Politika

A politika (gör.politikosz-állami) olyan tevékenységi szféra ami a társadalmi osztályok, nemzetek és minden más szociális csoportok közötti viszonyokat, összefüggő tevékenységi köröket foglalja egybe, amelynek a középpontjában az államhatalom kialakítása, megszerzése, megtartása és felhasználása áll.

A politika kifejezés a ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál.

A politika tartalmát egy adott osztály vagy osztályszövetség érdekei határozzák meg. Minden társadalmi probléma politikai jelleget kap, ha annak megoldása közvetlenül vagy közvetve összefüggnek a hatalom problámáival.

A politika szerves részét alkotja azokanak a céloknak és feladatoknak a meghatározása amelyet egy csoport maga elé tűt céljai megvalósításában.

Egy állam politikájában megkülömböztető a kül- és a belpolitika.A külpolitika tartalma az államok közötti viszonyok fenntartása és szorosan meghatározza az illető állam belpolitikája.

Továbbá a politika egy bizonyos csoport céljainak elérésére szolgáló eszközök kidolgozása is.

A politikát a gazdasági viszonyok mozgása determinálja. A politikai viszonyokban és politikai ideológiákban fejeződnek ki az államon belüli csoportok, osztályok gazdasági érdekei. Ezek az érdekek a a politikai cselekvés társadalmi okai.

A politika nem tükörképe a gazdaságnak és fontos, hogy egy demokratikus társadalom elérésének az érdekében nagyfokú szabadsággal birjon. Mindig nyított kell legyen olyan politikai akciók számára amelyek ellentmondanak a gazdasági követelményeknek.

A politika szorosan összefügg a joggal.

A politika a társadalmi élet azon megnyilvánulásai közé tartozik, amelyek történelmileg átmeneti jellegüek. Az emberi civilizáció fejlődése évezredeken át szorosan összefüggött a politikai formák fejlődésével.

A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat. Bár a kifejezést általában a kormányzás kapcsán használják, a politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek közt üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során.

A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizsgálja.

A politika az emberi öntevékenység területe, amely életviszonyaink és kapcsolataink általános kereteit és tartalmait határozza meg. A politika az ellentétes érdekek által motivált hatalmi harcok területe és egyúttal e harcok társadalomhoz kötöttségének v éppen társadalmasításának a területe. A politika problémái és feladatai ellentétekkel és konfliktusokkal terhelt. Tehát az a feladata a politikának hogy ezeket az ellentéteket és konfliktusokat társadalmilag feloldható vagy társadalmilag kihordható és elfogadott ellentétekké alakítsa át.

A politika néhány alapfogalma

• Hatalom – ha egy társadalmi kapcsolaton belül van rá esély hogy valaki saját akaratát az ellenszegülési keresztülvigye függetlenül attól h min alapul az esély. Mások befolyásolásának képessége, mely történhet az befolyásoltak ellenállásával vagy anélkül
• Elfogadottság vagy legitimáció - a hatalomgyakorlás egyik jellemzője, mely a hatalom elismert, elfogadott szabályrendszerek és elvek alapján történő megszerzésével és gyakorlásával szerezhető meg.
• Emberi jogok-Hagyományosan az emberi jogok közé tartozik, hogy nem lehet diszkriminációt alkalmazni a munkavállalásban ,valamint a lakhatásban. Az emberi jogoknak biztosítania kell, hogy az emberekkel tisztességesen bánjanak a hatóságok, a rendőrség és szükségük van bizonyos védelemre azzal szemben is, hogy mások ne diszkriminálhassák őket, például a munkaadók stb. A kisebbségi jogok viszont olyan dolgokhoz kapcsolódnak, mint az önálló kultúra, nyelv, identitás tisztelete.
• Tekintély – a hatalomgyakorlás elfogadtatása.
• Szuverenitás – képesség az önálló, külső befolyásoktól mentes politikai döntéshozatalra
• Állam - A politikai hatalom a beleegyezés és legitimálás oldaláról is szervezett intézményesített hatalom s eben a formájában határolódik el a társadalomtól, mint külön politikai rendszer, mint állam. Egyszerre tekinthető intézménynek amennyiben a hatalmi reláció kifejezője és hordozója és szervezetnek amennyiben intézménykénti funkcionálásához bürokratikus-technikai szervezet igényel.
• Civil társadalom a társadalom és politikai rendszer modern tagoltságában van azonban a politika szempontjából még egy érdekes mozzanat amely újabban a civil társadalmának reneszánsz fogalmához vezet.
• Érdek: olyan viszonyrendszer, amelynek egyik oldalán áll az egyén vagy az egyének egy csoportja meghatározott szükségletekkel, hajlamokkal és értékekkel a másik oldalon pedig a társadalmi környezet struktúra, amely sajátos módon támogatja vagy gátolja ezeknek a szükségleteknek hajlamoknak vagy értékeknek a realizálását.
• Európa-paradigma Az ókortól nagy buktatókkal és ismételt nekilendülésekkel befutott fejlődést szokták így nevezni. Ennek a fejlődésnek van, ugyanis egy egészen sajátos intenzitása, amely a termelési formák és az ehhez kapcsolódó életformák egymásra épülésén alapult, s amely végül is a társadalom és az egyén viszonyának sokoldalú kibontakozását eredményezte.
• Hatalom és az uralom a politika leglényegesebb tartalmi elemei, csak az állampolgároknak tekintett egyének közreműködésével vagy éppen beleegyezésével ölthetnek szilárdabb formát.
• Hatalommegosztás: a demokráciában a hatalommegosztás különbözőképpen érvényesül attól függően hogy milyen a politikai berendezkedés konkrét formája, azaz parlamentáris rendszer uralkodik-e vagy elnöki rendszer jellemzi-e a politikai berendezkedést.
• Horizontális tagoltság: a korosztályok vagy nemek szerveződéséről van szó, mint például a nyugdíjasok mozgalmának vagy a feminista mozgalomnak az esetében. De ehhez a tagozódási típushoz tartoznak a faji etnikai vagy vallási szerveződések is.
• Ideológia: a modern ember léthelyzetétől kinövő tudati forma. Igaz az ideológia fogalma használatos általában általánosabb értelemben is amikor a tudomány igazságcentrikusságával szembeállítva a hamis vagy illuzórikus tudat általános társadalmi jelenlétre utal s ebben az értelemben az emberiséggel egyidős.
• Individualizáció: felruházás sajátos egyéni vonásokkal, az egyén v az egyéni jellegzetesség figyelembe vétele.
• Individualizációs folyamat: az eu-i történelem megkülönböztető sajátosságának számít. Az egyén autonóm viszonyt alakított ki közösségével szemben: azaz képessé vált arra hogy önmagát önálló értékként viszonyítsa közösségéhez.
• Ipari forradalom: az a történelmi folyamat, mely során a korábbi manufaktúraipart korszerű gyáripar váltja fel.
• Konfliktus: összeütközés, nézeteltérés, harc, küzdelem.
• Konfliktuscsoport: Mindazokra a társadalmi csoportkora vonatkozik, amelyek konfliktuspotenciája nagy s ezért a politikában játszott valóságos vagy potenciális szerepük jelentős.
• Kormányzat: végrehajtó hatalom. Közigazgatási szervezetin keresztül törvényeket készíthet, elő gondoskodik a hozott törvények végrehajtásáról ill. a parlament két ülése között, intézkedik a társadalom életét érintő kérdésekben v maga, dönt alkotmány, szabta keretek között.
• Közösség: társadalmi csoport melyet az alkalmi v csupán korlátolt célokra alakult társulásokkal szemben a közös érdekek alapján nagyfokú állandóság az élet számos területére kiterjedő összetartozási tudat és együttműködés többnyire közös eszmék birtoka jellemez.
• Közvélemény: nem más, mint egy publikum ítélete embertársak magatartásáról tettéről és mulasztásáról, amely öltheti egy falu tapsának a formáját, de jelentheti a politikai közösség együttélésének magasabb szintű megnyilvánulását is.
• Láthatatlan kéz: a politika egy láthatatlan kéz befolyása alatt áll: a közvetlen v éppen öncélú hatalmi törekvéseket kényszerűen összeköti a hatalom megtartásához szükséges teljesítmény megkerülhetetlen követelményével.
• Legalitás: egy államjogi rendjére, törvényeire vonatkozik. Legálisnak nevezzük egy személy magatartását v egy társadalmi intézmény működését, ha az megfelel az érvényben lévő törvényeknek.
• Nyilvánosság: történelmileg a polgársággal összefüggő fogalom, amely a titkos politikacsinálás és magánszféra intimitása mellett mintegy harmadik területként jelenik meg a társadalmi életben.
• Parlament: törvényhozó hatalom. Egy adott államban létezik egy több tagból álló választott testület, amely megalkotja az alkotmányt és meghozza a törvényeket.
• Politikai demagógia: különösen nagy válságok esetében fontos a beállítódások karaktere, hiszen ilyenkor támadnak kísérletek demagógiára uszításra ellenségkeresésre és üres ígéretekre, amelyek elsősorban érzelmileg próbálják megragadni a tömegeket. Nem mindegy h a különböző válságok, által érintette rétegek, hogyan reagálnak a politikai demagógiára.
• Politikai döntés: akkor válik valóban politikává, ha érdekcsoportok lehetőségei között kell mérlegelni, amikor a döntés mindenképpen egyenlőtlenül érinti az érdekelt feleket. Ilyenkor a döntés túllép a magánjog és a tisztán szakmai kompetencia keretén.
• Politikai kultúra: a politikai rendszer alapjainak egyik szubjektív eleme s magába foglalja mindazokat a véleményeket, beállítottságokat és értékeket, amelyek politikailag relevánsak.
• Politikai magatartás: minden politikai rendszernek számolnia kell azzal h az állampolgárok viselkedése előzetesen elsajátított és magukévá tett értékeken, az ideológiákon nyugszik. Ezek az értékek és ideológiák határozzák meg a társadalmi egyének politikai magatartását. A politikai magatartás egészen más akkor, amikor a társadalomban rendkívüli állapot van s az állampolgárok akaratlanul is, bekényszerülnek a politikai eseményekbe és egészen más akkor, amikor egy demokratikus államban politikai rendszer normálisan működik.
• Politikai rendszer: egy az alrendszerek közül. A politikai rendszer elnevezés a különböző rendszerelméleti megközelítésekben azoknak a struktúráknak és szabályoknak vmint ezek funkcióknak és célrendszereinek az összefüggését jelenti, amelyeken belül a hatalmi cselekvés zajlik, s amelyeken belül a hatalmi kérdések eldőlnek.
• Politikai szocializáció: megkülönböztetett figyelmet kap a társadalom és a mindenkori hatalom részéről. Ebben a folyamatban dől el hogy az egyén milyen viszonyt, alakít ki a politikai rendszerrel. A pártokkal választásokkal, politikai eszmékkel és ideológiákkal szemben s mekkora jártasságra tesz szert a benne, való részvételben. Mindenekelőtt reálfolyamat, amelyen egyének és társadalmi csoportok mennek keresztül, s mint ilyen alapvető jelentőségű egy rendszer működése és legitimitása szempontjából.
• Racionalizáció: egyszerűsítés ésszerűsítés gazdaságossá tevés.
• Szekularizáció: vminek a kivétele az egyházi, lelkészi hatáskörből és átadása világi polgári hatáskörbe. Szekuralizációról beszélünk, ha anyagi és szellemi érdekeinket ideológiai elfogultságoktól mentesen vagyunk képesek felmérni.
• Szervezet: materiálisabb és megfoghatóbb technikai jellegű. Megvannak a megfelelő keretei szerveződési elvei működését szabályozó írott vagy íratlan normái.
• Szociális állam: a modern állam már régen nem pusztán jogállam, hanem szociális állam is. Az állam pedig szociális államként másként viselkedik, mint jogállamként.
• Uralom : ha van esély rá hogy egy meghatározott tartalmú parancsnak megadható személyek engedelmeskedni fognak.
• Vertikális tagozódás: egy-egy társadalmi csoport lehetőségeit a csoport státusán alacsonyabb vagy magasabb presztízsű foglalkoztatásán és ezzel kapcsolatos privilégiumai mérjük vmint azon h az így adódó különbségek, miként befolyásolják a politikába való beleszólás lehetőségét.

A politika területei

• belpolitika
• külpolitika
• gazdaságpolitika
• pénzügypolitika
• oktatáspolitika
• tudománypolitika
• szociálpolitika
• családpolitika
• közlekedéspolitika
• ifjúságpolitika
• egyházpolitika
• drogpolitika

Kormány (állami szerv)

A kormány (vagy kabinet) a végrehajtó hatalom gyakorlásának központi szerve, az egyes kormányzati ágak vezetőinek, a minisztereknek az összessége. A Kormány mint a végrehajtó hatalom legfőbb szerve irányítja a közigazgatást.

A kormány feladat- és hatásköre

A kormányok feladatait általában az adott ország alkotmánya vagy más törvénye írja elő.

A kormány a parlamentnek vagy az uralkodónak tartozik felelősséggel, ahogy kinevezése, feloszlatása is az adott ország berendezkedésétől függően az uralkodó vagy a parlament hatáskörébe tartozik. A kormány tagjai a miniszterek vagy egyéb tisztségviselők (Magyarországon ilyen volt például az Országos Tervhivatal elnöke. A kormány vezetője a kormányfő (általában a miniszterelnök, de lehet a minisztertanács elnöke vagy szövetségi kancellár is).

Jellemzően a közigazgatásnak, illetve az egyes nemzetgazdasági ágazatoknak megfelelően hozzák létre a minisztériumokat. Az adott ország nagyságától, teherbíró-képességétől is függ, hogy mennyire tagolt a közigazgatás, hány miniszter alkotja a kormányt. A legfontosabb tisztségek:

• az ország belső biztonságáért felelős miniszter (belügyminiszter)
• az ország határainak védelméért, a hadseregért, hadügyekért felelős miniszter (honvédelmi vagy hadügyminiszeter)
• a külkapcsolatok ápolásáért, a külpolitikáért felelős miniszter (külügyminiszter)
• az igazságügy, mint önálló hatalmi ágért felelős miniszter (igazságügyminiszeter)
• a monetáris politikáért, az ország fizetőeszközéért felelős miniszter (pénzügyminiszter)
• az oktatásért, közművelődésért, kultúráért felelős miniszter(ek) (oktatási- és/vagy kultuszmuniszter)
• a gazdaságért, mezőgazdaságért, iparért felelős miniszter(ek) (gazdasági, füldművelési, ill. mezőgazdasági, ipari miniszter)
• az egészségügyi szolgáltatásokért, társadalombiztosításért felelős miniszter (egészségügyminiszter).

Ezen kívül lehet számos más önálló közigazgatási egység, melynek csúcsszerve élén a miniszter áll: ez az adott kormány politikájától is függ. Számos állam rendelkezik sajátos kormányzati struktúrával: Izlandnak például nincs hadserege, a törpeállamok pedig számos ágazatban a közelben lévő nagyobb ország infrastruktúráját veszik igénybe, így például Monacót a négytagú kormányzótanács irányítja.

A kormányok megbizatása egy-egy ciklusra szól, ami általában 4-5 év, de egyes monarchikus berendezkedésű országban, illetve diktatúrákban hosszabb (akár korlátlan időtartamú) kormányzás is előfordulhat.

Egyéb elnevezései

kabinet

Eredetileg a kormányon belüli, néhány főből álló kisebb tanácsot jelentette, ma - főként a sajtónyelvben - a kormány szinonímájaként használják.

minisztertanács

Magyarországon 1949 és 1990 között a kormányt minisztertanácsnak nevezték és a miniszterelnök helyett a minisztertanács elnöke volt a funkció hivatalos neve. Egyes országokban (pl. Lengyelország) ma is ez a kormány neve.

A magyar kormány

Kormány a végrehajtó hatalom gyakorlásának központi szerve, az egyes kormányzati ágak vezetőinek, a minisztereknek az összessége. A kormányok feladatait általában az adott ország alkotmánya írja elő, ahogy hazánkban is.

A magyar kormány feladatai

• védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja az állampolgárok jogait
• biztosítja a törvények végrehajtását
• irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek, vagyis a központi közigazgatás munkáját, összehangolja tevékenységüket
• a belügyminiszter közreműködésével, a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal útján biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését
• biztosítja a társadalmi-gazdasági tervek kidolgozását, gondoskodik megvalósulásukról
• meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés állami feladatait, és biztosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket
• meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről
• irányítja a fegyveres erők, a rendőrség és a rendészeti szervek működését
• az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapásnak, illetőleg következményeinek az elhárítása, valamint a közrend és a közbiztonság védelme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket
• közreműködik a külpolitika meghatározásában; a Magyar Köztársaság kormánya nevében nemzetközi szerződéseket köt
• ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.

A kormány kinevezése, lemondása

A kormányfőt (miniszterelnököt) jelenlegi alkotmányunk értelmében a legfőbb közjogi méltóság, a köztársasági elnök javaslatára a parlament többségi szavazással választja meg. Kormányfőt az egyes pártok jelölnek (korábban a politikai pártok elnökei kaptak felkérést kormányalakításra), tehát a miniszterelnök lehet akár párton kívüli is. Annak a pártnak a kormányfőjelöltje kapja a felkérést, aki - az előzetes egyeztetések alapján - parlamenti többséggel bír - akár más párttal koalícióra lépve is. Korábban kormányalakításra az uralkodó, vagy annak meghatalmazottja (a nádor) kérte fel a politikusokat. Az első felelős magyar kormány a Batthyány-kormány volt. Itt a felelős kifejezés azt jelentette, hogy nem az uralkodónak, hanem az országgyűlésnek tartozott felelősséggel a kormány. A kormány megbízatása akkor szűnik meg, ha a miniszterelnök - vagy az egész kormány - lemond, a miniszterelnök meghal, új országgyűlés alakul, vagy a miniszterelnöktől az országgyűlés megvonja a bizalmat és új kormányfőt választ. Konstruktív bizalmatlansági indítványt a parlament egyötödének támogatottságával és az új kormányfő személyének megnevezésével lehet benyújtani. A bizalmatlansági indítvány elfogadásáról vagy elutasításáról egyszerű többséggel dönt a parlament. Ha a bizalmatlansági indítvány alapján a parlamenti képviselők többsége bizalmatlanságát fejezi ki, az indítványban új kormányfőnek megjelölt személyt megválasztottnak kell tekinteni. A kormány megbízatásának megszűnésével hivatalban marad az új kormány megalakulásáig. Ezt ügyvezető kormányzásnak nevezzük, s ebben az időszakban korlátozódik a rendeletalkotási jog, nemzetközi szerződést pedig egyáltalán nem köthet a kormány.

A kormány hatásköre

A magyar alkotmány a német, úgynevezett kancellári rendszert vette át, a kormány tehát a miniszterelnök kormánya. A kormány alá tartoznak közvetlenül a minisztériumok (tárcák), és az országos hatáskörű közigazgatási szervek, melyek felügyelik az egész központi közigazgatást. Egyes országos hatáskörű szervek vezetői például államtitkári rangban is lehetnek - bár ennek egyes részletei még 16 évvel a rendszerváltást követően is tisztázatlanok (lásd: a Központi Statisztikai Hivatal elnökének leváltása 2003-ban). Vannak olyan speciális állami szervek is, amelyek nem tartoznak - függetlenségük megőrzése érdekében nem is tartozhatnak - a kormány alá. Ezek vezetőit a köztársasági elnök nevezi ki (például: Magyar Nemzeti Bank).

Az elnevezés a magyar történelemben

A kormány szó helyett 1848 és 1918 között a minisztérium kifejezést használták, míg a mai értelemben vett tárcákra az osztály megjelölés volt érvényben. Ennek értelmében az 1848. évi III. törvénycikk független magyar felelős minisztériumról rendelkezett, míg a belügyminisztériumot a minisztérium belügyi osztályaként nevezte meg. A mindennapi szóhasználat azonban már akkoriban a mai elnevezésekkel rokon: az akkori minisztériumot kormánynak, az egyes tárcákat pedig minisztériumnak nevezték. 1918 után a köznapi elnevezést átvette a hivatalos szóhasználat is. A kormány szó helyett más, esetleg kibővített kifejezést is használtak a történelem során. Így például a Tanácsköztársaság idején a kormány Forradalmi Kormányzótanács' néven működött, a minisztériumok népbiztosságként, míg a minisztereket népbiztosoknak nevezték. A szakminisztériumok egy része később Népgazdasági Tanácsba olvadt. 1944. december 22-én ideiglenes nemzeti kormány néven alakult meg a központi szerv. 1949. szeptember 5-től a minisztertanács, 1956. november 4-től a forradalmi munkás-paraszt kormány elnevezés használatos. 1990 óta ismét visszatért a kormány elnevezés.

Az elnevezés sajátosságai

A kormányokat egymástól úgy különböztetjük meg, hogy a kormányfő (miniszterelnök) vezetéknevét illesztjük a kormány szó elé. Az egy cikluson belüli jelentősebb kormányátalakításra úgy utalhatunk, hogy az adott kormány működését szakaszoljuk: miniszterek felmentése vagy lemondása esetén a kormány neve elé írjuk, hogy első összetételben (második összetételben... stb). Amennyiben ugyanaz a kormányfő (miniszterelnök) később újra megbízást kap kormányátalakításra, a neve elé az első (második, harmadik... stb.) sorszámnevet illesztjük. Ennek megfelelően például az első felelős magyar kormány (1848. március 17. - 1848. október 2.) megnevezése: Batthyány-kormány. Wekerle Sándor többször alakíthatott kormányt, ezért kormányzásának időszakaszaira első Wekerle-kormány (1892. november 19. - 1895. január 15.), második Wekerle-kormány (1906. április 8. - 1910. január 17.) stb. módon hivatkozunk.

Kormány, kormányfő nélkül

A magyar történelemben számos olyan példa volt, hogy egyes miniszterek, miniszterelnökök, vagy akár egész kormányok lemondtak vagy felmentették őket anélkül, hogy új miniszter vagy kormány állandó megbízást kapott volna. Ezek jellemzően nagyon rövid időszakok voltak, egy-két, legfeljebb 15 nap. Ilyen esetekben mindig egyedi megoldásokat alkalmaztak. Leggyakrabban a lemondásban lévő miniszter vitte tovább a minisztérium ügyeit (ideiglenes megbízással), esetleg a miniszterelnökök vették át a vezető nélkül maradt tárcát. Előfordult, hogy a miniszterelnök lemondását vagy halálát követően a belügyminiszter vette át a kormány vezetését, korábbi tárcáját is megtartva. Arra is volt példa, hogy valamennyi minisztérium első hivatalnoka, az államtitkár vitte a tárca ügyeit ideiglenes megbízással (hivatalnok-kormány). Alkotmányunk szerint a miniszterelnököt az általa kijelölt miniszter helyettesíti.

Államfő

Az államfő a legmagasabb közjogi méltóság, az állam egységét és a népszuverenitást megtestesítő politkai személyiség.

A feudális állam feje tipikusan az uralkodó, legtöbb esetben király volt, aki egy személyben a végrehajtó hatalom vezetője, legfelsőbb törvényhozó és a legfelsőbb bírói hatalom birtokosa is volt. A kezdeti felfogás szerint hatalmát Istentől kapta, amit a koronázási szertartás, ennek során a szentségek felvétele (felkenés) fejezett ki. A törvényhozói hatalmat már az érett feudalizmusban meg kellett osztania először a főurakkal, majd a kialalkuló rendekkel (egyháziak, nemesek és polgárok). Az uralkodói hatalom többnyire öröklődött, de többször is felbukkan a király-, illetve császárválasztás is (Magyarországon, Lengyelországban, a Német-római Birodalomban stb.).

Modern államokban hatalmát a népszuverenitásból eredeztetik. Montesquieu hatalommegosztási elmélete szerint a végrehajtó hatalom feje, amit el kell választani a törvényhozó hatalomtól (parlament) és az igazságszolgáltatástól (bírói hatalom). A modern politológiai irányzatok egy része az államfői hatalmat nem a végrehajtó hatalom részének, hanem külön hatalmi ágnak tekinti.

A modern államokban az államfő lehet:

• uralkodó (alkotmányos monarchia), aki gyakorlatilag semmilyen módon nem vesz részt a kormányzásban (az uralkodó uralkodik, a kormány kormányoz), szerepe lényegében formális, protokolláris.
• köztársasági elnök (köztársaság), itt megkülönböztetünk ún. elnöki (prezidentális) rendszereket, amelyekben az elnök egyben a kormány vezetője is (pl. az USA), de ha nem, akkor is kiterjedt hatáskörrel rendelkezik (Franciaország, Oroszország), illetve parlamentáris rendszereket, amelyekben a kormányzás egyértelműen a miniszterelnök feladata és felelőssége, az elnök hatásköre lényegesen kisebb (Magyarország, Németország, Olaszország stb.)

Az elnöki rendszerekben az elnököt közvetlenül választják, míg a parlamenti rendszerekre a parlamenti választás a jellemző (bár akad kivétel).

A Magyar Köztársaságban az államfőt (köztársasági elnök) az Országgyűlés választja 5 éves időtartamra. Egyszer újraválasztható.

Tágabb értelemben államfőnek nevezik az ún. kollektív államfőket is, azaz olyan többtagú állami szerveket, amelyek az államfő jogait együttesen gyakorolják. Magyarországon ilyen kollektív államfő volt 1949–1989 között a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, amelynek elnöke nem volt államfő.

Politikai párt

A politikai pártok olyan társadalmi szervezetek, amelyek az állam érdekegyeztetési folyamatában részt vesznek.

A poltikai párt fogalma

A politikai párt fogalma eltér a pártállam és a többpártrendszer viszonyai között.

A pártállami "egypárt"

• A pártállami "egypárt" tagsággal rendelkező társadalmi szervezet, amely egyben az államhatalommal is összefonódik, személyi és ideológia szempontból egyaránt. Ebben az értelemben állampártnak is nevezik.
• Ilyen párt működhet látszólagos többbpártrendszerben is (pl. a NSZEP az egykori NDK-ban vagy a LEMP a Lengyel Népköztársaságban.
• A tagokat erős egzisztenciális szálak fűzik az egypárthoz. Aki nem tagja az egypártnak, az "pártonkívüli".
• A pártállami alkotmányok és a választójogi szabályok az egypártnak különleges szerepet juttatnak. Mindeki száára világos, hogy a párt bukása saját politikai rendszerének a bukását is jelenti.
• [[George Orwell] találóan "belső pártnak" nevezi az állampárt tényleges hatalmat gyakorló magját, szemben a "külső párttal", amely voltaképpen karrieristákból és szimpatizánsokból áll. (1984)

A párt a többpártrendszerben

• A párt tagsággal rendelkező, tartósan fennálló szervezet, amely a parlamenti választásokon verseng a hatalmi pozíciók megszerzéséért, illetve a kormányzati pozíció megtartásáért.
• Vannak rétegpártok, amelyek bizonyos társadalmi csoportok érdekeit kívánják képviselni (pl. Vállalkozók pártja) és vannak néppártok, amelyek több réteg képviseletét tűzik ki céljukként. A pártok jellemzően az egész ország érdekeire hivatkoznak, nemcsak a párttagságéra.

A pártok jellemzői

• megosztottság – konfliktus kifejezői

érdekek, ideológia alapján megosztják a társadalmat

• a rész az egészet képviseli

nem partikuláris érdekeket közvetítenek.

alapvetően a közjó érdekében tevékenykednek

• mai pártok:

polgári társadalom képviseletében tevékenykedik

hierarchiával rendelkezik

programjaikban alternatívákat kínálnak a társ. problémák megoldására

az állam és a társ. között közvetít

programjuk a közjóra, általános érdekre irányul

céljaik sokrétűek, megvalósításukhoz a teljes kormányzati hatalom elnyerésére törekedne.

LaPalombara és Weiner szerint egy pártnak az alábbi négy feltétel kell rendelkezni:

1. állandó szervezet, az aktuális vezetőtől független stabil világkép
2. látható és hierarchizált szervezet, kommunikáció a helyi és országos szerveken beül
3. a vezetők törekednek a döntések feletti hatalomra, és annak megtartására
4. az állandó szervezet arra törekszik, hogy minden eszközt felhasználjon a tömegtámogatás növelésére

A pártrendszerek kialakulása

Az európai fejlődés során az angoloknál jelentek meg először a modern pártok feltételei.

A whigek és a toryk a parlament javára változtatták meg az erőviszonyokat, az uralkodó ellenében. A 18. század végére a pártok pozitív elismerést vívtak ki maguknak, a politikai rendszer belső szereplőivé váltak.

A modern angol pártrendszer az ipari forradalmat követő demokratizálódási folyamathoz igazodva fejlődik, fokozatosan kiépíti parlamenten kívüli szervezeteit, kísérletet tesz a lakosság politikába való bevonására.

Az egyes politikai irányzatok klubokat szerveznek, később tömegmozgalmakkal kapcsolódtak össze. 1870-re a képviselők a párthovatartozás alapján különböztetik meg magukat.

A kontinensen hosszú ideig (még a polgári forradalmak időszakában és utána is) a pártokat a nép és a közérdek ellenségének tartották. A párteszme nem az alkotmányos kereteken (parlamenti) belül fogalmazódott meg, társadalmi mozgalomként jelent meg, s nem egyszer szemben állt a hivatalos rendszerrel. Az ipari forradalmat követően átértékelődött a pártok szerepe, hiszen egy orientációját vesztett tömeg újraorientálásáról, az elveszett életértelem visszaszerzéséről volt szó

Beyme felosztása

A Beyme- féle 10 párttípus:

• liberális (fedudalizmus, rendiség ellen)
• radikális (fr. forradalom, eszméi: szabadság, egyenlőség, tulajdon biztonsága)
• konzervatív (régi arisztokraták – átmeneti pártok)
• szocialista (szoc.dem) (4.rend, a proletariátus érdekeit képviselték)
• kereszténydemokrata (modern konzervatív)
• paraszt (vidéki agrártársadalom ipari tőkével, a városi polgársággal szemben)
• regionális, etnikai pártok (pol. önrendelkezési jogaikért folytattak harcot)
• kommunista (baloldali radikális, forr. ideológia, zárt szervezeti rend)
• fasiszta (szélsőjobb, nacionalista, totális egyeduralomra törekszik)
• környezetvédők (ökológiai pártok '70-től)

A pártok szerepe

• társadalom, politika kapcsolatának megvalósítói
• közvéleményt formálják,
• választási alternatívákat dolgoznak ki
• nézeteket egyeztetnek.
• vezetőket választanak

A pártok funkciói

• érdekek aggregálása (begyűjtése, egyesítése, összegzése)
• érdekek artikulációja (kifejezésre juttatják)
• szakszervezetek, társ. érdekképviseletek keresése
• internáló, integráló funkció ŕ emberek valahova tartozzanak ŕ beintegrálja az egyént a társadalomba a közös program megvalósítására politikai akaratképzési folyamatban való résztvétel
• politikusok rekrutációja, szelekciója ŕ lehetőséget biztosít karrier építésre (kulcspozícióra kinevezésre a közjogi tisztségekre) nem kell érteni a szakmához!
• kormányzati, illetve ellenzéki (nagyon fontos) szerepkör.

Frakcióvezető

Egy parlamenti párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője. Magyarországon tisztségénél fogva automatikusan a Magyar Országgyűlés Házbizottságának tagja.

Jogköre

(az országgyűlési képviselők általános jogkörén túl):

• napirenden kívüli felszólalás rendkívüli ügyben 5 percben
• a Házbizottság szavazati joggal rendelkező tagja
• az Országgyűlés elnökéhez benyújtott önálló indítványokból 2 példányt kap
• kérésére az Elnök szünetet rendelhet el
• ülésszakonként legfejjebb hatszor kérheti az Országgyűlés döntését a képviselő által beadott, de a bizottság által el nem fogadott törvényjavaslat tárgysorozatba vétele ügyében
• írásban kérhet ülön szavazást módosító indítványokról
• Indokolt esetben megszakíthatja 2 perces hozzászólással a vezérszónokok megállapított sorrendjét
• indítványt tehet az Országgyűlés elnökének, alelnökeinek és jegyzőinek személyére.
• kérésére a Házbizottságot össze kell hívni

Feladatai

• írásban jelzi az Országgyűlésnek a képviselőcsoport megalakulását, megszűnését illetve a változásokat
• meghatározza a képviselőcsoport költségvetésén belül a kötelezettségvállalásokat valamint kifizetéseket
• jelzi a plenáris ülésről távollévő képviselőket, valamint igazolás felmutatására szólítja fel őket
• az ülést megelőzően egy órával jelzi a felszólalókat valamint sorrendjüket

Koalíció

A Koalíció latin eredetű szó, amely szövetséget, egyesülést jelent.

Pártkoalíció

A politikai nyelvben használatos a pártok és/vagy mozgalmak olyan együttműködésének jelzésére, amelyben önállóságukat (legalább formailag) megtartják.

Koalíciós kormány

A többpártredszerű parlamenti demokráciában jellemzően koalíciós kormányok jönnek létre annak következtében, hogy egyetlen párt ritkán szerzi meg egyedül a biztonságos kormányzáshoz szükséges mennyiségű mandátumot. Az ilyen kormány vezetőjét „koalíciós kormányfőnek” szokták nevezni. Ha a koalícióban résztvevő pártok hasonló politikai beállítottságúak, kiskoalícióról, ha pedig az adott politikai rendszer két vagy több legnagyobb pártját foglalják magukba, nagykoalícióról beszélünk. A „nagykoalícióhoz” hasonló volt az ún. népfront-kormány, amely az antifasiszta összefogás jegyében jött létre Franciaországban az 1930-as években Léon Blum vezetésével. Nagykoalíció volt Ausztriában az 1990-es évek elején az osztrák Néppárt és a Szociáldemokrata Párt között.

Koalíciós kormányok Magyarországon 1990 óta

• 1990 – 1993: Antall-kormány (MDF, FGKP, KDNP)
• 1993 – 1994: Boross-kormány (MDF, FGKP, KDNP)
• 1994 – 1998: Horn-kormány (MSZP, SZDSZ)
• 1998 – 2002: Orbán-kormány (FIDESZ, FGKP, MDF)
• 2002 – 2004: Medgyessy-kormány (MSZP, SZDSZ)
• 2004-től: Gyurcsány-kormány (MSZP, SZDSZ)

Köztársaság

A köztársaság olyan államforma, amelyben a polgárok közössége, illetve választott képviselőik vesznek részt a közügyek megvitatásában, és együttesen gyakorolják az államhatalmat. A köztársaság államhatalma csak a köztársaság polgáraitól ered, nincsen egyéb örökölt evilági, vagy túlvilági forrása. A köztársaság eszméje a modern korban összefonódik a népszuverenitás eszméjével.

A szó a legtöbb európai nyelvben a latin res publica (közös dolog) kifejezésből ered (vö. republikanizmus). A res publica az ókori Rómában egyszerre jelenti a köztulajdont, a közteret, ami nincsen magántulajdonban, és a közügyeket, ami a közös dolgok feletti közös rendelkezést jelenti.

A köztársaság eredeti fogalma sok tekintetben hasonlít a demokrácia fogalmára, és sokan feltételezik, hogy a köztársaságok demokratikusak kell legyenek. Valójában a köztársaság megvalósulása sokféle lehet, és a valódi hatalommal rendelkező közösség az állam területén élőknek lehet egy jól elhatárolt kisebbsége is. Gyakorlatilag minden olyan államhatalom, amely nem monarchikus vagy teokratikus jellegű, általában köztársaságnak tekinti magát, de ezek egy részét a mai fogalmaink szerint nem tekintjük demokratikusnak.

A köztársaság élén különféle választott testületek állnak, és a legtöbbször az állam egységét köztársasági elnöknek nevezett választott államfő testesíti meg.

Magyarország 1989. október 23. óta újra köztársaság.

Miniszterelnök

A miniszterelnök a végrehajtó hatalmat irányító állami szerv, a kormány vezetője.

A miniszterelnöki funkció kialakulása

A miniszterelnöki funkció az érett feudális abszolutizmus (18. század) idején alakult ki, azzal párhuzamosan, ahogy a hivatalnokrendszer egyre differenciáltabbá vált. Az abszolutikus uralkodók a hivatalnokrendszer vezetésére minisztereket neveztek ki; a miniszter szó eredetileg szolgát jelent, ebben az értelemben a miniszter a "király első szolgája", így a kormányzat vezetője volt, természetszerűleg jelentős politikai hatalommal. Angliában a 16-17. században gyakran - de nem minden esetben - egyben a királyi tanács elnöke is, amelynek azonban akkor még nem miniszterek, hanem tanácsosok voltak a tagjai.

Ahogy az államigazgatás szervezete egyre bonyolultabbá vált, több miniszter kinevezése lett szükségessé. Közülük vált ki az "első miniszter", aki mivel a miniszterek testületként kezdtek működni, e testület elnökévé - miniszterelnökké - vált (Angliában a miniszterelnök megnevezése máig prime minister, szó szerint első miniszter). Kezdetben a kinevezés feltétele volt a nemesi származás, a 18. században azonban már polgári származásuak számára is elérhetővé vált a poszt (persze ekkor azonnal nemességet kaptak.) Az első angol miniszterelnök hivatalosan Sir Robert Walpole volt (1676-1745), aki 1721 és 1745 között töltötte be ezt a tisztet.

A miniszterek, illetve a miniszterelnökök kezdetben az uralkodónak feleltek, a polgári forradalmak következtében alakult ki a parlamentnek felelős kormány, illetve a parlamentnek felelős miniszterelnök intézménye. (jellemző, hogy Angliában a korai fejlődés eredményeként a parlamenti kormányzás intézménye korábbi, mint a miniszterelnöki intézmény.) Ekkortól szükséges az is, hogy a miniszterelnök, illetve a kormány bírja a parlamenti képviselők többségének a bizalmát.

A miniszterelnök kinevezése, illetve választása

A miniszterelnököt néhol az uralkodó vagy a köztársasági elnök nevezi ki (pl. Anglia, Franciaország, Oroszország), néhol csupán jelöli, és a parlament választja meg (Magyarország, Németország). Modern parlamenti rendszerekben a miniszterelnöki funkció betöltéséhez az szükséges, hogy a parlament a miniszterelnök, vagy a kormány (lényegében a kettő azonos) programját elfogadja. Szokásjog szerint ezért az államfő olyan embert nevez ki (vagy jelöl), aki képes a parlamenti többséget a maga számára biztosítani (Erre elvileg semmi nem kötelezi, de ellenkező esetben gyakorlatilag azonnal megbukik, illetve képtelen kormányozni.) vagy oly módon, hogy pártja a parlamenti szavazatok 51 százalékát birtokolja, vagy oly módon, hogy több pártból álló koalíciót hoz létre. Kivételes esetben sor kerülhet ú.n. kisebbségi kormányzásra is, ebben az esetben a kormányt alkotó pártok nincsenek többségben a parlamentben, hanem minden törvény elfogadásához külön-külön kell megszerezni egy vagy több kormányon kívüli párt támogatását. (Az elmúlt évtizedekben erre Olaszország és Izrael mutatott többször példát.)

Különleges alkotmányos szerkezetet jelent az Amerikai Egyesült Államok, ahol az elnököt közvetlenül (pontosabban az elektori testület közvetítésével) választják, és aki egyben a kormány feje (vagyis miniszterelnök) is. Ő nélkülözheti - és gyakran nélkülözi is - a Kongresszus egyik vagy mindkét házában a többséget. Fontosabb törvények elfogadásakor ezért gyakran személyesen lobbizik az ellenpárt képviselőinél, illetve szenátorainál.

A miniszterelnök mandátumának megszűnése

A miniszterelnök lemondhat pozíciójáról; egyes országokban ez egyben a kormány lemondását is jelenti, másutt nem. Normális esetben a miniszerelnök mandátuma az újabb általános választásokig, illetve az azt követően kinevezett/megválasztott új miniszterelnök hivatalba lépéséig tart. Meghatározott feltételek mellett (általában több képviselő együttes kezdeményezésére) a parlament bizalmatlansági indítványt nyújthat be a miniszerelnök, illetve a kormány ellen, a miniszterelnök kérhet bizalmi szavazást, vagy egy törvény elfogadását bizalmi kérdésnek nyilváníthat.

Különleges intézmény a konstruktív bizalmatlansági indítvány, ami azt jelenti, hogy bizalmatlansági indítvány csak az új miniszterelnökjelölt megnevezésével együtt nyújtható be, aki az indítvány megszavazásával egyben megválasztott új miniszterelnöknek tekintendő. Ezt elsőként a Német Szövetségi Köztársaságban vezették be, a Weimari Köztársaság rossz tapasztalatai alapján, elkerülendő, hogy a több pártból álló parlament úgy buktassa meg a kormányt, hogy azután nem képes új miniszerelnököt (ott kancellárt) választani. Ezt a megoldást 1990-ben a magyar alkotmányos rendszer is átvette.

A funkció története Magyarországon

A Batthyány-kormány

Magyarországon az első felelős kormányt (a mai szóhasználattól eltérően) minisztériumnak nevezték. V. Ferdinánd 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost.

A minisztertanács elnöke

Magyarországon 1949 és 1990 között a kormányt minisztertanácsnak nevezték és a miniszterelnök helyett a minisztertanács elnöke volt a funkció hivatalos neve.

Az első felelős magyar minisztérium /=kormány/ névsora: Miniszterelnök: gr. Batthyány Lajos Pénzügyminiszter: Kossuth Lajos Igazságügyi miniszter: Deák Ferenc Belügyminiszter: Szemere Bertalan Vallási- és oktatásügyi miniszter: Eötvös József Földművelési- és iparügyi miniszter: Klazuál Gábor Közmunkaügyi miniszter: Széchenyi István Hadügyminiszter: Mészáros Lázár "A király személye körüli" miniszter: Esterházy Pál

A miniszterelnök jogállása a mai magyar alkotmányban

A magyar alkotmány szerint a magyar kormány vezetőjét, a mindenkori köztársasági elnök kéri fel kormányzásra, és az országgyűlés egyszerű többséggel választja meg. A miniszterelnök tesz javaslatot a kormány tagjainak személyére és a köztársasági elnök nevezi ki a minisztereket. A miniszterelnök vezeti a kormány üléseit, és felügyeli a kormány által hozott rendelkezések végrehajtását.

A miniszterelnöki megbizatás megszűnése

A miniszterelnöki megbízatás a kormány megbizatásának megszünésével együtt megszűnik és fordítva. A kormány megbízatása megszűnik, ha

• az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakul, vagy
• a miniszterelnök, vagy a kormány lemond, vagy
• a miniszterelnök halálával vagy,
• a miniszterelnök választójogának elvesztésével, vagy
• a miniszterelnök összeférhetetlenségének megállapításával, vagy
• ha az Országgyűlés a miniszterelnöktől megvonja a bizalmat és új miniszterelnököt választ.

Országgyűlés

Az országgyűlés a Magyar Köztársaság legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Az Országházban ülésezik.

A modern parlament

A négy évre választott egykamarás Országgyűlés 386 tagból áll, amely a hasonló népességű országokhoz viszonyítva elég magasnak számít. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a képviselők létszámának radikális csökkentésehez a választási rendszer teljes átalakítására lenne szükség.

Az Országgyűlés alkotja a törvényeket, valamint országgyűlési határozatot hozhat. Megválasztja saját tisztségviselőit, a Köztársaság elnökét, a miniszterelnököt, az ombudsmanokat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a legfőbb ügyészt, az Állami Számvevőszék elnökét.

Az Országgyűlés alakuló ülése

A belső szervezet kiépítése a megalakulással kezdődik. Az Országgyűlés alakuló ülését a választásokat követő egy hónapon belül az államfő hívja össze és nyitja meg. A tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést régi parlamenti szokás szerint a korban legidősebb képviselő mint korelnök vezeti (1990-ben Kéri Kálmán (MDF), 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben Varga László (KDNP, ill. Fidesz)), 2006-ban Horváth János (FIDESZ) a jegyzői teendőket a négy legfiatalabb képviselő mint körjegyző látja el.

Az alakuló ülés lényegében három feladatot teljesít:

• igazolja a képviselői mandátumokat,
• létrehozza a parlament belső szervezetét (megválasztja tisztségviselőit és megalakítja az állandó bizottságokat),
• megválasztja a miniszterelnököt és elfogadja a kormány programját (egy szavazással).

Tisztségviselők

Az Országgyűlés tisztségviselői az elnök, az alelnökök és a jegyzők. Az elnöki és az alelnöki tisztség minden más munkaviszonnyal összeférhetetlen, e tisztségviselők más kereső foglalkozást nem folytathatnak és díjazást egyéb tevékenységükért (a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet leszámítva) nem fogadhatnak el.

Parlamenti elnök

A parlamenti elnök közjogi pozíciója közel áll az államfőéhez. A köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői megbízatás idő előtti megszűnése vagy az államfő akadályoztatása esetén. Az ideiglenes államfői jogkör korlátozott, nem illeti meg például a vétójog, illetve a feloszlatás joga. A „helyettesítés” idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja. A Magyar Köztársaságban 1989. október 23. és 1990. augusztus 3. között a parlamenti elnök mint ideiglenes köztársasági elnök gyakorolta az államfői jogokat.

Az elnök védi az Országgyűlés jogait, őrködik a Ház méltósága és tekintélye felett, ügyel a házszabályok helyes alkalmazására, szervezi az Országgyűlés belső életét.

Az elnöknek az Országgyűléssel mint munkaszervvel kapcsolatos további feladatai:

• koordinálja a bizottságok tevékenységét (intézményes formája a Bizottsági elnöki értekezlet);
• kapcsolatot tart a frakciókkal (intézményes formája a Házbizottság);
• meghatározza az Országgyűlés hivatali szervének ügyrendjét, kinevezi vezetőit;
• felelős az Országgyűlés költségvetésének összeállításáért és végrehajtásáért.

A Magyar Országgyűlés elnökei 1989. október 23. óta:

• 1989. október 23. - 1990. május 1. Szűrös Mátyás
• 1990. május 2. - 1990. augusztus 2. Göncz Árpád
• 1990. augusztus 3. - 1994. június 27. Szabad György
• 1994. június 28. - 1998. június 17. Gál Zoltán
• 1998. június 18. - 2002. május 14. Áder János
• 2002. május 15. - napjainkig Szili Katalin

Alelnökök

Az elnököt akadályoztatása esetén vagy megbízásából az egyik alelnök helyettesíti. A parlamenti mindennapokban s főként az ülésvezetési jogkörben az elnök és az alelnökök racionális munkamegosztásban dolgoznak. A helyettesítő alelnök jogai és kötelezettségei azonosak az elnökével.

Az Országgyűlés jegyzői

A jegyzők az elnök általános segítői, „őrszemei” s mindenekelőtt a tanácskozások vezetésében segítenek. A jegyzők ügyrendekben nem rögzített, mégis létező feladata az ülésteremben zajló események folyamatos figyelemmel kísérése, jelzése az elnöknek.

Az elnöki emelvényen lévő jobb és bal oldali jegyzői széken a kialakult parlamenti gyakorlat szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki soros jegyző foglal helyet. A jegyzők az elnök által megállapított sorrendben váltják egymást. A jegyzők olvassák fel az országgyűlési iratokat, előolvassák az esküszöveget, összeszámolják a szavazatokat, szerkesztik és hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit. A jegyzők a hozzászólási íven a jelentkezés sorrendjében feljegyzik a szólni kívánó képviselők nevét. Titkos szavazás esetén a jegyzők szavazatszámláló bizottságként járnak el, a bizottság elnöke a parlamenti szokásjog szerint a legidősebb jegyző.

A jegyzők az Országgyűlés hiteles helyei: a napirendnél közreműködő két soros jegyző hitelesíti aláírásával az Országgyűlés határozatait kihirdetésük előtt. A soros jegyzők hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit is.

Az Országgyűlés tanácskozásairól az Országgyűlési Napló számára vezetett szó szerinti jegyzőkönyvben az ülésen elhangzott minden nyilatkozatot, felszólalást és közbeszólást rögzíteni kell. Az Országgyűlési Naplók a magyar történelem és a történetírás rendkívül fontos dokumentumai. Az Országgyűlési Naplók a zárt ülések jegyzőkönyveinek kivételével nyilvánosak, minden állampolgár számára hozzáférhetők.

Házbizottság

A legtöbb parlament testületként is intézményesíti a tisztikart, ismeri az elnökség intézményét, s nem ritkán hatáskörrel is felruházza. A magyar Országgyűlés Házbizottságot hozott létre, amelynek tagjai a házelnök, az alelnökök és a frakcióvezetők.

Szavazati joggal csak a frakcióvezetők - akadályoztatásuk esetén megbízottjuk - rendelkeznek. A Házbizottság állásfoglalásait a politikai megegyezés érdekében, fő szabály szerint egyhangúlag hozza meg. Egyhangú döntés hiányában vagy a parlament, vagy a házelnök dönt.