Iszlám

Az iszlám vallás (arabul: الإسلام al-islām) a föld nagy világvallásainak egyike (hívei a muszlimok). Az ún. ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai”-nak egyike, és mint ilyen, monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, Közel-Kelet, a Közép-Ázsia valamint Malajzia és a legnépesebb muszlim ország, Indonézia.

Két fő ágra osztható: a szunnitákra (85%) és síitákra (15%).

A központi mindenható lény (Isten, arabul الله = Allah) (vö.: Elohim, Jahve ), aki a földi emberek közül Mohamed prófétát - a próféták pecsétjét, azaz hitük szerint az utolsó prófétát - választotta ki utolsó szószólójául. Az iszlám szent könyve a Korán, amit Isten Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavainak tekintenek, épp ezért tilos megváltoztathatatlan, és még fordításait is magyarázatnak minősítik. Az iszlám vallás elismeri a korábbi prófétákat (Jézust is annak, méghozzá az egyetlen bűntelen prófétának tekintik), küldötteket, de a korábbi vallásokat az eredeti kinyilatkoztatástól eltérőeknek tekinti. A zsidókat, a keresztényeket a „könyv népei”-nek tartják. Ők az iszlám állam védelmét élvezik. Az iszlám vallás hisz a feltámadásban, és az utolsó ítéletben, a Pokolban és a Paradicsomban (A jók örök boldogságban fognak élni a Paradicsomban, míg a gonoszok örökké égnek a pokolban.)l Az iszlám vallás a zsidó és a keresztény teológiához hasonló törvénykezést vall (vö.: saría).

Etimológia

Az arab nyelvben az iszlám szó az szlm szógyökből képződik. Jelentése: megadás, alávetés, valamiben való megbékélés. Az iszlám szó jelentése (Isten akaratának való) alávetés, vagy (Isten akaratában való) megbékélés. A muszlim szó jelentése: aki aláveti magát (Isten akaratának). Ugyancsak az szlm gyökből származik a salám(béke) szó is. Az al-iszlám szó az arabban csakis főnévi jelentéssel rendelekezik. Melléknévi értelemben az islámijja kifejezés használatos. A magyar nyelv azonban mind a főnévi, mind melléknévi értelemben az iszlám szót használja.

Hit

Az iszlám a vallással kapcsolatban két alapfogalmat, a hitet (إيمان, ímán) és a vallásgyakorlatot (دين, dín) különböztet meg.

Az iszlám hit hat alaptétele

Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben:

1. Hit Istenben, egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra (tavhid)
2. Hit a Prófétákban (nabí) és a Küldöttekben (ruszul)
3. Hit az Isten által leküldött könyvekben (kutub)
4. Hit az angyalokban (malaika)
5. Hit a Végső Napban (kimaja)
6. Hit az elrendelésben (kadar)

Istenhit (tavhid): Az iszlám központi gondolata Isten egysége, és egyedülvalósága. Teológiai rendszerében szigorú monoteizmust valósít meg. A „társítást” (sirk), azaz Isten mellé társat – más istenséget, avagy embert állítani – a legkomolyabb bűnnek tartja. Az iszlám istenképe legtömörebben a Korán 112. versében (szúra) van megfogalmazva:

Mondd, Ő az Egyetlen Isten. Az Örökkévaló Isten. Nem nemzett és nem nemzetett. Senki sem hasonló Hozzá.

Az Allah szó etimológiailag az arab iláh (istenség, isten) szóból származik. Az iláh kifejezéshez határozott névelő csatlakozik. Így az Allah szó konkrét jelentése „az Isten”. A szó távolabbról a sémi lh – Istent, istenséget jelölő szógyökből ered. (ld. még a héber Eloah, az arámi Elah vagy a szír Alaha szavak)

Allah

Allah(arabul: الله) arab kifejezés Isten megnevezésére. Az Allah kifejezést elsősorban az iszlám használja, de az arab anyanyelvű keresztények és zsidók is ezt a szót használják a bibliai Isten megjelölésére.

Etimológia

Az Allah szó etimológiailag az arab ilah (istenség, isten) szóból származik. Az ilah kifejezéshez határozott névelő csatlakozik. Így az Allah szó konkrét jelentése „az Isten”. A szó távolabbról a sémi lh – Istent, istenséget jelölő szógyökből ered. (ld. még a héber Eloah (אלוה), az arámi Elah vagy a szír Alaha szavak)

Allah kifejezés a pre-iszlamikus időszakban

Bár a köztudat az Allah kifejezést általában az iszlámhoz kapcsolja, a szó a pre-iszlamikus időszakban is a teremtő Istent, istenséget jelölte az Arab-félszigeten, a zsidók, keresztények, illetve az politeista arabság körében. Az politeista arab vallásban Allah, mint világot termető fő-isten szerepelt, mindazonáltal számos más istenséget és félistent tiszteltek. Ezek közül Hubal, illetve Allah lányai (Al-Lat, Al-Uzza és Manat) voltak a legfontosabbak. Több zsidó keresztény tradícióból ismert személyt, így Ábrahámot, Ismaelt, Jézust és Máriát is tisztelték, és Mekkában bálványokat emeltek a tiszteletükre, számos további istenalak vezethető le Noé leszármazottainak nevéből.

A Korán, illetve a korai iszlám hagyomány, az arabságon belül említ egy mind a zsidó, mind a keresztény tradíciótól független, kizárólag Allahban hívő, monoteista közösséget, akiket hanifoknak nevez, illetve a Korán többször is úgy hivatkozik Allahra, mint akinek mindenhatósága a korabeli arab tradícióban is evidencia lenne. Mindazonáltal Allah kereszténységen és zsidóságon kívüli monoteista felfogására utaló forrás a pre-iszlám időszakól a Koránon kívül nem áll rendelkezésre, ilyen módon kérdéses, hogy ténylegesen létezett-e ilyen közösség. (Bonyolítja a kérdést, hogy a Korán Ábrahámot is ilyen hanifnak tekinti)

Az Allah kifejezést használó keresztény források a IV-VI. századtól állnak rendelkezésre.(Um al Jimal (IV_V. sz.), Zabad (528) és Harran (568) feliratok)

Allah az iszlámban

Az iszlám vallás legfontosabb tétele az Allahban, az Egy Istenben való hit. (tawhed) Az iszlám világképében a világ minden jelensége, így az ember is Allahnak, és az Ő szolgálatának van alárendelve. E felfogásban Allah az egyetlen örökkévaló, állandó és a teremtő, az univerzum minden más materiális és transzcendens létezője pedig teremtett, kizárólagos feladatuk pedig Allah imádata, és szolgálata. A Korán 112. szúrája így fogalmazza meg az iszlám Istenképét: Mondd, Egy az Isten, Isten az Örökkévaló. Nem nemzett és nem nemzetett, nincs hozzá hasonló. Ebből következően az iszlám, illetve a Korán határozottan elutasítja és társításnak (sirk) tartja más alakok bármilyen formában istenként, (Isten megjelenéseként, megtestesüléseként, emanációjaként, fél-istenként stb.) történő tiszteletét. Ilyen módon a politeista hagyomány mellett elutasítja a kereszténység Jézus-képét is.

Próféták (nabi): Az iszlám rendszerében Isten kinyilatkoztatásait próféták, vagy küldöttek közvetítették az emberek felé. A prófétákat az iszlám egyenrangúnak tekinti. Bár az iszlám szerint Isten minden néphez küldött prófétát (egy hadith szerint számuk 124 000), a Korán összesen csak huszonöt prófétát említ név szerint. Ezek a következők: Adam (Ádám), Idris (Enoch), Nuh (Noé), Hud (Heber?), Salih (Salih), Ibrahim (Ábrahám), Ayub (Jób), Lut (Lót), Ishmail (Ismael), Ishaak (Izsák), Yakub (Jákob), Yusuf (József), Shuaib (Jethro?), Musa (Mózes), Harun (Áron), Davud (Dávid), Sulayman (Salamon), Ilyas (Éliás), Zulkifl (Ezékiel?), Al-Yasa (Illés), Yunus (Jónás), Zakhariya (Zakariás), Yahya (Keresztelő János), Issa (Jézus), Mohamed.

Hud

Hud (arabul: هود)a Koránban szereplő próféta. A Korán tizenegyedik szúrája az ő nevét viseli. A Korán szerint Ad népét próbálta - sikertelenül - rávezetni az Egy Isten imádására. Ad törzse saját hatalmától és gazdagságától eltelve nem hallgatott rá. Büntetésképpen Allah egy „pusztító vihart” küldött Ad törzsére, és városukat, Iramot elpusztította. A pusztításból csak Hud, és pár követője menekült meg, akik még idejében elhagyták a várost.

Hud prófétával kapcsolatban két tradíció létezik.

1. Az első tradíció szerint Hud azonos a bibliai Héber alakjával.
2. A második tradíció szerint Hud nem feleltethető meg bibliai alaknak. E tradíció szerint Hud illetve Ad törzse a mai Jemen és Omán hegyvidékén élt.

„Oszlopos Iram”

A Korán (89.6-7) említés tesz az Oszlopos Iramról, mint Ad törzsének lakhelyéről, amelyet Allah elpusztított. A jemeni néphagyományban számos további legenda élt az elpusztult gazdag kereskedővárosról, és az Ezeregyéjszaka meséiben is említik. A hagyományok szerint a várost Noé ükonokái alapították, és a Rub al-Hali, a világ legnagyobb homoksivatagán keresztül átmenő kereskedelem legfontosabb állomása volt. Az „elveszett város” létezését egészen a 20. század második feléig legendának tartották, azonban 1984-ben a Challenger által készített felvételek, illetve az azt követő kutatások során megtalálták a város romjait az ománi hegyekben. Az addig virágzó város valószínűleg egy földrengésben semmisült meg.

Kinyilatkoztatott könyvek: Az iszlám szerint egyes prófétákon keresztül szent könyveket nyilatkoztatott ki. A Koránban név szerint szerepel a Tawrat (Tóra), a Zabur (Zsoltárok) és az Indzsil (Evangélium), mint Allah által leküldött könyvek. Mindazonáltal az iszlám teológia szerint ezek a könyvek időközben eltorzultak, egyes részeik elvesztek, illetve más részeket toldottak hozzájuk. Ilyen módon egyedül a Korán tekinthető hiteles, eredeti formában rendelkezésre álló kinyilatkoztatásnak.

Angyalok és dzsinnek: Az iszlám rendszerében az angyalok szabad akarattal nem rendelkező, kizárólag Istent szolgáló lények. Az iszlám teológia fontos szereplője Dzsibril (Gábriel), akin keresztül Isten közölte a prófétákkal a kinyilatkoztatást. Következően a szabad akarat hiányából az iszlám nem ismeri a „bukott angyal” fogalmát. A Koránban az Ádámot megkísértő gonosz Iblisz nem angyal, hanem dzsinn. A dzsinnek az iszlám rendszerében tűzből teremtett lények, de ellentétben az angyalokkal, rendelkeznek szabad akarattal, így van közöttük jó, és rossz is. Tevékenységükkel segíthetik az embereket jó avagy rossz útra lépni. Az iszlámban szerepel a saitan (sátán) - kísértő kifejezés is, ami elsősorban Ibliszt és leszármazottait jelenti, de emellett jelenthet bármilyen embert vagy dzsinnt, aki gonosz dolgokat sugalmaz másoknak.

Dzsinn

A dzsinn (az arab جن [jinni] szóból) egy ritka fajta szellem az arab-iszlám mitológiában.

Dzsinnek az iszlám előtti mitológiában

Az ókori szemiták számára a dzsinnek a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni és gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért. a ghul (alakváltó éjszakai árny), a sila (ami nem képes alakot váltani) és az ifrit. Az arabok úgy képzelték a dzsinneket, mint tűzszellemeket, bár néha démonokkal azonosították őket, különös tekintettel a succubusokra, olyan női alakot öltött démonokra, akik éjszaka látogatták meg a férfiakat, hogy álmukban párosodjanak velük és vámpír módjára energiát merítsenek ezekből a találkozásokból.

Dzsinnek az iszlámban

A muszlimok általánosságban hisznek a dzsinnekben. szabad akarattal rendelkező lények, akiket Isten füsttelen tűzből teremtett, hasonlóan ahogy az embereket agyagból. A dzsinneknek épp olyan társadalmuk van, mint az embereknek, esznek, házasodnak, meghalnak stb. Az emberek nem láthatják őket, de ők látják az embereket. Olykor szándékosan vagy véletlenül kapcsolatba kerülnek az emberekkel. Képesek jót és rosszat is tenni, amiben különböznek az iszlám angyalaitól, akik nem képesek Isten ellen cselekedni, és sosem tehetnek rosszat. Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában a dzsinneket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket; a Lámpa Szelleme Aladdin történetében is ilyen dzsinn, akit egy olajlámpába börtönöztek. A gonosz dzsinnek szerepe általában megegyezik a keresztény démonokéval, amennyiben szintén képesek embereket megszállni vagy rávenni őket helytelen dolgokra.

Dzsinnek a nyugati kultúrában

A nyugati irodalomban a dzsinnek, akárcsak Aladdin szelleme Ezeregyéjszaka meséiben, általában olajlámpákban élnek és három kívánsággal jutalmazzák, aki kiengedte őket a lámpásból, míg a gonoszabbak kihasználják a rosszul megválasztott kívánságokat.

Végső Nap: Az iszlámban központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten minden ember felett Ítéletet mond. A döntés értelmében a jók a Kertekbe (Dzsenna), a rosszak pedig a Tűzbe (Nar) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény és zsidó vallás Paradicsom és Pokol fogalmainak. Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is.

Elrendelés (qadar): Az iszlám szerint Isten "Megőrzött Táblákra" (al-Lawhu 'l-Mahfuz) minden megtörtént, és a jövőben történni fogó dolgot felírt, így az egyes emberek sorsát is. Az iszlám ugyanakkor elfogadja a szabad akarat létét, hiszen Isten minden dolgot a tudásával írt.

Az iszlám öt pillére

Az iszlám a vallásgyakorlat öt fő pillérét különbözteti meg. Ezeket hívják „az iszlám oszlopainak” (Arkan-al-Islam)

1. Hitvallás (sahada)
2. Ima (salah)
3. Adakozás (zakat)
4. Böjt (sawm)
5. Zarándoklat (hajj)

A síita teológia a hit és a vallásgyakorlat tételeit más módon csoportosítja. A síita terminológia megkülönbözteti a hit gyökereit (usūl al-dīn) és a hit ágait (furū al-dīn).

Hitvallás (sahada): Az iszlám vallásgyakorlatának egyik legfontosabb tétele a hit megvallása. Az iszlám felvételekor az új muszlim elmondja a sahadát, [[(tanúsítás), amely a következőképpen hangzik:

Ashadu anna laa Ilaaha illa-Allah, wa ashadu anna Muhammad raszulu Allah. azaz: Tanúsítom, hogy nincs más isten Istenen kívül, és tanúsítom, hogy Mohamed Isten Prófétája.

Ezt a sahadát a muszlimok minden ima alatt elmondják. A hit megvallása nem csak ima alatt történik, hanem minden lehetséges alkalommal. A muszlimság letagadása az iszlámban csakis olyan helyzetben megengedett, amikor az ember a hit megvallása miatt komoly veszélybe kerülne.

Ima (salah): Az iszlám vallásgyakorlatának naponta rendszeresen ismétlődő eleme a napi ötszöri kötelező ima. Ellentétben a keresztény terminológiával az ima az iszlámban kizárólag egy fajta, rituálisan erősen kötött formát jelent. Minden más Istenhez való fordulást fohászként (du'a) értelmeznek. Az öt kötelező ima öt különböző napszakban történik: Fajr (hajnalhasadás), Dhuhr (dél), Asr (délután), Maghrib (napnyugta), Isha (este). Mivel az imák időpontja a nap járáshoz igazodik, évszaktól, és földraji helyzettől függően változik.

Fajr (Fadzsr)

A Fadzsr (arab فجر) a mozlimok hajnali imája, a kötelező napi öt ima (szalah) közül az első. Az öt ima együtt képezi az Iszlám Öt Oszlopa közül az egyiket (a szunnita iszlámban), illetve a síita iszlám hit szerint az öt ima egyike a 10 Furu al-Dínnek, a Vallás Tíz Ágának. A Fadzsr imát a Korán a 24:58-as fejezetben említi, egyes vélemények szerint az igazán hithű mozlimok az életüknél is fontosabbnak tartják. A két hadithban (Mohamed próféta életéről és szavairól szóló gyűjtemények) megfogalmazott tafsir szerint a Fajr Allah legkedveltebb imája, amelyet akkor mondanak a mozlimok, amikor mások még alszanak. Ezért a Fadzsr a mozlimok legfontosabb, kötelezően gyülekezetben, mecsetben elmondott imája. A siita és a szunnita iszlámban is a Fadzsr két kötelező (Fard) alapegység rakaah hosszúságú. A gyülkezetben az imavezető, az imám hangosan mondja. A két Fard raka'ak előtt ajánlatos két Szunnah (szokásos) rakaaht is elmondani. A Fadzsrt a hajnal érkezésekor kell mondani, de hogy pontosabban mikor, erre különböző elméletek vannak. Vannak, akik szerint akkor, amikor a nap 15°-os, vagy 18°-os szögben áll, mások szerint azonban korábban, amikor ez a szög 12°. A Ramadán böjtje a Fadzsr imával kezdődik, ilyenkor a mozlimok még korábban kelnek fel az imához.

Rakaah

A rakaah (arab, többes száma rakaat) az ima (a szalah) alapegysége az iszlámban. A mozlimok napi öt kötelező imájának mindegyike különböző számú kötelező (Fard) rakaahból áll:

• Fadzsr — A hajnali ima: 2 rakaat
• Dzuhr — A déli ima: 4 rakaat
• Aszr — A délutáni ima: 4 rakaat
• Magrib — Ima napnyugtakor: 3 rakaat
• Isa — Az éjszakai ima: 4 rakaat

A Dzuhr helyett pénteken mondott ima hossza 2 rakaat

A rakaah részei

• Allahu akbar (a Takbir)
• Fohászok ¹
• Szúra Al-Fatiha (A Korán első fejezete, a Fatiha hét verse)
• Fohász a Szúra Fatiha után
• Ruku (Meghajlás)
• Felegyenesedés a Rukuból
• Allah dicsőítése a meghajlott szudzsud (szadzsdah) pozícióban

Szudzsud

A szudzsud vagy szadzsdah Allah dicsőítése a mozlimok napi imáiban. Egy előírt testhelyzetben kell végezni. A szudzsud közben a homloknak, az orrnak, a kezeknek, a térdeknek és a lábujjaknak is érintkezniük kell az imaszőnyeggel (sajada), vagy a földdel. Ezt a testhelyzetet a napi ötszöri ima közben többször is, előírt részeinél fel kell venni. Egy-egy imaegységen (rakaah) belül a szadzsdah a ruku (meghajlott) pozíciót követi és az ülő pozícióban mondott Tasahhud szöveget, vagy a Taszlim nevű üdvözlést előzi meg.

• Felemelkedés a szadzsdahból
• A második szadzsdah
• A Tasahhud verse ülő pozícióban ²
• Taszlim (üdvözlés) ³

¹ Csak az ima első rakaahjában.
² Csak az ima második és utolsó rakaahjában.
³ Csak az utolsó rakaah végén.

Dhuhr (Dzuhr)

Dzuhr az iszlám hívők déli imája, a kötelező napi öt ima (szalah vagy szalat) közül a második. A Fadzsr ima után mondják és az Aszr ima követi. Az öt ima együtt képezi az Iszlám Öt Oszlopa közül az egyiket (a szunnita iszlámban), illetve a síita iszlám hit szerint az öt ima egyike a 10 Furu al-Dínnek, a Vallás Tíz Ágának. A Dzuhr négy imaalapegység (rakaah) hosszúságú, de utazás közben némely madzhab (iszlám iskola) szerint két rakaahra rövidíthető. A Korána 17:78-as fejezetben említi a Dzuhrt. Egyénileg némán mondják, gyülekezetben az Allahu Akbar kifejezés az ima egyes részeinek végén hangos. A siita és a szunnita iszlám szerint is négy rakaah kötelező (azaz "Fard"). A szunnita iszlám azonban azt is ajánlja, hogy a Fard előtt még négy, utána pedig még kettő raka'ah imát mondjanak el a hívők. Pénteken a Dzuhrt a Dzsumuah nevű pénteki imára kötelező cserélnie minden serdülőkornál idősebb helyben lakó mozlimnak, amelyet gyülekezetben, a mecsetben kell mondaniuk. A nők számára is javasolt, hogy ezt a déli imát a mecsetben mondják, de ők választhatják az egyéni imádkozást is. Az ima elmondásáre előírt időt (vakt) az iszlám különböző ágai különbözőképpen határozzák meg. Minden esetben azonban tanácsos az imát azonnal megkezdeni, amikor a vakt eljön és nem ajánlott késlekedni vele. Dzuhr elmondásának időszaka általában a következőképpen határozható meg:

• Kezdete: amikor a nap delelőn áll, pont napkelte és napnyugta között félúton, útjának legmagasabb pontján, az égi meridiánon.
• Vége: amikor eljön a délutáni ima, az Asr elmondásának ideje.

Allah Akbar

A takbír (arab تَكْبِير‎) az Allah akbar (vagy Allāhu Akbar) (الله أكبر) iszlám kifejezés arab neve, amelynek jelentése "Allah nagy", "Allah nagyobb", "Allah a legnagyobb". A mozlimok a takbírt a legkülönbözőbb élethelyzetekben használják: ha örömüket vagy egyetértésüket akarják kifejezni, amikor egy állatot a megengedett módon (halál) megölnek, amikor megdícsérik a szónokot, csatákban, nagy stresszben vagy eufóriában. A kifejezés többször visszatérő része a napi öt kötelező imának (szalah) és más imáknak is. Az imához szólításnak (adzan) és az ima megkezdésére szólításnak (ikama) szintén része, a mozlim világ városaiban így nagyon gyakran halható. A gyülekezetben az együttes "Allah Akbar" kifejezés gyakran azután hangzik fel, hogy erre a takbír szó hangos kimondásával hívnak fel. "Allah Akbar" Irak zászlajának közepén szerepel és ott áll Irán zászlaja középső fehér sávjának szélén is.

Asr (Aszr)

Az Aszr az iszlám hívők délutáni imája, a kötelező napi öt ima (salah vagy salat) közül a középső. A Dzuhr imát követi és a Magrib imát előzi meg. Az öt ima együtt képezi az Iszlám Öt Oszlopa közül az egyiket (a szunnita iszlámban), illetve a síita iszlám hit szerint az öt ima egyike a 10 Furu al-Dínnek, a Vallás Tíz Ágának. Az Aszr négy imaalapegység (rakaah) hosszúságú, és magukban mondják. (Ez az egyénileg elmondott imára igaz - a gyülekezetben mondott Aszr ima is néma, kivéve az Allahu Akbar felkiáltásokat az ima egyes részeinek végén.) Némely madzhab (iszlám iskola) szerint utazás közben tartama két rakaahra rövidíthető. A Korán az Aszrt a 2:238-as fejezetben említi. Az Aszr ima különösen pénteki napon nagy értékű a mozlim hívők számára.

A siita iszlámban

A napszakot, amelyen belül az Aszrt el kell mondani, a siiták a következő módon határozzák meg:

• A kezdete: amikor a déli Dzuhr imát elmondták.
• A vége: a napnyugta kezdete.

A hívők számára azonban az is fontos, hogy az imát mielőbb elmondják, amikor a megfelelő idő eljött. Ali ibn Abi Tálib, akit a siiták az első kalifának tartanak, a következő instrukciót adja kormányzóinak az Aszrról a Nahdzs al Balagha ("Az ékesszólás csúcsa") című, neki tulajdonított ima- és levélgyűjteményben: "Az Aszr imát addig lehet elmondani, amíg a nap még mindig ragyog és elég időd van, hogy a nap végéig még hat mérföldet megtegyél."

A szunnita iszlám szerint

A szunniták szerint az Aszr elmondásának helyes idejét a következőképpen kell meghatározni:

• Az időszak kezdetéről eltér a hittudósok véleménye. A legtöbb szunnita tudós szerint akkor kezdődik, amikor a tárgyak árnyéka eléri a tárgy hosszúságát, plusz a tárgy árnyékának hosszúságát délben. Más tudósok szerint amikor az árnyék a tárgy hosszúságának kétszeresét, plusz a déli árnyékának hosszát éri el.
• Az Aszr időszaka a napnyugta kezdetekor véget ér. (Ebben egyetértés van a siitákkal.)

A szunniták szerint is fontos, hogy a hívők mielőbb elmondják az imát, ha a megfelelő időszak elkezdődött.

Maghrib (Magrib)

A Magrib az iszlám vallás napi öt kötelező imája (salah vagy salat) közül a negyedik, amelyet napnyugtakor mondanak. A magrib szó maga is azt jelenti, hogy "(nap)nyugta". A "lenyugodni", "elbújni" jelentésű ghuroob szóból ered (amelyet a lenyugvó Holdra nem használnak). Ugyanebből a szóból ered a Magreb (vagy Magrib) térség neve is. A Magrib ima három egységből (rakaah) álló ima. Az Isa ima követi, amelyet éjszaka mondanak. A napi öt ima a szunnita iszlámban egyike az Iszlám öt oszlopának, a síita iszlámban pedig a tíz Furu al-Dínnek, a Vallás Tíz Ágának.

Isha (Isa)

Az Isa (arabul عشاء) a moszlimok éjszakai imája, a napi öt kötelező ima (salah) közül az utolsó. A napnyugtakor mondott Maghrib imát követi. Az öt ima együtt képezi az Iszlám Öt Oszlopa közül az egyiket (a szunnita iszlámban), illetve a síita iszlám hit szerint az öt ima egyike a 10 Furu al-Dínnek, a Vallás Tíz Ágának. Az Isa négy kötelező (Fard) imaalapegység (rakaah) hosszúságú és hangosan imádkozzák. Utazás közben némely madzhab (iszlám iskola) szerint két rakaahra rövidíthető. A szunnitáknál azonban ajánlott a négy Fard rakaah után elmondani még két Szunnah (szokásos) rakaah imát. Van néhány olyan választható ima, amelyeket szintén lehet az Isa után mondani, ilyenek a Saf, a Vitr és Nafilat ul-Lajl (ezek együttes neve tahaddzsud), illetve Ramadán idején a taravih ima.

Adakozás (zakat)Az adakozás, a szegények segítése az iszlám felfogásában a vallásgyakorlat része. A zakat fizetése a szegények számára egy évben egyszer, Ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon 2,5%-át jelenti. (egyes terményekben, állatokban álló vagyonra más mérték vonatkozik). A zakatot a tradicionális muszlim országokban egyfajta adóként szedik, vagy mecseteken keresztül osztják el. A mecsetek esetleges személyzetének fenntartására azonban a zakat nem fordítható. Ilyen módon nem tekinthető egyházi adónak, vagy ahhoz hasonló adónemnek. A zakatban a muszlim közösség szegény, rászoruló tagjai részesülhetnek. A zakat melletti egyéb, nem kötelező, időhöz nem kötött adakozásból (szadaka), nem muszlimok is részesülhetnek.

Böjt (sawm): Az iszlámban a böjti hónapban (Ramadán), a kötelező böjt hajnalhasadtától (Fajr) napnyugtáig (Maghrib) tart. Ezalatt a böjtölőnek sem ételt, sem italt nem szabad magához vennie, viszont a két egymást követő böjti nap között meg kell törni a böjtöt. Bizonyos esetekben (betegség, terhesség, szoptatás, menstruáció) a böjtöt nem kell, sőt nem szabad tartani, azonban ezt egy későbbi időpontban be kell pótolni, ha pedig ez nem lehetséges (pl. hosszú betegség miatt), akkor legalább egy szegényt eteni kell minden böjti nap helyett. A böjt megtörése (iftar) Ramadánkor általában fontos közösségi esemény. Ramadánkor tartják a muszlimok a szintén nem kötelező éjszakai un. tarawih imákat is. A Ramadánon kívül nincsen más vallásilag kötelező böjt, de böjtölni a Ramadánon kívül is lehet, sőt ajánlatos.

Zarándoklat(haddzs): Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében - ha megteheti - megcsinálni a zarándoklatot (haddzs) Mekkába, a Szent Mecsethez. A mekkai zarándoklat az iszlám naptár Dhu al-Hiddzsah hónapjában történik. A Haddzs idején kívül a Mekkába látogatók - umrát (látogatást) végeznek, amely lényegesen rövidebb, és kevesebb rituális mozzanatot tartalmaz, mint a hajj.

Az iszlám forrásai

Az iszlám két féle forrásból vezeti le tanításait:

1. Korán
2. Szunna (hagyomány)

Korán: A Korán az iszlám elsődleges, és legfontosabb forrása. A muszlimok szerint Isten által kinyilatkoztatott mű, és mint ilyen, Isten szavait tartalmazza. Bár az iszlám több más Isten által leküldött Könyvet is elismer, egyedül a Koránt tartja romlatlan, változatlan formában megmaradtnak. A Korán kizárólag a Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szövegeket tartalmazza, más prófétákra, és kinyilatkoztatásokra csak ezen keresztül utal. A Korán szövegét tekintve az iszlám különböző irányzatai között nincsen különbség, valamennyi irányzat ugyanazt a szöveget fogadja el Koránként.

Szunna: A Szunna az iszlám szunnita ágában Mohamed próféta cselekedeteinek, tanításainak összeségét jelenti. A síita irányzatban a Szunna kibővül az imámok tanításaival és cselekedeteivel is. A Szunnát az iszlám legtöbb irányzata, mint isteni útmutatást kezeli, és az iszlám vallásjog, vallásgyakorlat és teológia autentikus forrásának tekinti. (Az ún. koranita irányzat elutasítja a szunnát, és kizárólag a Koránt tekinti a vallás forrásának.) Mivel a Korán legfeljebb utalásszerűen tesz említést Mohamed életére, a Szunna a Korán utalásain kívül elsősorban a Mohamed életére vonatkozó hagyományokra, az ún. hadithokra épül. Az egyes irányzatok között, sőt esetenként irányzatokon belül a különböző hadithok hitelességének kérdésében komoly különbségek vannak. A síita és szunnita irányzat kölcsönösen elutasítja a másik irányzat által hitelesnek tartott hadithok többségét.

Az iszlám irányzatai

Az iszlám irányzatai hagyományosan három fő csoportba sorolhatók be.

1. Szunnita
2. Síita
3. Kharidzsita

Ezeken kívül létezik néhány más kisebb, modern irányzat is, amelyek egyik fő csoportba sem sorolhatók be. Történetileg a szunnita/shíita/kharidzsita különválás a negyedik kalifa Ali uralkodása körül kialakult konfliktus során kezdődött meg, azonban a különböző irányzatok a teológiai tételek tekintetében is jelentős különbségeket mutatnak. A muszlim népesség hozzávetőleg 85-87%-a szunnita, 10-14%-a shíita, 1-3% pedig kharidzsita vagy egyéb irányzat híve.

Szunnita irányzatok

A szunnizmuson belül az egyes irányzatok, iskolák intézményes szétválásáról nem beszélhetünk. Az egyes irányzatok határai nem húzhatók meg pontosan, sokszor átfedik, áthatják egymást.

Ortodox vallásjogi iskolák (madhab)

A szunnita vallásjogon (fiqh) belül különböző vallásjogi iskolák (madhab) jöttek létre. Ezek közül a négy legfontosabb a

1. Hanbali - csak a Korán és a szunna jogforrás, az Arab-félszigeten a legelterjedtebb
2. Hanafi - ha a Korán és a szunna nem adnak felvilágosítást, az analógia és a precedens is jogforrás, a török nyelvű vidékeken és Indiában a legelterjedtebb
3. Maliki - ha a Korán és a szunna nem adnak felvilágosítást, a közmegegyezés is jogforrás, Észak-Afrikában a legelterjedtebb
4. Safi - az előbbi két kiterjesztés mindegyike jogforrás, Kelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában a legelterjedtebb

iskola. Az egyes iskolák kölcsönösen elismerik egymást. A különbségek az egyes iskolákhoz tartozó értelmezőknél, vallástudósoknál nem feltétlenül a vallásjogi tételek különbözőségében, hanem az elfogadott értelmezési módszerek különbözőségében mutatkozik meg. A négy ortodox iskolán belül további al-iskolák is kialakultak.

Teológiai-filozófiai (kalám) iskolák

A vallásjogi iskolák mellett az iszlámban kialakultak a metafizikai kérdésekhez dialektikus módon közelítő teológiai-filozófiai (kalám) iskolák. Ezek közül a legfontosabbak az Asharita, Dzsabriyya, Maturidi, Murdzsita, Mutazilita és a Qadariyya. Az egyes kalám irányzatok tételei fontos alapját képezik a vallásjogi iskolák illetve misztikus irányzatok teológiai (aqidah) tételeinek.

Un. fundamentalista mozgalmak

A szunnita irányzatok sajátos ágát képezik a gyakran fundamentalistának nevezett mozgalmak. Teológiai tételeik tekintetében nem különböznek az ortodox vallásjogi iskoláktól, azonban nem feltétlenül kötődnek egy meghatározott vallásjogi iskolához. Közös jellemzőjük, hogy az iszlám megtisztítását hirdetik az rárakódott káros újításoktól (bidá). Ezen irányzatok egyszerre tekinthetők vallási és társadalmi mozgalmaknak. Bár történetileg több különböző, sok esetben egymástól sokban különböző társadalmi programot hirdető, és vallásjogi kérdésekben eltérő elveket valló irányzatról van szó, az egyes irányzatok sok esetben nem határolhatók el egymástól. A legfontosabb irányzatok; wahabiták, szalafiták, Muszlim Testvérek.

Síita irányzatok

A síita iszlám sajátos tétele az ún. "imám-tan". A szunnita felfogástól eltérően, amely muszlim közösség, az umma élén álló személy tekintetében nem fogalmaz meg transzcendens elvárásokat, a síita iszlám szerint Isten a muszlim közösség vezetésére tévedhetetlen, a Próféta családjából származó "imámokat" jelölt ki. A különböző imám-láncolatok mentén az egyes síita irányzatok intézményesen is külön váltak. Az egyes irányzatok sok esetben nem ismerik el egymást síitaként, egyes esetekben muszlimként sem. A főbb irányzatok a:

1. Tizenkettes síiták (Ithna Asharia, Dzsafari)
2. Hetes síiták (Ismailiyah)
3. Ötös síiták (Zaidiyah)
4. Alawiták

Tizenkettes síiták: A legelterjedtebb síita irányzat, a síiták mintegy 80%-a ehhez az irányzathoz tartozik. Nevüket (Ithna Asharia - azaz tizenkettesek) az általuk tisztelt imámok száma után kapták. Felfogásukban az utolsó imám Muhammad al-Mahdi (868-?) rejtőzködik, és Allah parancsára vár, hogy helyreállítsa az igazságot a világban. Az irányzaton belül több, intézményesen nem elkülönült irányzat, vallásjogi iskola (madhab) található. Az irányzat elsősorban Iránban, Irakban, Libanonban, Bahreinben és Azerbajdzsánban elterjedt.

Hetes síiták(ismailiták): Nevüket onnan kapták, hogy az első hat imámig a tizenkettes síitákéval megegyező láncolatot fogadnak el, a hetedik imám személyét illetően viszont eltérnek tőlük. Az ismaelita irányzat maga is több intézményesen különálló irányzatra tagolódik. A 16. imám idején válnak ki, és válnak önálló vallássá a drúzok. A 18. imám után létrejött az ismelita shíizmus nizarita(asszaszinok) és mustaali irányzata. A mustaali irányzatnak napjainkban három élő irányzata, a jemeni mustaali, illetve az indiai Dawoodi Bohras és Alavi Bohras létezik.

Ötös síiták(zaiditák): A tizenkettes láncolattól az ötödik imám személyétől különböznek. Az imám-tan tekintetében annyiban különböznek más síita irányzatoktól, hogy az imámot nem tartják tévedhetetlennek, illetve, hogy az imámság nem kizárólag apáról fiúra szálló intézmény lehet, hanem Ali bármelyik leszármazottja lehet imám. Az irányzat elsősorban Jemenben elterjedt.

Alawiták(nusairiták): Az alawita irányzat a shíita iszlám gnosztikus irányzata. Teológiai rendszerében más shíita irányzatokhoz képest is kiemelt szerepe van Alinak, akit baab-nak (kapu)tartanak, aki a bölcsesség hordozója. Napjainkban az Alawita közösségek beolvadtak a környezetükben lévő többségi irányzatokba.

Síita gyökerű irányzatok

1. Aleviták (Törökország lakosságának 20-30%-a)
2. Zikri
3. Ahmadiya

Kharidzsita irányzatok

A kharidzsita irányzat alapvetően politikai síkon különült el az iszlám más irányzataitól, és erősen hatalom ellenes felfogást képviseltek. Míg az első két kalifát Abu Bakr-t és Umar-t elismerik Helyes úton vezérelt kalifaként, addig Uthmant már káros újítások (bid'a) bevezetésével vádolják. A kharidzsiták különválására az Ali és Muawiya közötti konfliktusban került sor, ahol elutasították a két vezető megegyezését. A kharidzsitáknak három főbb irányzatuk alakult ki, az Azraki, a Sufri és az Ibadi. Ezek közül napjainkra egyedül az ibaditák maradtak fent Omán területén. Az Azraki és a Sufri irányzatok minden más muszlim csoportot hithagyónak minősítettek, és az ellenük való folyamatos hadviselés doktrináját vallották. Ennek köszönhetően az iszlám világban számos szerző aposztrofálja napjaink fundamentalista mozgalmait neo-kharidzsitaként.

Egyéb irányzatok

Koraniták: A Szunnát elutasító, forrásként kizárólag a Koránt elfogadó felfogás. Bár e megközelítés a múltban több muszlim gondolkodónál is megjelenik, önálló irányzatként csak az Észak-Amerikában, Rashid Khalifa által alapított "Submitters" csoporttal jelent meg.

Afro-amerikai irányzatok A XX. század elejétől több, az iszlám gyökerű, de az iszlám alapvető tanításaitól nagyban eltérő ahhoz sokszor csak névleg hasonló elsősorban afro-amerikaiakat vonzó irányzat alakult ki. Ezek közül a legfontosabbak a Moorish Science, a Nation of Islam, illetve az abból kivált Five percenters irányzat.