Idealizmus

Az idealizmus értelmezései

Az idealizmus fogalmát a filozófiában és néha ettől eltérő értelemben a köznapi életben is használjuk.

• Dióhéjban megfogalmazva, a filozófiában nagyon tág értelemben idealizmus az a vélemény, mely a tapasztalható világon túli dolgok önálló létezését is elfogadja (legyenek ezek pl. akár istenek, akár az absztrakt objektumok, mint a számok). Az idealizmus híveit idealistának nevezzük. Az ilyen ember nem vallja, sőt elutasítja azt a véleményt, hogy azok a dolgok, melyek nem közvetlenül kézzelfoghatóak-láthatóak-érzékelhetőek stb., pusztán az emberi képzelet többé-kevésbé önkényes szüleményei, és semmiféle másfajta létezéssel nem rendelkeznek. Az utóbbi, az idealisták által elutasított véleményt nevezzük egyébként néha realizmusnak, vagy gyakrabban inkább (mivel történetileg a „realizmus” szót a skolasztikusok az idealizmus egy válfajának jelölésére foglalták le), materializmusnak. A filozófiai idealizmust alább bővebben is taglaljuk.
• Néha az olyan embert nevezzük idealistának, aki gondolatait, eszméit, hitét nagyon komolyan vagy túlságosan komolyan veszi, és ezeket még az ezeket cáfoló vagy akadályozó gyakorlati tapasztalatok (pl. a társadalom nagy részének ellenérzései vagy a testi épségét és életét veszélyeztető tényezők) ellenére is a gyakorlatban, a végsőkig meg kívánja valósítani. Pejoratív értelemben az ilyen embert „fellegekben járónak”, „álmodozónak”, vagy ha túlzásait akarjuk kiemelni, „bigottnak” is mondjuk. Azt a jelenséget pedig, hogy idealisták léteznek, vagy pedig az idealisták különféle (gondolati, cselekvésbeli, verbális) megnyilvánulásait, nevezhetjük idealizmusnak.

Filozófiai idealizmus

„A vita, amiről itt szó van, igen figyelemreméltó. Vannak emberek, akik (én nem, is tudom, hogyan) a filozófia történetét tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy a filozófusok két, egymással heves küzdelemben álló táborra szakadtak. Az egyik lenne az idealisták, a másik a realisták tábora. Ez utóbbiak ismét két pártra oszlottak, melyek ugyancsak harcolnak egymással: a naiv és kritikai realisták pártjairól van szó. [...] Hogy miként értik a háborúskodást ezek az emberek, azt egy igen egyszerű példán mutatjuk be. Amikor az idealista lát egy tehenet, úgy véli, hogy az, amit lát, nem valóságos, hanem valamiképp elképzelt vagy elgondolt tehén. A realista viszont úgy véli, valóságos tehenet lát, amely ténylegesen létezik. Egynémely realista azonban naiv módon úgy hiszi, a tehén a valóságban is olyan, amilyennek mutatkozik. Az élesebb elméjű realista azonban kritikus, és úgy véli, a valóságos tehén nem pontosan olyan, amilyennek látja, hanem némiképp más. Valójában a filozófiában soha nem folyt, s nem is folyik effajta vita [...], minthogy nyilvánvalóan álproblémával állunk szemben.”

Szűkebb értelemben

A filozófiában – szűkebb, szigorú értelemben – az idealizmus olyan vélemény, elmélet, paradigma, ami a lelki, szellemi-értelmi, vagy nyelvi jelenségeket és ezek tartományát bármilyen értelemben az anyag és a kézzelfogható fölé helyezi.

Ide érthetőek az olyan vélemények, melyek szerint a gondolkodásnak alapvető, sőt elsődleges szerepe van a világ átformálásában, hogy olyan legyen, amilyen; hogy nem elsősorban a világ, az érzékelés hat a gondolkodásra, hanem az is rá. Például Immanuel Kant szerint az értelem arra kényszeríti az észlelhető világot, hogy a tér és idő formájában mutatkozzon meg, G.W.F. Hegel úgy gondolta, a történelem menetének sok tekintetben olyan racionálisnak kell lennie, mint a tudománynak.

Eme vélemények egyik rendszeres megfogalmazása, és egyben az egyik „legszélsőségesebb”, legszubjektivistább idealista irányzat a szolipszizmus (szabad fordításban „egyedül magam-izmus” a latin solus = „egyedüli” és ipse,-a,-um = „önmagam” szavakból) mely egészen röviden azt jelenti: ha van egyáltalán, ami a létezés alanya lehet, akkor filozófiai szempontból csak egyvalami ilyen létezhet, Én Magam:

„A filozófiai és filozófia-feletti szolipszizmus értelmében sok létező van, sok személy, sok ember – de Alany csak egy van. Én – mint személy ­egy vagyok a személyek, emberek, a létezők között, de Alanyként (mint subiectum, mint auton, mint Selbst, – mint Ich-Selbst, mint átmá és mint aham-átmá) egyedül vagyok az egész tudati létben. Egyszerre vagyok (s itt csakis az egyes szám első személyben való fogalmazás lehet helyénvaló) – személy és alany. Önmagamat csak a személyemből – mint a személyi identifikáció kiinduló pontjából vezethetem vissza önmagamhoz: mint Alanyhoz. Az Alanyba redukált Alany többé már Alanynak sem nevezhető: ez a metafizikai abszolútum, az abszolút metafizikum.”

Tágabb értelemben

Idealizmusnak tekinthetőek az olyan vélemények is, melyek szerint az absztrakt vagy értelem által felfogható (de közvetlenül nem feltétlenül tapasztalható) objektumok (pl. a számok) valamiképpen a világtól „függetlenül”, „önállóan” léteznek. Itt elsősorban említhetjük Platónt, aki az elsőként és az egyik legnagyobbként számontartott idealista filozófus.

Ez azért általánosabb, tágabb értelmű, mint az előző fajta idealizmus, mert nem hirdeti a nem-materiális dolgok elsődlegességét, hanem csak annyit, hogy azért ezek is vannak (és ezzel párhuzamosan azért a „normális”, érzékelhető világ is létezik).

Materializmus és idealizmus

Magyarországon sokan abban a tévhitben élnek, talán az elmúlt évek kötelező és alternatíva nélküli(nek hitt) materialista oktatási rendszerének és szemléletének hatására, hogy az idealizmus tudományosan vagy legalább filozófiai módszerekkel cáfolható. Ez azonban – mint azt már mondottuk – nem igaz, tévhit, olyannyira, hogy ilyet még a dialektikus materialisták sem állítottak (legalábbis a komolyan vehetőek nem...); ez a tévhit a materializmus vulgáris, félreértett és eltorzult felfogásából ered. Az idealizmus-realizmus kérdése metafizikai, vagyis a tudományok eszközein kívül álló probléma. Sőt, erre még a filozófia eszközei sem tudnak biztos választ adni. Ezt olyan anti-idealista filozófusok is elismerték, mint századunk egyik legnagyobb gondolkodója, Bertrand Russell (Russell: A filozófia alapproblémái). Az a kérdés, hogy igazuk van-e általában az idealistáknak, nem tartozik a természettudományok illetékességi körébe, s ilyen felfogásban teljesen értelmetlen. Sőt, mint azt Bertrand Russell ugyanitt szintén kénytelen belátni, tulajdonképpen a materialista filozófia semmivel sem kevésbé dogmatikusabb vagy paradoxabb az idealistánál olyan értelemben, hogy ugyanúgy feltevésekre és előítéletekre épül, ennek következtében a természettudomány, a filozófia és vallás között a határok egyáltalán nem élesek, de semmiképp sem annyira, mint azt elsőre a legtöbb „Józan Ész” elsődlegességét hirdető ember gondolná. Ld. még a tudományfilozófia cikket.

Vallási idealizmus

Szigorú értelemben véve nem minden vallás vagy hit anti-materialista, még ha hisz is a természetfelettiben. A vallások legtöbbike nagymértékben idealista, különösen a kereszténység. A Zen-buddhizmus pedig valahol az idealizmus és materializmus közé helyezhető el.