Konfucianizmus
A konfucianizmus (rujia, Rúxué) az i. sz. 6. században, Kínában létrejött jelentős filozófiai irányzat, mely Konfuciusz a kínai filozófia egyik legjelesebb alakja,és szentként tisztelt bölcse(Kong Fuzi, Kung Fu-ce) tanításain alapul.
Konfuciusz, Lu fejedelemségben, Zou városában (a mai Shandong tartomány területén) született i. e. 551-ben, és i. e. 479-ben halt meg Qufuban, Lu fejedelemség fővárosában, ahol idős korában telepedett le, és alapította meg iskoláját.
Konfuciusz közvetlen utódait a mai napig számon tartják és számos templomot emeltek tiszteletére.
Konfuciusz szemben állt a taoizmussal, bár az ő világképének középpontjában is a tao áll. Szerinte a taónak nincs mágikus ereje, a tao végzetszerű hatalom, amelyet emberi erő nem befolyásolhat.
Konfucius
Konfucius (ejtsd: konfúciusz) (i. e. 551 – i. e. 479) neves kínai bölcs, a konfucianizmus atyja, a Ji King egyik kommentátora. Tanai nagy hatással vannak mind a mai napig a Távol-Keleten
Élete
A Kelet egyik legismertebb bölcse volt Konfucius, más néven Kung-Fu-Ce mester, akiről később egy egész tant, a konfucianizmust elneveztek, s aki bár nem volt vallásalapító, gondolatai több mint két évezredre gyakorolt jelentős szellemi hatást Kína egészére. A vélhetően arisztokrata családból – az agg Shuliang He és az ifjú Cseng-cai gyermeke volt – származó Konfucius életét az állandó változás jellemezte. Sokszor kellett vándorolnia, a korabeli Kína valamennyi fontosabb államában megfordult és tanított, ugyanakkor kevés helyen tud megmaradni hosszabb időre. Ennek oka, hogy szigorú erkölcsisége és ragaszkodása a szertartásokhoz ellentétben állt a már hanyatló értékrenddel és azzal a nemtörődömséggel, ami az egyes uralkodókat és minisztereiket jellemezte.
Bár iskolába nem járt, mert nem volt családjának elég pénze, rendkívül gyorsan tanult, így még a huszadik évét sem töltötte be, amikor már kisebb hivatalokat látott el. Dolgozott terményraktárban és lóistállóban, miközben hat művészeti ágban, többek közt a zenében, az íjászatban, valamint a kalligráfiában is magas szintre fejlődött. Tanítani azonban csak harminc évesen kezdett. Mély tudásával hamar nagy népszerűségre tett szert, tanítványai száma rövid idő alatt több százra ugrott.
Bár ő maga semmit sem jegyzett fel, követői összegyűjtötték és megőrizték fontosabb mondásait a Lun-jü (Beszélgetések és mondások) című könyvben. Kung mester egyedülálló volt abban, hogy egész életét a tanításnak és a tanulásnak szentelte a társadalom megjavításának és jobbításának szándékával. Kutatta a Ji King, avagy a Változások Könyve szimbolikáját, kiegészítve saját kommentárjaival.
Konfucius elutasította a világtól elvonuló bölcs ideáját. Saját életével is arra bátorította a követőit, hogy vegyenek részt a közéletben, vagyis az állam szolgálatában. Ötvenévesen ekképpen ő maga is vállalt városi hivatalokat, sőt, Lu állam királyának igazságügy-minisztere lett. Politikai pályafutása mégis hamar véget ért, miután az udvarban élő köpönyegforgatók nem tűrték a rendíthetetlen erkölcsi szinttel rendelkező bölcset. Így kénytelen volt elhagyni hivatalát, s önkéntes száműzetésbe vonulni, ami végül tizenhárom évig tartott. Tanítványainak köre azonban tovább bővült, halálakor egyes becslések szerint már közel háromezren voltak.
Tanítása
Konfucius szerinte szükség van az önművelésre, a jellem építésére. Úgy vélte, a tanult emberekből lesznek azok is, akik majd egy olyan új államot vezetni tudnak, ami hasonlatos az régiekéhez. Régieknek azokat a dinasztiákat (Csou-kung, a Nyugati Csou-dinasztia legendás bölcse, a mitikus Hia- és a félig történeti Sang-Jin-dinasztia) tekintette, akik az ő korát megelőzően több száz évvel uralkodtak, de akik jelentős mértékben meghatározták az ország későbbi arculatát és fejlődését. Ezeket az igazságosság vezérelte embereket nevezte ő Csün-céknek, avagy „nemes emberek”-nek, s elkülönítette őket az alantas vagy közönséges emberektől, akiket a vágyaik irányítanak. Konfucius olyan követelményeket támasztott a nemes emberek előtt, mint a figyelmesség és szavahihetőség, a tanulás, az emberek szeretete, továbbá a régi hagyományok és az idősek tiszteletben tartása. Sokan rokonszenveztek azon gondolatával, hogy a szilárd erkölcs alapja a józan belátás lehet, ami senkinek sem elérhetetlen. A nemesség nem öröklődésen múlik eszerint, hanem a jellem változásán, tökéletesedésén. Ahogy ő maga megfogalmazta: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”
A tao az emberi magatartást is megszabja. Kívánatos vonásoknak tartja: a jóságot, igazságot, fegyelmezettséget, értelmességet és őszinteséget. A tao, mint örök erkölcsi törvény, benne él az emberben, ezért az ember természeténél fogva jó. Ez az eredeti állapot azonban megbomlott, helyreállításához az erkölcsi követelmények betartása mellett az ősi vallásos szertartások gyakorlására is szükség van. Különösen nagy hangsúlyt fektet az ősök tiszteletére, ami meghatározta a konfucianizmus fő erkölcsi tanításait is. Ezek: a fiú köteles megadni az illő tiszteletet az apjának, a fiatalabb testvér tisztelettel és alázattal tartozik az idősebb testvérnek, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjnek, az ifjabb barát az idősebbnek, az alattvaló a felettesnek, és mindenki köteles magát alávetni a császárnak.
A Kr. e. 3. század végén Kína első császára, Qin Shi Huangdi (Csin Si Huang-ti) fellépett a konfuciánus tanításokkal szemben, mert az gátat vetett hatalma abszolút kibontakoztatásának. A hatalomra kerülő Han-dinasztia vette pártfogásába a tanítást, sőt államideológiává tette. Konfuciusz tanításai 1911-ig, a császárkor végéig megőrizték államideológia jellegüket.
Konfuciusz munkássága
Konfuciusz tudós volt, aki az ókori hagyományokat tiszta és hamisítatlan formában akarta átadni az utódoknak, továbbá morálfilozófus, aki mind az egyén élete, mind az állam kormányzása számára örök normákat tanított. Ebből következően a konfuciánus iskola mértékadó iratai tartalmaznak olyan szövegeket, amelyek korábbi időkből származnak, és Konfuciusz és tanítványai csupán összegyűjtötték, rendezték, közreadták őket, valamint olyanokat, amelyeket Konfuciusz – pontosabban követői – maguk írtak. Az általánosan mértékadónak elfogadott könyvek két csoportra oszthatók: a kanonikus szövegekre, amelyeket állítólag maga Konfuciusz dolgozott ki, és a klasszikus szövegekre, amelyeket Konfuciusz közvetlen vagy közvetett tanítványai jegyeztek le.
Az öt kanonikus könyv (wu king) a következő:
- Yijing (Ji king), Változások Könyve: ez állítólag Fu Hi mitikus császárra (i. e. 2950 körül) visszanyúló, másoktól kiegészített és sok tudós által magyarázott misztikus mű, amely a természetfeletti hatalmakkal és azok egymáshoz való kapcsolatával foglalkozik, s főként jóslási célokat szolgál.
- Shijing (Si king), Dalok könyve: 305 régi dalból álló gyűjtemény, amelyet Konfuciusz állított össze nagyobb anyagból.
- Shujing (Su king), Írások könyve. Ez statútumokat, rendeleteket, nyilatkozatokat és más dokumentumokat tartalmaz, Jao császár korától (i. e. 2350) egészen a Csin-dinasztiából való Mu herceg koráig.
- Chunqiu (Cs'un c'iu), Tavasz és ősz, Konfuciusz szülőföldje, Lu történetéről írott műve, amelyben morális bírálatot mond az eseményekről.
- Liji (Li ki), a Szertartások feljegyzései. A legkülönfélébb vallási és társadalmi szertartásokkal foglalkozik. A Han-dinasztia idején szerkesztett kompiláció, amely azonban részben Konfuciusz iskolájából származó feljegyzéseken alapul.
A modern sinológia feltételezi, hogy a Változások könyvének legősibb rétegei az i. e. 7. századból származnak, a mű a mai formáját azonban csak az i. e. 2. században nyerte el. A Dalok könyvének keletkezési idejét az i. e. 8-6. századra teszik, az Írások könyve állítólag csak részben nyúlik vissza az i. e. 11-6. századig; sok részletét ui., habár régi töredékek felhasználásával, de csak az i. sz. 4. században fogalmazták meg, régies stílust utánozva.
A négy klasszikus könyv (sishu, sze-su) a következő:
- Lunyu (Lun jü), Konfuciusz tanítványaival folytatott beszélgetései.
- Daxue (Ta hio), a Nagy tanítás, rövid, valószínűleg részben Konfuciusztól származó erkölcsi értekezés.
- Zhongyong (Csung jung), A közép mozdulatlansága. A könyv részben Konfuciusz kijelentésein alapszik, részben unokája műve; a belső kiegyensúlyozottság állapotával foglalkozik; azt a bölcsnek mindig meg kell őriznie.
- Mengzi (Meng-ce), a Mengzi (Meng-ce, latinosan Menciusz) filozófus (i. e. 372-289) tanításait tartalmazó mű. Mengzi továbbfejlesztette Konfuciusz tanításait.
Ezekhez a kanonikus és klasszikus művekhez egy sor más írás, valamint gazdag kommentárirodalom járul. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
