Csoport (pszichológia)

A pszichológiában csoportnak nevezzük az (összetartozó) személyekből kialakult együtteseket. A legkisebb csoport a pár. A csoportra az jellemző, hogy tagjai között szimbolikus vagy gyakorlati értelemben vett kölcsönös függőség alakult ki. A kölcsönös függőség annak során alakul ki, hogy a csoport tagjainak bizonyos szükségletei individuálisan (egyedül) nem elégíthetők ki.

Pszichológia értelemben azok a személyek képeznek csoportot, akik egymás viselkedését kölcsönösen, pszichodinamikailag szabályozzák. Ez annyit tesz, hogy egy csoporttag cselekedetei – amelyet mások magatartása is irányít - minden más csoporttag viselkedését befolyásolják.

Ilyen (elsődleges) csoportnak szokás tekinteni a családot, a munkahelyi kollektívákat, az iskolai osztályt, általában azokat, akik egymást közelebbről ismerik és akikkel való kapcsolatot vagy viszont számon tartják, figyelembe veszik és ápolják.

Család

A család emberek egy csoportja, vagy több csoport kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy adoptáció. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak).

A nyugati kultúra esetén a családot közvetlen leszármazással ("vérrokonság"), házassággal (vagy hasonló jogi kötődéssel) jellemzik. Számos antropológus vitatja azt, hogy a "vér" kapcsolata szó szerint értendő; mások pedig a nem-nyugati tipusú társadalmakat hozzák példának, ahol a "vérrokonságtól" eltérő elvek érvényesülnek abban, hogy kiket tekintünk "családnak".

A család gazdasági szerepe

A család funkcionalista felfogása szerint a családnak mint egységnek komoly gazdasági szerepe van. Ide tartozik a termelés és fogyasztás. Ezek közül lényeges volt korábban a termelési funkció, mert a legtöbb esetben maga a család volt a termelőegység (parasztgazdaság, kisipari műhely). A családnak ezek a termelő funkciói nagymértékben csökkentek a nagy termelőszervezetek elterjedésével. Hasonlóképpen régebben a második funkció, a fogyasztás túlnyomó része a családban történt, a fejlett társadalmakban a fogyasztás növekvő része kerül a casládon kívülre (például munkahelyi étkezés). A családok termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenésével párhuzamosan erősödött a családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. Ennek hatása van magára a házasságkötésre és a házasság felbontására nézve is: a múltban a legtöbb család különálló gazdasági egység volt, amelyek működéséhez egy-egy felnőtt férfira és nőre volt szükség, ma viszont könnyebben meg tud élni egy magányos felnőtt vagy egy szülő és gyermeke. Ezért a házasságkötés sokkal kevésbé gazdasági kényszerűség, és a házasság felbomlása sem teremt szinte leküzdhetetlen gazdasági problémákat. A gazdasági alapnak a családon kívülre kerülésével viszont a könnyebben változó érzelmek képezik a házasságot és a családot összetartó tényezőt. (Forrás: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába 2003.)

Diszfunkcionális család

A diszfunkcionális család egy olyan viszálykodó család, amelyben az egyes családtagok neveletlen és erőszakos viselkedése a család többi tagjának hasonló viselkedését váltja ki. A gyermekek gyakran úgy nőnek fel ezekben a családokban, hogy ezt a viselkedésmódot normálisnak gondolják.

A diszfunkcionális család tagjai hasonló tünetekkel és viselkedésmintákkal rendelkeznek, amelyek révén a családi struktúrán belül hasonló tapasztalatokat szereznek. Ez a diszfunkcionális attitűd megerősödéséhez, annak elfogadásához vagy állandósulásához vezet.

A diszfunkcionalitásnak léteznek prototípusai. A családfők inkompetenciája elhatárolódást és gyenge irányítást eredményez. Gyermekeik kevésbé képesek az önellátásra. Egyesek összeférhetetlenné válnak vagy megsértik a helyes magatartás alapvető szabályait. A családtagoknak komoly problémái alakulhatnak ki mind magatartásukkal, mind pedig másokkal való kapcsolataikkal.

Az alkoholizmus gyakran vezet diszfunkcionális család kialakulásához. A problémák tartóssá válhatnak és akár több nemzedéket is érinthetnek. Az alkoholizmus problémája megszűnhet, de egy generációt átugorva újra jelentkezhet. Hatással lehet az ún. belső gyermekre (John Bradshaw nyomán).

A diszfunkcionális családban felnövő gyermekek gyakran besorolhatók az alábbi öt kategóriába:

1. "A Jó Gyerek" – gyakran a család hőse, aki elfogadja a szülői irányítást.
2. "A Problémás Gyerek" – a család fekete báránya, akit általában hibáztatnak.
3. "A Gondviselő" – az egyetlen, aki felelősséget vállal a család érzelmi jólétéért.
4. "Az Elveszett Gyerek" – alig észrevehető, csendes, szeret félrevonulni.
5. "A Háttérből Irányító" – megalkuvó, aki igyekszik kihasználni és a maga javára fordítani a családtagok hibáit.

Csoportdinamika

A csoportdinamika a csoportban folyó, a csoportban megfigyelhető eseményekkel, pszichés történésekkel és jelenségekkel foglalkozó ismeretkör. Ilyen történések a tranzakciók (l. tranzakció-elemzés) a szerepek, játszmák és élethosszig tartó sors/viselkedés vállalások, stb.) a vezetőképződés, a bűnbakképzés, a csoportlégkör, és a csoport összetartásának és széthúzásának az alakulása.

A csoportdinamika egyik legismertebb iskolájának megteremtője Kurt Lewin a csoportot a legfontosabb társadalmi szervezetként tekinti, ahol az igazán lényeges döntések vagy nagy dolgok eldőlnek. Ezért fontosnak tartotta az ott érvényesülő viselkedésmódosító technikák tanulmányozását és alkalmazását.

Csoportkohézió

A csoporttagok közti összetartó erő neve, amely nő, ha a tagok egymással szoros vagy élénk kapcsolatot tartanak, amelynek hatására viszont csökkennek a más csoportokkal vagy az un. külvilággal ápolt kapcsolatok. A csoportkohézió hatására az egyénben csoport-hovatartozási érzés alakul ki, és más személyt, személyeket és velük kapcsolatosan minden egyebet a csoport (érdekeinek, normáinak, stb.) függvényében észlel, gondol vagy cselekszik, ameddig a csoport ezt a viselkedést honorálja.

Csoportlégkör

A csoportban értékek és normák vannak használatban, vagy érték- és normarendszer uralkodik. Ezek megtartását a csoport támogatja. Az attitűdök, a közös tevékenység értelme vagy sikertelensége, illetve minden, ami a csoportban történik vagy arra hat, a csoportot sajátos motivációs (pl. feszült, oldott, pesszimista, optimista, önző, szerető, szorongásos, felszabadult, nyomott, vidám, anyagias, erotikus, áhítatos, nyugodt, túlfűtött, stb.) állapotba hozza. A csoportlégkör kialakulásában nagy szerepe van a vezetői vagy vezetési stílusnak. A csoportlégkör meghatározza a tagok pszichés közérzetét, aki (abban fürdik vagy fuldoklik), munkáját, teljesítményét fokozza, viselkedését szabályozza.

Csoportnyomás

A csoportdinamikai történések (a csoport strukturálódása, a tagok helyzetének kialakítása) a felszínen a csoport érték- és normarendszere alapján történik és a tagok személyes észlelését és vélekedését az együttes csoport állásfoglalás révén befolyásolja, elnyomja vagy kibontakoztatja, esetleg eltorzítja. Az ilyen fokú alkalmazkodás a csoportszellem kialakítása jegyében történik, amelynek lényege a csoporttal való közösség átérzése és a csoport iránti hűség érzése, a csoport külvilággal keletkező konfliktusai során is. Ha ugyanis ez az alkalmazkodás elmarad, a tag csoporttagsága kerül veszélybe.

Csoportszerkezet

A tartósan fennálló, együttes tevékenységet végző csoport (Megj.: a legkisebb csoport a pár, az önként együtt végzett tevékenység pedig a barátság definíciója) a szervezetekre (élő organizmusokra) jellemző fejlődést mutatja. A tagok kezdetben tagolatlan tevékenysége szerepekké differenciálódik, kapcsolatok szerveződnek és funkciók születnek. Az így kialakuló nem hivatalos csoportszerkezet eltérhet az eleve funkcionális feladatok és hatalmi hatáskörök meghatározásai körül szervezett hivatalos (formális) csoportok szerkezetétől és annak működését erősítheti vagy gyengítheti.

Bizonyos csoporttagságok erkölcsi vagy jogi alapon kizárják a más csoportokhoz való egyidejű tartozást. A csoportban vezető, képviseleti pozíciók alakulnak ki, amelyek megszerzéséért alkalomadtán harc is folyhat a vezető és egyes tagok között. A vezető ezeket a konfliktusokat kihívásként éli meg, és úgy válik mások által is elismerten vezetővé, ha ezeket a támadásokat elfogadható módon és eredményesen tudja kezelni vagy visszaverni. Ahol a formális vezető és az informális vezető személye nem esik egybe, ott valószínűleg parancsuralmi rendszer alakul ki, és a hivatalos pozícióból fakadó hatalom vagy tekintély megőrzése fontosabbá válik, mint a hatékony (a többiek viselkedését legjobban befolyásoló) „természetes” vezető kiválasztása, helyzetbe hozása.

Csoport (szociológia)

Az emberek társas interakcióik során csoportokba szerveződnek. Az interakció nem feltétlen személyes kontaktusban jelenik meg - Interneten is alakulhatnak csoportok. A csoportnak határozott szerkezete van, általában két vezetővel, akik közül az egyik a közös munkát irányitja, a másik egy „érzelmi felelős”. A tagok a mindenki által elfogadott csoportnormákat szem előtt tartva egy közös cél érdekében tevékenykednek. (A közös célt nem kell mindig megfogalmazni - pl. család)

A csoport mindig több, mint az egyének összessége, s a csoporthoz tartozás akkor is megszabja (kisebb-nagyobb mértékben) a viselkedésünket, ha nem vagyunk együtt.

A csoport összetartó ereje függ az egyének közötti szimpátia mértékétől, a bekerülés nehézségétől, valamint attól, milyen mértékben segiti a csoport az egyént saját céljai elérésében.

A csoport meghatározása

A szociológiában csoportnak nevezik az egyének olyan együtteseit, amelyeket bizonyos közös ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Az egyes csoportok tárgyalásánál meg szoktak különböztetni informális (elsődleges) csoportokat (társadalmi kiscsoportok) és formális (másodlagos) csoportokat (társadalmi nagycsoportok). Formális csoportnak nevezik azokat a csoportokat, amelyeket a szervezeti szabályok definiálnak. Ilyen például az intézmény egy-egy osztálya. Informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete tart össze.

A szociológiai csoportok típusai

Az elsődleges informális csoportokat mindenekelőtt az jellemzi, hogy spontán jönnek létre, és olyan kis taglétszámmal rendelkeznek, hogy minden csoporttag számára adott a szemtől szembeni kapcsolat lehetősége mindenki mással. Ezeknek a kapcsolatoknak a kialakulásában különösen nagy szerepük van az érzelmi tényezőknek. A csoport szerkezete, működésének módja határozza meg, hogy egy adott közösséget formálisnak vagy informálisnak tekintünk-e. Az elsődleges csoportok struktúrája általában nincs formalizáltan is kialakítva, szabályozva, kívülről megfogalmazva és megerősítve. Az elsődleges informális csoportokkal szemben állnak a másodlagos formális csoportok, amelyeknek létesülése többnyire a csoporton kívüli tényezőktől, külső akaratelhatározástól függ. Ilyenek például a különféle szervezetek, intézmények. Mivel azonban a formalizált vagy intézményesült struktúrával rendelkező másodlagos csoportokban is kialakulnak a nem formalizált kapcsolatok, ezeken a csoportokon belül is megfigyelhető az elsődleges informális csoportok létrejötte.

Kiscsoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyek tagjai olyan kis létszámúak, hogy egymást személyesen ismerhetik és egymással többé-kevésbé szoros kapcsolatban lehetnek.

A társadalmi kiscsoport főbb jellemzői a következők: 1. a csoport két vagy több személyből áll, 2. a tagok egy vagy több közös tulajdonsággal rendelkeznek, 3. akik önmagukat minden más csoporttól megkülönböztető önálló egységként kezelik, 4. a tagokban bizonyos célok és érdekek közös megvalósításának tudata él, 5. a tagok kapcsolatban állnak egymással, 6. a célok megvalósítására együttesen törekednek, 7. az együttműködés során szabályok alakulnak ki a csoportban, amelyek minden egyes tagra és a csoportra vonatkozóan is meghatározzák a kötelezettségeket, jogokat, cselekvési formákat.

A társadalmi nagycsoportot az alábbi főbb tulajdonságok jellemzik: 1. tagjaik egy vagy több közös ismérvvel rendelkeznek, 2. van úgynevezett „mi” tudatuk, 3. önálló arculatuk van, többé-kevésbé meghatározott célokkal, 4. az össztársadalom önálló egységeként számba vehetők, 5. tagjai között nincs feltétlenül személyes kapcsolat, 6. céljaik a történeti fejlődés során változnak.

A társadalmi csoportokat a tagok szabadságának érvényesülése alapján két nagyobb típusba sorolhatjuk: léteznek nyitott és zárt csoportok (számolva természetesen azzal, hogy a valóságban többnyire csak a kettő közötti átmeneteket fogunk találni). A zárt csoportokra jellemző, hogy tagjaiknak a csoportba való be- és kikerülése nem az egyénen múlik (azaz esetükben tulajdonképpen kényszerközösségről beszélhetünk), míg a nyitott csoportok az egyének szabad akaratából jönnek létre. Rendkívül fontos, hogy a nyitott csoport (pl. egy sportoló csoport vagy egy barkácsszakkör) az egyén életidejének csak egy részét köti le, míg a zárt csoportokban — amíg az egyén az adott csoport tagja — teljes életidejét a csoportban tölti. A zárt csoportok legtisztább típusai mindig valamilyen zárt szerve-zeten belül figyelhetők meg. A zárt intézmények archetípusai a totális intézmények, karcerszervezetek. Az ilyen szervezetek az embereket hosszú időre fizikailag is elszigetelik a külvilágtól, és emellett maximális felügyeletet gyakorolnak lakóik mindennapi tevékenységei felett. A zárt intézmények tipikus példája a börtön, az elmegyógyintézet, a katonaság vagy a bentlakásos iskola. A zárt szervezet az autonómia nagyfokú korlátozásával az egyént arra kényszeríti, hogy egy csoport tagja legyen. Ebből adódik, hogy — bár a zárt szervezetek tipológiai szempontból másodlagos formális csoportok — mégis jellemző, sőt törvényszerű, hogy kereteiken belül elsődleges informális csoportok jönnek létre. Ennek következtében az egyes zárt csoportok tagjai két szintű, két normájú (hivatalos és csoporton belüli, azaz formális és informális normát követő) közösség tagjaiként élnek.