Naturalizmus (filozófia)

Naturalizmusnak nevezünk minden olyan filozófiai irányzatot, amely szerint a természetes világunkban nincsen szerepe semmilyen természetfeletti dolognak.

Korai naturalista filozófiának tekinthetjük az ókori természetfilozófiák közül az atomizmust és az epikureizmust, és az újkori materializmust. A modern naturalizmusban két irányzatot különböztethetünk meg lételméleti szempontból, a fizikalizmust, és a kisebb támogatottságnak örvendő pluralizmust (melyen egy alesete a dualizmus). A filozófia területei szerint beszélhetünk filozófiai naturalizmusról és metodológiai naturalizmusról.

Pluralizmus

A pluralizmus a demokratikus politikai rendszer egyik alapértéke és tulajdonsága. Több különböző politikai törekvés egyszerre létezésének lehetősége és természetessége, mely az érdekek, értékrendek, nézetek, ideológiák, pártok és intézmények egymással versengő sokféleségét jelenti. A pluralizmus a társadalom természetes tagoltságát és a politikai hatalom ennek megfelelő megosztását fejezi ki, vagyis azt az állapotot, amelyben a hatalomnak és a befolyásnak számos alapja és forrása van. A fogalom történelmileg az abszolút hatalmat és az állami szuverenitást támadó század eleji elméletekre - például Harold Laski munkáira – nyúlik vissza, valamint Robert Dahl és Charles Lindblom elméleti kutatásaira.

Rövid definciói

1. Politikai sokszinűség, többpártrendszer.
2. Azonos funkciót ellátó intézmények közötti választás lehetősége.
3. Eltérő vélemények létjogosultságát megengedő irányzat.

Nihilizmus

A nihilizmus a filozófiaban

a. a szkepticizmus végletes formája, amely minden létezést tagad

b. Olyan doktrina, mely szerint semmilyen értéknek nincs alapja, és semmit sem tudunk, vagy semmit sem tudunk közölni a világról.

Érték

Az érték fogalma

Érték a szociológiában és a pszichológiában az emberi viselkedésben megnyilvánuló fogalom, amelynek tartalma részben gének által öröklődik, részben a szocializációval alakul ki. Az értékek kialakulását a csoportok, a társadalmi helyzet (státusz), a szerepek és a társadalmi lakóközösségek befolyásolják.

Az értékeket hierarchiába szokás rendezni. Eszerint vannak elsődleges, másodlagos és harmadlagos értékek.

Elsődleges értéknek nevezzük azt, amelyek megvédése miatt az emberek ölni képesek, vagy önmaguk életét feláldozni.

Másodlagos értéknek nevezzük azokat a dolgokat, amelyek védelméért az emberek harcolni, küzdeni (akár verekedni is) hajlandók.

Harmadlagos értéknek nevezzük az élet apróbb, többnyire személyes szintjén előforduló, meglévő dolgokat, amelyek csekély méretük és jelentőségek ellenére komoly vitához, küzdelemhez és szembekerüléshez, illetve konfliktusok kifejlődéséhez vezetnek.

Az érték fogalma az összehasonlítás gondolati műveletben merül fel, és a mérlegelés nevű művelet tárgya. Akkor van rá szükség, ha a dolgokat

1. sorbaállítjuk vagy rendezzük
2. elcseréljük vagy egyéb módon elidegenítjük.

Az érték alapja

Elvont, általános fogalomként értéknek az számít, ami ritkaságával, egyediségével vagy pótolhatatlanságával tűnik ki.

Így érték:

1. az emberi élet - mindaddig, amíg az ember személyiségnek, vagyis minden más embertől megkülönböztethetőnek számít. (Tehát maga az ember, testi-lelki valóságában.)
2. az egészség, amely értékként leginkább hiányában mutatkozik meg, illetve az élethez (anyagcseréhez) szükséges minden anyag. Ez az érték egy (elvont) állapot vagy cél, amelynek elérésére az ember dinamikusan törekszik, de idővel s végül alulmarad.
3. a természet, amely saját, az ember által befolyásolhatatlan törvények szerint, de ember által befolyásolható módon működik és fejlődik, következésképpen hasonló az élőlényekhez, amelyeknek ezt figyelembe nem vevő kezelése és használata azok megbetegedéséhez, esetenként gyógyulásához, de néha pusztulásához vezet. Mivel az ember a természet részeként, abból táplálkozva él, azt akár a saját teste meghosszabbításának is tekintheti.
   Ide tartoznak még a nem anyagi természetű javak, a szellemi eredmények vagy teljesítmények is, amelyek szintén az ember fennmaradását szolgálják, és amelyek az emberi élet egyedi létet meghaladó szerveződésének jelei.
4. a kincs, az anyagi javak, pl. a ritka fémek, tárgyak, köztük az emberi munka olyan termékeivel, amelyeket csak kevesen tudnak előállítani (mindenféle művészet).

A felsorolt értékek közül nem helyettesíthető vagy nem cserélhető értéknek számít maga az élet, az egészség és a természet. Mindössze az ember által létrehozott javaknak és technológiáknak, stb. vannak alternatívái.

Az értékek egyéb hierarchiája

Az emberi társadalomban kialakult értékek közül a leggyakoribbak a hasznosság alapján azonosított értékeket megtestesítő javak. A hasznos tárgyaknak, stb. használati értéke van, mely használati érték nem független attól, hogy a tulajdonosának/megszerzőjének milyen fokú szüksége van az adott tárgyra vagy jószágra. A használati érték részleteivel a közgazdaságtan foglalkozik.

A javak nem cseretárgyként (fogyasztásként), hanem felhalmozási célból történő előállítása és gyűjtése tezaurálási értéket kölcsönöz a dolgoknak és viszonylag hosszú időn át ez az érték tartósnak vagy növekvőnek mutatkozik. Tipikusan ilyen értéket képvisel a föld, az ingatlanvagyon, illetve a hírnévvel vagy goodwill-el összekötött, használatban nem megsemmisülő tárgyak köre, pl. az ékszer, a dísztárgy, a műtárgy, stb.

A föld, az ingatlan és a műtárgyak kereskedelmét, forgalmát törvények, jogszabályok szabályozzák, tulajdonlásukban jellegzetes módon állandó koncentráció megy végbe, amit csak a háborúk, katasztrófák vagy forradalmak zavarnak meg időközben.

A természeti kincsek (pl. állat és növényfajok, tájkép, erőforrás, mikroklíma, stb.) értéke pénzben nem kifejezhető, rendszerint pótolhatalan, ezért ezeknek eszmei értket tulajdonítanak.

Értéke van még az eredetiségnek, az eredeti, nem hamisított vagy másolt tárgynak azon az alapon, hogy eredeti csak egy van - ami azzal teljesen megegyezik, az másolat vagy klón, amelynek előállításához másfajta képesség és erőforrás szükséges, mint az eredeti előállításához.

Értéket tulajdonítunk továbbá az eszméknek, az olyan elvont fogalmaknak, mint a szabadság, szeretet, haza, isten, igazság, függetlenség, jóság és igazságosság, stb. Ezen eszményi lények (entitások vagy ideák) megtestesülése az emberek szemében esetenként más és más, nem ritkán a belső érzelmek kivetítései bizonyos jelképekre, vagy a vonatkozó tulajdonsággal vagy minőséggel rendelkező, példaként működő létező alanyokra (szubjektumokra és objektumokra).

Végül, de nem utolsósorban érték maga az idő, gyakorlatilag az ember élete élésének az ideje, amelynek a hosszát előre többnyire nem ismerjük, ezért a vele való gazdálkodás, az idő átváltása más javakra, egyfajta szerencsejáték kérdése.

Az idővel a legnagyobb mértékben és eredménnyel a bankok kereskednek, amelyek alaptevékenysége abból áll, hogy pénzt adnak kölcsön drágábban, mint amennyiért kölcsönvesznek. A két ár közötti különbség a már elég magas ahhoz, hogy mára az időt, mint értéket kiszorították, és helyette a pénzt tették meg a cselekvést mozgató központi, uralkodó gondolati tartalomnak.

Az idő akkor szokta visszanyerni eredeti (a pénz uralma előtti) értékét, amikor valakivel közlik, hogy, mennyi van neki még hátra belőle. Ilyenkor az illető rendszerint átrendezi meglévő értékeit és prioritásait (fontosság szerint sorba rakott tennivalóit), és viselkedését látványosan át tudja alakítani.

A gondolkodás értékközpontú

Az emberi gondolkodásban az érték - nem szükségképpen a pénz - központi helyet foglal el. Nemcsak azért, mert pl. a gyermeknevelés kapcsán ezt demonstrálja, hanem azért is, mert az emberi cseretevékenységek is értékalapon történnek.

Ilyen cseretevékenységek lehetnek tényleges tárgyi eszközök és szolgáltatások, amelyek értékarányos cseréjét törvények igazgatják. Nem számít normális, jogszerű tranzakciónak, ha valaki nem értékes ellenszolgáltatás ellenében ad valamit egy másik embernek, illetve az is, ha elmarad egy ilyen ellenszolgáltatás.

A dolgok értékét ugyanúgy meg kell tanulni a szocializáció során, mint a dolgok használati, működtetési módját is. Az az ember, aki neheze jut el valami megszerzéséhez, elsajátításához, az jobban értékeli az elért állapotot, mint az, akinek az "ölébe hullik". Az iskolai nevelés folyamatosan küzd azzal a problémával, hogy a világ változásai éppen az értékek átrendezésével szembeállítják a tanulókat a szocializálásban még érvényesnek tekintett, de az iskolán kívüli "kereskedelmi közegben" már lecserélt értékek követése miatt.

Az értékek elsajátításának helye, terepe ezért és egyébként is továbbra is a család, ha megvan, illetve a kortársi csoportok (az egyívásúak közössége), sőt egyben a konfliktusok forrása is, mivel jelentős különbségek vannak a deklarált és a ténylegesen elismert vagy méltányolt értékek között akár a családon belül és kívül, vagy akár csak a családon belül is.

c. Morális vagy vallási értékek közti különbségek visszautasítása, és az összes korábbi moralitás elmélet vagy vallásos hit visszautasítására való hajlam

d. Az a hit, hogy a meglévő politikai vagy társadalmi intézmények lerombolása szükséges ahhoz, hogy jobb jövőt lehessen kialakítani

Ezért nihilizmusnak nevezik a 19. századi Oroszország forradalmi mozgalmait, amelyek nem tisztelték az autoritást (a hatalmon levőket) és a hagyományt, továbbá az észben, a materializmusban, valamint a társadalom és a kormány radikális - terrorizmus és merényletek révén való megváltoztatásában - hittek.

A nihilizmus a pszichiátriaban bizonyos mentális rendellenességekben fellépő olyan tapasztalat vagy élmény, hogy a világ vagy valakinek a teste vagy énje nem létezik.

Kiemelkedő nihilista filozófusok voltak Friedrich Nietzsche és Martin Heidegger. Nietzsche a kereszténységet is nihilista vallásként jellemezte, mert elutasítja a világi életet és helyette egy vélt túlvilági létre koncentrál. A nihilizmust természetes következményeként látta annak a felismerésnek, hogy „Isten halott”, és amellett érvelt, hogy ez az érzés leküzdhető azáltal, hogy újra értelmet adunk a földi életnek.

Friedrich Nietzsche

Friedrich Nietzsche (Röcken, Németország, 1844. július 30. – Weimar, Németország, 1900. augusztus 25.) eredetileg a klasszika-filológia tanára, német filozófus.

Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus előfutára. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet. Különc zseniként került be a történelembe. Szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítási akarat, nyelvi mágia jellemzi munkásságát.

Nietzsche mindig is vitatott gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagyhatású, sok szerzőt, művészt megihletett. A vallást hazugságnak hirdeti, az erkölcsöt a megalázás módszerének, a részvétet a megvetendő gyengeség jelének. Tagadja a létező államok szervezetét. Az uralomra termett, erős embert hirdeti.

Nietzsche gondolatai könnyen félreérthetőek, amennyiben olyasvalaki értelmezi őket, aki a sokhelyütt prófétai dühöt és indulatot mutató szöveget a metaforákon túl, szó szerint veszi és a valóságban is megvalósításra alkalmasnak gondolja. Éppen ezért kell ismerni, józanul megítélni és diskurzus tárgyává tenni alkotásait.

Élete

Németországban, a Lützen melletti Röckenben született, protestáns lelkészi családban.1849 július 30-án, Nietzsche ötéves korában édesapja meghalt. A család a haláleset után hamarosan Naumburgba költözött.

Az iskolában kitűnt képességeivel a többi gyerek közül - tízévesen zenét komponált és verseket írt - ezért tanárai ingyen továbbtanulásra javasolták a híres schulpfortai intézetbe. 1858 októbere és 1864 szeptembere között járt gimnáziumba a Naumburg melletti Schulpfortában. .

Átfogó klasszikus képzést kapott, és itt találkozott először Wagner zenéjével. Ezekben az években beletemetkezett az antik irodalomba és a romantikus költészetbe, és ekkortájt kezdett eltávolodni a kereszténységtől, amire semmi ismert különös esemény nem motiválta.

1864-ben beiratkozott a bonni egyetemre, és klasszika-filológiát, művészettörténetet és egyháztörténetet tanult. Később átíratkozott a lipcsei egyetemre, ahol a Theogniszról készült írásai felhívták rá tanárai figyelmét. Már tanulmányainak befejezése előtt, 1869-ben meghívták a bázeli egyetemre tanárnak.

Május 17-én látogatta meg először Wagneréket a Luzern melletti Tribschenben. A bázeli egyetemen május 28-án tartotta meg székfoglaló előadását Homérosz és a klasszika-filológia (Homer und die klassische Philologie) címmel. Ekkor kezdődött kapcsolata Jacob Burckhardttal.

Az élethez és művészetekhez való viszonya radikálisan megváltozott, miután elolvasta Schopenhauer fő művét, a Világ mint akarat és képzet-et, de Wagnar zenéje is mély benyomást tett rá, sőt Wagnerhez baráti viszony is fűzte. Schopenhauer az addigi nyugati filozófiával ellentétben nem az észt állította a létezés középpontjába, hanem az akaratot, amely az észt csak mint puszta eszközt használja . Innen ered a nietzschei "hatalom akarása" motívum.

1870 márciusában kinevezték rendes professzornak. Augusztustól önkéntes betegápolóként részt vett a német-francia háborúban. Súlyosan megbetegedett. Októberben visszatért Bázelbe. Életre szóló barátságot kötött Franz Overbeck teológussal.

1872 februárja és márciusa között előadás-sorozatot tartott Művelődési intézményeink jövőjéről (Über die Zukunft unserer Bildungsanstalten) címmel, amely csak hátrahagyott írásaival jelent meg. Ebben az évben jelent meg a tragédia születése című munkája, amelyben az egész klasszikus ókort értelmezte újra. Nietzsche szakított az addigi filológiával - a kor nem kis megdöbbenésére - és új elképzelésekkel állt elő. Új elképzelése nem aratott sikert a kor filológusai közt, így Nietzsche filológiai pályafutása igen rövidre sikerült. Egyetemen meghirdetett óráira nem jelenkeznek diákok, egészségi állapota romlani kezdett.

1873-ban megírta első korszerűtlen elmélkedését: David Strauss, a hitvalló és író (Unzeitgemäße Betrachtung: David Strauß, der Bekenner und der Schriftsteller), majd 1874-ben a második korszerűtlen elmélkedést: A történelem hasznáról és káráról az élet számára (Vom Nutzen und Nachteil der Historie für das Leben). A filozófia a görögök tragikus korszakában (Die Philosophie im tragischen Zeitalter der Griechen) című töredék csak a hátrahagyott írásokkal jelent meg.

Még 1874-ben elkészült a harmadik korszerűtlen elmélkedés: Schopenhauer mint nevelő (Schopenhauer als Erziher).

1875-1876 között vetette papírra negyedik korszerűtlen elmélkedést: Richard Wagner Bayreuthban (Richard Wagner in Bayreuth) címmel.

Egészségi állapotára hivatkozva otthagyta az egyetemi katedrát, és ettől kezdve élete végéig szüntelen vándorlásban élt Olaszország és Franciaország között.

1876 és 1878 között készült az Emberi, túlságosan is emberi című műve. Ebben a műben bontakozik ki először Nietzsche teljes szellemi személyisége: nem engedi magát visszatartani semmilyen előítélettől, semmilyen gondolati következménytől.

1878. január 3.: Wagner utolsó küldeménye Nietzschének, a Parsifal. Májusban Nietzsche elküldte Wagnernak az Emberi, túlságosan is emberi című művét, utolsó levelének kíséretében.

1880-1881között megírta a Hajnalpír-t. Nietzsche az első nyarát töltötte Sils-Mariában. November 27-én először hallotta Bizet Carmenjét Genovában. Nietzsche az egyre "veszélyesebb kíváncsiság" útját járta, következő műve a Vidám tudomány (Die fröhliche Wissenschaft). 1883 februárjában Rapallóban megszületett az Imígyen szóla Zarathustra (Also sprach Zarathustra) első része, amelyet a nitzschei munkásság fő művének szoktak tekinteni.

1884 januárjában Nizzában elkészült a Zarathustra harmadik része, és még ebben az évben meg is jelent.

Augusztusban Heinrich von Stein meglátogatta Sils-Mariában. Ez év novemberétől 1885 februárjáig Mentonéban és Nizzában írta meg a Zarathustra negyedik részét, ami 1885-ben magánkiadásban jelent meg. A Zarathustra megírása után betegsége egyre inkább kezdett eluralkodni rajta, egyre felfokozottabb izgalmi állapotban dolgozott a minden értékek átértékelésén.

Utolsó periódusában megjelent fontosabb munkái: Túl Jón és Rosszon(1886), A morál genealógiája(1887), A Wagner-ügy(1888), Bálványok alkonya(1889).

Összeomlása után jelent meg Az Antikrisztus és legvégül az Ecce Homo, amely önéletrajz jellegű, és az önimádat elképesztő illusztrációja.

1889 január elején Torinóban bekövetkezett Nietzsche szellemi összeomlása. Tébolyult leveleket és táviratokat címzett barátaihoz és idegenekhez egyaránt, amelyeket hol "Dionüszoszként", hol a "Megfeszítettként" írt alá. Teljes szellemi összeomlása után édesanyja, majd anyja halála után húga gondozta 1900-ig, amikor Nietzsche, csaknem tizenkét év szellemi elborultság után meghalt Weimarban.

Nietzsche munkássága három egymáshoz kapcsolódó alkotói periódusra tagolható:

Első periódus (1869-1876)

Az első periódus művei: A tragédia születése (1872), Időszerűtlen vizsgálódások (1878).

A tragédia születésében Nietzsche a teoretikus, nyugati ember kudarcáról számol be, aki elfeledkezik az önmegismerés függetlenségéről.

Új mitológiát kell teremteni, hogy a modern művészet visszanyerje elvesztett középpontját. Nietzshe a művészet fejlődésében felfedezi az apollóni és a dionüszoszi jelleg, a képalkotó és a nem szemléletes művészet kettőségét. Az egyik az álom, a másik a mámor birodalma; mindkettő túl van a köznapi valóságon és annak mimetikus megjelenítésén. A napsugaras Apollón a látszatteremtés és a plasztikus formaadás istene; a megittasultan tántorgó Dionüszosz a látszatokat és a formákat bontó, magával ragadó zenéé. Az egyik az olimpuszi istenekhez méltó és a harmónia patrónusa, a másik jószerivel barbár, alvilági erőket felszabadító hatalom: életeleme a mértéktelenség. Dionüszosz ebben az értelmezésben valóban egy új mitológia központi alakja; az általa "pártfogolt" művészetben az emberi létezés éjszakai oldala, az ösztönéletnek az ész által be nem világított mélysége fejeződik ki. S ahogyan a görög művészet csak az apollói és a dionüszoszi elv sajátos együttműködéséből vált esztétikai eszményképpé, úgy a kultúra megújhodása is csak a filiszteri optimizmus meghaladásától remélhető.

Mind a zene, mind a tragikus mítosz egyformán a nép dionüszoszi képességének kifejeződése, így hát egyik a másiktól elválaszthatatlan. Mindkettő a keserűséggel játszik, bízván mértékfeletti művészi varászában; s e játékával mindkettő a "világok legrosszabbikának" létezését is igazolja.

Ami Schopernhauernél a képzet, az Nietzschénél az apollóni; ami Schopenhauernél az akarat, az Nietzschénél a dionüszoszi. Azonban a nietzschei akarat szenved, és legjobban nem-akarni akar. Szenvedésében sugározza ki magából a képeket, meg akar magától szabadulni, és ennek a menekülésnek az eredménye a képzet. Ha ez az akarat menekül az akarás elől, akkor az akarat tagadásából származnak a képzetek, a tagadás még az idealizmus öröksége. Au contraire, Dionüszosz affirmálja a szenvedést, igent mond rá, kacag rajta.

Nietzshe szerint minden ember művész: az ember ennek a két erőnek a megelőzöttségében van. Ez a színjáték nem a tudat színpadán játszódik, az ember nem nézője ennek. Az ember megistenülése nem egyfajta nézői pozícióba való felülemelkedés. Az ember eredete, az a lét, amit az emberről olvasunk le, ennek az olvashatósága éppúgy Apollón és Dionüszosz harca az emberen belül, mint mindenhol máshol. Ez a harc megelőz minket, a mi individuációnk is ennek a harcnak az eredménye. Nietzschénél az ember is csak esztétikailag igazolt. A lét feltárása az emberen keresztül történik. A görögöknél olyan erős volt eleinte az apollóni hatás, hogy Dionüszosz nem tudott felszínre törni. Apollón azonban nincsen meg soha Dionüszosz nélkül, amíg ellenkezőleg ez simán elképzelhető. A görögök azzal verték át a világot, hogy bennük nem az arányérzék volt nagy, hanem az elfojtás, amivel Dionüszoszt elfojtották.

A mitológiában az istenek győzik le a titánokat, akik mindent fenyegetnek. A tragédia azért eggyel magasabb szint, mert ezt az isteni győzelmet egy ember viszi véghez. Miért van az, hogy mindig Prométheusz és Oidipusz? Ők Dionüszosz maszkjai: a tragikus korszak két szélsőségét, a kezdetét és a végét jelzik. A görögöknek viszont még így is túl sok a borzalom: létre kell hozni egy szuperapollóni struktúrát, ami a filozófia lesz. Apollón visszaszivárog Dinoüszoszba, ehelyett a ratio, az értelem struktúrája kerekedik felül, a világ pedig a továbbiakban a dionüszoszi és a szókratészi harcának színtere lesz.

Második periódus (1876–1882)

Nietzsche filozófiájának ezt a korszakát „a délelőtt filozófiájaként” ismerjük. Négy mű maradt fenn ebből a korszakból: "Emberi, túlságosan emberi" (I. és II. rész), a "Hajnalpír" és a "Vidám tudomány".

Ebben a korszakban szakított a kereszténységgel. A kereszténység számlájára rótta fel az emberi nem elpuhulását, a túlvilággal való hitegetést. De főleg azt sérelmezte a keresztényekben, hogy nem aszerint élnek, amit hitükben vallanak. Ez a meghasonlás a Vidám tudományban, az istenkereső bolond személyében csúcsosodik ki: a bolond ember egy lámpással az utcán rohangálva azt kiabálja: „Isten halott! És mi öltük meg őt!” Isten halálával a létező elveszti az egységes elvet, amiből az értelme és az értéke megkonstruálható volna. Két érték harca látszik ebben, ez a történelem egyik sorsfordító eseménye: szimptómája a régi értékek elpusztulásának, és kezdete egy új értéktételezésnek.

Az Emberi túlságosan is emberi című művében a férfi és a nő viszonyát elemzi: „a nő a dekadens típusokkal, a papokkal együtt mindig is összeesküdött a »hatalmasok«, az »erõsek«, a férfiak ellen”. A nő mindig eltulajdonítja a gyermekeket a jámborság, a részvét, a szeretet kultuszára – az anya képviseli meggyõzõen az altruizmust. Ezen a ponton úgy mutatja meg magát a nõ, mint a nihilizmus megtestesítõje.

Nietzsche kétféle nõt és kétféle, ennek a különbségtevésnek megfelelõ női dialógusformát különböztet meg egymástól. Az elsõ csoportba azok a nők sorolhatók, akik szemben állnak az Álarcok címû feljegyzésben megnevezett „egyes nők” megjelölés alá vonható nők csoportjával. Az elsõ csoportba sorolható nő barát, de olyan barát, aki már levetette vagy el sem nyerte az érzékiség fátylát, amely meghatározza sorsát a férfival való viszonyban. A „nőbarát” egy kasztrált, „Isten és az Állat szomszédságából” kiemelt lény, aki már nem képes elcsábítani a férfit. Vele szemben a második csoportba tartozó nő „a színlelés szakértõje”. Nietzsche nem minden szarkazmus nélkül írja, hogy a becsapott, labirintusba vesző férfiak a nők „kinyilatkoztatásait még hosszú idővel elhangzásuk után is szibillai jóslatokként értékelik és értelmezik”.

De mirõl ismerhetõ fel a labirintusépítõ nõ? Az ilyen nő ismertetõjegye a beszélgetésre való képtelenség, mondja Nietzsche. Nietzsche szerint a nõvel való beszélgetés és az ennek nyomán kibontakozó barátság alapja a test nem-játéka, nem-feltűnése: „Az asszonyok nagyon is köthetnek barátságot férfival; ám nem árt egy kis fizikai ellenszenv, ha õszintén ki akarnak tartani a barátság mellett.”

A nemek között kiépíthetõ harmonikus kapcsolat alapja: a beszélgetésre való képesség türelmes gondozása, amelyet ebben a játékban mindazonáltal továbbra is a férfi, egy fallogocentrikus hagyomány nõ-képe irányít: „A házasságban minden egyéb” – a testjáték – „átmeneti csupán, a kapcsolat nagyobb része viszont beszélgetéssel telik el”.

A Vidám tudományban Nietzsche így fakad ki: „a férfiak rontják meg a nõket (...), mert a férfi alkot képet a nõrõl és a nõ e kép szerint alakul”. De miért kényszeríti a „klasszikus férfi” maszkjátékra a nõt? Nem az lenne a célja, hogy megsemmisítsen minden maszkot, leromboljon minden nemigazság-labirintust? Ez a maszkjáték a Vidám tudomány feljegyzéseiben belsõ kapcsolatban van a szemérem fogalmával: a nõk varázsereje és óriási hatalma, a filozófussal szólva abban áll, hogy ez távolba ható erõ, actio in distans. Ehhez azonban, elsõsorban és mindenekelõtt a distancia tartozik.

Harmadik periódus (1883-1888)

Ez a korszak az "Imígyen szóla Zarathustra" korszaka. De ebben a korszakában írja a "Hatalomra törő akarat"-ot és a "Túl jón és rosszon"-t is.

Nietzsche az emberfölötti embert hirdeti, akit szembe állít a csorda, a tömeg emberekkel. Az emberfeletti ember (Übermensch) jellemzői: erős, bátor, derék, hatalmas, szabad, kíméletlen - és ritka. A csorda emberei gyengék, gyávák, szolgaiak, behódolók, szánakozók és nagyon sokan vannak.

Nietzsche harmadik periódusának másik lényeges tanítása az örök visszatérés (Ewige Wiederkunft) gondolata. Életünket már számtalanszor megéltük és még számtalan sokszor megéljük: "Az idő egy kör" - írja a Zarathustrában.

Ugyancsak e periódus lényeges eleme a hatalomra törő akarat (Wille zur Macht) eszméje. E tanítás szerint az egész világ nem más, mint hatalomra törő akarat, és minden egyes ember is egy-egy hatalomra törő akarat.

Maga a boldogság, a jó érzése is a hatalom akarásából adódik..

Az értékek átértékelésében a következőket írja: ember nem hisz többet azokban az értékekben, amiket nem önmaga hozott létre. A Nyugat kétezer éves történelmében Isten egy világon felüli értékcentrumként adódott, ennek az volt a hátránya, hogy Isten akadály volt az ember szabadságának kiteljesedése előtt. A kérdés, hogy van-e külső referenciális értelem abban, amit a világnak nevezünk, ami a Nyugat történelmét alakította? Miben állt Isten hatalma a létező fölött? Az, hogy ő teremtette. Kétezer éven át ő sajátította ki a létezőt, őneki volt joga értelmezni. Garantálta, hogy az ő rendje működni fog, ő volt az a domináns erő, ami a világ értelmezésében mértékadó volt. Azonban ha Isten halott, akkor mit jelent embernek lenni? Ha kétezer évig mint teremtményt láttuk magunkat, akkor a temetés után hova menjünk haza? Annak a korszaknak vagyunk az elején, amikor egy bizonyos fajta ember, perspektíva, erő irányadóan kell, hogy hatalmat gyakoroljon a létező fölött, újradefiniálva a maga helyét a létező totalitásában. Isten halálával felkel a vágy, hogy újradefiniáljuk az ember-létet a létező totalitásával szemben.

Nietzsche és az ateizmus

Nietzschét egyes akadémikusok kivételével sokan ateistának tartják. Nézetei a vallások iránt erősen kritikusak voltak, a 19. századi ateizmus egyik legfontosabb alakja és megnyilatkozásai (pl. ismert szállóigéje, hogy „Isten halott”) miatt az ateisták fontos jelképüknek tartják. Ő magát egyértelműen ateistának vallotta.

A hatalom akarása című művében a következőket írja: „Minket, jó európaiakat mi tesz különbbé a nacionalistáknál? Először is: ateisták és immoralisták vagyunk, de először még támogatjuk a vallást és a csorda-ösztön erkölcseit: ezekkel ugyanis egy olyan emberfajtát készítenek elő, amelyik egyszer majd a mi kezünkbe esik, amely a mi kezünket fogja kívánni.”

Főbb művei

• Schopenhauer mint nevelő (1874)
• Virradat (Morgenröthe, 1880)
• Ím-ígyen szóla Zarathustra (más címfordítások is vannak)
• Túl jón és gonoszon (Jenseits von Gut und Böse, 1885)
• A vidám tudomány (Die fröhliche Wissenschaft, 1882)
• Antikrisztus (1887)
• A hatalom akarása (Der Wille zur Macht, 1886-88)
• Ecce homo (1888)
• Nietzsche kontra Wagner (Nietzsche contra Wagner, 1887)
• Bálványok alkonya (Götzen-Dämmerung)
• A Wagner-ügy (Wagners Fall, 1888)

Nooszféra

A nooszféra a görög νους (nous) szóból származik, melynek jelentése: elme, tudat.

A nooszféra az ember tevékenysége által betolyásolt övezete a Földnek, tehát a globális tudat szférája, része a bioszférának.

A koncepció Vladimir Ivanovich Vernadsky-tól (1863-1945), egy orosz geokémikustól származik, aki szerint a nooszféra nem csak a jövőben fog megjelenni, hanem már az első tudatos emberi lény megjelenésétől kezdve létezik.

Később Pierre Teilhard de Chardin (1881-1955), francia paleontológus, filozófus The Human Phenomenon című könyvében foglalkozott a nooszféra kérdéskörével. Már 1918-tól meglátta "planetáris" gondolatának alapvetõ fogalmát, a "planetáris tudatot", amelyet elõször "Nagy Monádnak", majd "Antroposzférának" nevezett, mígnem 1925-ben elnyerte végleges nevét. A lamarckizmusból és a neodarwinizmusból több elemet is átvett, de jelentős szerepet juttatott a gének mutációjának. Szerinte a nooszféra fejlődése egy végső állapot, az Omega pont felé tart. Teilhard azt mondta, hogy az egész kozmoszt a magasabbra törekvés tendenciája jellemzi, és hogy ennek a csúcspontján van az Omega pont. Rámutatott arra, hogy az urbanizáció, a technikai fejlődés és a kommunikációs módszerek révén mértani haladvány szerint sokasodnak a kapcsolatok az egyes embercsoportok politikája, gazdasága és gondolkodási szokásai között. Alkalmanként azzal illetik őt, hogy előre látta az internet létrejöttét.

„az abszolút szakadást, amelyet szüntelenül a természetes és a mesterséges közé helyezünk. [...] Ez ugyanannak a káros elõítéletnek eredménye, amelyet évek óta tapasztalunk, anélkül, hogy értenénk: szemünk láttára alakul a földi utak megdöbbentõ rendszere, a tengeri és légi utak, a postai utak hálózata, az összeköttetések, a sürgönydrótok és telefonkábelek, az elektromos hullámok révén, e hálózat napról napra jobban körülfonja a földet. Mindez üzleti és élvezeti kommunikáció, ismétlik egyesek; üzleti és hasznossági utak létesítése. Egyáltalán nem, mondjuk mi; hanem mélyebben az Emberiség igazi idegrendszerének megteremtése; egy közös tudat kidolgozása.”

„Az ember, hogy elkerülje az összeegyeztethetetlen eltűnés veszélyét, egy átgondolt aktivitás mechanizmusával egyre hatalmasabb és maradandóbb alanyba próbálja belehelyezni a tettei folytán elért eredmények összesítő elvét: Civilizáció, Emberiség, Föld Szelleme... a Világegyetem Szövetének valódi, elpusztíthatatlan atomjait alkotó Gondolatszemcsékből kiindulva, meghatározott eredőjű Világegyetem épül szüntelenül a fejünk felett - ellenkező irányban az elenyésző anyaggal; olyan Világegyetem, amely nem mechanikus energiát sűrít és raktároz el, hanem Személyeket.”

José Argüelles szerint a technoszféra megjelenése volt a feltétele, és a kettő közötti összekötő kapocs, hogy a bioszférától a nooszféráig jussunk.

Modern evolúciós szintézis

A modern evolúciós szintézis (vagy egyszerűen modern szintézis, de szokás neodarwinizmusnak is nevezni) egyszerre tartalmazza a Charles Darwin evolúciós elméletét (természetes szelekció) és a biológiai öröklődés Gregor Mendel féle elméletét (genetika). Az elmélet kidolgozói (többek között): Theodosius Dobzhansky, Julian Huxley, Ernst Mayr, és George Gaylord Simpson.

A neodarwinizmus kiterjeszti a darwini természetes szelekció hatályát, beleveszi az eredeti elméletbe a későbbi tudományos kutatások eredményeit is, melyek Darwin számára ismeretlenek voltak (DNS, genetika, stb.), különösen olyan, azóta vizsgált jelenségeket, mint a rokon szelekció, altruizmus, fajképződés.

Széles körben elterjedt értelmezés, hogy a természetes szelekció valódi egysége nem más, mint a gén (Richard Dawkins). Dawkins a biológián kívüli területekre is kiterjeszti a Darwini elmélet ható erejét. Elképzelése szerint, ahogyan a biológiai evolúcióban a gének, úgy viselkednek a kulturális evolúcióban a mémek.

A modern szintézis szerint a populációkban megfigyelhető genetikai változatosság a mutációk (hiba a DNS szintézisben) és a rekombinációk (a homológ kromoszómák átkereszteződése a meiózis első főszakaszában) következményei. Az evolúció elsősorban az egymást követő generációk allél gyakoriságainak megváltozásában áll, ennek oka a genetikai sodródás, a génáramlás és a természetes szelekció. Például, abban az esetben, ha egy populáció két részét olyan földrajzi akadály (pl. folyó) választja el egymástól, mely megakadályozza a szaporodási lehetőséget a két alpopuláció között, fokozatosan új faj képződhet.

Szférák

A földtan szerinti alrendszerek:

• gravitoszféra
• magnetoszféra
• atmoszféra
• hidroszféra
• litoszféra (kőzetburok)
• mezoszféra
• centroszféra (földmag)
• bioszféra
• pedoszféra (talaj)
• nooszféra (a tudat világa)