Hit

A kifejezés használata

A hit szót számos jelentésével használjuk.

A filozófiában és a mindennapi használatban tágabb az értelme: valamit igaznak elfogadni. Szűkebb értelemben igazolatlan állítást igaznak elfogadni. (Az analitikus filozófusok valójában megkülönböztetik a hitet az elfogadástól.)

A hinni szó jelentése árnyalt: lehetséges

• vallásos hit: „hinni valamiben” (például elfogadni, hogy egy istenség létezik)

  Vallásos hit alatt a hitnek azt a jelentését, fogalmát, formáját nevezzük, amikor valaki egy vallás tanítását igaznak fogadja el, abban hisz.

A hit a Bibliában

Újszövetségi szempontból a „hit” szó, amely a görög eredetiben πιστις (pisztisz), elsősorban a bizalmat, erős meggyőződést tartalmazza. A szövegkörnyezettől függően a görög szó jelenthet „hűséget” is. (A thesszalonikiaknak írt első levél 3:7; Pál apostolnak Titushoz írt levele 2:10).

A zsidókhoz írt levél szerzője a hit szerepéről szólva azt mondja: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (A zsidókhoz írt levél 11:1, Károli Biblia)

A Υποστασις (hüposztaszisz) szó, amelyet itt „valóságnak” fordítanak, gyakran előfordul ősi, papiruszra írt üzleti dokumentumokban, és azt a gondolatot tartalmazza, hogy egy szerződés (szövetség) biztosítékok cseréjén alapul, amely garantálja a szerződésben leírt javak jövőbeni átadását. Ennek megfelelően Moulton és Milligan görög szótárukban a következő fordítást javasolják: „A hit a reménylett dolgok birtoklevele”. (Vocabulary of the Greek Testament, 1963, p. 660) A görög Ελεγμος (elegmosz) szó, amelyet itt „meggyőződésnek” fordítanak, bizonyíték bemutatását jelenti egy dologra, leginkább olyanra, ami a dolgok látszólagos állapotával szemben áll. Az Újszövetség szerint a bizonyíték világossá tesz valamit, ami korábban nem volt látható, és megcáfol valamit, ami csak látszólag volt igaz. Ez a meggyőző bizonyíték rendkívül pozitív és erőteljes dolog; ezzel írja le a hitet.

Ugyanitt a 6. vers leírja a hit jelentését és gyakorlati szerepét: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik”.

Az Újszövetség hitfelfogásának összefoglalásaként azt mondhatjuk, hogy ez Isten önmagáról való kijelentésére való ráhagyatkozás: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.” (A rómaiakhoz írt levél 10:17)

Az újszövetségi szerzők nyilvánvalóan kifejtik itt és más helyeken is, hogy a hitről való fogalmuk az Ószövetségben gyökerezik. Emellett egybekapcsolják, ill. egyenlőségjelet húznak az Istenbe vetett hit és a Jézusban való hit között. János evangéliuma különösen hangsúlyos ezen a területen, ahol leírja Jézus szavait: „Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.” (János evangéliuma 5:22-23) Amikor megkérdezték tőle: „Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?”, azt válaszolta: „Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött.” (János evangéliuma 6:28-29)

• bizalom: „hinni valakinek” (megbízni az illetőben)
• értékrend: „hinni egy célban” (támogatni egy értékekkel alátámasztott - például politikai - hitrendszert)

  • Beszélhetünk egy személy vagy egy ideológia értékrendjéről. Ideológia esetében az ideológiát követő személyek közös értékrendje, így a következőkben egy személy értékrendjét fogalmazzuk meg.

    Egy személy értékrendje értékek azon halmaza, amelyet a személy viselkedésében, döntéseiben követ, meghatározónak tart. Ez azt jelenti, hogy a különböző szituációk értékelésekor mit tart fontosnak, mit tart pozitívnak és mit tart negatívnak, illetve, hogy mennyire tartja annak. Ezen értékek összessége dönti el, hogy az adott személy az adott szituációt milyen jónak, milyen rossznak avagy mennyire kívánatosnak vagy kerülendőnek ítél. Így az értékrend szorosan összefügg a személy céljaival, erkölcsével.

    Egy személy értékrendje, a világról alkotott tudásával együtt alkalmas arra, hogy az adott személy döntéseket hozzon viselkedéséről. Az értékrendet bizonyos esetben beleértik a világnézetbe, ekkor úgy foglamazhatunk, hogy a világnézet egésze a meghatározó a döntéseink szempontjából. Ha nem vesszük bele, akkor pedig úgy, hogy az értékrendünk a világnézettel együtt alakítja ki döntéseinket. Az adott személy értékrendjét külső szemlélő, ezen döntések elemzésével becsülheti meg, de az adott személy maga is fejlesztheti önismeretét saját döntéseinek ilyen elemzésével.

    Bizonyos ideológiák az értékrendet magát is a világ egy tényének tekintik, így tehát beszélnek egy igaz értékrendről, vagy erkölcsről. Ezen ideológiák abszolút értékrendet, erkölcsöt képviselnek.

    A személyek egyéni értékrendjét általában nem szoktuk külön névvel elnevezni, inkább bizonyos ideológiák értékrendjeinek adunk nevet, illetve az ideológiának magának. Sokszor bizonyos értékrendet magában is ideológiának tekintünk, és névvel látunk el. Példák értékrendekre:

    • Humanizmus
    • Individualizmus
    • Hedonizmus
    • Keresztény erkölcs
    • Buddhista etika

Vallásos környezetben a hit gyakran leszűkül a vallásos hitre, és mint ilyen tartalmazza azt is, hogy a hit tárgya nem igazolható, de ennek ellenére személyes vagy egyéb okoból elfogadott.

A filozófiában a hit természetét elemezve olyan fogalmakat vizsgálnak, mint ítélőképesség (ez nem foglalja magában automatikusan az értékek felismerését: bármilyen ítélőképességet lefed). David Hume és Immanuel Kant volt két ismert személy, aki a hit és az ítélőképesség kérdéseit vizsgálta.

Egy népcsoport hitét a különböző természetfeletti lényekben, jelenségekben hitvilágnak nevezzük.

Memetikai megközelítés

A hit a vallási mémkomplex egyik tagja. Szélsőséges formájában vakhitről beszélünk.

A hit, vak bizalom bizonyítékok hiányában, sőt, kényszerítő bizonyítékok ellenében is. Az elmének azon állapota, mikor az ember hisz valamiben – teljesen mindegy, hogy miben – az azt alátámasztó bizonyítékok nélkül. (Ha volnának bizonyítékok, akkor a hit fölösleges volna, a bizonyítékok eleve arra kényszerítenének, hogy elhiggyük.)

A vakhit irodalmi példája Douglas Adams Dirk Gently holisztikus magánnyomozó irodája című művében megjelenő robotszerzetes, aki megingathatatlanul hiszi – minden bizonyítékkal szemben, hogy a világon minden rózsaszín. A vakhit mémje a racionális vizsgálódástól való elrettentés egyszerű, öntudatlan kibúvójával biztosítja fennmaradását. A hit lehet olyan erős, hogy szélsőséges esetekben az emberek képesek ölni vagy meghalni minden további igazolás nélkül (számos példa látható erre Afganisztántól Irakon keresztül Észak-Írországig).

„A hitnek elegendő ereje van ahhoz, hogy immunizálja az embereket minden sajnálat, megbocsátás és tiszteletre méltő emberi érzéssel szemben. Még a félelemmel szemben is immunizálja őket, ha őszintén hisznek abban, hogy a mártírhalál egyenesen a menyországba juttatja őket. Micsoda fegyver! A vallásos hit külön fejezetet érdemel a haditechnika évkönyveiben, ugyanakkora jelentőséget kell neki tulajdonítani, mint a számszeríjnak, a csatalónak, a tanknak és a hidrogénbombának.” (Richard Dawkins: Az önző gén)

Világnézet

Világnézetnek nevezzük a világ legáltalánosabb, legátfogóbb értelmezését. Ez állhat objektív tudományos ismeretből, annak különböző értelmezéséből, a tudománnyal ellenkező nézetekből, és állhat egyáltalán nem objektív, azaz szubjektív véleményekből, életszemléletből, értékrendből. Vilángézetnek nevezhető tehát a tudományok átfogó rendszere önmagában, vagy egy bizonyos értelmezésben, egy politikai ideológia, egy filozófiai iskola nézetei, és egy hitrendszer, vallás is, vagy ezeknek keveréke. Az értékrendet bizonyos esetben a világnézetbe bele veszik, bizonyos esetben nem.

Amennyiben csak olyan elemeket tartalmaz, amelyek a fentiek bármelyikébe sorolható, esetleg azokból étlapszerűen összeválogatott vegyes válaszokat ad az előzőeket foglalkoztató kérdésekre, akkor azt minden további minősítés nélküli világnézetnek, felfogásnak, személyes véleménynek nevezik. Amennyiben valaki ömagát és hovatartozását az előbbiek szerint csoportosított irányzatokhoz vagy szélesebb kategoriákhoz köti, akkor valamelyik hívőjének, vallójának követőjének, -elvűnek, tanítványának vagy szószólójának, stb. számít és akár formálisan is tagja lehet az ilyen világnézetűek valamilyen szervezetének.

Amennyiben egy világnézet összefüggő tanok vagy dogmák rendszere, ezekkel kapcsolatosan összefüggések magyarázatának racionális vagy hit alapon való elfogadása, úgy ideológia vagy indoktrináció a neve.

Világnézet a gyakorlatban

Az emberek nagy részének nincs kiforrott, saját világnézete, véleménye sincsen sokszor olyan dolgokról, amelyeket nem ismer. Viszont már a kisgyermeknek is vannak tapasztalatai, nézetei (véleményei) és sémái a világról. Ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy az, akinek egységes, vagy összefüggő világnézete van, annak tapasztalata is van e nézetek igazságáról, tarthatóságáról vagy megvédhetőségéről. Általában egy közismert világnézethez csatalkozik, vagy néhány ilyenből rakja össze saját világnézetét, ehhez adva hozzá még azokat a tapasztalatait, amivelr endelkezik.

Mivel az emberek szívesen megosztják, sokszor egyeztetik tapasztalataikat, nézeteiket és véleményüket a világról állítások formájában, ezt "állandóan" gyakorolják.

Világnézeti megoszlások Magyarországon

Magyarországon az 1990-es évek környékén bekövetkező politikai rendszerváltást követően többféle statisztika készült, amelyek a hazai társadalom világnézeti hovatartozását voltak hivatva felmérni.

Néhány fontos dolog:

• Magyarországon a lelkiismereti szabadságot az Alkotmány garantálja, ennélfogva az ilyen jellegű statisztikák felvételét, közzétételét és a vele való elemzések jogosultságát is sokan vitatják.
• A Magyarországon kb. 150 hivatalosan bejegyzett egyház és számos bejegyzés nélküli egyházi csoport működik. Ezzel együtt a becsült számuk 200-300. Mivel egy adott vallásra több egyház is alakulhat jellemzően, ezért a hazai vallások száma ennél kevesebb. A törvények nem teszik kötelezővé a bejegyzést, az csak egy lehetőség.
• Ha valaki vallásosnak tartja magát, az nem jelenti még egy adott valláshoz, vagy egyházhoz való kapcsolódását
• A megkeresztelkedés, és főként a csecsemőkori megkeresztelés, vagy más szertartásban való résztvétel, nem jelenti egyértelműen, hogy a szertartásban résztvett tagjává és követőjévé is válik az adott szertartást elvégző egyháznak.
• Egy adott egyházhoz való tartozásnak feltételezni kell az adott egyház tanainak a követését. Aki csak a saját módján vallásos, vagy nem követi egyik egyház tanait sem, azt nem lehet egyik egyházhoz sem sorolni.
• Magyarországon a valláson kívüliségnek is igen sok lehetősége adott, amelyet számos felmérés nem fordít kellő figyelmet. Ateista, szabadgondolkodó, nihilista, racionalista, stb.

Szabadgondolkodó

A szabadgondolkodó olyan személy, aki a különböző dolgokról való véleményét a hagyománytól, a tekintélytől és az elfogadott hittől (vakhittől) függetlenül alakítja ki. Senki nem szabadgondolkodó, aki kizárólag egy valamilyen zárt és kötött gondolatrendszert szentírást, vallást vagy megváltót követ. Itt azért fontos kiemelni a zárt és kötött gondolatrendszert, mert vannak viszonylagosan szabadelvű vallások is, mint például a taoizmus, zen, vagy a buddhizmus bizonyos ágai. Esetleg a újkori New Age bizonyos részei. Illetve, ha valaki képes több vallás elveit egyszerre és elfogulatlanul szemlélni, akkor az ettől még szabadgondolkodónak nevezhető.

A szabadgondolkodók azt hirdetik, hogy véleményüket pusztán az ésszerűségre alapozva kell kialakítaniuk, mivel a kinyilatkoztatásokat és hasonló ígéreteket érvénytelennek tekintik, és számukra a hithűség nem az igazság garanciája. A szabadgondolkodók általában úgy gondolják, hogy véleményük valóban pusztán az ésszerű gondolkodáson alapszik. A megismerés folyamatában a tudományos módszertant követik, de a tudományt, mint egy felépült intézményrendszert nem tekintik minden egyes esetben hibátlannak.

Szabadgondolkodó például sok ateista, agnosztikus, szekuláris humanista és a racionalista.

Ne felejtsük el, hogy egyáltalán nem mondható el, hogy minden ateista automatikusan szabadgondolkodó is. Sőt az ateistáknak csak nagyon picike hányada lehet csak szabadgondolkodó. Továbbá a szabadkőművesség eleve nem szabadgondolkodás. Az gyakorlatilag egy vallás.

Szkepticizmus

A szkepticizmus szó két dologra utalhat:

• filozófiai szkepticizmus - filozófiai iskola, amely kritikusan vizsgálja, hogy az érzékek által közvetített valóság és a szerzett tudás mennyiben feleltethető meg egyáltalán a valóságnak, illetve lehet-e bárki is birtokában a tökéletes igazságnak;
• tudományos szkepticizmus - tudományos vagy gyakorlati állásfoglalás, amelyben valaki az olyan állítások valóságosságát kérdőjelezi meg, amelyek nincsenek a tudományos módszer szerint igazolva.

Filozófiai szkepticizmus

A filozófiai szkepticizmus az ókori görög filozófiában gyökeredzik. A görög szkeptikusok bírálták a sztoikusokat, dogmatizmussal vádolták őket. A szkeptikusok számára a logikán alapuló vita elfogadhatatlan volt, mivel maga is olyan prepozíciókra épült, amelyek nem mondhatóak hamisnak vagy igaznak további prepozíciókra való építés nélkül. Ezenkívül azt is állították, hogy két prepozíció nem építhet egymásra, mivel ezzel egy ördögi kört hoznának létre. A szkeptikusok ezért a logikát megbízhatatlan eszköznek tekintették, ami épp annyi problémát okoz, mint amit állítása szerint megoldott. Az igazság ennek ellenére nem szükségszerűen elérhetetlen, sokkal inkább egy olyan képzet, ami nem létezik tiszta formájában. Bár a szkeptikusokat vádolták azzal, hogy megtagadják az igazság létezésének lehetőségét, úgy tűnik, valójában csak egy kritikai iskola volt, ami azt állította, hoy a filozófusok még nem találtak rá az igazságra.

Tudományos szkepticizmus

A tudományos szkepticizmus, bár kapcsolatban áll a filozófiai szkepticizmussal (amennyiben nem fogad el tudományon kívüli dogmákat), valójában azonban ki is zárja azt (amennyiben elfogadja azokat a filozófiai dogmákat, melyek minden természettudomány alapját képezik). Sok tudós, aki szkeptikus a természetfelettivel kapcsolatban, nem híve a klasszikus filozófiai szkepticizmusnak. Amikor az erősen kétségbe vonható állítások kritikusait szkeptikusként jellemezzük, akkor ez csak a tudományos szkepticizmus tekintetében való állásfoglalásukra utal.

A szkeptikus kifejezést ma olyan személyre is használják, aki egy adott szituációban bírálóként lép fel, gyakran a kritikai gondolkodás és a tudományos módszer (azaz, a tudományos szkepticizmus) elveit alkalmazva, hogy egy állítás vagy módszer lehetséges tévedéseit kimutassa. A szkeptikusok a tapasztalati bizonyítékot tartják igazán fontosnak, mert ez kínálja talán a legbiztosabb módszert egy állítás érvényességének megállapítására.

Bár a szkepticizmus a tudományos módszer és a kritikai gondolkodás köré épül, ez nem jelenti azt, hogy egy szkeptikus szükségszerűen szüntelenül alkalmazza is ezeket, vagy ténylegesen használja-e őket saját véleményének igazolására.

A szkeptikusokat nem szabad összekevernünk a cinikusokkal. A cinizmust általában úgy tekintik, mint ami eltúlzottan borúlátó az emberek indítékaival, őszinteségével és megbízhatóságával kapcsolatban. Bár a két álláspont nem zárja ki egymást és szkeptikus ember lehet egyszersmind cinikus is, mindkettő a világ természetének alapvetően más leírása.

A szkeptikusokat sok kritikusuk vádolja szűklátókörűséggel és hogy gátolják a tudományos haladást. Ezek nagy része azonban sokszor olyan kutató, akik álláspontját nem fogadta el a tudomány. Carl Sagan, szkeptikus és asztrofizikus szerint „az embernek nyitottnak kell maradnia, de nem annyira nyitottnak, hogy kiessen az agya”. Másrészt azok, akik nem fogadják el valaminek a lehetőségét pusztán mert nem bizonyították még őket tudományos módszerrel, lépten-nyomon jelen vannak a tudományos kutatásban.

Egyes szkeptikusok módszeresen üldözik a csalókat és az áltudományos állítások terjesztőit. Ilyenek (voltak) James Randi, Harry Houdini, Basava Premanand vagy Penn és Teller. Sokuk eljárása indulatokat vált ki, mert véleményük mellet nemcsak erőteljesen kiállnak, de sokszor azt egyedül helyesnek is tartják, és nyíltan beszélnek olyan dolgokról amelyek másokat sértenek, mint a vallások vagy az okkult tudományok képviselőit. Magyarországon 200X-es években a szkeptikusság egyik képviselője Härtlein Károly; de a mozgalomban részt vesz Füstöss László, Jupiter, Orosz László is, és még sokan mások is. A mozgalmat támogatja Vágó István, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Csillagászati Egyesület, TTT, Szabadalmi Hivatal is. Magyarországon úgy tűnik, hogy egyenlőre a tudományos ismeretterjesztés és az "áltudomány" üldözése kerül előtérbe a rendezvények alkalmával; Amerikában, Ausztráliában a hasonló mozgalmak sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szkeptikusság fogalmára, ennek a világnézetnek a következő generációkba nevelésére.

A Medián felmérése 1999

Forrás: Vallásosság és felekezetek Magyarországon (1999. április-június, 3600 fős reprezentatív minta)

Egyház tanítását követi: 13%, és ennek megoszlása: 8% katolikus, 2% református, 1% evangélikus, 1% egyéb felekezetű, 1% felekezet nélküli.

Népszámlálások

A 2001-es népszámlálás adatai szerint 5,290 millió római katolikus, 1,623 millió református, 305 ezer evangélikus, 13 ezer izraelita, 396 ezer más, 1,483 millió felekezet nélküli, 18 ezer baptista, 269 ezer görög katolikus, 112 ezer a más felekezethez tartozó, 1,035 millió ember nem kívánt a kérdésre válaszolni vallását illetően. 70 ezer megkérdezett esetében nem érkezett értékelhető válasz. [1]

A felekezettel összefüggő kérdésre a válaszadás önkéntes volt. A kérdezett személy nem a vallásosságáról, a vallása gyakorlásáról nyilatkozhatott, hanem arról, hogy melyik valláshoz, felekezethez tartozónak érzi magát.

Az 1949 és 2000 közötti időből nem állnak rendelkezésre népszámlálási adatok a népesség felekezeti hovatartozásáról. Az alábbi adatok egy szűkebb körű felmérés adatait mutatják. [2]

Vallás	1930	1949	1992	1998	2001
Római katolikus	67,1%	70,5%	67,8%	57,8%	51,9%
Református	20,9%	21,9%	20,9%	17,7%	15,9%
Evangélikus	6,1%	5,2%	4,2%	3,9%	3,0%
Görög katolikus					2,6%
Baptista					0,18%
Izraelita	5,1%	1,5%		0,2%	0,13%
Felekezeten kívüli		0,1%	4,8%	18,5%	14,5%
Egyéb és ismeretlen	0,7%	0,7%	2,2%	1,9%	1,1%
Nem válaszolt					10,1%

Hazánkban több publikáció, politikai, az interneten és a közéletben folyó vita kérdőjelezi meg a népszámlálási adatok pontosságát. Sokak álláspontja szerint egy csecsemőkori szertartáson – a keresztelésen – való részvétel nem jelenthet vallási hovatartozást, mint ahogyan a kisdobos, úttörő, vagy KISz taggá avatás sem jelenthet automatikus ateizmust. Továbbá a népszámlálási statisztika a kritikusok szerint keveri a vallási és az egyházi hovatartozás kérdéskörét.

Az 1%-os felajánlások alapján számolt egyházi megoszlások

Az 1%-os adófelajánlás a népszámlálás után a legnagyobb mintavételű közvéleménykutatás, amelynek persze szintén vannak pontatlanságai. A nyugdíjasokat, fiatalkorúakat, a nem adózó munkaképeseket nem méri, illetve a „megkérdezettek” jelentős száma nem nyilatkozik, viszont így is 4,4-4,5 millió állampolgár véleményét tükrözi. Egyéb közvéleménykutatásoknál általában ezer, elvétve maximum tízezer fő szokott lenni a megkérdezettek száma. Az 1%-os felajánások felmérése tehát nagyságrendekkel pontosabb lehet. Az elmúlt 3-4 évben teljesen azonosak voltak ezek az adatok és szinte hajszálra megegyeznek más felmérésekkel is, tehát a valóság (értsd: az egyházaknak tett felajánlók száma) jó közelítésének mondhatóak.

2002 év: Forrás:Népszabadság 2002.09.12., szerző: Czene Gábor Egyházak részesedése a személyi jövedelemadó egy százalékából. Számítások az APEH adataira támaszkodva: Az SZJA bevallásra kötelezettek száma az APEH szerint : 4.5 millió fő. Összes egyházaknak felajánlást tevő hívő számaránya az ország lakosságára arányosan vetítve: 11,97 %

Vallás	Felajánlás
Katolikus	7,44 %
Református	2,47 %
Evangélikus	0,74 %
Hit Gyülekezet	0,22 %
MAZSIHISZ	0,13 %
Összes	11,97 %

Az egyházaknak tett felajánlások egyesek szerint nem tükrözik az egyes vallások számarányát Magyarországon, mások szerint sokkal komolyabb mércéi a vallási megoszlásnak, mint a népszámlálás, ami inkább felekezethez tartozást mért.

Kormányzat által megrendelt felmérés 2004

Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központjának megbízásából a Median közvélemény-kutató által végzett országos reprezentatív felmérése alapján:

A megkérdezetteknek csupán 13%-a kötődik valamelyik nagy keresztény egyházhoz, több mint a fele a "maga módján vallásos", azaz nem követi és nem azonosul egyik egyház tanításaival sem. A nem vallásosak aránya 25%.

Világképek

Ez a szócikk az egyes korok világképét mutatja be. Egy kor világképe mindabból az ismeretanyagból áll össze, melyet az egyes korok emberei a világról mondanak. Az emberi képességek alapján 3 világképtípust különböztetünk meg. A művésziek az érzékeken, a vallásosak a hiten, míg a tudományos/filozófiai világképek a ráción alapulnak.

Mitikus világkép

A mitikus világkép alapja a mítoszok összessége, azaz a mitológia. Az emberek a folyammenti civilizációk időszakában főként szimbólumokban, vagyis képekben gondolkodtak, ezt tulajdonképpen a fogalmi gondolkodás elődjének is tekinthetjük. Ennek legfőbb bizonyítéka a képírás. Ez a korszak a platóni filozófia megjelenéséig tart, de fontos megjegyezni, hogy ez a egyes népeknél más-más időpontban jelent meg.

A vallás társadalmi jelenség volt, vagyis széles körben elterjedt. Fő témája az evilág és a túlvilág kapcsolata és az isten/istenek léte volt. Általában többistenhit, politeizmus jellemzi ezt a korszakot. Az egyes isteneknek funkciója volt, az emberek által megismerhetőek voltak, cselekedeteikkel magukhoz hangolhatták őket. Az emberek a világot is két részre osztják aszerint, hogy mennyire ismerik azt. Az egyik az ismert világ, a másik az idegen világ, amit ellenségnek tekintettek. A mágia ezen ellenség legyőzésének eszköze volt. Ebben az időszakban alakult ki az animizmus (anima-lélek), melynek lényege, hogy a természetfeletti a természetben megtalálható, ún. fétisekben. Ilyen szakrális tárgyak a fák és a kövek. Később amulettek formájában jelennek meg. Az emberben pedig a lélek feleltethető meg ennek. Emellett a totemizmusnak is nagy hagyományai voltak. A totemek szimbolikus jelentőséggel bírtak.

A mítoszok

A mítoszok az egyes népek eredetét mesélik el. Az eredetmítoszok mellett a világ teremtése volt a fő témája. Ezek szerint egy isteni erő teremtette a világot a káoszból. A mítosz előadása a rítus, mely hagyománnyá alakul, olyan rendezett cselekvéssorrá, mely időközönként megismétlődik. Ezeket a rítusokat a sámán szervezte és irányította. A vadásztársadalmakban gyakran tartottak vadászati rítust is, ahol a sámán öltözött be a zsákmányállat bőrébe. A mítoszok leginkább barlangrajzokban és festményekben maradtak fenn. Különösen érdekes az özönvíz mítosza, mely a legtöbb nép kultúrájában megtalálható. Ezek közös jellemzője, hogy a rossz erkölcsű embereket által lakott világot elönti a víz, melyet csak a jók élhetnek túl, ezáltal megtisztul a világ. A másik közkedvelt mítosz a meghaló-feltámadó istenek mítosza. Az egyik legősibb mítosz szerint Ozirisz miután megszerezte a két Egyiptom birodalmát, és boldogságot teremtett, Széth megölte és feldarabolt, de Ré parancsára az istenek újraélesztették Oziriszt.

Korai tudományok

Erre a korra jellemző a képírás, majd a betűírás, végül a hangírás (Egyiptom). Az írás segítette elő, hogy fennmaradjon a tudás, és azt átörökítsék a későbbi civilizációkra. A mezopotámiai Hold-naptár az nappalok és éjszakák, illetve az évszakok váltakozásán alapult. Az egyiptomiak a naptárukat a Nap mozgásához képest alakították ki. A naptárak megjelenése a fejlett csillagászatra utalnak. Ezeket a megfigyeléseket valószínűleg Mezopotámiában a zikkuratokról, Egyiptomban a piramisokról végezték el. Emellett fejlett volt az orvostudomány és a térképészet is.

Antik világkép

Az antik világkép az antik természetképből alakult ki, melyet Platón írt le, és Arisztotelész egészített ki. Arisztotelész (i.e. 384-322) összegezte és rendszerezte kora ismereteit, emellett biológiai munkássága is jelentős, hiszen rendszerbe sorolta az addig megismert állatokat. Az általa leírt világképben a mozgás a Priumum Mobile-től származik, aki az Első Mozgató, de önmaga mégis mozdulatlan. Maga a mindenség kerületén helyezkedik el, itt a leggyorsabb a mozgás, mely a középpont, a Föld felé csökken. Szerinte a Föld örökké mozog, de a középpontja nyugalomban van. A négy elem (föld, levegő, víz és tűz) mellett egy ötödik elem is létezik, abból állnak az égitestek. A világmindenséget koncentrikus szférák összességeként írta le, melynek középpontja a Föld, és külső rétege az állócsillagok halmaza. A kettő között helyezkedik el a Hold, a Nap, a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a többi bolygó szférája, és az ellenható szférák. Arisztotelész szerint ezen 55 szféra és a négy elem szférájának összessége az univerzum. A négy elem tanával Da Caelo II. és III. könyve foglalkozik, melyben megfogalmazza, hogy a dolgok a négy elem különböző vegyülései, és hozzájuk tartozik a négy elsődleges minőség. Ennek megfelelően:

A tűz meleg és száraz.

A levegő meleg és nedves.

A víz hideg és nedves.

A föld hideg és száraz.

Tehát Arisztotelész geocentrikus világképe alapján a világ gömb alakú. Három részre osztható: szellemvilág, csillagvilág, elemi világ. A szellemvilág egy elemből áll, ez a Primum Mobile, vagy más néven Első Mozgató. A csillagvilágban helyezkednek el a Hold, a Nap, és a többi bolygó és csillag. Ezek számát 45-50 közé teszi Arisztotelész. Az elemi világban a négy őselem, az ásványok, a kőzetek, az állatok, a növények és az emberek találhatóak. Úgy gondolta, hogy ami a Primum Mobile-hoz van közelebb, abban több a szellem, és mennyisége csökken az elemi világ felé haladva. Míg az elemi világ legalján van a legtöbb anyag, és mennyisége a szellemvilág felé csökken.

Középkori világkép

A középkor két részre oszthatjuk: patrisztika és skolasztika. A középkori organikus világkép alakult ki ebben az időszakban.

A patrisztika

A patrisztika korában a keresztények helyzete folyamatosan változott a Római Birodalomban. Krisztus tanai szerint meg kell adni a császárnak, ami a császáré, ahogy Istennek is megadják azt, ami Istené. A keresztény vallás és a Római Birodalom azonban ellentétbe kerültek, egy sajnálatos katasztrófa miatt. Néró uralkodása alatt, 64-ben Rómában, az „örök városban” tűzvész pusztított, a rómaiak magát a császárt vádolták a város felgyújtásával. Néró, hogy magát mentse, a keresztényekre terelt a gyanút. Ekkor kezdődtek a keresztényüldözések. Az összefogott keresztények életét látványos kivégzéseken vették el. Az eseményekről Tacitus is beszámolt, aki nem tartotta bűnösnek a keresztényeket, mégis tűrte a kivégzéseket. A császár keresztényüldözése ekkor még csak Rómára terjedt ki ugyan, de példája nyomán elterjedt az egész birodalomban. A későbbiekben folyamatos, de ingadozó mértékű fenyegetésben éltek a vallás követői. Ebben az időszakban sokan visszatértek elődeik hitére. Így a korábbi pogányok és a zsidók is a fenyegetettség nélküli életet választották inkább. Domitiatus (81-96) uralkodása alatt nehéz sor jutott a keresztényeknek. A császár ugyanis felvette a „dominus et deus” címet, vagyis „úr és isten” volt egyszemélyben. Akik ezt nem ismerték el, felségárulás miatt bíróság elé állították. A Jelenések Könyve őrzi ezt az időszakot, mely szerint Róma a szentek vérével átitatott, „öltözött nagy parázna asszony”. A keresztények körében ennek következtében kialakult az új Róma-kép. Traianus (96-117) nem követelte meg, hogy istenként tiszteljék. Korában Bythinia tartományban igen elterjedt volt a keresztény vallás. Ennek következtében kiürültek a pogány templomok, az emberek pedig nem vették meg az áldozatnak szánt húst. Plinius, a tartomány helytartója keresztényeket fogatott össze és megkínozta, vagy kivégezte őket. A keresztények bizonyos napokon gyűltek össze napkelte előtt, ekkor Krisztusnak, mint Istennek énekeltek, de nem tettek semmi olyat, amit a római törvények tiltottak volna. A korban mégis elítéltek minden olyan embert, akinek keresztény neve volt, vagy csak megvádolták azzal, hogy a vallás követője. A római hatóságok vizsgálata két következtetésre jutott. Egyrészt a keresztények ellen felhozott vádak alaptalanok, viszont a régi vallás ellenségeinek tekintették magukat, vagyis a rendszer ellenfelei, ennek következtében betiltották a vallást. A pogány templomok újra megteltek, de a vallás fennmaradt. A Római Birodalomban nem volt egységes fellépés a keresztények ellen, ez a helytartók kiváltsága maradt. Az első keresztényüldözések nemhogy felszámolni nem tudták a keresztény vallást, de terjedését sem sikerült megállítaniuk.

A skolasztika

A kereszténység a skolasztikában a Frank Birodalomban koncentrálódott. Itt gyűjtötték össze a hagyományos és a patrisztika korának keresztény elemeit, aminek következtében kialakulhatott az egységes keresztény vallás. A skolasztikában a latin nyelv térnyerését senki nem kérdőjelezi meg. A tudás is a kolostori iskolákban hagyományozódott át az újabb generációkra, magának a korszaknak a neve is ebből a mindenhol egységes elvek alapján szerveződő klerikus iskolák tanításaiból származik. Az iskolákban a patrisztika korában rendszerezett tudást terjesztették, céljuk az olyan felnőttek képzése volt, akik képesek a Biblia szerinti hit követésére és terjesztésére. A Pierre Abélard által kidolgozott skolasztikus módszer a hitigazságokat vizsgálta, rendszerezte, emellett meghatározta a tanítás folyamatát is. A bizonyítás is deduktív formában történt, vagyis először feltették a kérdést, majd az ellenérvek és az érvek következtek, végül a döntés meghozatalával, és az ellenérvek megcáfolásával zárult.

Már Platón és Arisztotelész is foglalkozott az univerzáliák-reáliák kérdésével, de az ún. univerzálé-vita a skolasztikában bontakozott ki. A realisták azt állították, hogy az általános nagyobb érvényeséggel bír, mint az egyes. Ezzel szemben a nominalisták szerint csak az egyes dolgok léteznek, az általánosságok csak fogalomként jelennek meg, vagyis a fogalmakat az ész hozza létre, míg a dolgokat nem. A realisták Platón, a nominalisták pedig Arisztotelész tanait tekintik meghatátozónak. A realista Johannes Scotus (810-877) a következőképpen értelmezi Istent: "a körforgásban lévő világ szüntelen visszatér hozzá s tőle veszi kezdetét. Istentől származnak az általános fogalmak, azokból pedig az egyes dolgok." A szintén realista Canterbury Anselmus (1033-1109) a gondolkodást a hit alá rendeli. A létező fogalmakat az egyes dolgok bizonyítékának tekinti, vagy Isten fogalmának létezése bizonyítékul szolgál Isten valódi létére is. A nominalista Johannes Roscellinus (kb. 1050-1120) szerint a fogalmak az ember alkotásai és a valóság az egyes dolgokból áll. Roscellinus mondta, hogy az univerzálék a dolgokban vannak (universalia in rebus).

A 8-15. sz. között a kereszténységre jelentős hatást gyakorolt az mohamedán és a zsidó kultura. Mindhárom eszmerendszer a görög filozófián alapszik, de a középkorban az arab tudomány és filozófia eredményesebben alkalmazta az arisztotelészi tanakat. Az iszlám és zsidó ismeretek együtt gyakoroltak jelentős hatást a keresztény Európára, főként a Földközi-tenger partvidékén. A mohamedán filozófusok közül Avicenna (980-1037),a keleti iszlám és Averroes (1126-1198), a nyugati iszlám képviselői; illetve a zsidó Maimonidész (1135-1204) munkái a legjelentősebbek. A keresztény, iszlám és zsidó ismeretek a keresztes háborúk (1096-1270) korában keveredtek leghatásosabban. Az eredmények a tudományos és filozófiai ismeretek keveredése mellett a kereskedelemben és a gazdaságban mutatkoztak meg. Lefordították Arisztotelész műveit, melyek két szerzetesrend filozófiájának is alapot adott. A domonkos rend kötelékeibe tartozott Albertus Magnus és Aqinói Szent Tamás, míg ferences rendi szerzetes volt Roger Bacon és Alexander Halensis, akik mind meghatározó személyiségei voltak a virágzó skolasztikának. Universitasok alakultak, melyek ugyan a pápaság ellenőrzése alá tartoztak, de nagyobb függetlenséget kaptak, mint a kolostori iskolák.

A középkor jelentősebb egyetemei: Bologna (1088), Párizs (11050 körül), Oxford (1167), Salerno(1173), Cambridge (1229), Valencia (1208), Padova (1222), Toulouse (1229), Salamanca (1243), Sevilla (1254), Montpellier (1289), Orleans (1309), Grenoble (1339), Pisa (1343), Krakkó (1364), Pécs (1367), Heidelberg (1385), Ferrara (1391).

A középkori organikus világkép (Aquinói Szent Tamás)

A középkori organikus világképet a 13. században élt Aqinói Szent Tamás határozta meg Platón és Arisztotelész filozófiája nyomán. Ezek szerint az univerzum három világból áll: szellem-, csillag- és elemi világ. Legfelül az Isten, míg legalul a Pokol helyezkedik el. Mindegyik világ kilenc szférából áll, melyek egymással leszármazási kapcsolatban állnak. Továbbá az elemi világ részei a négy elem különböző keveredéséből jöttek létre és a többiben is a szellem és a lélek állandó mértékben nyilvánul meg.

• Isten

• Szellemvilág: Szeráfok, Kerubok, Trónok, Uralmak, Erények, Hatalmak, Fejedelemségek, Arkangyalok, Angyalok

• Csillagvilág: Primum Mobile/Első Mozgató, Firnament/Csillagok kristálygömbje, Szaturnusz, Jupiter, Mars, Nap, Vénusz, Merkúr, Hold

• Elemi világ: Ember, Állatok, Növények, Fémek, Kövek, Tűz, Levegő, Víz, Föld

• Alvilág/Pokol