Anti-szekta: Egy portál az egyre jobban terjedő szekták veszélyeiről - Valamint vallástudományi ismeretterjesztés
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Szektákról általában
 
Segítség, tanácsok
 
Keresztény szekták
 
Álkeresztény szekták
 
Okkultista szekták
 
Fajgyűlölő szekták
 
Ősi szekták
 
Egyéb vallási szekták
 
Üzleti szekták, hálózatok
 
Vallástudományi fogalmak, meghatározások, leírások
 
Magánvéleményeim - Saját írásaim
 
Egyéb: Filozófia
 
Egyéb: Pszichológia
 
Egyéb: Szociológia
 
Egyéb
 
Szektás a családban/ismerősök között
Szektás a családban/ismerősök között
Tudomásod szerint van-e a családodban és/vagy ismerettségi körödben szektás?

Igen, van
Nem, nincs
Nem tudom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Volt-e már dolgod szektásokkal?
Volt-e már dolgod szektásokkal? Találkoztál-e már szektásokkal?
Csak azt az egyet jelöld be, amelyik eset akár többször is megtörtént!

Igen, az utcán találkoztam velük
Igen, a lakásomba bekopogtattak
Igen, már jártam is szektában
Nem, sosem találkoztam még ilyen emberekkel
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Vallás
Felmérés, hogy az oldalt megtekintők milyen vallásúak?
Te milyen vallású vagy, milyen felekezethez tartozol, milyen világnézeted van?

Római katolikus
Evangélikus
Protestáns
Baptista
Adventista
Pünkösdista
Iszlám
Távol-keleti vallású
Egyéb
Ateista
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Életkor
Felmérés, hogy az oldalt meglátogatók melyik korosztályba tartoznak.
Mennyi idős vagy?

18 év alatti
18-25 év közötti
25-35 év közötti
35-45 év közötti
45-55 év közötti
55-70 év közötti
70 év feletti
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Iskolai végzettség
Felmérés az oldalt meglátogatók iskolai végzettségét illetően.
Milyen iskolai végzettséged van?

8 osztály
Szakmunkásképző
Gimnáziumi érettségi
Szakközépiskolai érettségi
Technikus végzettség (érettségi utáni szakképzés)
Főiskolai
Egyetemi
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Foglalkozás
Felmérés, hogy az oldalt meglátogatók milyen területen dolgoznak
Mely területen dolgozol?

Műszaki (mérnök, technikus, szakmunkás)
Telekommunikáció, informatika
Egészségügy
Idegenforgalom, turizmus
Közigazgatás, pénzügy
Oktatás, kutatás
Nemzetvédelem , büntetésvégrehajtás
Kultúra, művészet
Diák
Nem dolgozik, nyugdíjas
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Politikai hovatartozás
A honlap politikailag semleges, csupán a látogatók politikai irányultságát
hivatott felmérni ez a szavazó box!

szélső jobb
jobb
métsékelten jobb
közép
politikailag semleges
mérsékelten bal
bal
szélső bal
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Etika

Etika

Az etika kifejezés a görög éthosz szóból ered, eredeti jelentése: érzület, jellem.

Az etika az a filozófiai tudomány, amely az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával foglalkozik. Az erkölcsi parancsokat nem az etika fogalmazza meg. Az erkölcsi parancsok filozófiai megalapozása azt jelenti, hogy érvényességüket valamely más, egyetemesebb filozófiai tételből vezethetjük le.

Amíg a jogtudomány az emberi cselekedetek külső, addig az etika a belső elveit vizsgálja. Az etika a gyakorlati filozófia egyik ága.

Az etika, mint filozófiai tan a periklészi korban alakult ki, azonban döntő szerepe a Szókratészi filozófiának volt. A filozófiai etika nem ad konkrét szabályokat a társadalmi életre, nem bizonyos helyzetekre ad tanítást, hanem általánosságában fogalmazza meg az élet szabályait, amelyek belsőleg is kötelezik az embert. Nem a szokásaink, és a hagyományokhoz való alkalmazkodás lesz a helyes cselekvés elve, hanem az a cél, amelyben megtalálni véljük az emberi létezés értelmét.

Normatív etikák

Erényetika

Az antik etikai tanítások erényetikai tanítások. Középpontjukban az áll, hogy mi is az a legfőbb erény, amelyet az embernek birtokolnia kell ahhoz, hogy cselekedetei helyesek legyenek. További problémája az ókóri etikáknak az erény megszerzésének a módja: az a kérdés, hogy születésünktől birtokában vagyunk-e az erényes cselekedetek ismeretének, vagy életünk során tanulás útján szerezzük meg azt.

Az erényetika leginkább Arisztotelész etikáján (lásd: lejjebb!) keresztül mutatható be. Szerinte az erény az a lelki alkat, ami dicséretet érdemel. Az erények két fajtáját különbözteti meg: az észbeli és az értelmi erényeket. Az észbeli erények (okosság, bölcsesség) olyan erények, amik taníthatók; az erkölcsi erényeket (mértékletesség, nemeslelkű adakozás) a szokás alakítja ki az emberben, nem taníthatók.

Az erényetika képviselői továbbá Zénón és a sztokikus filozófusok. Zénón szerint minden jó, aminek része van az erényből. Az erényt pedig úgy határozta meg, mint ami egyaránt lehet mesterség vagy tudomány és nemmesterség és nemtudomány (nemes becsvágy, lelkierő). Erényre pedig úgy tesz szert az ember, hogy körülményei hozzák létre, mert ösztönszerüen kerüljük a természetellenest. Az összes erény célja a boldogság lesz.

A sztoikusok szerint többféle erény is létezik, amelyek azonban egymástól elválaszthatatlanok. Az erények testi jellegűek, úgy laknak a testben, mint valami élőlény. Az erények célja pedig a boldogság elérése.

Kötelességetika

A kötelességetika az etikai szabályok kötelességét írja elő az emberre nézve. Ezen elmélet szerint egy cselekedet akkor erkölcsös, ha egy megírt szabály szerint, kötelességtudatból (nem a hajlam vagy a részvét miatt) hajtják végre. A kötelességetika leginkább Kanton keresztül mutatható be.

Kant tiszta molálfilozófiát akart kidolgozni, amely mentes lenne mindentől ami empirikus, ugyanis a kötelesség alapjait nem az emberi természetben kell keresni, hanem a priori, a tiszta ész fogalmaiban. Az erkölcsi törvények minden gyakorlati megismerést megelőznek. Azonban ahoz, hogy valami morálisan jó legyen, nem elég megfelelnie az erkölcs törvényeinek, hanem szükség van arra is, hogy a törvény kedvéért menjen végbe.

Morális tartalma akkor van egy cselekedetnek, ha nem hajlamból, nem félelemből hanem a kötelességtudatból erednek. Mindenkinek kötelessége jót cselekedni, híuság és az önzés szándéka nélkül. Továbbá egyedül csak a kötelességből fakadó cselekedetet lehet megparancsolni.

Az akaratot valamire késztető elv képzete a parancs. A parancs formája az imperatívusz. Az erkölcsiség imperatívusza a kategórikus imperatívusz: "Cselekdj úgy, hogy az emberiségre mindig mint célra és sohasem mint eszközre legyen szükséged". A kötelesség: kategórikus imperatívusz.

Egy másik, kötelességetikát képviselő filozófus, H.A. Prichard. Szerinte az egéssz morálfilozófia azon a hibán alapul, hogy nem veszi figyelembe, hogy kötelességünk teljesítése gyakran ellenkezik a hajlamainkkal. Szerinte a kötelességérzet az a motivum, amelynek szempontjából ha egy cselekedetet jónak gondolunk, akkor úgy érezzük, hogy a cselekedetet végre kell hajtanunk. A kötelesség egyfajta viszony másokkal de magunkal szemben is.

Prichard szerint egy morális cselekedet akkor helyes, ha kötelességérzetből hajtják végre. Aki kötelességből cselekszik, annak nincsen semmilyen céja (a cél az, aminek a vágya késztet a cselekvésre).

Következményetikák

A következményetika két kulcskérdése:

  1. Mi az a jó, amit az erkölcsös cselekedetnek maximálisan elő kell idéznie?
  2. Kinek számára kell e jót maximálisan előidéznie?

Értékelméletek

Az értékelméleti kérdés: Mi a jó?

Az értékelmélet-etika bemutaható Platón: Philébosz, Euthüphron vagy Lakhész dialógusokon keresztül. (Platón: Állam-ban is) .

A Philébosz-ban Platón úgy határozza meg a t, mint amit a belátásban és a megismerésben kell keresni. A belátás teheti az embert boldoggá, ugyanis nem minden gyönyör jó, sokféle és különböző gyönyör létezik. Az igazi jónak olyannak kell lennie, ami semmi másra nem szorul ahhoz, hogy jó legyen. Végül Platón arra a következtetésre jut, hogy valamiféle középnek kell lennie a ""-nak, ugyanis aki csak az élvezeteket hajhássza egész életében, az valójában nem tudja mi is az igazi gyönyör, azonban az olyan élet sem elfogadható amelyben van ész de teljes érzéstelenség van.

Utilitarizmus és etikai egoizmus

Kinek a számára kell maximalizálni a jót?- kérdéssel, két szélső álláspontot képviselő irányzat foglakozik: az utilitarizmus és az etikai-egoizmus.

Etikai egoizmus szerint az egyénnek saját maga számára előidéznie a legtöbb jót.

Utilitarizmus elve " a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb emberszámára" (Mill). E irányzat képvselői: Jeremy Bentham és John Stuart Mill

Az utilitarizmus irányzat a latin utilis szóból származik, jelentése: Hasznos. Utilitarizmusnak azt az etikai irányzatot nevezzük, amely a cselekedetek tevékenységek, döntések és választások helyességét azon méri, hogy azok mennyiben járulnak hozzá az egyán boldogságához.

Az utilitarista etika jól szemléltethető Jeremy Bentham (1748-1832) filozófiáján keresztül: szerinte mivel az emberi nemet a fájdalom és az élevezet kormányozza, ezért a hasznosság principiuma a következő lesz: az helyes vagy helytelen ami a boldogsághoz kell. Egy cselekedetet azszerint itélünk hasznosnak vagy károsnak, hogy milyen mértékben mozdítsa elő az emberiség boldogságát.

Bentham szerint mivel a közösség boldogsága az egyének boldogságából tevődik össze, fontos, hogy tisztázva legyen minden egyes egyén érdeke.

Benthamhoz hasonlóan gondolkodott Mill is, azzal a külömbséggel, hogy szerinte nemcsak az élvezetek mennyisége hanem a minőség is számít.

Ismeretelméleti, ontológiai és motivációelméleti etika

Etikai intellektualizmus

Etikai intellektualizmus: az erkölcsileg helyes cselekedet az ész előírásait követi. Ilyen például a szókratészi etika, a tudás és az erény között feltételez szoros kapcsolatot. Ezen etika kápviselői voltak még Szent Ágoston, Zénón és a sztoikus etika is.

Szókratész szerint a boldog élet megvalósításához tudásra van szükség, az embernek tudnia kell, hogy mi a jó és mi a helyes, és ez alapján kell alakítania csekedeteit. A jót tudni, vagy a jót tenni egy és ugyanazt jelenti.

Etikai racionalizmus

Etikai racionalizmus: az erkölcsi elvek az ész közvetlen belátása és dedukciói révén ismehetők meg. Ezen etika képviselői Platón, Arisztotelész, Epiktétosz, Descartes ,Clarke, Thomas Reid és Kant.

Az etikai racionalizmus Descartes etikáján keresztül könnyen bemutatható: Descartes arra törekszik, hogy csak olyan ismereteket fogadjon el igaznak, amelyek minden bizonnyal azok. Ehhez az összes eddigi igaznak hitt ismereteit elveti. Azonban – írja Descartes – mint ahogy aki lebontja házát, az új ház felépítéséig valamilyen ideiglenes házban kell meghúznia magát, úgy amíg nem találja meg a helyes gondolkodást, valamilyen ideiglenes etikát kell efogadjon ami szerint élhet. Ezek olyan törvények (számszerint négy) amelyek szerint engedelmeskedni kell a haza törvényeinek, mindig óvakodni kell a szélsősőges véleményektől, határozottnak kell lenni a cselekedetekben. Csak azt kell saját tulajdonunknak tekinteni, ami tényleg a hatalmunkban van, azaz csak a gondolatainkat, ezenkivül semmit. Továbbá a legjobb foglalkozást kell választani (ami Descartes szerint az elme kiművelése terén keresendő).

Etikai emotivizmus

Azt az etikai álláspontot, amely az etikai itéleteket az egyénben kiváltott érzések alapján külömbözteti meg a ténybeli igazságokat megfogalmazó ítéletektől emotivizmusnak nevezzük.

Az etikai emotivizmus képviselői(pl. David Hume, Shafesbury) szerint az erkölcsi itéletek nem tényállást fogalmaznak meg, hanem az itéletet kimondó személy erkölcsi emócióit (érzéseit) fejezik ki. Aki megfogalmaz egy erkölcsi itéletet, azért teszi, hogy hasonló emóciókat ébresszen abban a személyben, akihez szavait intézi, s ezáltal ösztönzi őt a cselekvés végrehajtására, vagy annak elkerülésére.

Hume szerint az ész nem elegendő az erkölcsi itéletek megalkotásához, mint ahogyan azt egyes emberek gondolják. Az ész csak a hamis és igaz dolgok megkülönböztetésére képes. Ám a szenvedélyek, akarások, cselekedetek nem igazak és nem is hamisak, ebből az következik, hogy az ész nem vonatkozik rájuk.

Shafesbury az erény és vallás kapcsolatát vizsgálja: nem lehet valakire azt mondani, hogy nem erényes csak azért, mert nem vallásos. Szerinte egy élőlényre csak akkor lehet rámondani, hogy rossz, ha az összes többi élő fajra kártékonynak bizonyul. Továbbá nem nevezhető valaki jónak, ha csak azért jó, mert fél a büntetéstől.

Shafesbury szerint a legnagyobb gonosz is látja a különbséget a jó és a rossz között, és valamilyen szinten érti, hogy mi a természetes és a tiszta. A banditáknak is kell legyen valamilyen erkölcsi elvük. A valóban gonosz ember az, akinek természetes indulatai tökéletlenek vagy gyengék, önös indulatai erősek, indulatai természetellenesek. Ez alapján az ember nyomorúságos állapota a következő dolgokból ered: gonoszság és rosszaság. Ezen cselekedetek pedig önpusztítóak.

Etikai szkepticizmus

Etikai szkepticizmus: az erkölcsi elvek egyáltalán nem igazolhatóak, vagy pedig egészen másfélék az alapjaik, mint amire igazolási kísérleteik során hivtkoznak.

Az etikai szkepticizmus Bernard Mandeville etikáján kezesztül jól szemléltethető: szerinte egy bűnmentes, becsületes társadalom utópia. A jólét alapja a bűn, feltéve, hogy vannak törvények, amik ezt korlátozzák. Az emberek nem azért jók, mert ilyenek, hanem csak azért, mert rájöttek, hogy ha olykor megfékezik a vágyaikat, rengeteg bajt elkerülhetnek. Így az erény nevet adták mindazon tettnek amely a racionális törekvés következtében a mások javát vagy a szenvedélyek legyőzését szolgálja. A vágyak feladása pedig nem a vallás, hanem a politikusok érdeme.

Mandeville szerint az ember embernek farkasa igazából nem a természetes állapotban, hanem a társadalmi állapotban alakul ki. A rablókra is szükség van a társadalom müködésében, ők segítik elő, hogy egyes emberek ne tudjanak túl sok tőkét felhalmozni. Mandeville volt az, aki kiiktatta az etikából a szépség és a boldogság fogalmát.

Arisztotelész etikája

Az antik görög kultúra a poliszközösségek kultúrája. A közösség, a polisz minden más javak fölött áll; az egyén csak annyiban lehet individuum amennyiben a polisz tagja. Arisztotelész is ezt a világnézetet képviselte.

A Corpus Aristotelicum három etikai írást tartalmaz: az Eudémoszi Etika (Ethica Eudemia), a Nagy Etika (Magna Moralia), és a Nikomakhoszi Etika (Ethica Nicomachea).

Az Eudémoszi Etika és a Nagy Etika eredetiségéről számos elmélet született és csak a XX. – ik század elejétől kerültek be az Arisztotelészi művek pantheonjába. Az Eudémoszi Etikáról, R. Euken mutatta ki, hogy grammatikája arisztotelészi, Werner Jager pedig kimutatta, hogy beletartozik a Protreptikosztól a Nikomakhoszi Etikáig vezető fejlődés vonalába. Jeager óta senki sem vonja kétségbe, sem azt, hogy az Eudémoszi Etika, Arisztotelész saját műve sem azt, hogy jóval a Nikomakhoszi Etika előtt keletkezett. Jager a Nagy Etikát viszont kései peripatetikusírásnak tekintette.

Tény, hogy amikor más művében Arisztotelész az Etikára utal, - Politika III. – ik könyvének 7. -ik fejezetében: „mint már korábban az etikában kifejtettem” - csak egy Etikára utal, ami a Nikomakhoszi Etikának felel meg. Ez jelentheti azt, hogy az Eudémoszi Etikát és a Nagy Etikát nem ő írta, vagy nem tekintette a nyilvánosságnak szánt műveknek.

Valószínűleg elsőnek a Nagy Etika íródott, majd utána az Eudémoszi Etika és végül a Nikomakhoszi Etika. A Nagy Etikában és az Eudémoszi Etikában bírálja a platóni ideatant, de nyíltan csak a Nikomakhoszi Etikában száll szembe vele. Továbbá a Nagy Etikában Arisztotelész még nem tekinti erényeknek az észképességeket, de tesz némi utalást rá: „Vajon erény-e a bölcsesség, vagy nem?… ebből nyilvánvaló, hogy a bölcsesség: erény”. A Nikomakhoszi Etikában pedig már kategorikusan kijelenti, hogy az észképességek erények.
Az arisztotelészi etika: boldogságetika, középpontjában a boldogság (eudaumonia) áll, arra keresi a választ, hogy az ember a társadalmon belül, hogyan érheti el a legnagyobb boldogságot. Szakít azzal a pltóni hagyománnyal miszerint létezik egy örök ’Jó’ idea, ami egyetemes érvényű minden ember számára, szerinte a jó relatív fogalom, minden embernek más- és más jelentheti a ’Jó’ - t. Ami közös minden emberben, hitványban és erkölcsösben egyaránt az az, hogy mindenki a maga ’Jó’ -ján keresztül a boldogságot keresi.

Az arisztotelészi etika alapkérdése

Arisztotelész kétféle filozófiát, különböztet meg: 1. az elméleti tudományok (ami a megismerésre irányul); 2. a cselekvés tudományok (a dolog megszerzésére irányul), ide tartozik az etika is. Az etika és a politika kérdései nem a spekulatív filozófia részei, hanem a cselekvés filozófiájáé, nem megismerni kell az erkölcsöt, hanem gyakorolni kell azt, csak így válhat valaki erényessé. Mint ahogy nem lesz valakiből bátor csupán attól, hogy tudja, hogy mi a bátorság. Nem azt kell vizsgálni, ahogy Szókratész és Platón tette, hogy mi az erény, hanem azt kell vizsgálni, hogy hogyan keletkezik, hogyan jön létre.

Bármilyen különböző utakon is járnak az emberek az életben, függetlenül elfoglaltságuktól, mesterségüktől mindenki a boldogságot (eudaimonia) keresi. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a boldogság mindenki számára ugyanazt jeleni, hisz ahogy minden mesterségnek is más a végcélja úgy, különböző tevékenységet űző emberek más és más dologban fogják megtalálni a boldogságukat. A cél a legnemesebb boldogság megtalálása, ez csak az erényes embereknek juthat osztályrészül. Ezért fontos az erény részletes elemzése. Az arisztotelészi etika középpontjában az erény áll ezért etikáját erényetikának is szokták nevezni, alapkérdése az, hogy hogyan válhat egy ember erényessé, a legtökéletesebb jó értelmében boldoggá? Lényegében ezzel a kérdéssel foglalkozik mindhárom etikában. Arisztotelész az emberi jellem mibenlétének a megállapítására törekszik, a hitvány és a kiváló jellemek minél pontosabb meghatározása avégett, hogy kerülni tudjuk a hitványat és törekedjünk a kiválóra. A helyes jellem leírásakor elsősorban azt veszi figyelembe, hogy mi a leghasznosabb az állam számára, melyik emberi magatartásforma és azt nevezi erényes életformának. Nem azzal foglalkozik, amit a mai etika problémáinak ismerünk, azaz mi a kellő, vagy mit kell, mit szabad cselekedni, hanem a cselekvő ember lelki-erkölcsi minőségéről, azaz jelleméről mond ítéletet. Az erkölcsi tettek vizsgálatával nem foglalkozik. Az etika alapkérdése tehát az, hogy hogyan, milyen erények révén juthatunk el a legnagyobb boldogsághoz.

A legfőbb jó: a boldogság

Arisztotelész szakít elődei elképzelésével, hogy létezik egy általános jó ami minden ember számára egyforma, azt mondja: „… a legfőbb jóról kell beszélünk, mégpedig arról a legfőbb jóról, amely számunkra a legfőbb jó.” Azt állítja, hogy az erkölcsnek csak az emberre vonatkoztatva van értelme, ember nélkül nem beszélhetünk erkölcsről sem, az erkölcs valójában az emberek közti viszony és nem társadalmi viszony ahogyan elődei tekintették.

Arisztotelész a jó fogalmának kidolgozásakor kiinduló pontnak tekintette az emberek sokféleségét, partikularitását: minden mesterségben és tudományban más és más a jó, ezért a jónak nincs olyan jelentése, amely a kifejezés valamennyi használatában közös volna. Ahány ember annyiféle jó is van, minden ember valami másban találja meg a neki megfelelő jót. Arisztotelész tagadja Platón ideatanát azt állítva, hogy nincs egy közös jó idea, mert különböző kategóriákban más és más a jó. Továbbá ha csak egy jó lenne, akkor ezzel csak egy tudomány foglalkozhatna. Ez azonban nem így van. Platón azt állítja, hogy ami örökkévaló az inkább rendelkezik tökéletességgel mint ami mulandó. Arisztotelész válasza a következő: ami egy napja fehér az semmivel nem fehérebb mint az ami örökkévalóságtól fogva fehér.

Arisztotelész szerint a legfőbb jónak két kritériumnak kell megfelelnie: 1. olyannak kell lennie, hogy mindig önmagáért válasszuk és sohasem másért, a legfőbb jónak mindig célnak kell lennie és sohasem eszköznek; 2. önmagában elégségesnek kell lennie. Legfőbb jónak, mindhárom etikában, Arisztotelész a boldogságot nevezi meg. A boldogság az amire minden ember egyaránt törekszik függetlenül mesterségétől. Mindenki egyetért abban, hogy boldogság a legkiválóbb az emberi javak közül. Bár minden cselekedet más és más célra törekszik mintahogy más a célja az orvostudománynak és más a hadtudománynak, a végcél minden esetben ugyanaz: a boldogság elérése. A boldogságot az ember mindig önmagáért választja és sohasem másért és amit önmagáért igyekszünk elérni az mindig tökéletesebb mint amit másért.

A boldogság nem lehet olyasvalami ami véletlen. A boldogságnak olyan valaminek kell lennie, ami az emberek tulajdonságaitól és cselekedeteiktől függ.

A boldogság lényege az ember munkájában keresendő. Az ember munkája olyasvalami kell, hogy legyen ami csupán ő tud véghez vinni. Ezért ez nem lehet a táplálkozás, mert az a növényekben is megvan, a szaporodás sem lehet, mert az az állatokban is megvan. Így nem marad más hátra minthogy az eszes lélekrészben keresni az ember munkáját, hisz ennek a lélekrésznek engedelmeskedik az értelem nélküli lélekrész is és csak az ember rendelkezik vele. Arisztotelész arra a végkifejletre jut, hogy: „az ember különleges munkája nem egyéb mint a lélek értelemszerű – vagy legalábbis nem értelem nélkül való – tevékenysége”. Az átlagembernek és a kiváló emberek munkája egynemű, mintahogy egynemű az átlag lantos játéka a kiváló lantos játékával, mert a munka fogalmához csupán a kiválóság nagyobb foka járul: az átlag lantos munkája a lantolás a kiváló lantos munkája pedig: a jól lantolás. Ugyanígy az ember munkáját is életműködésnek kell tekintenünk, éspedig értelmes lelki tevékenységnek és cselekvésnek, viszont a kiváló emberét olyannak, amely mindezt a tevékenységet jól és helyesen végzi, mindezek alapján azt tudtattuk meg: az emberi értelemben vett legfőbb jó, a lélek erény szerinti, a legtökéletesebb erény szerinti tevékenysége.

Egy emberről akkor mondható el, hogy boldogan élt, ha egész életében az erénynek megfelelően cselekedett, „a boldogság az erény szerinti életben van.”

A legfőbb jó tanulmányozására az a tudomány hivatott, ami a többi tudomány fölött áll, mert a vezető tudomány céljai mindig előbbre valóak a többi neki alárendelt tudományokénál. Ez a tudomány pedig az államtudomány.

Az államtudomány művelője nem lehet akárki, bizonyos kritériumoknak kell megfelelni: nem lehet ifjú, vagy jellemében fiatal, mert a fiatalos jelleműek inkább engedelmeskednek az érzelmeknek mintsem az erkölcsnek. Továbbá három embertípust ismertet Arisztotelész: a tömeg ember, a közügyekkel foglalkozók és az elmélkedő életformát választók. Ezek közül csak az elmélkedő életformát fojtató ember felel meg, mert az előbbi kettő – a tömeg ember és a közügyekkel foglalkozók – mulandó dolgokkal foglalkoznak. A tömeg ember az élvhajhászásnak él, a boldogságot mindig külső tőle nem függő javakban keresi. A közügyekkel foglalkozó ember pedig a kitüntetést és az elismerést keresi, az ő boldogsága sem magától függ, mert a kitüntetést és elismerést mindig valaki mástól kapja.

Bár az elmélkedő életformát tartja a legmegfelelőbbnek, Arisztotelész nem ítéli el az anyagi javakat sem: ”Ámde a boldog embernek, mivel ember, szüksége van a külső jólétre is…külső javak nélkül nem érhetjük el a boldogságot” (Steiger Kornél fordítása).

Az erények

Arisztotelész szerint nincs semmi az emberi „természetben” ami nem válhatna erénnyé, semmi nincs a természetben ami ami ne lehetne az erény forrása.

Boldog csak az lehet, aki az erényeknek megfelelően cselekszik, ezért az erények közelebbi vizsgálatra szorulnak. Jókká vagy hitvánnyá az erények révén válik az ember, tehát nem azt kell meghatározni, hogy mi is az erény, hanem a cselekvés körülményeit kell vizsgálat alá vetni.

Hogy egy ember erényes vagy erényesen cselekszik akkor mondhatjuk ha úgy cselekszik, hogy 1) tudja mit tesz, 2) elhatározása alapján teszi magának a dolognak a kedvéért, továbbá 3) állandósult lelki alkatból következően. Egy jó tett a következő két elemet kell magába foglalnia: (a) a megcselekedett tett minden körülmény között annak kell lennie amit az illető körülmény esetében cselekedni kell, (b) kiváltó oka valamilyen jó motívum kell, hogy legyen.

Három minőséget sorol fel Arisztotelész ezek közül az egyiknek az erény kell, hogy legyen: érzelem, érzelmi képesség vagy lelki alkat. Majd arra a következtetésre jut, hogy az erénynek lelki alkatnak kell lennie, mely egy képesség gyakorlása révén fejlődik ki. Érzelem vagy érzelmi képesség azért nem lehet, mert érzelmei alapján egyetlen embert sem ítélhetünk erkölcsösnek. Továbbá az érzelmek nem előfeltételeznek elhatározást.

Egy embert csak akkor tarthatunk felelősnek tetteiért ha tudja, hogy mit csinál, ezért Arisztotelész fontosnak tartja, hogy csak az okos ember és az aki az okos ember példájára cselekszik lehet erényes. A tudatlanságból vagy erőszakból származó cselekedeteket nem tekinthetjük szándékosnak, mert az elkövető nincsen tisztában azzal, amit tesz. Erényes tett csak az akaratlagos tett lehet, olyan tett aminek az oka nem rajtunk kívül van. Hogy meghatározhassa Arisztotelész, hogy mi a saját akaratból folyó s mi az akaratunk ellenére történő cselekvés az elhatározás fogalmát szeretné pontosítani. Ez szerint: az elhatározás az erénnyel a legszorosabb kapcsolatban áll, saját akaratunkból fakadó kell, hogy legyen, de nem azonos vele, mert saját akaratból való cselekvést a gyermekek és az állatok is végre tudnak hajtani, ezek hirtelen elhatározásból történnek, nem saját akaratból a vágy és az indulat hajtja őket. Elhatározás az oktalan lényekben nincs. Az elhatározás - Arisztotelész megfogalmazásában - „a hatalmunkban álló dolgokra irányuló megfontolt törekvés”.

Az erényes tettek nemcsak szándékosnak hanem az elhatározása szoros kapcsolatban kell állniuk, ebből az következik, hogy az erény és a lelki rosszaság olyasmi ami hatalmunkban áll. Szókratésznak az a kijelentése, hogy ’senki sem hibázik készakarva’ nem igaz, hacsak nem feltételezzük, hogy az ember nem létrehozója saját tetteinek. A szánalom és a megbocsátás attól függ, hogy a cselekvő mennyire volt tudatában annak, hogy rosszat tesz ezért Arisztotelész fontosnak tartja meghatározni azokat a körülményeket amit egy embernek tudnia kell ahhoz, hogy cselekedete szándékosnak tekinthető legyen. Tehát tudni kell a következő körülményekről legalább egyet: kicsoda, mit, milyen kapcsolatban vagy milyen területen cselekszik, mivel, mi célból és miként.

Arisztotelész szerint a lélek egyik része értelem nélkül való a másik értelmes. Az értelem nélküli lélekrész további két részre oszlik: a tápláló és a vágyakozó lélekrészre ahol az előbbi egyáltalán nem részesül az értelemben, a másik valamiképpen igen, hisz néha szembeszáll vele. Ez figyelmeztetéssel korrigálható. Az erényeket, Arisztotelész a fenti megkülönböztetés szerint, osztályozza: az egyik részük az észbeli, a másik részük az erkölcsi erényeknek nevezi. Az erkölcsi erények a törekvő lélekrészben, az észbeli erények az értelmes lélekrészben találhatók. Észbeli erények: bölcsesség, okosság; erkölcsi erények: mértékletesség, nemes lelkű adakozás. Ez utóbbiak részesítendők dicséretben, tehát ezek esetében beszélhetünk erkölcsről, ezek az erények.

Az erkölcsi erények (etikai erények)

Az erkölcsi erények a kellemes és fájdalmas dolgokkal kapcsolatosnak tartja Arisztotelész. Az erkölcs (éthosz, έthos) a szokásból (ethos, ethos) fejlődik ki.

Az erkölcsi erényeket az ember már születésekor készen találja. Ezeket az államban vagy a társadalomban meglévő rend közvetíti, érvényességüket a tradíció és az általános egyetértés tartja fenn. Az erkölcsi erények nem természetünknél fogva vannak meg bennünk hanem a szokás útján sajátítjuk el: úgy leszünk igazságosak, hogy igazságos tetteket hajtunk végre, bátorrá úgy leszünk, hogy bátor tetteket hajtunk végre. Aki igazságtalan tetteket hajt végre az igazságtalanná fog válni. Ezért fontos, hogy ifjúkorunktól, hogy vagyunk szoktatva. Ezzel azt akarja mondani Arisztotelész, hogy az erény ismerete nem jelenti azt, hogy erényes is az illető például nem lesz bátor valaki attól, hogy tudja is, hogy mi a bátorság. Erényesek a gyakorlás, a szoktatás, a nevelés révén válhatunk. Nevelésen Arisztotelész nemcsak a szülői és nevelői funkciót érti, hanem azokat az objektív körülményeket – állami és társadalmi életet – amelynek keretei között az ember nevelődik, tapasztalatait szerzi.

Arisztotelész az erényt és a lelki rosszaságot a kellemes és kellemetlen dolgokkal kapcsolja össze: „Három dolog van, amire a választásunk irányulhat, s ugyancsak három, amitől menekülni igyekszünk; éspedig: az erkölcsi jó, a hasznos, a kellemes; ezek ellentétei: az erkölcsi rossz, az ártalmas, a kellemetlen.” (Szabó Miklós fordítása).

Arisztotelész három lelki jelenséget különböztet meg: érzelem (vágy, indulat, félelem), képesség (ami alapján képesek vagyunk érzelmekre), lelki alkat (aminek alapján az érzelmekkel szemben helyesen vagy helytelenül cselekszünk) .E utóbbi körébe tartozik az erény. Továbbá az erény valamilyen közép kell, hogy legyen, mert a közép a helyes a hiány és a túlzás között. Közép is többféle van: lehet az egyenlő, ami mindenki számára ugyanazt jelenti, de lehet a hozzánk viszonyított közép amiben sem túlzás, sem hiányosság nincs ami már egyedenként eltér. Így az erény végső meghatározása a következőképp alakul: „Az erény olyan lelki alkat, amely az akarati elhatározásra vonatkozik, abban a hozzánk viszonyított középben áll, amely egy szabálynak megfelelően határozható meg, mégpedig azon szabálynak megfelelően, amely szerint az okos ember határozná meg.” (Szabó Miklós fordítása)

Az erkölcsi erény minden egyes ember esetében az őhozzá viszonyított közép, a magunkhoz viszonyított közép. Ahhoz, hogy erkölcsileg erényes legyen egy ember előfeltétel, hogy vagy magának kell okosnak lenni vagy követnie kell egy okos ember utasításait.

Nem minden esetben igaz, hogy a közép a helyes cselekvés, hisz van amikor egy érzelmet a végsőkig fel kell fokoznunk magunkban és van amikor egy érzelmet teljesen el kell nyomni, fojtani. A hiányosság és a túlzás egyaránt rossz, mert: „Aki minden elől menekül, mindentől fél és semmivel sem mer szembeszállni a gyáva lesz; aki meg egyáltalában semmitől sem ijed meg hanem mindenkinek nekitámad, a vakmerővé válik.” (Szabó Miklós fordítása). Tehát az erénynek valamilyen középnek kell lennie méghozzá a hozzánk viszonyított középnek. Azonban, Arisztotelész tesz egy pontosítást is ,miszerint nem minden cselekvés és nem minden érzelem fér össze a középhatár fogalmával: ilyen a káröröm, a szemérmetlenség, az irigység, a paráznaság, a tolvajlás és az emberölés. Ezek a dolgok már magukban véve is rosszak nem pedig csak a túlzásaik vagy a hiányosságaik. Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban sohasem lehet beszélni helyes viselkedésről hanem mindig csak hibáról.

A lelki tulajdonságok esetében a két véglet között nagyobb ellentét van mint a középpel szemben és néha az egyik szélsőséget előnybe részesítjük a másikkal szemben, például a bátorság esetében a vakmerőséget jobbnak tartjuk a gyávaságnál.

Miután Arisztotelész meghatározza az erény nemét azt ,hogy középhatár és, hogy lelki alkat rátér az egyes erényekre, hogy megállapítsa mi a lényegük és milyen tárgyakra vonatkoznak, hogy valójában hányféle erény is van. Ezek közül az első két erényt a bátorságot és a mértékletességet a lélek értelemnélküli részéhez sorolja.

Arisztotelész az igazságosságról szóló értekezése előtt az igazságosság szó két értelmének való megkülönböztetését érzi szükségesnek : (1) ami törvény szerint való; (2) ami törvény szerint egyenlő.

Arisztotelész a törvény szerint végrehajtott cselekedeteket mindig igazságosnak tekinti, fel sem merül benne a kérdés, hogy esetleg egy törvény igazságtalan is lehet. A városállam vagy az állam törvényei sohasem lehetnek igazságtalanok a polgáraira nézve. Ezeket a kijelentéseket Arisztotelész mindig csak a szabad görög férfira vonatkoztatja mintsem foglalkozva a rabszolgák vagy a nők és gyermekek jogaival.

Az igazságosságot Arisztotelész, a legfőbb erénynek nevezi, mert ez az egyetlen erény amit az ember nemcsak önmagával szemben, hanem másokkal szemben is képes gyakorolni. Így a legjobb ember az lesz, aki az erényt nemcsak magával szemben hanem másokkal szemben is gyakorolni tudja.

Az igazságosság nem önmagában erény hanem más dolgokhoz viszonyítva az, ez a tökéletes erény. Van azonban az igazságosságnak egy másik osztálya: az igazságosság, mint részleges erény, Arisztotelészt ez a fajta igazságosság érdekli leginkább. Ez lehet a kitüntetést és a vagyont a polgárok között szétosztó és az emberek közti viszonyokat kiigazító igazságosság. A szétosztó igazságosság az üzleti ügyekben, a kiigazító igazságosság a jogügyletekben érvényesül. Utólag bevezet még egy harmadik igazságosságot.

Az igazságosság mindig egyfajta analógia létesítése, a háromfajta igazságosság, háromfajta analógiát létesít: a szétosztó igazságosság két dolgot és két személyt feltételez; célja egy adott jónak egy olyan C: D arányú felosztása, A és B személyek között, amilyen arányban érdemesek rá. Az igazságosság egyfajta közép, hogy mindenki annyit kapjon amennyit, megérdemel. Ez a fajta igazságosság azért fontos Arisztotelész számára, mert az ő korában az volt a szokásos, hogy a városállam osztotta szét a javakat a polgárok közt, mint például szükségállapot vagy egy újabb birodalom meghódítása után. Az ókori görög állampolgár nem, mint adófizető volt részese az államnak, hanem inkább, mint annak részvényese.

A kiigazító igazságosság vonatkozik (1) önkéntes ügyekre, mint amilyen a kölcsön vagy az adásvétel, és (2) nem önkéntes ügyekre, amelyek az erőszakon és a csaláson alapulnak. A kiigazító igazságosság esetében nem beszélhetünk geometriai arányról, mint az elosztó igazságosság esetében, hanem aritmetikai arányról beszélhetünk: a törvény nem kérdi, hogy a büntettet igazságos vagy igazságtalan ember követte-e el, hanem csak azt nézi, hogy valaki elkövetett valami rosszat valaki más ellen.

A harmadik fajta igazságosság körébe olyan dolgok tartoznak, mint például a „szemet szemért, fogat fogért” fajtájú igazságosságok. Ez a fajta igazságosság a cserében , a kereskedelemben nyilvánul meg. Az államot a különböző szolgáltatások cseréje tartja össze: az emberek folyton kicserélik egymással a javaikat. Mivel a javak nem mindig egyenértékűek, vagy előfordul, hogy A-nak szüksége van B-nek az értékeire, de B-nek nincs szüksége A-nak az értékeire, ezért bevezetik a pénzt.

Arisztotelész a személyeknek három típusát különbözteti meg, akik képesek igazságos cselekedeteket végrehajtani: (1) az államférfi, aki hivatalokat és jutalmakat oszt, (2) a büntetést kiszabó bíró, (3)a javaikat tisztességes áron kicserélő földművesek és mesteremberek.

Az igazságosság továbbá lehet: természettől fogva igazságos, és ami nem természettől fogva igazságos. Természettől fogva való dolog például az, hogy a jobb kéz erősebb, mint a bal. Nem természettől fogva igazságos dolgok a megállapodásokon alapuló igazságosságok, ezek olyan természetűek mint a mértékek, ezek ugyanis mindenütt mások és másak.

Akkor követ el valaki igazságos illetve igazságtalan tetteket ha ezt önszántából követi el, ha valakit kényszerítenek egy tett megtételére, akkor nem beszélhetünk az illető személyről mint igazságos illetve igazságtalan emberről. Továbbá az olyan tett ami tévedésen alapul, azt Arisztotelész hibának nevezi. Igazságtalan tett, amit haragból vagy szenvedélyből teszünk. Arisztotelész csak azokat a cselekedeteket tartja igazán rossznak amiket az ember előzetes megfontolással hajt végre. Például ha valaki féltékenységből öl az nem tekinthető ugyanolyan súlyú bűntettnek mint az, amikor valaki előre megfontolt szándékból követ el gyilkosságot.

Az észbeli erények, (dianoetikai erények)

Az értelmes lélekrész erényei, az észbeli erények. Tanulmányozásukat két ok teszi szükségessé: (1) Az erényes embert Arisztotelész úgy határozta meg, hogy a „helyes szabály” szerint cselekszik. Ez a szabály intellektuális művelet, amelynek meg kell határozni a természetét. (2) A jólétet úgy határozza meg, mint „a lélek erény szerinti, illetve ha több erény létezik, akkor a legjobb és a legtökéletesebb erény szerinti tevékenységet”. Így ha tudni akarjuk, hogy mi a boldogság az erkölcsi erények mellett az észbeli erényeket is a vizsgálat tárgyává kell tenni.

Az észbeli erények mint az okosság, és bölcsesség, a tanításból eredeztethetjük, ezért idő kell hozzá. Hogy valaki birtokába jusson ezen erényeknek születésétől fogva rendelkezni kell képességgel. Mint például az érzékelés képességével már születéskor rendelkeznünk kell nem a gyakori látás vagy hallás révén teszünk rá szert.

Az értelmes lélekrészt, Arisztotelész további két részre osztja: egyik része a tudományos, amely az elméleti kérdésekkel foglalkozik, másik része a mérlegelő amely a gyakorlati ügyekben tesz megfontolásokat. Az igazság megismerése az értelmes lélekrésznek a feladata.

A léleknek öt olyan minősége van ami elvezet az igazsághoz: a tudomány, a mesterség, az okosság, az ész és a bölcsesség. Az okosság az erények nélkül nem tud létezni, az erény pedig okosság nélkül nem lehet teljes. Ugyanis az okosság révén mond az embert, ellent felbukkanó vágyainak. Innen jut Arisztotelész arra a végkövetkeztetésre, hogy az a helyes közepet mindig az okos embernek kell meghatároznia.

A kalokhagatosz

A kalokagathia fogalma csak az Eudémoszi etikában és a Nagy etikában található meg. A Nikomakhoszi etikában Arisztotelész még csak utalást sem tesz róla.

A kalokagathia jelentése: szépjó. (kalosz= szép; agathosz= jó) A kalokagathia a tökéletes erény , ez azonban nem jelenti azt, hogy magába foglalja az összes többi erényt. Akkor kalokaghatosz valaki, ha azoknak a javaknak a birtokában van, amelyek önmagukban is szépek, és amelyek természetüknél fogva jók. A kalokagathoszoknak egyaránt kijár a gazdagság, jó származás, hatalom.

Az erkölcsi jó és az erkölcsi rossz

Arisztotelész az erkölcsi rossz három fokozatát különbözteti meg: a fegyelmezetlenséget (vagy akaratgyengeség), a lelki rosszaságot és az állatiasságot. Ennek az erkölcsi jó három fokozata feleltethető meg: a fegyelmezettség, az erény és az emberfeletti, azaz a hősi és isteni erény.

Az emberfeletti és az állatias is egyaránt igen ritka. Állatias a barbárokban vagy betegség folytán fejődhet ki az emberben. E két szélsőségtípusra Arisztotelész nem fordít sok időt, az emberi erényen aluli vagy felüli erények nem tartoznak bele érdeklődési körébe.

Erkölcsi jóról és rosszról csak az ember estében beszélhetünk, sem állatnál sem istennél nem beszélhetünk erkölcsről. Állatnál nem, mert nincs erkölcs ész és társadalom nélkül, isteneknél nem, mert nincs erkölcs a bűn és tévedés lehetősége nélkül.

Arisztotelész mikor azt állítja, hogy nem beszélhetünk istenek esetében erkölcsről, Pláton azon elméletével száll szembe, miszerint a mérték az isteni, az isteni abszolút jó. Arisztotelész, Heller Ágnes szavaival élve , minden mértékévé a „társadalmi embert” teszi meg.

A fegyelmezettség és a fegyelmezetlenség

A fegyelmezett embert, Arisztotelész úgy jellemzi mint aki mindig kitart mérlegelésének eredménye mellett, a fegyelmezetlent pedig úgy jellemzi, hogy képes mérlegelésének eredményétől eltérni. Továbbá a fegyelmezetlen ember tudja, hogy amit tesz a rossz de mégis megteszi azt szenvedélyből.

A gyönyör és a fájdalom

Arisztotelész a gyönyör és fájdalom kérdésének vizsgálata előtt azt szögezi le, hogy e kérdések tanulmányozásának feladata arra hárul, aki az államkormányzás művészetét vizsgálja tudományosan. Fontos a fájdalom és gyönyör vizsgálata, mert az erényt a fájdalmas és kellemes érzésekkel hozza vonatkozásba. Továbbá azért is fontos a fájdalom és gyönyör kérdésével foglalkozni ,mert a legtöbb ember a boldogságról úgy gondolják, hogy kellemes érzésekkel jár együtt. Az emberek háromféleképp gondolkodnak a gyönyörről : van, aki azt állítja, hogy semmiféle gyönyör nem lehet jó, mások úgy vélik ,hogy bizonyos gyönyörök jók, mások meg rosszak, a harmadik nézet szerint, még ha minden gyönyör jó, akkor sem lehetséges, hogy a legfőbb gyönyör jó legyen.

A gyönyört Arisztotelész jónak tekinti s ezt azzal magyarázza, hogy a fájdalom rossz, a gyönyör pedig ellentétes a fájdalommal.

Az emberek közti vonzalmak (filia)

A görög filia szó az emberi vonzalom minden típusát magába foglalja, éppúgy a barátságot, mint szerelem vagy korrekt kereskedelmi kapcsolatok.

Két okot ismertet Arisztotelész, ami miatt a barátság kérdését tárgyalni kell: (1) mert a barátság erény; (2) mert mint ahogy már az első könyvben is szó esett róla a barátság fontos a boldogság, sőt az élet szempontjából.

A barátságot Arisztotelész igen fontosnak tartja az ember éltében: ez az a dolog, ami az államot összetartja .

 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok