Analitikus filozófia

Fogalma

Az analitikus filozófia a XIX. század utolsó évtizedeiben létrejött, és mára az angolszász országokban az akadémikus filozófia legelfogadottabb, reprezentatív képviselőjének tartott filozófiai irányzat.

Tartalmilag, témája szerint az „analitikus filozófia” kifejezés több, egy s más szempontból rokon és egymást kiegészítő filozófiai elmélet összefoglaló neve: a tudományos pozitivizmusé, a logikai empirizmusé, a logikai atomizmusé, a logicizmusé és a nyelvfilozófiáké. Általában elmondható, hogy az analitikus filozófia tárgya hagyományosan a nyelv és a gondolkodás, főként ebben (és módszereiben, tárgyalásmódjában, stílusában) különbözik a filozófia többi ágától és irányzatától: pl. az esztétika különféle irányzataitól, a dialektikus materializmustól, a fenomenológiától stb.

Módszerei, stílusa főként abban különböznek a többi filozófiai ágtól és irányzattól, hogy nagyfokú szigorúság, a nyelvi kétértelműségek kínos buzgalommal történő kerülése (és némiképp a lebecsülése is, különösen a korai időkben), a részletekre való gondos odafigyelés és diszkusszió jellemzi. Ebben hasonlít arra a tudományágra, amelyből eredt és amelyet leginkább a tudományok eszményképének tart: a matematikára, különösen pedig a matematikai logikára.

Matematikai logika

A matematika egyik fejezete, a matematikai rendszereket, a matematikai bizonyításokat, matematikai módszerekkel vizsgálja. A matematikai logika célja a helyes következtetési sémák, helyes definíciók vizsgálata, beleértve a matematikai logika által alkalmazott következtetési sémákat, szabályokat, definíciókat is.

Története

Kezdetben a logikát a filozófia részének tekintették, azonban a paradoxonok felfedezése a naiv halmazelméletben kiváltotta a struktúraosztályok axiomatizálásának az igényét és ezzel párhuzamosan annak vizsgálatát, hogy mit tekinthetünk helyes definíciónak, illetve helyes következtetésnek. Ehhez a bizonyítások formalizálására volt szükség, illetve arra, hogy minden bizonyításról belássuk, megfelelnek egy adott formalizmusnak, leírhatók egy adott formális nyelven. Ezt a feladatot, illetve ezen túlmenően az így formalizált állítások ellentmondásmentességének a bizonyítását tűzte ki célul David Hilbert a századfordulón. 1910-1913 között Bertrand Russell és Whitehead a Hilbert által kitűzott célok többségét megvalósították, eltekintve az ellentmondásmentesség bizonyításától - nem sokkal később Gödel bebizonyította, hogy az ellentmondásmentesség bizonyítása az így létrehozott formalizmus keretein belül nem is lehetséges.

Ágai

Fő részei a ítéletlogika, a bizonyításelmélet és a modellelmélet.

Története

Kialakulása

Előfutárai és korai művelői, mint Gottlob Frege és Bertrand Russell, elsősorban matematikusok és logikatudósok voltak, és a matematika alapjainak vizsgálata során a nyelvnek és logikának a megismeréshez és az igazsághoz való viszonyának problematikájába ütköztek.

Másképp mondva, a „Mik a matematika alapjai?” általános kérdés felvetődése - mely a nemeuklideszi geometria felfedezése és a valós függvények vizsgálata során felbukkant ellentmondások miatt nagyon is fontossá vált a matematikusok számára ez időszakban - rengeteg olyan konkrétabb, partikulárisabb kérdést nyitott meg, melyek megválaszolása váratlan nehézségekbe ütközött.

• Mit jelent hogy egy matematikai objektum létezik vagy nem létezik?
• Egyáltalán mit jelent hogy egy elvont dolog (mint pl. egy ország, a "ló" fogalma, egy „hétfejű sárkány”, általában valami nem kézzelfogható dolog) létezik vagy nem létezik?
• Mik a helyes és mik a helytelen érvelés és bizonyítás ismertetőjelei (ez nem is csak a matematika számára fontos kérdés!)?
• És így tovább.

Ezek a kegyetlenül nehéz rejtélyek lényegében véve máig megoldatlanok.

Ezen problémák napvilágra bukkanása a nyelvnek a valóság leírásában, a gondolkodásban és megismerésben betöltött szerepére irányította a filozófia figyelmét. Az analitikus filozófusok egyik törekvése a valóságnak a nyelv és a logika szempontjából, a nyelv-és gondolkodásleírás (szemiotika, formális logika) eszközeivel való leírása (analízise) volt, azaz a nyelv és logika filozófiai vizsgálata, később pedig, minthogy a matematika akkoriban igen sikeres, befolyásos és divatos tudománynak számított, és sok filozófus a tudomány minta- és példaképét látta benne, a folyamat már a kezdetek kezdetétől sokkal inkább fordítva zajlott, és a filozófia tudományát próbálták meg egzaktabbá tenni a nyelvleírás és a logika eszközeivel.

Korszakai

Nap­ja­inkig tartó fejlődése során az analitikus filozófia há­rom, egymással pár­huzamosan is létező alapvető változatban jelentkezett.

A logicista őskorszakot az 1800-as évek második fele és a huszadik század első néhány évtizede jelentette, említettük Frege, Russel és társaik nevét.

A szimbolikus analista korszak. Az első, az 1950-es évek első feléig domináló irányzat az optimizmus korának gyermeke: az analitikus filozófusok elsősorban Frege, Russell és a korai Wittgenstein nyomdokain haladva a szimbolikus logikára irányították a figyelmüket, a logikai elemzés filozófiai lehetőségeit hangsúlyozva. Ennek az alirányzatnak legismertebb képviselői az ún. bécsi kör tagjai, mint Wittgenstein, Carnap, vagy a matematikafilozófus Gödel.

A „naturális” analista irányzat Az első, optimista korszak végén napvilágra került ellentmondások (a naiv halmazelméleten és logikán belül felbukkant paradoxonok, Gödel nemteljességi tételei , stb.) azonban megrengették a matematika tudományának épületét, megingatták vagy módosították az addigi eredményeket. Az analitikus filozófia második, az 1970-es évek első feléig uralkodó változatában a néhány korábbi tanítását visszavonó és a nyelv társadalmi szerepét hangsúlyozó kései Wittgenstein hatására az analitikus filozófusok mindinkább eltávolodnak a formalista módszertől, a hétköznapi nyelvhasználat különböző módjainak nyelvi elemzését és e nyelvhasználatban megtestesülő bonyolult fogalmi összefüggések feltárását tekintve a filozófia központi feladatának.

A „mentális” analista irányzat Az analitikus filozófia legújabb fejlődési stádiumában pedig a kortárs megismerés- és nyelvpszichológia hatására a nyelvhasználat analíziséről a nyelv által kifejezett, de a nyelvnél alapvetőbb realitásnak tekintett mentális világ elemzésére helyeződik hangsúly. Az újonnan megszülető tudatfilozófiai megközelítések révén az analitikus filozófia napjainkra tematikáját és módszertanát tekintve nyi­tott­abbá válik és közeledést mutat más filozófiai hagyományok felé.