, hogy magukat a helyzet kedvezőségének alakításában képezhessék.

Példák

• A feladat-irányultságú vezetés ajánlható például természeti kasztrófák -mint árvíz, vagy tűz- esetében, mivel egy ilyen meghatározatlan helyzetben a vezető-beosztott kapcsolatok általában szegényesek, a feladat megszerkesztetlen és a hatalmi helyzet gyenge. Egy ilyen helyzetben feltűnő vezető, aki a csoport tevékenységének irányítását kézbe veszi, általában nem ismeri személyesen “beosztottjait”. A feladat-irányultságú vezető a sikeres lehet, mivel ő a szükséges teendőket elvégezteti. Egy tapintatos (viszony-irányultságú) vezető figyelemességével túl sok időt vesztegethet el, s a katasztrófában a problémák nagyon gyorsan elfajulhatnak, esetleg még életek is elveszhetnek.

• Munkások általában pontosan akarják tudni, hogy mit kell tenniük, ezért feladataikat egyértelműen kell megszerkeszteni, meghatározni. A felsőbbszintű vezetés támogatásával a helyi vezető hatalmi helyzete erős, s végül annak ellenére, hogy a vezető nem egészen viszony-irányultságú, a vezető-beosztott kapcsolat mégis nagyon erős lehet ha pl. a vezető előrelépéseket, vagy fizetésemeléseket tud juttatni dolgozóinak. Az ilyen helyzetekben a feladat-orientált vezetési stílus előnyösebb, és hatékonyabb lehet mint a tapintatos viszony-orientált stílus.

• A tapintatos vezetői stílus olyankor ajánlatos, amikor a helyzetek közepesen kedvezőek, vagy biztosak. Például, mikor (1) a vezető-beosztott kapcsolat jó, (2) a feladat rugalmas és (3) a hatalmi helyzet gyenge. Ilyen helyzeteket találhatunk pl. kutatóintézetekben, ahol a tudósok nem igénylik a feladat pontos meghatározását, sőt előnyben részesítik a saját alkotói szabadságukat a felmerülő problémák megoldásában, tehát a tapintatos vezetői stílus hatékonyabb lehet, mint a feladat-irányultságú.

Ellenkező vélemények

• Kutatók gyakran egy kissé túl merevnek találják Fiedler kontingecia modelljét.
• Azt is megfigyelték, hogy az LPC-számok néha nem hűen tükrözik a valóságos személyiségi jegyeket.
• Fiedler kontingencia modelljét azért is kritizálták, mert azt sejteti, hogy egy adott vezető orientáltsága és egy kedvezőtlen helyzet reménytelenül megváltozhatatlan rossz egyezése esetében az egyetlen megoldás csak a vezető cseréje lehet.
• A sok igazoló kutatás ellenére Bass 1990-ben megkérdőjelezte a modell érvényességét.
• Többen (Ashour 1973; Schriesheim és Kerr 1977a, 1977b; Vecchio 1977, 1983-ban) is kritizálták az elméletet igazoló bizonyítékok természetét és az LPC-vel vezetési stílus mérésének egész módszerét. Ezután Fiedler és munkatársai évtizedeken keresztül dolgoztak az esetlegességi elmélet további finomításán és kutatási eredményeikkel további bizonyítékokat szolgáltattak.
• Az un. észlelési forrás elmélet (angolul: Cognitive Resource Theory ~CRT) Fiedler alap modelljét a vezető jellemvonásaival egészítette ki (ld. Fiedler és Garcia 1987). CRT azon viszonyok azonosításával foglalkozik, melyek lehetővé teszik, hogy a vezetők és munkatársaik egyaránt hatékonyan használhassák értelmük-, képességeik- és tudásukból származó erőforrásaikat. Míg általánosságban feltételezett, hogy az értelmesebb, gyakorlottabb vezetők eredményesebbek mint a kisebb tehetségű és gyakorlatlanabbak, mégis, Fiedler kutatásai ezt a feltételezést nem igazolják.

Összegezés

Fiedlernek úgy tűnt, hogy a vezető hatékonyságának kulcsfontosságú meghatározó tényezője a belső feszültség, a stressz (Fiedler és Garcia 1987; Fiedler és mások, 1994). Feszült helyzetekben vezetők energiáikat feszült kapcsolataikra vesztegetik és nem bírják értelmi képességeiket a feladatra összpontosítani. Ezért az egyéni intelligencia csak stressznélküli helyzetekben használható hatékonyan. Fiedler kutatásai kimutatták hogy a alacsonyszintű stressz-helyzetekben a gyakorlat ténylegesen gátolja a teljesítést, de feszült helyzetekben az nagy előnnyé válhat. A többi helyzeti tényezőkhöz hasonlóan, Fiedler a vezetési helyzet megtervezését és figyelmes alakítását javasolja feszült helyzetek kezelésére, mert azzal a vezetőnek lehetősége lesz arra, hogy vezetői képességeinek hasznát vegye.

Az összes kritika ellenére, Fiedler kontingencia modellje egy fontos elméletnek bizonyul, mert egy teljesen új szempontot adott a vezetéstudományi kutatásoknak. Fiedler elméletét követően számos kutató átvette e modell esetlegességi szemszögét.